Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-02 / 77. szám
1999. április 2., péntek í^Juí Évtizedek óta a szakma élvonalában Galisz Géza: „Cégünk tulajdonképpen családi vállalkozás...” Udvariasan igyekszik elhárítani a címben szereplő megállapítást Galisz Géza, a CSABA FRUCHT SPED ügyvezetője, a cég többségi tulajdonosa, amikor beszélgetésünk végén ezt is feljegyeztem magamnak noteszembe. Aztán igazándiból ekkor kezdtünk e kérdésről mélyebben beszélgetni. Végül is önelégülten állhattam fel az asztaltól, mert sikerült bebizonyítanom, hogy Galisz Géza több mint két évtizede a honi szállítmányozás és fuvarozás élvonalában tevékenykedik, s nem is akárhogyan... Két évtizeden át az európai hírű Hungarocamionnál dolgozott, megismerte a szakma minden apró részletét, rejtelmét, mígnem úgy döntött: önállósítja magát, s megalapította cégét, a CSABA FRUCHT Kft.-t. — Cégünk tulajdonképpen családi vállalkozás, s még fiatal, az idén ünnepli ötödik születésnapját. Az is tény: a szakmában elismertek és elismernek, ugyanis sok évig oktattam nemzetközi szállítmányozást és külkereskedelmi ismereteket. Fél éve az a megtisztelés ért, hogy tagja lehetek annak a tíztagú teamnek, elismert szakemberek társaságában, mely a szállítmányozási tevékenységet szabályzó kormány- rendelet szakmai döntését készíti elő — sorolja Galisz Géza, majd megtoldja: -— Büszke vagyok arra, hogy éveken át olyanokkal ' dolgozhattam együtt, akik meghatározó egyéniségei a szakmának. A körükben és a legnagyobb hazai közúti fuvarozónál szerzett tapasztalataimat igyekszem saját cégemnél hasznosítani, kamatoztatni. Ismét a címre utalok vissza, amikor azt írom, hogy Galisz Géza évtizedek óta a szakma élvonalában van. Erre alapozva bizton állíthatom: aki vele dolgoztat, az profival fuvaroztat! Az elmúlt esztendőben partneri köre tovább bővült, két nagy nemzetközi cég, a Pioneer és a Mól Rt. is megrendelői között szerepel. Az utóbbi cégtől éppen a napokban kapott egy igencsak izgalmas megbízást, egy komplett benzinkút Erdélybe való áttelepítésére. Csak Szlovákia és Csehország. Igen jó kapcsolatot tart volt cégével, a Hungarocamionnal is, velük éves szerződés, keretmegállapodás alapján számolnak el. Elégedetten említi, hogy Békés megyei fuvarozókkal is dolgozik. Közülük is kiemelkedik a szeghalmi székhelyű Rapidsped. E szakmában elengedhetetlen a megbízhatóság, a kifogástalan műszaki állapotú jármű, a jó szakmai felkészültség, s nem utolsósorban a felelősségbiztosítás. A CSABA FRUCHT SPED- ről elmondható: ma már tevékenységének 99 százalékát a szállítmányozás, míg a többit a szak- tanácsadás, a vámkezelés, a felvilágosítás és a térítésmentes kalkuláció adja. Az elmúlt évben — több mint ötszáz kamionnyi árú fuvarszervezésében közreműködő cég tulajdonosa — a szakmai területen még egyedül dolgozott. Ez évtől létszámuk bővült: kolléMegbeszélésen a trió FOTÓ: GALISZ VIRÁG érdekességként említi: a tartályok 15 méter feletti hosszúságúak, átmérőjük meghaladja a 3,5 métert, súlyuk pedig 28—35 tonna között változik. S máris látható, hogy a ’94-ben alapított CSABA FRUCHT SPED Kereskedelmi és Szállítmányozási Kft. tevékenységi köre igencsak változott, kibővült, ma már mindent szállítanak, kivéve élő állatot és folyékony árút. Kialakult partneri körük, fő piacuk Németország és Olaszország, majd a sorban következik Ausztria, Románia, ganője az ügyfélszolgálati, felsőfokú vámügyintéző végzettségű kollégája a vámkezelési feladatokban segíti a cég további sikereCSABA ffiUCHT it. Cím: CSABA FRUCHT SPED. Kft., Békéscsaba, Szabolcs u. 2. sz. Telefon/fax: (66) 453-158, telefon: (66) 440-292, Baromfi Transz Kft. 5600 Békéscsaba, Orosházi út 25. Tel./fax: (66) 442-368, 446-246/297, 298, 299-es mellék. Kecskeméti kirendeltség: 6000 Kecskemét, Ceglédi út 11. Tel.: (76) 485-395. Szolgáltatásaink ♦ személyszállítás, élő- és hűtütt áru fuvarozása, előhűtött termékek terítése ♦ termény, hypó, sav szállítása, különleges gépjárművekkel ♦ rendezvényekhez hűtőkapacitás biztosítása ♦ gépjárművek gyors és pontos javítása, műszaki vizsgák Meat Market Kft. állateledel kereskedelem 5600 Békéscsaba, Orosházi út 25. Tel./fax: (66) 442-368 Szolgáltatásaink: ♦ élelmiszer és mezőgazdaságitermék-nagykereskedelem ♦ hőkezelt és extrudált kutyaeledel termékek forgalmazása, szállítása csomagolt és lédig formában. A hét bármely napján rugalmas hozzáállással gyors, pontos, udvarias kiszolgálás. Forduljon bizalommal a Baromfi Transz és Meat Market Kft.-hez! olcsó baromfitermékek boltja. Nyitva tartás: hétfő—kedd—péntek: 7.00—12.00 óráig, 12.30—15.00 óráig, szerdán: 7.00—10.00 óráig. Cím: Békéscsaba, Orosházi út 2. (Híd lábánál.) Javítóműhely: 5600 Békéscsaba, Mázán L. u. 18. Tel.: (66) 441-530. Baromfi Transz Kft. 5600 Békéscsaba, Orosházi út 25. Tel./fax: (66) 442-368, 446-246/297, 298, 299-es mellék. Kecskeméti kirendeltség: 6000 Kecskemét, Ceglédi út 11. Tel.: (76) 485-395. Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága: — az EU-csatlakozás várható hatásai a magyar közúti fuvarozókra vám szempontjából — aktuális kérdések, fejlesztések, pályázatok. A konferencia célja: Békés megye fuvarozásban és szállítmányozásban érínretl cégek, vállalkozók, információjának aktuális és új ismeretekkel való bővítése.- A konferenciát kiállítással egybekötött szakmai tanácsadás előzné meg. A KIÁLLÍTÁS KEZDÉSI IDŐPONTJA: 1999. április 2., péntek 9.30 órától 10.30 óráig. A KONFERENCIA IDŐPONTJA: 1999. április 2., péntek 10.30 órától 12.30 óráig. Kozultácíó: 1999. április 2., péntek 12.30 órától 13.30 óráig. A KONFERENCIA HELYSZÍNE: Békéscsaba, Szent István tér 7. Polgármesteri hivatal. í. em.„ Díszterem IKARUS FŐNIX KFT SZEGHALOM Szeghalom, Kinizsi u. 76. Tel.: (66) 371-441,371-987, 371-455,371-559,371-717,, VARTA BD AKKUMULÁTOROK KEDVEZMÉNNYEL. I * Csapagyak » kenőanyagok * MTZ-alkatreszekJ I ÜZLETÜNK: Duvet Kft., Békéscsaba, Lipták A. f1 „ u. 7. Tel.: (66) 445-410, 444-127. Óriási választék — olcsó árakon! HORMANN garázskapuk, ipari kapurendszerek, automatikus utcai kapuk. Telefon: (60) 484-776. Békéscsaba, Jókai u. 14/3. Sarkad, Szabadság tér 10. Orosháza, Balassa u. 31. Márkakereskedés 11 VAS I I festék, vakolat. Telefon: (30) 9285-092. Nagyobb gazdaságosság Mercedes-Benz haszongépjárművekkel. Mercedes-Ber Az autógyártás jövője. GA-TO Kft., Kunszentmárton, Deák F. u. 24/A. Telefon: (56) 560-011, (60) 474-513. Fax: (56) 560-015. Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „Közlekedés és Szállítmányozás Kérdései az Ezredforduló Küszöbén” konferencia PROGRAM: Közlekedési, Hírközlést, Vízügyi Minisztérium — Gépjármű-közlekedési Osztály: — személyszállítási — szállítmányozást törvény szabályozásáról szóló módosítások és aktuális kérdései. VIKIK Közlekedési Kollégium: — a kamara feladatai a közlekedésben. VITO Legyen szó bevásárlásról, mindennapi fuvarozásról, építkezésről, szabadidőről vagy akár családi hétvégéről, a Vitóval Ön mindig a helyzet ura. Egy tonnás hasznos teherbírásával és 4,6 m-es rakterével számtalan feladat elvégzésére ideális, így a Vito amellett, hogy lendületbe hozza üzletmenetét, szabadidejében is megbízható társ. Gazdaságossága is példaértékű: kedvező beszerzési ár, takarékos motorok, magas értékállóság, hosszú karbantartási intervallum és élettartam jellemzik a Vitót. SPRINTER A pénz ma nem éppen az utcán hever. A Mercedes-Benz Sprintért ezért úgy építették, hogy az minden pénztárcához alkalmazkodjék. -A kedvező vételárával. A tökéletesített motortechnikának és a jobb aerodinamikának köszönhető alacsony fenntartási költségekkel. A meghosszabbított karbantartási időközök (45 000 km) és a közismerten csekély karbantartást igénylő építésmód következtében alacsony üzemben tartási költségekkel. És nem elfelejtendő: első karrierje befejeztével magas értékének történő űjraeladhatóságával örvendezteti meg tulajdonosát. ACTROS A tökéletes formavilág csak a kezdet. A nemzetközi fuvarozásban részt vevő járművek bővített alapfelszereltsége — pl. elektromosan állítható, fűtött, visszapillantó-tükrök, elektromos ablakemelők, ködfényszórók, oldalaláfutásgátló, tető- és oldallégterelő — a biztonság, a kényelem és a gazdaságosság szempontjából egy átgondolt koncepcióról árulkodik. A legtöbb alkatrész élettartamra tervezett: 1,2 millió kilométeren keresztül nem igényel szervizelést pl. a futómű és a kar- dántengely. így nincs szükség a központi zsírzóberendezésre sem. A Teliigent karbantartási rendszer gondoskodik arról, hogy a következő szervizelés időpontját ne egy előre meghatározott futásteljesítmény, hanem a jármű tényleges igénybevétele döntse eL ÉS A X. OSZTÁLY ATEGO A terítőfuvarozás számtalan megállást, szűk helyre történő tolatást, ki- és beszállást, elindulást és manőverezést jelent a városi forgalomban. Gyakran azonban ugyanannak a teherautónak a távolsági szállításban is igazolnia kell rátermettségét. A Mercedes-Benz az említett feladatok elvégzésére tökéletesen alkalmas járművet alkotott. Az új fülke tágas, minden kapcsoló kézre áll, a kilátás elsőrendű. A Teliigent rendszerű motorvezérlés, szériafelszerelésként 4 tárcsafék és ABS a kategóriájában a gazdaságosság és biztonság szempontjából valóban példamutató.