Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-02 / 77. szám

1999. április 2., péntek SPORT Három mérkőzés egymás után Kézilabda MK: következik a DVSC Nem lehet azt mondani, hogy szerencsésen alakult a békés­csabaiak szempontjából az idei női kézilabda Magyar Kupa nyolc közé jutásáért a sorsolás, amelyet tegnap délelőtt ejtettek meg Budapesten az MKSZ székházában. Ugyanis a vihar­sarki lányok a régi riválist, a Debreceni VSC-Symphonia gárdáját fogták ki. Az első találkozóra április 21-én, szerdán 17.30 órakor ke­rül sor Debrecenben. A vissza­vágót egy héttel később, azaz április 28-án, szerdán 18 órakor játsszák a békéscsabai sport­csarnokban. Az ügy pikantériája: május 1-jén, szombaton ismét Békés­csabára látogat a debreceni gár­da, ekkor 18 órától egy bajnoki keretében méri össze tudását a két csapat. A cél előtt elrepedt a bringa váza Gyepes második az idénynyitón A kerékpározók idei szezon­nyitójának Törökbálint adott otthont, amelyen a Gyulai R- Sport versenyzői közül egy felnőtt és egy ifjúsági bringás állt rajthoz a kétszáz fős me­zőnyben. Erdős László a felnőttek kö­zött az előző évinél jobb telje­sítményt ért el, de ezzel sem tu­dott versenyben maradni az él­mezőnnyel. Gyepes Zsolt — aki az idén már első éves ifjúsági verseny­ző — viszont felülmúlta tavalyi eredményét: a remek alapozó időszak után, az edzőtáborokat követően, Botos Gábor edző ki­tűnő munkájának köszönhetően a dobogó második fokára állha­tott. Az igen nehéz, hosszú emel­kedőkkel tarkított 102 kilomé­teres pátyi körön az erős szél­ben két kört kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Az első etap felénél a KSI-s Szabó egy szö­kést kezdeményezett, amely si­keresnek bizonyult, s már négy percre volt a mezőnytől, amikor a Tipográfia kerekese, Sándor Benedek és a gyulai Gyepes Zsolt utánaeredt. A mezőny is megkísérelte a szökevényt be­fogni, így aztán több üldöző boly alakult ki. A két versenyző az első kör végére megfogta Szabót, innen kezdve hárman felváltva diktálták a tempót. A második körben a KSI-s versenyző defektet kapott, s a kerékcsere után hiába igyeke­zett visszakapaszkodni, próbál­kozása nem járt sikerrel. Ketten viszont nagy tempóban halad­tak tovább a cél felé, amely előtt 15 kilométerrel Gyepes a kerékpár bizonytalan mozgásá­ra lett figyelmes. Mint kiderült, hosszában elrepedt a bringa vá­za. A tempót ugyan továbbra is tartotta, de már nem állt be a cél előtt a sprintbe, ugyanis bárme­lyik pillanatban kettétörhetett volna a váz. Ezért meg kellett elégednie az ezüstéremmel, de még így is öt percet vert a két éllovas a mezőny többi tagjára. Asztalnál az utánpótlás Csak a tizenhatig jutottak Budapesten rendezték meg a MOATSZ Kupa utánpótlás asztaliteniszversenyt. A viada­lon a serdülő leány egyéniben (84 induló) a Békési TE-ből Czebe Lívia a főtáblára jutott, ahol legyőzte a mohácsi Csollákot, majd a tizenhat közé jutásért kikapott Formanektől (Statisztika) 2:0-ra. Az OMTK- Hungarotel játékosai közül Püski Orsolya kiemeltként, a főtáblán kezdte szereplését, s először legyőzte Heronyánit (Tolnai SE), majd a nyolc közé jutásért nagy csatában kikapott Némethtől (Postás Matáv). Az orosházi Horváth Éva a selejte­zőből indulva a főtáblára vere- kedte magát, ahol előbb legyőz­te Izsákot (Szekszárd), majd a tizenhat közé jutásért kikapott a kecskeméti Mátyustól. Az újonc lányoknál (88 induló) az orosházi Blaskó a főtáblára ju­tott és a 16 közé jutásért a KSI­s Bajnógeltől szenvedett vere­séget. A fiú újoncoknál Juhász (Csabai Konzerv) a főtáblára jutott és a tizenhat közé jutásért Helltől (BVSC) kapott ki, Csillik (Békési TE) a főtáblára került és a tizenhat közé jutásért szenvedett vereséget Nagytól (BVSC). A serdülő lányok csapatver­senyében (21 induló) az OMTK-Hungarotel 4:l-re nyert a KSI II. csapata ellen, majd a nyolc közé jutásért 4:l-re kika­pott a Postás Matáv I. gárdájá­tól. e $ $ Eldőlt, hogy a februári kedve­zőtlen időjárás miatt elhalasz­tott Postás-Matáv II. elleni NB I A csoportos női bajnoki mérkő­zést április 9-én, pénteken 16 órakor játssza le az OMTK- Hungarotel együttese a főváros­ban. (v. 1.) PÁLYÁZAT A medgyesegyházi művelődési ház 1999. augusztus 6., 7., 8-án megrendezi a már hagyományos DINNYEFESZTI VÁLT. A fesztivál idejére a vendéglátói szolgáltatást pályázat útján meghirdeti. A Pályázatnak TARTALMAZNIA KELL > milyen szolgáltatásban tudja részesíteni a vendégeket: étel-, italkínálat >■ a szolgáltató által felépíteni kívánt sátor esztétikai megjelenése, ülőhelyek, asztalok száma s- hány fő ellátását tudja megoldani gyors, udvarias, színvonalas kiszolgálással (nem csak üfővendégekre gondolunk!) kapcsolatai révén mennyire tudja segíteni a fesztivált (szponzo­rok, támogatók szerzése, reklámtevékenység ellátása) > referenciák >• a pályázatban meg kell jelölni azt az összeget, amit a pályázat megnyerése esetén a rendezvény támogatására felajánl. A pályázatokat írásban, zárt borítékban a művelődési ház címére (5666 Medgyesegyháza, Kossuth tér 25.) kérjük benyújtani. g A pályázat benyújtásának határideje: 1999. április 30. A beérkezett pályázatokat 1999. május 15-éig elbíráljuk, mely­nek eredményéről minden pályázót írásban értesítünk. Tizenharmadik a felnőtt és második a 23 éven aluliak világranglistáján Máté Gábor sikeres tavaszkezdése A napokban beszámoltunk arról, hogy a kaliforniai San Diego Egyetem pályáján Máté Gábor, a Csabai Atlé­ták Sport Egyesületének sportolója, az Egyesült Álla­mokban egyetemista atléta remek teljesítményt nyúj­tott. Mégpedig olyat, amivel már világviszonylatban is jegyzik, ugyanis diszkoszve­tésben több mint két és fél métert javítva egyéni re­kordján, máris felkerült a különböző világranglisták­ra. Az auburni egyetemista ezzel a március végén záró­dott felnőtt világranglistán is az előkelő 13. helyre tor­nászta fel magát, a 23 év alattiak ranglistáján pedig csak a kubai Frank Casanas előzi meg. A kaliforniai versenyen az sem bénította meg Máté Gá­bort, hogy az elmúlt évi fel­nőtt világranglista első és má­sodik helyezettje, John Godina és Anthony Wa­shington, valamint a listán ugyancsak előkelő helyet el­foglaló Andy Bloom és Kevin Fritzpatrick is tagja volt a me­zőnynek. De ott voltak a 23 éven aluli kitűnőségek, Ben Lindsey és Luke Sullivan is. Eredményei arra engednek következtetni, hogy ezek a nagy nevek még doppingolták is az eredményesebb szerep­lésben. — Az is szokatlan volt szá­mára, hogy a Magyarországon megrendezésre kerülő verse­nyeken megszokott nagyon szűk körű érdeklődő előtt megtartott viadalokhoz képest itt szépszámú nézősereg biz­tatta a résztvevőket — mond­ta Máté Gábor édesapja, Máté István, aki rendszeresen tartja a kapcsolatot az Egyesült Ál­lamokban tanuló fiával. — Gábor azt is elmondta, hogy a nézők közül sokan őt biztat­ták, miután látták, hogy már a Máté Gábor, az Egyesült Ál­lamokban tanuló diák, a Csabai Atléták Sport Egyesületének versenyzője a franciaországi ifjúsági világbajnoki bronzéremmel a nyakában bemelegítéskor óriásiakat dob. Végül a hivatalos verse­nyen a hat dobásból négyszer ért el nagyobbat, mint az addi­gi legjobbja, ami mutatja, nem egy kicsúszott eredmény volt a hét végi. A sorozatban egyébként az ötödikre dobta a legjobbját, a 61,68 métert, ami több mint két és fél mé­terrel nagyobb, mint az 59,01 méteres addigi legjobbja, ami egyben a negyedik helyet je­lentette számára a San Diegó- i versenyen. Azt is megtudtuk, az ese­mény után sokan gratuláltak az ifjú dobónak a legnagyobb szaktekintélyek közül is. Az aubumi egyetem edzője, Jerry Clayton pedig rendkívül elé­gedett volt, amit alátámaszt az a kijelentése is, miszerint megérte az amerikai viszony-' latban is számottevő költség- ráfordítás, ami ehhez az uta­záshoz volt szükséges. Ezzel az eredményével egyébként Máté Gábor átvette a vezetést az amerikai egyete­mi ranglistán, s alaposan túl­teljesítette a hatvanméteres szintet, ami a június elején megrendezésre kerülő ameri­kai egyetemi bajnoksághoz szükséges. Sőt, ezzel a nyári Universiadéra is megvan a szintje, amit ugyancsak hat­van méterben állapítottak meg. És még mindig a legek­ről: nagy esélye volt ezzel ar­ra, hogy A hét férfi egyetemi atlétája címet is elnyerje, ami nem kis dolog, ha azt is szám­ba vesszük: száznál is több rangos atlétikai esemény zaj­lott azon a hét végén az Egye­sült Államokban. Joggal büszke Máté Gábor eredményeire nevelőedzője, Cérnán Ferenc, aki elsajáttí- tatta vele a sportág alapjait, és Pluhár János, akinek irányítá­sa alatt lett Franciaországban ifjúsági világbajnoki bronzér­mes az elmúlt esztendőben. Itthon abban reményked­nek, hogy ez csak a kezdet, s a nyáron a Csabai Atléták Sport Egyesület színeiben sikeresen folytatja az évadot. De egy­előre Amerikában kell még helytállnia, ugyanis a napok­ban megkezdődött a tavaszi újabb negyedév az egyete­men, majd április 10-én a Te­xas állambeli El Pasóban foly­tatja a versenysorozatot, ahol szeretné megerősíteni ezt a ki­tűnő kezdést. J. P. Az orosházi lurkók győzelme Két helyszínen, Orosházán és Hódmezővásárhelyen rendez­ték meg a Lurkó Kupa diáklab- darúgó-tomát, Hódmezővásár­helyen két korcsoport fiataljai mérkőztek. A sorrend. 1989—90-es korosztály: 1. Orosházi Után­pótlás SE, 2. Szentes, 3. Szeg­vár, 4. Hódmezővásárhely. Legjobb játékos: Szakács Ádám. Legeredményesebb já­tékos: Blaskó Péter (mindkettő Orosházi USE). 1987—88-es kcs.: 1. Orosházi Utánpótlás SE, 2. Hódmezővásárhely, 3. Szegvár, 4. Szentes. Orosházán az 1989—90-es korosztályban 8 csapat vetélke­dett. Itt a következő lett a vég­eredmény: 1. Tisza Volán Sze­ged, 2. Orosházi USE I., 3. Kis­kunfélegyháza, 4. Mezőhegyes, 5. Orosházi USE II., 6. Szegha­lom, 7. Szentes, 8. Bcs. József Attila ált. isk. Legeredménye­sebb játékosok: 1—2. Szakács Ádám (Orosházi USE) és Ká­rász Andor (Tisza Volán Sze­ged). A rendezvény támogatói: Orosházi polgármesteri hivatal, Orosházi Városi DSB, Megyei DST, Megyei LSZ, Orosházi Barátság SÉ, Berta József Ala­pítvány, Városgazdálkodási Kft., Orosházi Utánpótlás SE, Hegedűs Béla gravírozó, Bányik József, Kotolák József, Szabó Péter és Godár Péter já­tékvezetők, akik ingyen vezet­ték le az összecsapásokat. Lövöldöztek Egy bárban történt lövöldözés után letartóztatták, de később szabadon engedték Froylan Ledezmát, a holland Ajax Ams­terdam Costa Rica-i válogatott labdarúgóját. Az egyik San Jose-i bárban kitört tömegvere­kedés és lövöldözés során az egyik szemtanú vallomása sze­rint Ledezma egy pisztolyt rán­tott elő zsebéből és a levegőbe lőtt. A labdarúgót őrizetbe vet­ték, ám nem sokkal később sza­badon is engedték, mivel nem találtak nála fegyvert. SPORTMŰSOR PÉNTEK KÉZILABDA. NB II. Tornádó SE—Újkígyós-Csaba KC II., férfi, 18.45. Megyei bajnok­ság. Kondoros—Szarvas, férfi, 18.00. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB III. Szentes—Élésker Gyula, férfi, 11.00. KÉZILABDA. NB I B. Bé­kési FKC—Ózdvidéki Bányász KC, férfi, 18.00. Adony—Ágro SE Orosháza, női, 14.00. NB II. Makó—Gyulai SE, férfi, 16.00. Gyomaendrődi FKC—Martfű, férfi, 17.30. Karcag—Szarvasi NKK, női, 11.30. Túrkeve— Medgyesegyházi TE, női, 15.00. Szegedi DKSE— Csorvás, női, 10.00. Mezőtúr— Szeghalom SC, női, 18.00. Me­gyei bajnokság. Nők. Gerla— Bcs. Főiskola, 15.00, Újkí­gyós—Mezőberényi SDSE, 16.00, Kétsoprony—Jamina, 16.30. Nagyszénás—Békés, 13.30. Gádoros—Magyarbán- hegyes, 14.00. Férfiak. Békés­csabai Sportcsarnok SE— Köröstarcsa, 15.00. KOSÁRLABDA. NB II. Kiskunfélegyháza—Békési Áfész SE, női, 17.00. Békéscsa­bai KK—Color KC Gyula, fér­fi, 17.00. LABDARÚGÁS. NB III. Alföld csoport: Battonyai TK—Kisújszállás, 16.30, Bá- nóczki. Békéscsabai Jamina SE—Örkény, 16.30, Kárász. Megyei bajnokság. I. osztály: Gyoma FC—Szeghalom SC, 16.30. Németh. Gyulavári— Mezőhegyesi SE, 16.30, Kőku- ti. Füzesgyarmat—Doboz SK, 16.30, Frey. Csorvás—Oroshá­zi MTK, 16.30, Csonka. II. osz­tály: Nagyszénási TK—Puszta- földvár, 16.30, Hajdú. Orosházi Rákóczi-V asas—Újkígyós, 16.30, Benyovszki. Békésszent- andrás—Sarkad, 16.30, Koka- vecz. Kondoros—Medgyesbod- zás, 16.30, Bogyó. III. osztály. Déli csoport: Medgyesegyházi TE II—Orosházi Barátság, 16.30, Kovács Zs. Északi cso­port: Dévaványa—Mezőbe­rényi FC II., 16.30, Klembucz. Gyulai Magán SE—Bucsa, 16.30, Medovarszki. Sarkadke- resztúr—Tarhos, 16.30, Nagy L. RÖPLABDA. NB I. Ráját­szás. Gödöllő—Békéscsabai Főiskola DSE, női, 14.00. VASÁRNAP KÉZILABDA. NB I B. Na­Tudósítóink figyelmébe! Kérjük tudósítóinkat, hogy a hét végi NB III-as és megyei I. osztályú lab­darúgó-mérkőzésekről közvetlenül a lefújás után adják le tudósításaikat az ismert telefonszámokon. A hét végi megyei II. és III. osztályú labdarúgó-mér­kőzésekről a húsvéti ünne­pek miatt kedden délelőtt várjuk a beszámolókat. rancs SE—Gyulai SE, női, 18.00. NB II. Mezőberény— Orosháza, férfi, 16.00. Do­boz—KSZSE Szeged, női, 15.30. Megyei bajnokság. Nők. Füzesgyarmat—Sarkad- keresztúr, 9.00. Férfiak. Mező­hegyes—Nagyszénás, 10.00. KOSÁRLABDA. NB II. Univer KSE Kecskemét— Békési Áfész SE, férfi, 17.00. LABDARÚGÁS. NB I. Szolnok—Előre FC Békéscsa­ba, 16.30, jv: Jenei (Fridély, Ortó). NB U. Gyulai Termál FC—Kiskőrös, 15.30, jv: Hida­si (Saskőy, Nyekita). NB III. Alföld csoport: Békési FC— Mezőberényi FC, 16.30, Tóth. Hódmezővásárhelyi LC—Gyo­maendrődi Barátság, 16.30, Paróczai. Megyei bajnokság I. osztály: Méhkerék—Kamut SK, 16.30, Kiss Z. Medgyes­egyházi TE—Vésztő, 16.30, Sztanojev. Tótkomlósi TC— Elek SE, 16.30, jv.: Csongrád megyéből. Csabacsűd— Szarvasi FC, jv.: Szolnok me­gyéből. II. osztály: Csanádapá- cai Előre—Magyarbánhegyes, 16.30, Lipcsei. Kaszaper— Kunág óta, 16.30, Gyekiczki. Szabadkígyós—Körösladány, 16.30, Brusznyiczki. Mezőko- vácsháza—Gádoros, 16.30, Szpisják. III. osztály. Déli cso­port: Telekgerendás—Nagy- bánhegyes, 16.30, Korim Kétegyháza—Gerla, 16.30, B ró. Békéscsabai MÁV—Gere dás, 16.30, Nagy I. Északi c port: Csárdaszállás—Ok­16.30, Simon J. Kardo? ménykút—Kötegyán, 1 Bodó. VÍZILABDA. OB MAFC-Schönherz—Bé' bai VSC, Budapest, Tűz 16.00. A "ízUtesz ta&ia Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN * Felelős szerkesztő: DR. LÁSZLÓ ER NIEDZIELSKY KATALIN * Kiadja a Népújság Kft. * Felelős kiadó: DR. TÓTHi ügyvezető igazgató * Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4 \ 5601 Békéscsaba, Pf. 111. * Nyomtatás: COFINEC Hungary Rt. Petőfi Ny* \ Kecskemét, Mindszenti krt. 63. * Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató. \ 12151068 * Hirdetésvezető: NÁNÁSI JÁNOS * Terjesztésvezető: RAJTA . \ Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114 * Szerkesztőség^0?1' \ 441-020 * Kiadói telefax: (66) 450-198 * E-Mail: kiado.bekes@axels.hu * H^f*® \ (66) 446-552, fax: (66) 441-311 * Terjesztés telefon/fax (66) 453-710. * Az elA^’, \ terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti agy^0^* \ és a „KLK” Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. * Előfizethető a kiadóiig, ‘ \ geknél és a kiadó kézbesítőméi. * Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyypáty^ « ' Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és i^ tf\eSatT c£. kon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az^e taiAoXO val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdeke^., gek (Axel Springer — Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyaron t^8étte\jeSl ^ Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses meg/ akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. _________

Next

/
Thumbnails
Contents