Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-17-18 / 89. szám
Kedvtelés Hetedik oldal * Czene Ferenc, az év egyik felét Amerikában, a másikat Gyula és Csaba között, az épülő Czene-tanyán töltő hazánkfiát hallottam áradozni dr. Zsíros Gézáné főzési tudományáról. Ő többször megtapasztalhatta Klára asszony vendégszeretetét, lévén távoli rokonok. Ez adta az apropót, s így kerültünk a Zsíros „rezidenciára”. Most először nem „politikából”. Klára asszony — karján a legifjabb családtaggal. a nyolchónapos Csanáddal — nyit ajtót. Azt gondolom, főzési tudományánál sokkal, de sokkal büszkébb unokájára. A kicsi, mintha tudná, hogy kezdetben leginkább róla esik szó, mosolyogva figyeli a körülötte történteket. Úgy hagyja magát fotózni, mintha mindennap ezzel foglalatoskodna. A büszke nagymama közben azért rátér arra, amiért felkerestük. Sorolja, hogyan is készül a Zsíros család egyik kedvenc étele, a gombás pulykaragu. Egyébként a famíliában senki sem szereti a zsíros ételeket, ezért aztán — ha húsról van szó — leginkább szárnyas kerül az asztalra, különböző módon elkészítve. A pulykaragu hozzávalói: 1 kg apróhús, 1 fej hagyma, két gerezd fokhagyma, 15-20 deka füstölt tarja, 10 deka bacon szalonna, fél kiló gomba, 3 deci tejföl, 1 teáskanál mustár, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, bors, köménymag. — Kiolvasztjuk a szalonnát, rátesszük a megmosott, lecsöpögtetett apróhúst, és fehéredésig sütjük. Belekeverjük az apróra vágott hagymákat, lefedjük az ételt, és saját levében pároljuk. Közben csíkokra vágjuk a tarját, és azt is hozzáadjuk a párolódó pulykahúshoz. Felszeleteljük a gombát, apróra vágjuk a petrezselyemzöldet, és a majdnem kész ételhez adjuk. Belekeverjük a tejfölbe a mustárt, elegyítjük a raguval, és — ha kell — pótoljuk az elfőtt levet. Gomba helyett lehet mexikói vegyeszöldséggel is készíteni a ragut. Köretnek öregtarhonyát, párolt rizst, főtt burgonyát, párolt kölest vagy főtt tésztát adhatunk. Béla Vali Vasárnapi eejtvény SAKKBAN: DÖNTETLEN IRÁNYÍT ~1 HÚRT HÚZ---% T EMPLOMUDVAR, TÁJ. “Y ABLAKGYURMA TVSOROZAT CÍME T BUNYÓZIK RÁBÍR L Y Y AZONNAL NÉZD ! KIHALT ILLEM L 1 I Y FIATALABB FIÚTESTVÉR ÉLSZ ÁLLÍTTAT j I KÁKASZERŰ NÖV. L Y ÚJRA MÁSOL ........ KIJUT ODERA, MÁSKÉPP HINT Y ■■1 SPORTTRÓFEA Y LIBAHANG I FELSÍR I L SZOLMIZÁL ÁS Y I FÉL ZSÁK 1 HOZZÁRENDEL Y ....: ::v ÉV KEZDET 1 FALIPOLC NÉVELŐ L CSILLAG, L ANGOLUL 1**" Y A rejtvény megfejtői között 5 darab tollat sorsolunk ki, melyet elküldünk. Beküldendő: a satírozott sor megfejtése. Beküldési határidő: 1999. április 22. (Címünk: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.). A levelezőlapra írják rá: Vasárnapi rejtvény! A múlt vasárnapi rejtvény megfejtése: Az ágy maga a házasság. Nyertesek: Bujdosó Vilmos, Békés, Gub János, Kardoskút, Gyivicsán Pál, Gerendás, Oláh Imréné, Medgyesbodzás, Szabó Mihályné, Csárdaszállás. Gyerekeknek Bendegúz kerítést javít Az elmúlt tél bizony alaposan megrongálta Bendegúz kerítését. Keressétek meg, melyik falrészlet illik a nyíllal jelölt résbe! Megfejtésként küldjétek be a megfelelő faldarab betűjelét! A helyes megfejtést beküldők között 5 darab hírlapos tollat sorsolunk ki, melyet postán elküldünk. Beküldési határidő: 1999. április 22. Címünk: Békés (Ötlet, rajz - Berényi Nagy Péter) Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írjátok rá, hány évesek vagytok és mottóként: Vasárnapi rejtvény! A múlt vasárnapi rejtvény megfejtése: harcsa. Nyertesek: Bodor Gyula, Kétsoprony, ifj. Csizmadia István, Tarhos, Dániel Renáta, Gyula, Hortobágyi Tibor, Békés, Máté Orsolya, Kamut. MTV 1: 15.00 Médiamix 15.30 Örömhír 15.50 Az emberi nem 16.45 Úton 17.15 Helló, világ! 18.00 Önök kérték! 19.00 A Hét. Híradó. Időjárás 20.00 Ally McBeal 20.45 TS 21.00 Szökés (amerikai film) 23.00 Mustra 23.25 Törzsasztal RTLK: 15.00 Knight Rider 16.00 Sok hűhó semmiért 18.45 Híradó 19.05 Akták 19.30 Vasárnapi kiadás 20.00 Oroszlánszív (amerikai akciófilm) 21.45 Az első lépések (amerikai film) 23.25 Híradó. Időjárás 23.40 Országház 0.10 Szeszélyes természet (ism.) 1.00 Akták (ism.). Időjárás-jelentés 1.20 Divatklip tv2:15.40 Mission Impossible 16.35 A Szuper csapat 17.35 Xena 18.30 Napló. Közben: Tények 19.30 Szerencsekerék 20.00 Álompár 21.45 Y-akták 22.15 Gól! Gól! Gól! 23.15 Elvarratlan szálak 0.20 Napló (ism.) 1.00 Vers éjfél után DUNA TV: 17.10 Lakáskulcs 17.40 Mesefilm 18.00 Heti hírmondó 18.50 Híradó. Sportpercek 19.15 Fekete gyémántok (magyar film — 2/1.) 20.35 Stúdióbeszélgetés 20.55 Magyar évszázadok 21.15 Stúdióbeszélgetés 21.35 Irinyi János 21.50 Stúdióbeszélgetés 22.10 Liszt Ferenc: A bölcsőtől a sírig 22.30 Nem, avagy a parancsolás hiú dicsősége (portugál film) 0.30 Lóverseny MTV2: 16.00 Fekete rózsa 17.30 Delta 2000 18.00 Szívtipró gimi 18.45 Kérem a következőt! 19.00 A fekete város 20.00 Mennyei hang 20.25 Sganarelle, avagy a képzelt szarvak 21.05 Jákob és József 21.50 Századfordító magyarok 22.35 Motocross-vb 23.05 MM 23.10 Universitas 23.40 Napbúcsúztató TV3: 16.45 Melrose Place 18.30 Hír3 19.00 Matlock (amerikai film) 20.00 Waikiki páros 20.50 Végtelen határok 21.45 Alkonyzóna 22.15 Foci a javából 22.50 Foci a javából 23.20 Jövőnéző (ism.) HBO: 16.05 Ó, azok az angolok! 17.40 Ugrásra készen 19.10 Melrose Place 20.00 Az ötödik elem 22.05 Nyakig a pácban 23.50 Keserű méz 2.10 Excalibur 4.30 Billy Bathgate Horoszkó KOS (III. 21—IV. 20.), 06-90-330-351. Egy bizonyos fokú kiegyensúlyozatlanság keríti hatalmába. Állandóságra törekszik, de szüntelenül keresi a változást. Ezek eredményeként egyre jobb anyagi helyzetbe kerül. A bolygóállás kedvező a szerelmi életére. BIKA (IV. 21—V. 20.), 06-90-330-352. A mai napot töltse barátaival, társalogjanak, nevetgéljenek. Lazításra és új energiákra van szüksége. Mindenkivel megtalálja az összhangot. Az estét töltse szerelmével, kényeztesse őt. IKREK (V. 21—VI. 21. ), 06-90-330-353. Csodálatos napot tölthet együtt szerelmével. A tavasz a szabadba csalogatja. Szervezetének kell a friss levegő, lelkének a nyugalom és oldottság. RÁK (VI. 22—VII. 22. ), 06-90-330-354. Nehezére esik az alkalmazkodás, de legalább vasárnap a családjára legyen tekintettel. A szerelemben kisebb ballépéseket is képes elkövetni, de romantikus hangulatát senki sem tudja elrontani. OROSZLÁN (VII. 23- VIII. 23.), 06-90-330- 355. Szeretné régi baJ rátáival újra felvenni a kapcsolatot, amit ráadásul kamatoztatni is érdemes. Családtagjai támogatását élvezheti, de ne használja ki őket a végsőkig. SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.), 06-90-330-356. Itt az ideje, hogy komolyabban vegye a világot, és ne mindig másokért dolgozzon. Ha vannak gyermekei, most túl engedékeny velük, de ne csodálkozzon, ha bolondot csinálnak Önből! MÉRLEG (IX. 24—X. 23.), 06-90-330-357. Meghívást kap egy összejövetelre vagy rendezvényre. Néha nem a mindennapi, sürgető teendők a legfontosabbak. Még a tavaszi mezőgazdasági munkák is várhatnak egy napot! “SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.), 06-90-330-358. Értékes perceket tölt együtt az egyik rokonával. Könnyű, odafigyelést nem igénylő házimunkát végez, közben elbeszélgethet és elnevetgélhet a régi szép időkről. NYILAS (XI. 23—XII. 21.), 06-90-330-359. Vasárnap reggel Ön a társkapcsolatok értelméről kezd gondolkodni. Házas Ön? A kérdés azért jogos, mert a házasság egyre fontosabb lesz Szent György havában Önnek. BAK (XII. 22-1. 20.), 06-90-330-360. Izgalmas találkozás várható. Ragyogóan szórakozik, pillanatok alatt meghódítja közönségét. Szerelem terén nagyszerűen megértik egymást partnerével. Mozogjon, sokat a szabadban. VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.), 06-90-330-361. Ha társaságba megy, legyen elegáns és aktív. Szereti, ha fiatalok veszik körül, akik nem aggodalmas- kodnak, hanem jókedvűek és vidámak. Tanítsa őket, legyen példamutató. HALAK (II. 21—III. 20.), 06-90-330-362. Intellektuális képességei átlagon felüliek, mégis most előnyben részesíti a könnyed csevegést a komoly megbeszélésekkel szemben. Átadhatja magát kedvenc hobbijának, a sportnak. sétáljon Lengyel (haj)határrevízió Markó Istvánt, a megyei közgyűlés kisgazda tagját arról kérdeztük: élete során hosszú hajából „kifolyólag” kapott-e „pofonokat”? — A legkellemetlenebb helyzettel a lengyel határon kellett szembe néznem — emlékezett vissza. — A zalaegerszegi Reflex színpad tagja voltam a ‘60- as években, és egy országos irodalmi versenyen wroclawi utat nyertünk. Vonattal indultunk a nemzetközi színjátszó fesztiválra. A csehszlovák határőr sokáig nézegette az útlevélképet, majd engem. Aztán kijelentette, hogy márpedig hosszú hajjal nem léphetem át a határt. A lányok gyorsan a hajamra kentek egy doboz Niveát, hogy egy kicsit összeessen hajkoronám, majd ügyesen csatokkal betűzdelték. A határőrt nem hatottuk meg. Kénytelenek voltunk kis körömvágó ollóval levágni a krémtől csöpögő tincseket. Kegyetlenül rosszul esett ez a kőkemény diktatórikus Itt, Gyu- w/szer utaltak „külsőmre”, amikor az előző ciklus alpolgármestere úgy nyilatkozott a saj- tónak, hogy indulatosan, lobogó hajjal berohantam a te- r e m b e . Szerintem a haj esz- t é t i k u s szerepet tölt be. Nem ha- gyom, hogy megfosszanak az ékességemtől. Nagy gondot fordítok rá, naponta megmosom, ápolom. Ha csak ki nem hullik, elkísér életem végéig. Egyébként a nőideálom — miként a feleségem és lányaim is — hosszú, szőke hajat visel. B. G. S MEGYEI HÍRLAP Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Kiss A. János. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszám: (66) 450-450. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Petőfi Nyomdájában, Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Nyomdaigazgató: Fábián Endre. ISSN 1419-0184. Terjeszti: a Népújság Kft., a „DÉLI-HÍRKER” Kiadói Lapterjesztő és Kereskedelmi Kft., valamint a „DÉLHÍR” Rt.