Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-13 / 85. szám
g ■■ tizenöt novel dolgozni, ilyen szereplőgárdával kiállni f f már önmagában merész vállalkozás, és Michel Tremblay Sógornők című kétrészes, szabadszájú komédiájának legfőbb erénye, hogy ennyi figura bemutatására és ezzel a színészeknek tehetségük, tudásuk villogtatására ad kiváló lehetőséget. Ami a történetet (Germaine Lauzon háztartásbeli egymillió jutalombélyeget nyer, amit füzetekbe kell ragasztania, és cserébe rengeteg dolgot kap ingyen, bélyegragasztó partyt szervez, hogy segítsenek testvérek, szomszédok, sógornők) és a beszélt nyelvet illeti, ha tévében megy, talán átkapcsolok. S nem feltétlenül azért, mert túl konzervatív vagy kényes lennék, hanem inkább azért, mert ebben az elvetemült, lelketlen, gonosz világban legalább a színháztól valami mást várok, nem az ostobaság, elfásultság, trágárság felmutatását. Akiknek meg az egyébként jogos bírálat és a figyelmeztetés szólhatna, valószínűleg nem ülnek velem a A nézőtér jó végszó: ellentétben a megszokott színházi előadásokkal, a Konter László igazgató-főrendező által színre vitt kanadai kortárs mű a Jókai Színházban nem a vasfüggönnyel végződik, hanem azzal kezdődik. Amikor a közönség helyet foglal „u” alakban a színpadon, mögötte leengedik a vasfüggönyt, és szünetig se ki, se be. Az előadás karnyújtásnyira zajlik, benn ülünk Germaine nappalijában és konyhájában, ami a nézőnek legfeljebb szokatlan, ám a színésznek megintcsak komoly kihívás. A hatvanas évek montreáli munkásnegyedében játszódik a történet, de játszódhatna bárhol a nagyvilágban, Amerikában vagy Európában, a lényeg a társadalmi réteg, az a szelet, amelynek ez a tizenöt nő jellemző lenyomata. Egyszerű vagy egyenesen primitív, szókimondó vagy direkt közönséges alakok, így néznek ki, eszerint viselkednek és beszélnek. Fellépésükkel, spontán megnyilatkozásaikkal először meglepnek, nézőtéren... megbotránkoztatnak, de nagyon hamar kiderül szavaikból és főleg monológjaikból, hogy csupa szerencsétlen, szánalmas ember, keserű, kiszolgáltatott, védtelen figura, igazi sorstragédia minden egyes szereplő. A poénok, a viccek komolyra fordulnak, a szerzőt dicséri, ahogyan a komédia mögött súlyos, mélyen emberi tragédiákat képes ábrázolni. S ismét a színészeket illeti elismerés azért, hogy humorral és meggyőzően „hozzák” a szavak mögötti fajsúlyos tartalmat. Az pedig régi színházi tapasztalat, hogy a nagy emberi tragédiák komikusán elbeszélve sokszor hatékonyabbak, mint az érzelgősségbe, szentimentalizmusba, esetleg kioktatásba forduló okoskodás. A korlátolt, beszűkült világban a primitív és trágár nyelv tehát helyénvaló, hiszen a szereplőket és környezetüket jellemzi, ráadásul nemcsak a műveletlen prolik, a bezárt háziasszonyok szintjét mutatja, hanem a Franciaországból Kanaiíí/LTÍ/RÁ _________________________________________________1999. április 13., kedd Emberi sorsok — csúnyán elbeszélve A Sógornők, a kanadai Michel Tremblay szabadszájú komédiája Békéscsabán dába bevándorolt közösség elszigeteltségét, kilátástalanságát is. A Sógornők családjainak előző nemzedékeit itt az új világban, ha a kultúra nem is, de a hétköznapi élet, a hivatal és a reklám erősen befolyásolta, a köznyelvet az idegen gyökerek és az új haza angolja alakította. Ehhez a többszörös keveredéshez társult még a modem zsargon, a generációk és társadalmi rétegek közötti szintkülönbség a műveltség és az életmód terén. Nem véletlenül számított forradalmi vívmánynak, amikor az egyes számú hivatalos nyelvhez, az angolhoz képest éppúgy alsóbbrendű, mint az őshaza franciájával szemben lenézett sajátos nyelvkeverék, a bevándorlók joualja színpadra került Tremblay darabjával, a Sógornőkkel 1968-ban Montrealban. Ahogyan eddigi gondolataimból is kitűnt, a Sógornők minden szereplőjét elismerés illeti játékáért, kiemelni most csak a legjobbakat szeretném. Szilágyi Annamária fh. Rose-ként már önmagában mint nagy nevettető megérdemli a dicséretet, de még fontosabb, hogy a humor mögötti tragédiát remekül, meggyőzően mutatja fel. A primitív melósnő tipikus esetét ügyesen formálja Varga Lívia fh. Marie- Ange szerepében, egyszerre gonosz és esendő, vicces és szánalmas. Verrette kisasszonynak jóval kevesebb lehetőséget adott a szerző, Nagy Erikának ennek ellenére sikerül a lelkében dúló nagy feszültségeket, főleg a magánytól rettegő, idősödő hölgy vívódását érzékeltetni. Az álszentség és őszinte szeretetéh- ség elviselhetetlen ellentéte jellemzi elsősorban Angeline alakját is, Felkai Eszter állítja elénk megrázóan, és jó partnerre talál Muszte Anna Rhéauna-jában. Persze nem vágyik itt sokra senki, csak egy kis szeretetre — meg legfeljebb néhány bélyeggel teleragasztott füzetre, amivel ezt-azt ingyen megkaphatna az áruházban. Szívbemarkoló a nagy lebukás az előadás végén, amikor a háziasszony rádöbben, hogy valamennyien meglopták, ez Kovács Edit emlékezetes jelenete. Ha jól belegondolunk, Michel Tremblay nekünk most, a 2000. év küszöbén kicsit azt is sugallja, hogy óvakodjunk az együgyű, butító reklámoktól, az embert hülyének néző, gyanús nyereményjátékoktól, az állandó tévé előtti bambulástól. No meg azt, hogy ne ítéljünk elhamarkodottan, nézzünk alaposabban a dolgok mélyére, figyeljünk oda egymásra és szálljunk néha magunkba! Niedzielsky Katalin Generációk találkozója is ez a bélyegragasztó party; balról Rhéauna és Angeline (Muszte Anna és Felkai Eszter), Linda és Lise (Paczuk Gabi és Tarsoly Krisztina), Rose (Szilágyi Annamária) és az öregasszony (Máthé Zsóka) fotó: kovács Erzsébet Festészet, (a) Lipták Pál békéscsabai festőművész életműalbumából nyílik kiállítás április 14-én, szerdán a budapesti .Kortárs Galériában. Megnyitó- beszédet mond Bereczky Lo- ránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. Kastélyok fotón, (a) Budapesten nyílt fotókiállítása a közelmúltban a gyulai Ba- gyinszki Zoltánnak. A budapesti palotákat és magyar kastélyokat ábrázoló képek április 25- éig tekinthetők meg az Óbudai Művelődési Központban. Versek és grafikák, (u) Tegnap Békéscsabán, a Radnóti Könyvesboltban bemutatták a Kántor Zsolt verseiből és Simon József grafikáiból készült mappát, amely tíz-tíz alkotást tartalmaz, a művészetek és a művészek összefogását kívánja erősíteni. A versek filozofikus és szerelmes hangulatát illusztrációk és grafikák hangsúlyozzák. A könyvbemutatót Simon Mihály, Békéscsaba város jegyzője nyitotta meg, a költő verseit Gáspár Tibor Hecuba- és Já- szai-díjas színművész előadásában hallhatták a művészetek kedvelői. Aranyfonál, (r) A Rózsahegyi Könyvtár idén is meghirdeti az „Aranyfonál” városi mesemondó versenyt. Nagycsoportos óvodásoktól kezdve középiskolásokig várnak jelentkezőket április 16-áig. Nevezni szabadon választott népmesével lehet. A mesemondók életkoronként külön versenyeznek. Láng és lélek. (1) A költészet napja alkalmából április 14-én 10.30 órától zenés játékos délelőttöt rendeznek a gyermekek számára a mezőkovácsházi művelődési házban. A „Vajon hová megyünk?” című képzelt utazáson Beregszászi Olga előadásában népdalok, mondókák és népi játékok szerepelnek gyerekzenekarral és gitárkísérettel. Ugyanezen a napon 14 órától a városi könyvtárban Láng és lélek címmel zenés irodalmi műsort rendeznek a felnőttek részére élő magyar költők műveiből. Filmforgatás a Békés Megyei Jókai Színházban Franci egy másik nő oldalán A Jadviga párnája című film egyik jelenetét tegnap a békéscsabai Jókai Színházban forgatták. Mint ismeretes, Deák Krisztina rendezőnő filmet készít Závoda Pál azonos című bestsellerjéből. A két főszereplőn, Tóth Ildikón és Bodó Viktoron kívül számos hazai és külföldi elismert színművész vállalt szerepet a filmben. így többek között Csomós Mari, Timkó Eszter, Újlaki Dénes, Ónodi Eszter, Roman Luknáv és Dzoko Rosic. Az egész film forgatása még Budapesten, a Mafilm egyik műtermében kezdődött, ahol a belső jeleneteket rögzítették. Ezután következett Tótkomlós és Békéscsaba, ahol zömében külső felvételek folynak. Végül pedig a szlovákiai Pöstyént és Pozsonyt veszik birtokukba a filmesek. A Jókai Színházban felvett jelenet mindössze háromperces. Ennek ellenére a munkálatok reggeltől egész késő délutánig tartottak. A több órás készülődést az alábbiak tették ki: díszletek berendezése, fények beállítása, csoportos szereplők elrendezése és kamerapróbák. Mindezek után jelentek csak meg a színészek, akiket mindaddig a sminkeskocsiban készítettek fel a forgatásra. A felvett jelenet arról szól, hogy Jadviga a színházban felfedezi szerelmét, Francit egy másik nő oldalán. Ebből származnak természetesen a későbbi bonyodalmak is. Mindezt három kameraállásból rögzítették. Mindegyiket több próbafelvétel előzött meg. Ezeken mindig újabb és újabb ötletek és korri- gálnivalók merültek fel. így nem meglepő az sem, hogy a felvételeket többször meg kellett ismételni. A filmet várhatóan május végére fejezik be, és remélhetőleg az év végére a mozikba kerülhet. Arról viszont még tárgyalások folynak, hogy esetleg nem csak Magyarországon... Csicsely Zoltán „Mi lenne, ha készítenénk még egy próbafelvételt?” A kép bal szélén látható rendezőnő, Deák Krisztina instrukciókat ad színészeinek. Mellette Tóth Ildikó (Jadviga), szemben Bodó Viktor (Ondris) fotó: kende tamás Film a legerotikusabb táncról Buenos Aires az eredeti argentin tangó bölcsője Carlos Saura olyan remekműveket teremtett, mint a Nevelj hollót!, a Mama százéves, az argentin tangót tette a szerelemről, a múló időről, a művészi alkotásról szóló filmjének egyik főszereplőjévé. „Már régóta szeret tem volna újra egy zenés filmet készíteni — nyilatkozta Saura. — Miután megismertem a spanyol tánc, a flamenco titkait, kedvem támadt felfedezni a tangót. Gyerekkoromban, a polgárháború idején gyakran hallottam apámat Gardel- melódiákat énekelni. És imádok tangózni is Igaz, csak az európait Amikor két táncos művelem, kot... mert az argentin tangó lépései túlságosan bonyolultak és különleges ügyességet igényelnek. Amikor először jártam Buenos Airesben, elbűvölt a táncosok ereje, érzékisége. A párok között olyan nagy az összhang, hogy úgy tűnik, egyetlen testet alkotnak.” A rendező a filmbe sok életrajzi elemet vegyített. A történet egy negyvenéves rendezőről, Marióról szól, aki életének fordulópontjához érkezett. Felesége, múzsája elhagyta egy másik férfiért, és a kétségbeesett filmes a munkába menekül. Új mozit készít a szerelem, a szenvedély, a halál kérdéseiről az argentin tangó ritmusára. Producere a hősnő szerepére szeretőjét, a szép táncosnőt ajánlja. Mario beleszeret a lányba. Szerelem, gyűlölet, félté- j kenység, drámai indulatok... „Mint Mariónak, nekem is volt egy hosszú válságos korszakom — mondja Saura. — Féltem a múló időtől, az érzelmi ürességtől, az egyedülléttől. \ Most ennek vége, megjött az alkotókedvem, beho- | zom az el- / vesztett időt.” Saura a tőle megszokott alapossággal készítette elő filmjét. Szorgalmasan látogatta Argentínában a tangóbárokat, lemezeket, filmeket vásárolt. „Át kellett itatódnom a tangó szellemével, hogy visszaadhassam a maga teljességében: a néptánc oldalát, az utcazeneoldalát és egy testet al- stilizált, végtelenül árnyalt koreográfiáit. Hogy megmutathassam az igen erős érzelmeket és szociális követeléseket is, amelyeket hordoz.” A film férfi főszereplője Miguel Angel Sola, az egyik legnagyobb argentin színész. A koreográfiát Julio Bocca jegyezte, a zenét Lalo Schrifrin, aki már több filmzenével, köztük a Különleges ügyosztállyal bizonyította tehetségét. A Tangót a múlt év végén mutatták be több nyugati országban, de Saura már a következő filmjét forgatja Madridban Goya életének utolsó éveiről. Megszemélyesítője Francisco Rabal. (Ferenczy Europress)
