Békés Megyei Hírlap, 1999. március (54. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-12 / 60. szám
MEZŐGAZDASÁG 1999. március 12., péntek A battonyai takarmányboltos nem panaszkodik Idei tervekről a felvásárló A legtöbb kistermelő kerékpárral keresi fel az állattartók boltját FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Battonyán, a Molnár-C. Pál- lakótelepi állattartók boltjában kollégára bukkantunk. Ottani Hírlap-kézbesítőnk és hirdetésfelvevőnk, Kotroczó Mihály napközben tápokat, takarmányokat árul. Kotroczó Mihály és munkatársa, Kocsis Zoltán készségesen segít a zömmel idős, kerékpárral érkező vásárlóknak. A teli zsákok felkerülnek a biciklivázra vagy a csomagtartóra. — A hízó- és a süldőtápok iránt minimális a kereslet — mondja Mihály. — A gazdák inkább a koncentrátumokat, a hozamfokozókat vagy a magasabb fehérjetartalmú borsót és szóját vásárolják. Ezekkel otthon feljavítják a hagyományos takarmányokat. Hozzáadva a kukoricából, árpából és búzából álló keverékhez, ki-ki maga állít elő ízlésének és anyagi lehetőségének megfelelő tápot. — Nincs minden jószágtartónak földje. Vannak, akik az alap- takarmányokat is vásárolják. — Az a tapasztalatom, hogy a többség még a betakarítás időszakában igyekezett olcsón beszerezni ezeket. — Túl a takarékossági szempontokon, ez azt jelenti, hogy a gazdák már aratáskor, illetve töréskor is számoltak a sertés- tartás jövedelmezőségének csökkenésével? — Igen, hiszen egyre kevesebb „drága” tápot vásároltak. Kétségtelen, hogy a tápok ára nincs összhangban a felvásárlási árakkal. Ma Battonyán legfeljebb 150 forintot adnak a kis súlyú sertés kilogrammjáért. Nevetséges ár, nagyon felháborítja a termelőket. Makón 200- ért viszik a szerződött disznókat, itt viszont nem kötnek szerződést. Sokan akarnak váltani, a hízómarhában reménykednek. De ha mindenki arra áll át, ugyanoda jutunk, mint a sertéssel... — Ilyen körülmények között az állattartók boltja sem tartozhat a legjövedelmezőbb üzletek közé. — Nem panaszkodunk. A tápok mellett árulunk kukoricát, takarmánybúzát, árpát, zabot. Igaz, a legtöbb vásárló kerékpárral visszi el a terményt, azaz 1—2 zsákos tételekben. Egy utánfutó megpakolása valamelyik termékünkkel már nagy üzletnek számít. Éppen ezért mi is igyekszünk több lábon állni: a kutya- és tehénlánctól a szerszámokig és a szerszámnyelekig sok mindent forgalmazunk, amire szükség lehet egy gazdaságban. Ménesi György Megyénk legnagyobb sertésfelvásárló helyén, a Gyulai Húskombinát Rt.-nél az idei sertésfelvásárlási tervekről kérdeztük az illetékest. Mint elmondta, e kérdésre csak három hét múlva tudnak konkrét választ adni, így most álljon itt egy másik nagy felvásárló, a Pick Szeged Rt. idei felvásárlási terve az Egy százalék című lap nyomán: — A nálunk szerződött sertések ára még elfogadható — mondja az egyik legnagyobb feldolgozó, a Pick Szeged Rt. élőállatforgalmi vezetője, Forró Sándor. — Persze a termelők ezt kissé másként látják. Mi viszont garantált árat és biztonságot kínálunk partnereinknek. Az évi félmillió sertést feldolgozó Pick Rt. a szükséges mennyiségnek már több, mint 20 százalékára előzetesen megkötötte a szerződéseket. A termelők oldaláról nézve ez jó, az ár azonban már kevésbé: két évvel ezelőtt 280—290 forintot adott a társaság az élő állat kilójáért, addig ma ez az összeg éppen csak eléri a kétszáz forintot. — Mi 190 forintot fizetünk kilónként a nagy súlyú sertésekért. Ehhez járul még a kompenzációs felár, ami 13 forint. Hiába alacsony az ár, a termelők így is azt kérdezik, miért nem szerződünk még több serA sertés átvételi átlagára: 1994. -— 112 Ft/kg 1995. — 159 Ft/kg 1996. — 157 Ft/kg 1997. — 213 Ft/kg 1998. — 226 Ft/kg A takarmány átlagára: 1994. — 34 000 Ft/t 1995. — 33 000 Ft/t 1996. — 31 000 Ft/t 1997. — 32 000 Ft/t 1998. — 28 000 Ft/t (Az átlagárak a leadás helyétől, illetve a beszerzés helyétől függően eltérőek lehetnek.) A táblázatot összeállította: a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Békés Megyei Hivatala adatai alapján Kovács Attila. tésre? Mi viszont csak annyi állatot tudunk vágni, amennyi a szalámigyártáshoz kell. A Pick élőállat-igényének 60 százalékát nagy termelőktől, míg 40 százalékát a kisgazdaságokból vásárolja fel. — Öt disznó ráfizetés, 80 ezer sertés maga a csőd! — mondják ma a gazdák annak ellenére, hogy márciustól minden kiló megtermelt húst 25 forinttal támogat az állam. Ez persze semmit sem változtat azon, hogy egy év alatt száz forintot csökkent a felvásárlási ár, miközben közel 15 százalékos volt az infláció. Minőségről és hatékonyságról Az európai uniós csatlakozáshoz közeledve egyre több új elvárással, szabályozással, fogalommal ismerkedünk úgy is, mint az unió leendő „állampolgárai”, és úgy is, mint leendő termelők, piaci szereplők, akik adott esetben versenytársai is lehetnek az Európai Közösség tagjainak. Nagy kérdés: mi lesz a magyar mezőgazdaság sorsa az unión belül? Milyen lehetőségei, esélyei lesznek a magyar parasztnak abban az Európában, mely felé igyekszünk? Kényszerből lettek libatömők „Mi nem kínozzuk az állatokat!” Dr. Böő István gyakorló állatorvosnak, aki a Magyar Televízió Gazdaképző műsora állattenyésztési rovatának szerkesztő témavezetője, a Mezőgazdasági Könyvhónap alkalmából jelent meg „Libatartás” című szakkönyve, mely a szakmai kérdéseken túl éppen azokkal a fogalmakkal, elvárásokkal is foglalkozik, melyek napirenden lesznek az uniós csatlakozáskor. A könyvet a könyvhónap megnyitóján mint a minőségre, termelékenységre, hatékonyságra koncentráló szakkönyvet mutatták be. A könyv apropóján a minőségről, a magyar mezőgazdaság, a gazdálkodók lehetőségeiről beszélgettünk dr. Böő Istvánnal. — Minőség, hatékonyság, termelékenység. Nem új fogalmak, mégis mintha új tartalommal bővültek volna, és hangsúlyosan kerülnek elő az európai uniós csatlakozás során. De mit jelentenek, mit kellene jelenteniük ezeknek a fogalmaknak a magyar gazdálkodóknak, termelőknek? — Mint fogyasztó, mindenki érdekelt milyen terméket vásárol és azt mennyiért állítják elő. Ma Magyarországon a lakosság számarányaihoz viszonyítva még mindig többen foglalkoznak mezőgazdasági termékek előállításával, mint az unió tagországaiban. A szociálpolitika és a mező- gazdasági termelés bizonyos területeken még mindig elválaszthatatlanok egymástól. A belépéssel azonban közeledik az idő, mikor a szociális szempontok miatti mezőgazdasági termelést el kell választani a piaci versenytől. Ma mindenütt a versenyképességet támogatják. Ez nem szimpatikus, de realitás. A jelen piaci követelmények között is, de a jövőben még inkább csak azok tudnak talpon maradni, akik költségtakarékos termelés mellett folyamatosan a piac által igényelt mennyiséget és minőséget tudják produkálni. Ma a magyar termékeket drágán állítjuk elő, de erről az esetek többségében nem a termelő tehet. Jó példa erre, ha összehasonlítjuk, mi a különbség a magyar és az uniós takarmányárak között. Németországban a táp ára csak 10, 20 százalékkal haladja meg az abraktakarmány árát. Számoljuk ki, itthon mi a különbség egy mázsa búza vagy kukorica és egy mázsa táp ára között. Ez az egy adat is magyarázatot ad arra, miért termelünk drágán, hiszen a termelői költségek zöme takarmányköltség. — Kérdésként felvetődhet, és az unión belül fel is fog vetődni: miből, mennyit termeljünk? — Először is el kell dönteni saját szükségletre termelünk vagy a piacra. Azt, hogy miből és mennyit, a kvótarendszer mondja majd meg. A német, a francia farmer év elején tudja, hogy év végéig miből, mennyit kell előállítania. Nálunk az a baj, hogy bár a genetikai adottságok megvannak, az állatállomány — bizonyos fajok esetében — most már mennyiségileg sem elégséges az uniós kvótákhoz. Bárányból, juhtejből például bármennyit felvenne a piac, a hazai állatállomány azonban nem tudja hozni a mennyiséget. Magyarországon még mindig van egyfajta ad-hoc jellege a termelésnek. Valaki feldob egy szimpatikus mondatot, és a termelők ráállnák. Ez néha családok összeomlását is eredményezheti, lásd biogiliszta. —Akkor mit érdemes termelni? — Családi szükségletre bármit. Ha azonban mezőgazdasági vállalkozóként termelünk árut, akkor folyamatosan nagy meny- nyiségben kell gondolkodnunk, méghozzá úgy, hogy termékünk a legigényesebb piaci követelményeknek is megfeleljen. — Mi az a mennyiség, amivel hozni lehet a minőséget? — A tapasztalatok és felmérések azt mutatják, hogy például sertésnél 50 koca, szarvasmarhánál 30 tehén az a mennyiség, melynél már érdemes elvégezni azokat a beruházásokat, melyek a folyamatos minőséget eredményezik. Növénytermesztésnél ez 50 hektár. Itt nagyon fontos megemlíteni a támogatások igénybevételét és az integráció szükségességét. Integrátorok, szövetkezetek szinte minden nyugat-európai országban találhatok. A szövetkezet nem termelő, hanem értékesítési, feldolgozó- és gépszö- vetkezetet jelent. Ha arról beszélünk, mit érdemes termelni, szót kell ejtenem az ökológiai gazdálkodásról. A biotermékek piaca jelenleg korlátlan. De itt csak akkor lehet megjelenni, ha a termelők eleget tesznek a biotermelésre, termékekre vonatkozó 'rendkívül szigorú feltételrendszernek és minősítésnek. — Az uniós csatlakozással a gazdálkodóknak is lépni kell. De mi legyen az első lépés, mely után a termelők elindulhatnak az Európai Unió felé? — Elképzelései, álmai mindenkinek lehetnek. Úgy gondolom globálisan kell elhelyezni magunkat. Látnunk kell, hová tartunk, mi a jellemző az unió mező- gazdaságára. Nem általánosságban, hanem részleteiben. Ehhez nem elég egy rózsaszín álom. Most már nem lehet úgy egy vállalkozást elindítani, hogy például van egy ólam és kiszámolom, hány naposcsibét tudok elhelyezni benne. Meg kell határoznom a termelés pontos célját, szakmai, pénzügyi feltételeket. A magyar termelőknek jó érzékük van ehhez. Ez a világ egy individualista világ, mindenki külön egyéniség, és ez talán így van jól. Mikor azonban termelek, nem szabad elvonatkoztatnom magam szűkebb és tágabb környezetemtől sem szakmailag, sem más feltételeket illetően. Mert ha ezt teszem — és ez bizonyos értelemben jellemző a magyar mezőgazdaságra —, nem tudok talpon maradni. Kovács Attila Sarkadkeresztúron a libatö- mésnek már hagyománya van. A rendszerváltást követően a munkahelyek megszűnésével sok családot a kényszer vitt rá a libatenyésztésre. Papp Károly a felszolgáló, Prónai János az esztergályos, míg felesége a kereskedő foglalkozást cserélte fel a libatartásra. — Hat éve kezdtünk bele ebbe a kockázatos tevékenységbe. A munkanélküliséget akartuk elkerülni. A feleségemmel együtt „egy turnusban” kétszáznyolcvan bábolnai szürke libát tömünk. Három hét alatt kell körülbelül három kilogrammal növelnünk a liba súlyát. A ráhízlalt tömeg mennyiségéből és a májprémiumból tevődik össze a jövedelmünk. Szerencse, hogy most nincsenek értékesítési gondok — mondja Prónai János. — Egyik időszak jobban, másik kevésbé jól sikerül. Mire mindent kifizetünk, bevételünk alig marad. A rezsink nagyon magas, sok vizet, áramot és gázt kell elhasználnunk. Három hét alatt negyvenöt mázsa kukoricát feletetünk az állatokkal. Átlagot számolva, ketten ha tisztán hetvenezer forintot keresünk egy hónapban, azzal már elégedettek vagyunk — kapcsolódik be a feleség. — Hogyan telik egy napjuk? — Naponta ötször tömjük a libákat, hajnal fél ötkor, délelőtt kilenckor, délután kettőkor, este fél hétkor, végül éjjel tizenegykor. Körülbelül negyed egykor kerülünk ágyba, négykor már újra csörög a vekker. És ez így megy állandóan. Nincsen szabad szombat vagy vasárnap, sem ünnepnap. A tömések között pedig a többi munkát is el kell végeznünk, ólat takarítunk, az állatoknak megfőzzük a kukoricát, nem beszélve a szállításokról, melyek általában éjszaka vagy hajnalban vannak. Alvásra szakaszokban jut időnk, háromszor két-két órát tudunk pihenni. Idegileg nehéz ez — folytatja Prónai János. — Az állatvédők véleményéhez mit szólnak? — Olyan vad dolgokat állítanak a „hozzáértők”, ami egyáltalán nem igaz. Mi nem kínozzuk az állatokat. A pépesre főzött kukoricadara nem sérti a begyet. Nekünk az a célunk és az érdekünk, hogy egészséges libát neveljünk fel. Csak ekkor tudunk eredményt elérni — teszi hozzá Papp Károly. V. K. Fókuszban a ludak Nem csak libatartással foglalkozók forgathatják Böő István állatorvos „Libatartás” című szakkönyvét, mely a Mezőgazdasági Konyvhónapon jelent meg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával. A könyv többet vállal, mint a lúdhús, -máj, -toll termelésének korszerű technológiai „fortélyainak” leírását. Többet, hiszen kiemelten foglalkozik a minőség, a hatékonyság, a termelékenység és az állatvédelem kérdéseivel. „Minőség, hatékonyság, környezetbarát, de legalábbis környezetkímélő termelés, állatvédelem — az európai integrációban ezek már régóta nemcsak fogalmak és érzelmi kategóriák, hanem alapkövetelmények is. Nálunk újraértelmezésükre van szükség, s ami ennél fontosabb, a gyakorlatban való érvényesítésükre.” — írja könyve előszavában a szerző. Szakkönyvként a kötet nagy érdeme, hogy összefüggéseiben bemutatva a mindennapi termelési gyakorlatot állítja előtérbe, mikor a tartás, a takarmányozás, az állategészségügy kérdéskörét taglalja. A kötet szerkesztésében jól kezelhető, táblázatai könnyen áttekinthetőek és értelmezhetőek. Böő István: Libatartás, Mezőgazda Kiadó 1999., 750 forint.
