Békés Megyei Hírlap, 1999. március (54. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-10 / 58. szám
I a 1999. március 10., szerda MEGYEI KORKÉP ítélet az elmaradt jutalék ügyében A gyulai HISZI-nek egyhavi díjat kell fizetnie A Gyulai Városi Bíróság tegnap hozott ítéletet a HISZI Map Kft. ügyében. Mint arról korábban tudósítottunk, a gyulai vállalkozás egyik volt alkalmazottja több, mint kétszázezer forintot követel egykori munkáltatójától. A dr. Bajusz Attila vezette tanács ítéletében kötelezi a kft.-t, hogy egyhavi megbízási díjat — húszezer forintot — és annak a kifizetés esedékességének határidejétől számított húszszázalékos kamatát térítse meg a felperesnek. Fehér Ibolya ezt meghaladóan előterjesztett kérelmét a bíróság elutasította. A felperest korábban a kft. ügyvezetője kereste meg azzal, hogy digitális térképértékesítési üzletág kiépítésére keres szakembereket. Megállapodtak, hogy a munkáért az asszonyt havi fix díjazás illeti meg. Pár nap múlva közölték Fehér Ibolyával, hogy fix fizetés nincs, üzletkötői jutalék és költségtérítés jár majd az elvégzett feladatért. Az asszony hiába várt a pénzére, ezért bírósághoz fordult. Az előző tárgyaláson elmondta, hogy a kft. beadott egy pályázatot, amelynek elkészítésében neki nagy szerepe volt, és ezért őt jutalék illeti meg. A bíróság megállapította, hogy a HISZI Map Kft. nem szerepelt a pályázók között. Az alperes jogi képviselője szerint semmiféle alapja nincs az asszony követeléseinek és kérte a kereset elutasítását. A nem jogerős ítélet kötelezi a kft.-t egyhavi megbízási díj és a kifizetés esedékességének határidejétől számított húsz- százalékos kamat megtérítésére. A több, mint 15 ezer forintos telefonköltség és a 200 ezer forint jutalék kifizetésére irányuló kérelmet a bíróság elutasította. •— bam — A szerencséért tenni kell! (k) Színes tévét nyert a Békés Megyei Hírlap Vasárnap Reggel Szerencseóra játékán az eleki Váradi család. (Képünkön: a megfejtő Váradi Jánosné unokáival, Anettel és Lajossal, akik a minap vették át a tévét a Népújság Kft. terjesztési vezetőjétől, Rajtár Jánostól.) Jó helyre került a nyeremény, de az is igaz, hogy Váradiék mindent megtettek a siker érdekében. Példának okáért 10 szelvénnyel is pályáznak a Mercedesre, olykor 4-5 példányban is megvették a lapot a szokott helyen, a főtéri újságárusnál... fotó: rajtár jAnos Falufejlesztés a pozitív gondolkodás jegyében Falufejlesztési tanácskozást rendeztek tegnap Kötegyánban „Pozitív gondolkodás a környezetünkért, a természetért és az építészeti kultúráért” címmel, szakemberek, civil szervezetek, Ausztriából és Romániából érkezett vendégek és a térség településvezetői részvételével. Megkérdeztük olvasóinkat Szívesen tanúskodna-e? Gerincsebészet A békéscsabai Réthy Pál Kórház Tudományos Bizottsága és a Biogal-Teva Pharma Rt. március 11-én 14.30 órakor tartja tudományos ülését a kórház előadótermében. A SOTE Ortopédiai Klinika Gerincgyógyászati és Rehabilitációs Osztályának munkatársai tartják előadásaikat a modem gerincsebészet elveiről, a gerincműtétek utáni rehabilitáció irányelveiről. Az ülés elnöke dr. Tóth János, a Réthy Pál Kórház Ortopédiai Osztályának vezető főorvosa lesz. (u) Oktatásügy A Békés Megyei Pedagógiai Intézet és Békés Megye Képvise- lő-testülete Önkormányzati Hivatalának Intézményfelügyeleti Osztálya március 11 -én 9 órától tanácskozást tart Békéscsabán, a megyeháza nagytermében intézményfenntartók és vezetők részére. A megnyitó után Pósfalvi Péter, az Oktatási Minisztérium Közoktatás-fejlesztési és Értékesítési Főosztály vezetője szól az oktatásügy előtt álló feladatokról. A szakképzés helyzetéről, magyarországi jövőjéről beszél dr. Benedek András, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára. Horváth Zoltán, a Magyar Országgyűlés Külügyi Hivatalának tanácsadója a magyarországi integrációs folyamatokról, Vígh Ilona ország- gyűlési képviselő pedig a folyamat oktatási kérdéseiről tart előadást. B. P. A. Belvízkárosultaknak A Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete a belvízkárokat szenvedett embertársak megsegítésére felhívással fordul a lakossághoz, jogi személyiségű társaságokhoz, intézményekhez, vállalkozásokhoz, hogy pénzadományaikkal járuljanak hozzá a természeti katasztrófát szenvedett családok kárának enyhítéséhez. Az erre a célra elkülönített bankszámla száma: Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet 53200132-11014193. A Vörös- kereszt kéri, hogy a postautalványon tüntessék föl adóazonosító számukat is, mivel kiemelten közhasznú szervezetük ennek alapján tudja pénzadományaikat közérdekű kötelezettségvállalásnak minősíteni és az arról szóló igazolást kiadni. Mint Priskin János, a Vöröskereszt megyei titkára elmondta, kitelepített családok bútorait tudják elhelyezni külön raktárukban, ruhaneműket, plédeket küldenek a belvízzel sújtott településeknek és most várnak Németországból egy 22 tonnás klórmész-szállít- mányt, amelyet rögtön továbbítani fognak az önkormányzatoknak fertőtlenítés céljára. (fm) — A találkozó célja a tapasztalatcsere, egymás gondjainak megismerése, a problémákra megoldások keresése. Szellemi hidat szeretnénk felverni kelet és nyugat közé — fogalmazott Ungvári Mihály, a rendezvény fő szervezője, Kötegyán település- fejlesztési bizottságának elnöke. Nagyné Felföldi Hona, a vendéglátó község polgármestere hangsúlyozta: — A településfejlesztés a közösségfejlesztésnél kezdődik, nem elég központi forrásokért pályázni. Mert kitől várjuk a támogatást, ha mi nem akarunk magunkon segíteni? Wilhelm Scherzer, a Rohonci (Ausztria, Dél-Burgenland) Építészetbiológiai és Ökológiai Központ igazgatója a környezetvédelem, az építészeti kultúra és a területfejlesztés osztrák tapasztalatairól számolt be. A délután folyamán hazai szakemberek előadásait hallgathatták az érdeklődők. A programot a helyi Vadvirág együttes tavaszi dalcsokra, valamint Szőke Sándor szobrász, a házigazda Ungvári Mihály festőművész és Szele- kovszky László fafaragó művész alkotásaiból rendezett kiállítás színesítette. V. K. Zongoraest Beethoven, Schumann és Schubert műveiből mazsoláz Fellegi Adám március 11-én, csütörtökön este hét órától megrendezésre kerülő előadói estjén Békéscsabán, a Bartók Béla Zene- művészeti Szakközépiskola kamaratermében. A zongoraest ugyan a „Beethoven és kora” bérletes előadássorozat része, de várják azokat a zenebarátokat is, akik csak egy-egy alkalomra tudnak időt szakítani, számukra egyedi belépők is válthatók. Fellegi Ádám zongoraestjei immár hagyománnyá váltak Békéscsabai, zenei életében, a hallgatók szórakozva nyerhetnek betekintést az éppen kiragadott korszak muzikális kultúrájába közbeszőtt anekdoták és az eljátszott darabok révén. — Frankó — Vásári Ferenc 50 éves, békéscsabai kereskedő: — Egyértelműen vállalnám, hogy tanúskodom, ha bajba jut valaki, bár még nem került rá sor. Viszont nekem már szükségem volt tanúkra, mikor egy koccanásos balesetnél a vétkes nem akarta beismerni, hogy ő volt a hibás. Szerencsére többen látták, és hajlandók voltak tanúskodni mellettem. Persze mikor csip-csup dolgokért az embert évekig becitálják többször is, akkor már nem szívesen vállalkoznék ilyesmire. Kissné Agócs Eleonóra 42 éves, battonyai S.O. S. pótmama: — Nemrégiben kellett tanúskodjak egy pénzcsalással kapcsolatos ügyben. Szívesen vállaltam, mert tudtam, hogy egyedül én bizonyíthatom be, hogy az ismerősöm vétlen az ügyben, és így vádat emelhettek az elkövető ellen. Szerencsére a bíróságra nem kellett többé bemennem, így ma sem tudom mi lett a vége. Bizonyos esetekben fontos, hogy legyen, aki a másik ember mellett kiáll, főként ha annak egzisztenciája forog veszélyben. Szente Imré- né 55 éves, békéscsabai nyugdíjas: — Nem kerültem még olyan helyzetbe, hogy tanúskodnom kellett volna és igazándiból nem is gondolkoztam még el a dolgon. Hallottam már ismerősöktől, hogy nem volt kellemes kihallgatásokra járni, többször is behívták őket, mikor elvállalták a tanú szerepét, s ez nagyon zavarta őket. Ha nekem lenne szükségem tanúra, mert mondjuk kirabolnának, biztosan nagyon kevesen vállalnák, hogy kiállnak mellettem az említett okok miatt. Gálfi László 70 éves, békéscsabai színművész: — Tanúskodni fogok a közeljövőben, ráadásul éppen én jelentettem be az esetet, ugyanis kiraboltak. Persze csak én tudom bizonyítani, honnan származnak a megtalált tárgyak. Valószínűleg a vallomásommal másnak is segítek, mert a férfit, akit elkaptak, már a huszonvalahanyadik betörésénél fülelték le. Olyan is előfordult, hogy nekem lett volna tanúra szükségem, mert meghúzták a kocsimat, és szó nélkül elhajtott az illető. F. M. FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Teheiségkutatá verseny fiatalembereknek A békéscsabai T. T. Divatstúdió ebben az évben (április végén) is megrendezi az úgynevezett M-O-D-E-R-N M-A-N elnevezésű versenyt. Ezúttal olyan Békés megyei fiatalembereket várnak, akik kedvet, elszántságot és tehetséget éreznek a modellszakma iránt. A jelentkezési feltételek a következők: 18 és 25 év közötti életkor, minimum 180 cm magasság, jó testfelépítés. A mellékelt jelentkezési lapot egy egész alakos fényképpel március 17-éig kell eljuttatni a stúdió címére: 5600 Békéscsaba, Andrássy út 47. A próbatétel mellett az indulók értékes díjak és egy modellszerződés várományosai is lehetnek. Az út kiszámíthatatlan... Próbáld ki te is! Jelentkezési lap: M-O-D-E-R-N M-A-N r99 Név:................................................................................................... Cím:................................................................................................... Életkor: .......................................Magasság:................................. S úly:.............................................Telefon:..................................... F oglalkozás:.......;........................................................................... Á ltalam beszélt idegen nyelv: Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szívesen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberének. Beküldési cím: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írják rá: Megkérdeztük olvasóinkat. A Békés Megyei Munkaügyi Központ rendkívüli felhívása árvíz- és belvízkárok enidi/tése céliából a megye területén működő területi önkormányzatok részére. A támogatás fprrása; a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási Alaprészének Békés megyére decentralizált, és a Megyei Munkaügyi Tanács által e célra elkülönített forrása. Támogatási cél: árvíz- és belvízkárok enyhítése, elhárítása, megelőzése. Támogatási teltételein a munkaadó vállalja, hogy a kérelemben megjelölt, 1999-ben megvalósított program keretében foglalkoztatandó létszám min. 80%-ban regisztrált munkanélkülieket (10-50 fő) alkalmaz munkaviszony keretében. A támogatás formája, tartalma: a támogatás a program során alkalmazandó, az alkalmazást megelőzően nyilvántartásba vett és kiközvetített, továbbá az 1991- évi IV. tv. 16/A §-ban megfogalmazott feltételeknek megfelelő munkanélküli személyek bruttó munkabérének (bérjárulékai) 70—90%-átg, legfeljebb 40 OOO Ft/hó/fő, valamint kis értékű tárgyi eszközök, munkaruha, védőruha és védőeszközök beszerzési költségeire terjed ki. A nem bér jellegű támogatás a megítélt teljes támogatási összeg max. 20%-a lehet. A támogatás áfa nélkül értendő nettó összeg. A kérelmet 1 példányban a BMMK illetékes kirendeltségén beszerezhető formanyomtatványon a B51 Mb szolgáltatási osztályára kell benyújtani. A támogatással kapcsolatban felvilágosítás kérhető a BMMK szolgáltatási osztályán és a BMMK kirendeltségein. A kérelmet személyesen vagy postai úton lehet benyújtani. A kérelem beadásának határideje: 1999. március 18. A kérelmek elbírálására 1999. március 25-éig sor kerül. Internet-cím: www.online.oroshaza.com