Békés Megyei Hírlap, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-27-28 / 49. szám
1999. február 27-2Í5., szombat-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete A Tevan Kiadó első évtizede Cs. Tóth János, a csabai könyvműhely alapító igazgatója a kezdetekről 10 Á Táncoló fekete lakkcipők W'W 4 i' w Jazigok, roxolánok és alánok IPHk A lány húszezerbe kerül, 4Í* *? »Cí • 7f| A szarmaták az Alföldön de a fiú sem olcsóbb — kiállítás nem csak .> 10 ,$$ j történészeknek Egy ember a balladák földjéről „Soha nem vélekedtek még ennyire pozitívan a román médiák a magyarokról, mint Radu Vasile miniszterelnök legutóbbi magyarországi látogatása után. Talán reménykedhetünk a nemzetiségek elismerésében” — mondta Kallós Zoltán Kos- suth-díjas népzenekutató Gyulán, amikor a Balladák földje című estje előtt rövid interjúra kértük. — A XIX. század végén egy újságcikk hívta fel a figyelmet arra, hogy Moldvában és a Mezőségen sok olyan település található, ahol a lakosok még köszönni sem tudnak románul, kizárólag magyarul beszélnek. Ettől kezdve az iskolákban, templomokban egyre jobban megkövetelték a román nyelv ismeretét, sőt igyekeztek kisebbségi érzést kelteni azokban, akik magyarul társalogtak. „Miért beszélitek ezt a cigány nyelvet?” — hangzott el gyakran a kérdés. Ennek ellenére 10-15 évvel ezelőtt a moldvai falvakban mindenki magyarul beszélt, ma csak az idősek. Sőt több családban a nagyszülők nem tudnak az unokákkal szót érteni, ———a mert nincs közös nyelvük. A legutóbbi népszámlálásnál román anyanyelvűként és állampolgárságúként vette nyilvántartásba az állam a csángókat. A templomokban csak románul és latinul szabad énekelni. — A pápa magyarországi látogatásakor sokan utaztak Budapestre a moldvai falvakból, sőt a színes népviseletbe öltözött csángó küldöttség petíciót nyújtott át a Szentatyának. Ebben tiltakoztak az elrománosítá- suk ellen és II. János Pál közbenjárását kérték vallásuk gyakorlásához és magyarságuk megőrzéséhez. Történt-e változás azóta? — Nem, semmilyen előrelépés nem történt, a csángó magyaroknak azóta sincsenek katolikus, magyarul beszélő papjaik. Asszi- milálásukban, mesterséges beolvasztásukban biztos, hogy a vatikáni politika is hibás. A románoknak szükségük van a római katolikusokra, hogy megtömjék velük görögkeleti templomaikat. Ezért románosítják el a bukovinai lengyeleket, a moldvai csángókat és a Duna menti bolgárokat. Ha megjelenik Moldvában egy Hargita megyei vagy magyarországi rendszámú autó, azonnal jelentik. Ennek ellenére azt mondom, amíg nem feledkeznek meg a magyar énekes és hangszeres népzenéről, táncokról, balladákról és népszokásokról, addig élnek a csángók és — bármennyire is akadályozzák ebben —, őrzik anyanyelvűket, a magyart. —Beszéljünk egy kicsit Önről. Tiszteletbeli tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak, megkapta az Életfa-díjat, amellyel a népművészet művelésében, átörökítésében elért eredményeit jutalmazták, továbbá kitüntették a Magyar művészetért díjjal is. Ez a rengeteg elismerés hosszú munka gyümölcse. Hogyan kezdődött folklórgyűjtő életútja? — Mezőföldi faluban, Válaszúton születtem, ahol a lakosság kétharmada román, ...amíg nem feledkeznek meg a magyar énekes és hangszeres népzenéről, táncokról, balladákról és népszokásokról, addig élnek a csángók és — bármennyire is akadályozzák ebben — őrzik anyanyelvűket, a magyart. egyharmada magyar és ne feledkezzünk meg a cigányokról sem. Gyerekkoromban sok magyar, román, valamint cigány népdalt megtanultam, és mind a három nyelvet beszélem. A kolozsvári Református Kollégiumban kezdtem gimnáziumi tanulmányaimat. Egyszer Debrecenből regőscsoport érkezett iskolánkba. Az előadásuk befejeztével megkértek bennünket, mi is énekeljünk valamit. Jó hangú gyerek lévén tanárom engem szólított fel. A szülőfalumban tanult dalokból rögtönöztem néhányat. Kiderült, senki nem ismerte azokat. Ezért a tanár úr megbízott azzal, hogy a közelgő tavaszi szünetben gyűjtsem össze a településünkön énekelt népdalokat. A feladat tetszett, ezért annyira belemerültem, hogy felkerestem a faluhatáron túl élő népes rokonságunkat is, sorra jártam az észak-mezőségi falvakat. Nos, így kezdődött. Aztán teltek az évek, befejeztem a tanítóképzőt, és elkezdtem a zeneművészeti főiskolát. Diplomát már nem kaptam, mert származásom miatt kizártak. A kalotaszegi Magyarvistára kerültem tanítani, majd a moldvai Lészpeden, később Gyimesben folytattam. Akkoriban Moldvában még 70 magyar iskola működött, ma már egy sincs. A munkám mellett lelkesen gyűjtöttem. A legeldugottabb falvakat is felkerestem a népdalok, balladák, mondókák, ráolvasok, népszokások és táncok után kutatva. —Nagy sikert aratott Balladák könyve című gyűjteménye, amelyben sok-sok feledésre ítélt népköltészeti alkotást mentett meg az utókornak. A kötet három magyarországi kiadást élt meg a hetvenes években. Néhány esztendeje a Balladák új könyve is megszületett nyolc kazettamelléklettel. Közben megjelent első népzenei hanglemeze Amerikában, amit Magyarországon további nyolc követett. Előadásokat tartott Kanadában és Európa több országában. Sűrű életet él, sokat utazhat... — Most már nem, Kolozsváron létrehoztam egy alapítványt, ügyeinek intézése leköt. Célunk a tárgyi és szellemi javak fenntartása, terjesztése, népszerűsítése az ifjúság körében. Visszakaptam Válaszúton a szülőházunkat (hosszú ideig huszártisztek lakása volt) öthektáros kerttel. Nyaranta táborokat tartunk ott, az idén hetet szervezünk. Legnagyobbnak az augusztus közepére tervezett egyhetes felnőtt zenei és tánctábor ígérkezik, ahová közel ötszáz jelentkezőt várunk. Gyerekkorom óta tervezem egy néprajzi múzeum létrehozását. Válaszúton már berendeztem két szobát és a folyosót, de hatalmas népművészeti gyűjteményemnek csak töredékét tudtam kiállítani helyhiány miatt. A napokban jelenik meg egy új CD-lemezem, amelyre a boncidai népdalokból válogattunk. Rengeteg anyagom kiadatlan, sok még a tennivalóm. — A népdalgyűjtést csak hittel és odaadással lehet végezni. Ön feltette erre egész életét. Ha újra kezdhetné, megint ezt választaná? — Ugyanezt, és amíg csak élek ezt az utat járom. Borsos Gabriella Néhány esztendeje a Balladák új könyve is megszületett nyolc kazettamelléklettel FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Autózás a kertek alatt Békéscsabát eldugták. Vele a megye közép-keleti részét is. A város nincs, pontosabban van, de kitérővel, magasabb áron. Egyszerre — egyazon héten — ketten is panaszkodtak, hogy jól „megszívták” az M5-ös útjelző tábláját. Jöttek Csabára, életükben először, döngetve az ország legdrágább autópályáján, s várták Kecskemétet. Mivelhogy úgy tudták, ott kell résen lenni, ott kell lekanyarodni felénk. A dunaföldvári leágazás után. Dunaföldvárt hatalmas, jobbra mutató nyíl jelzi, eltéveszteni sem lehet. Különben a Duna-parti város fontos hely, nem annyira vára, melegvizes fürdője meg halászcsárdája miatt (bár azok sem utolsók), hanem lyukas Duna-hídja, mint echte magyar nevezetesség okán. De térjünk vissza az M5-ösre és figyeljük Csabára tartó autós vendégünkkel együtt az útjelző táblákat. Végre, a kilencvenvalahányas kilométernél hatalmas zöld tablicskun megjelenik Békéscsaba neve. Mellette fityisznagyságú, jobbra mutató nyíl: leágazás egy kilométerrel arrébb. Hajtunk tovább, figyeljük a táblát, ám a letérőnél újabb utasítás vár ránk: Békéscsaba egyenesen. A kormányt ijedten visszarántjuk — még az kellene, hogy lekanyarodjunk az ismeretlenbe — és hajtunk tovább. Csak Kiskunfélegyháza alatt eszmélünk, ahol fizetőkapu állja utunkat. Miután ismét kizsebelnek bennünket, végre átvághatunk a magyar Alföld keleti szegletén, Csongrádon, Szentesen keresztül, szóval a kertek alatt Orosházáig, hogy aztán a 47-esen betaláljunk Csabára. Rosszabb utakon, drágábban. Másnap ismerősünk megmagyarázza, mégis csak le kellett volna kanyarodnunk annál a kilencvenvalahányasnál. Vagyis mi tévesztettünk, nem a táblafestő, mert a Békéscsabát mutató egyenes nyíl csak a lekanyarodó sávra vonatkozik. Hogy miért nincs ott határozott, jobbra mutató nyíl, azt ne kérdezzék. Talán azért, mert Békéscsaba nem Dunaföldvár. De az is lehet, azért, mert nincs lyukas Duna-hidunk. Tiszai ugyan van, lyukas is, keskeny is, rozsdás is, de a táblakira- kók azt nem ismerik. Addig még nem jutottak el. Messze van nekik. Árpási Zoltán Békéscsaba nincs, pontosabban van, de kitérővel, magasabb áron. Mezőberény, 1902. A községháza. Ami ugye azóta már városháza. így nézett ki közel száz évvel ezelőtt. Maga az épület semmit nem változott. A tér előtte annál többet. Eltűnt az artézi kút, s a míves lámpaoszlop. Helyükön szobor áll. Ki mondja meg, mikor volt szebb a tér?
