Békés Megyei Hírlap, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-20-21 / 43. szám
1999. február 20-21., szombat-vasárnap A Békés Megyei Hírlap Melléklete Lipták Pál világa A csabaiságáról ismert festőművész nem akarja ábrázolni azt, ami elmúlt Két zuhanást is túlélt A perui légikisasszony csukott szemmel várta, hogy mi lesz Akit nem szeretnek a magyarok Gheorghe Funar szerint a román politikában nincs szükség toleranciára már elmentek. Talán ez is az oka annak, hogy Bessenyei Ferenc ma nem túl jókedvű, ha a színház szóba kerül. — Hívnak ma is sokfelé, de nem megyek két intimbetétes reklám között három viccet elmesélni. Nem tudom megtenni, mert Bánk bánt, Görgeyt, Kossuthot árulnám el. Kihullott az idő belőlem, nincs dialógus, nincs kivel beszéljek. Ez a mai színház már nem az én színházam, ami ma színház címén zajlik, az jobbára csak zenés talaj- torna vagy üres önmutogatás. Az én időmben született meg a kortárs magyar dráma. Illyés Gyula, Németh László, Déry Tibor, Nagy László vagy Csurka István ott és akkor lett íróvá, költővé, amikor én színész voltam a Nemzetiben. Szinte az egész életemet remekművek társaságában töltöttem, a korszak legnagyobb szellemi társaságában éltem. Akkor a nézők tudták, hogy mit jelent, amikor azt mondja Bánk: „Üsd az orrát magyar, ki bántja a tied!” Akkor jó volt Othellónak lenni. Ma nincsenek Othellók, a világ átállt a Jágókra. Csoda, ha nem érzem jól magam ebben a világban? Bessenyei Ferenc keserű kifakadá- sai persze csak az érem egyik oldalát mutatják. A másik oldal a lajosmizsei tájban otthonra és időnként igenis meghitt és boldog csendekre talált ember. Aki persze színész, s utolsó percéig az is marad. Szerepálmokkal, tervekkel. A Lear királyt volna kedve játszani, s régi álom a Velencei kalmár is. Egyszer azt nyilatkozta: Soha nem kellett még csak a homlokomat se ráncolni ahhoz, hogy valami sikerüljön. A feladatok megtaláltak. Születésnapjára hát mit is kívánhatnánk a magyar színművészet fejedelmének, mint azt, hogy az elkövetkező években sok-sok színházi feladata legyen! Abrahám Eszter Az örök Bánk bán A Nemzeti Színház nagy idejének, a hazai színjátszás dicső évadainak legnagyobb sztárja volt, s fényes csillaga ma is az idén nyolcvanesztendős Bessenyei Ferenc. Minden idők legemlékezetesebb Széchenyije és Bánk bánja a napokban töltötte be a nyolcvanat. Lajosmizsei tanyáján, egy takaros, otthonos portán él, ott kerestük meg. — Egyszer egy előadás után odajött hozzánk a Nemzeti Színház klubjában Aczél György. Megkérdezte, hogy van-e kedvünk kártyázni. Ugyan, kártyázni csak kollégiumban vagy börtönben lehet — válaszoltam. Mire Aczél: Csak egy szavadba kerül, Ferikém! Bessenyei Ferenc, a kétszeres Kos- suth-díjas színművész ma is nagyokat nevet, ha eszébe jut ez a történet. Innen nézve oly messze van már az az idő, amikor az ország színművészetének színe-virágát akarták rávenni arra, hogy vágja magát vigyázzba holmi kultúrpotentátok előtt. — Nem nagy idő ez, gyerekek. Még a lovam is öregebb nálam i— mondta a művész, amikor arról faggattuk, mit jelent ez a nyolcvan év. És valóban, kedvenc lova, Doboka a lóidőszámítás szerint öregebb nála. A számtalan magyar filmben, így például a Nyolcvan huszárban „fellépő” ló ugyanis betöltötte már a 26-ot, ami emberi években mérve kilencven esztendőnek számít. Bessenyei Ferenc néhány évvel ezelőtt döntött úgy, hogy visszavonul a színháztól, s vagy pilisborosjenői házában, vagy lajosmizsei tanyáján él kedvteléseinek. Tágas, szépen rendben tartott portájára érve azonnal szembeötlenek a hatalmas méretű fotók a kocsiszín falain. Bessenyei Ferenc legendás színpadi alakításairól készültek a szuggesztív erejű, másfél-két méteresre felnagyított fekete-fehér felvételek. A falakról a legnagyobb magyarok, Kossuth és Széchenyi és más drámai hősök szerepét alakító művész néz le ránk. A történelmi Bessenyei-arcképcsamokot a művész hetvenedik születésnapjára barátaitól, tisztelőitől kapta. Aki arra jár, el sem tévesztheti az utat, a fotók azonnal útbaigazítják: nevezetes színész lakik itt. Bessenyei Ferenc szeret Lajosmizsén Szeretett lova, Doboka aggastyánnak számít már, ettől függetlenül éppoly szeretettel veszi körül gazdája, mint régen FOTÓ: WALTER PÉTER lenni. Van szerető hitvese, bora és kalácsa, tíz lova, két kutyája, és sok emléke arról az időről, amikor a színház még színház volt, s nem tartották korszerűtlennek azt, aki meggyőződéssel mondta, s estéről estére bizonyította is: a színésznek néptanítónak kell lennie. Kortársai közül szinte már senki nincs köztünk. A nagy öregek, a szeretett pályatársak, mint például Gábor Miklós, A LEGNAGYOBB SZEREPEK A hódmezővásárhelyi születésű Bessenyei Ferenc 1940-ben kezdte a színészmesterséget Szegeden, kóristaként. Több vidéki társulat tagja volt, majd 1950-ben szerződött a budapesti Nemzeti Színházhoz. 1981-ben nyugdíjba ment, de csak azért, hogy aztán éveken át szabadúszóként egyszerre négy színházban is játsszon. O volt Illyés Fáklyaláng című drámájában Kossuth, Németh László művében Galilei. O volt Széchenyi, Görgey, Othello, Dózsa György, Ádám és Lucifer, és ő volt harminc éven át Bánk bán. Három évtizeden át, több mint ötszáz előadásban alakította a szerepet. Sokan emlékeznek drámai szerepei mellett a Hegedűs a háztetőn tejesemberére. Merthogy Tevje is — a Nemzeti Színházban, majd az Operettszínházban — Bessenyei Ferenc volt. Több mint ötven filmben és hatvannál több televíziós produkcióban játszott. 1991-ben a politikával is kacérkodott, a kisgazdapárt országgyűlési képviselőjelöltjeként elindult az időszaki választáson. Kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész. pm* *■ II IflflfrlFlIllltl Hagyomány, haza, kis közösség Régi szép diákévek, hogy tovatűntek! Az ember elvégzi a gimnáziumot, elmegy a szalagavatóra, könnyesen elballag, aztán az érettségi után végleg leteszi a diáksapkát. Mi még hordtuk, nagyon büszkék voltunk rá, annak ellenére, hogy kicsapás járt érte, ha valaki nem viselte. Szóval az ember kilép a nagybetűsbe, és attól kezdve jobbára már csak akkor nyitja ki az alma mater rézkilincses kapuját, amikor fiát-lányát viszi beíratni, így esik meg aztán, hogy megszédül, ha egyszer szembetalálkozik egy hagyományápoló iskolával. így jártam a napokban Kaposváron, a Táncsics Mihály Gimnáziumban, ahol egy lelkes, iskoláját szerető igazgató csodát művel. Nyilván nem Mihályfalvi László az egyetlen ilyen az országban, de példája sokak számára tanulságos lehet. Mellesleg már maguk az ódon falak hagyománytiszteletre intenek, nem véletlenül, hiszen itt őrzik a hajdani vármegyei könyvtár első darabjait, köztük Zrínyi Szigeti veszedelem című munkájának első kiadását és számos veretes bibliát. Az iskolaújság talán még nem tartozik a csodák birodalmába, de a közel kétszáz éves iskola rendszeresen megjele...a múlt iránti tisztelet a hagyományokban gyökerezik, a haza pedig a kis közösségek erejében. nő évkönyve érdemjegyekkel, tanári névsorral és az előző esztendő történéseivel már igen. De még inkább ide sorolható egy könyv — magától az igazgatótól —, a Táncsics breviárium, amelyben az 1948 óta ott tanító pedagógusokat mutatják be. A 400 oldalas kötet lapjairól 140 tanár életrajza, jelleme tárni elénk, utóbbi a velük kapcsolatos anekdotákból, mondásokból. Joggal tehetik fel a kérdést, miért fontos nekünk Kaposvár, miért a Táncsics? Mert példát mutatnak, hogyan lehet hagyományt teremteni saját erőből, a diákok által évente befizetett hatszáz forintokból. Hogyan lehet megbecsülni a megbecsülésre érdemeseket, maradandó emléket állítani azoknak, akik évtizedek óta a nemzet napszámosai. Példa arra, mire képes egy igazgató, aki szereti iskoláját, pedagógus társait és a gyerekeket, akikért végül is hivatását választotta. Régi igazság, hogy a múlt iránti tisztelet a hagyományokban gyökerezik, a haza pedig a kis közösségek erejében. Mint Mihályfalvi igazgató úr gimnáziumában. Árpási Zoltán Mezőhegyes, 1913. A szeszgyár. Ugye, milyen szép volt? Nemesen egyszerű. A két élelmiszer-feldolgozó üzem egyike Mezőhegyesen. De régen is volt. Talán igaz se volt. Pedig az volt. Cseréptöredék egy Csanádi település gazdag múltjából
