Békés Megyei Hírlap, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-16 / 39. szám

GAZDASÁG 1999. február 16., kedd Gyomaendrődi vállalkozó, aki kultúrában utazik „Csapó Ildi maradtam” Áru-e a kultúra? — tíz-egynéhány évvel ezelőtt gyakorta hang­zott el vitaindítóul ez a kérdés népművelőberkekben. Akkori­ban még sokan szentségtörésnek tartották, hogy rábólintsanak, igen, a kultúra forintosítható érték. Olyan érték, amit csak pi­acszervezéssel, az igények feltárásával, elemzésével tud „eladni” a kultúros. _______Röviden K onferencia, (u) A Bács-Kiskun Megyei Vállal­kozásfejlesztési Alapítvány csomagolástechnikai kiállí­tást és konferenciát szervez Kecskeméten, április 8—11 között. Az idei rendezvény vezérgondolatának „A cso­magolás, mint a marketing alapvető elemé”-t választot­ták, s kiemelten foglalkoz­nak a magyarországi áruház­láncok csomagolástechnikai igényével, valamint az euró­pai piac támasztotta verseny- helyzettel. Jelentkezni febru­ár 19-éig lehet, a Békés Me­gyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány irodájában, Bozó Szilviánál. Nem aranytojás. Mint­egy 50 millió darabos tojás­felesleg tapasztalható a magyar piacon, s ez túlter­melési válság kialakulására utal — mondotta szerdán Bbtos Károly, a Baromfi Terméktanács igazgatója. A válságból való kilábalás ér­dekében a Baromfi Termék- tanács azt javasolja, hogy a feldolgozó üzemeket tegyék érdekeltté a ciklus végére ér­kezett tyúkok levágásában. Adócsökkentés? A Pénzügyminisztérium a sze­mélyi jövedelemadó kulcsai­nak mérséklése (0-22-40) mellett a gyermekkedvez­mény megtartásával a többi kedvezmény megszüntetésén gondolkodik — jelentette ki Járai Zsigmond pénzügy- miniszter. Az áfakulcs 20 százalékra csökkenhet, a tb- járulék egy-két százalékos mérséklése is valószínű. Felkészülés. Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (APTF) határozatában a 2000. évre történő felkészülés bizto­sítása érdekében rendkívüli adatszolgáltatást rendelt el a hitelintézeteknél. Ezeknek a cégeknek negyedévenként kell megvizsgálniuk a 2000. év dátumkezelési problémáira való felkészültségüket. Orbán dönt Tarafásról. A kormány csütörtöki ülésén tárgyal az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (APTF) felelősségéről azok­ban a pénzintézeti ügyekben, amelyek a közelmúltban élénken foglalkoztatták a közvéleményt — közölte Borókai Gábor kormányszó­vivő hétfőn. A kinevezési szabályok szerint személyi döntés meghozatalára a mi­niszterelnök jogosult úgy, hogy előzetesen kikéri a pénzügyminiszter és a jegy­bank elnökének javaslatát is. Surányi György, az MNB el­nöke tegnap konzultált a kor­mányfővel. A gyomaendrődi önkormányzat tavaly döntött úgy, hogy takaré­kossági okokból 1999. február 1- től vállalkozásba adja a Katona József Művelődési Központot. A két pályázó közül Megyerimé Csapó Ildikónak, az intézmény addigi vezetőjének szavazott bi­zalmat a képviselő-testület. Megyeriné Csapó Ildikó húsz esztendeje dolgozik a művelő­dési házban. Fásultságnak nyo­ma sincs rajta, a hivatását ma is hobbinak tartja. — Erre a munkára születni kell, szeretni, lelkesedni érte! Ma­gam már diákkoromban énekka­rosként, színjátszóként és társas­táncosként kapcsolatba kerültem a művelődési házzal, az iskolában pedig kultúros voltam, imádtam a szervezést, a nyüzsgést. Szinte az iskolapadból jöttem ide dolgozni — kezdte Megyeriné Csapó Ildi­kó, aki 1986-tól igazgatója lett az intézménynek. Közben a Közgaz­daság-tudományi Egyetemen vál­lalkozó innovációs menedzser ok­levelet szerzett, majd az ELTE-n kulturális menedzser képesítést. Tavaly a város hatmillió forinttal támogatta a gyomai művelődési házat, idén tizenegy hónapra elosztva összesen 4,2 millió forintot ad. A kultúrház- nak e mellé hatmillió forintot kell megtermelni. Adódik a kér­dés: miből? — Nem titok, az utóbbi idő­ben több aggódó telefont kap­tam. Megtartjuk-e a kiállításo­kat? Mennyi terembért fizetnek ezután a csoportok? Igyekeztem mindenkit megnyugtatni: Csapó Ildi maradtam, a lelkemben to­vábbra is népművelő vagyok. Természetesen továbbvisszük a hagyományos dolgokat, s a cso­Lélekszámban Csanádapáca a legnagyobb azok között a tele­pülések között, ahol közös beru­házásként tervezik a szennyvíz- hálózat megépítését, így erre a községre jutna a koordinátor szerep. Pusztaföldvár, Medgyes- bodzás, Gerendás, Csabaszaba- di, Pusztaottlaka számára ez a 3,5 milliárdos bemházás hosszú időre meghatározná a települé­sek életét — tudtuk meg a leg­utóbbi apácai testületi ülésen, ahol Mohnács Pál, a Békés Mér­nök Kft. ügyvezetője tájékoztat­ta a képviselőket a részletekről. Arról, hogy az infrastrukturális beruházások közül ez a legkölt- ségigényesebb. A nagy lehető­ség viszont abból adódik, hogy a portok szerény tízszázalékos terembéremelésre számíthatnak. A megállapodásban rögzítettek szerint számos közcélú rendez­vényre — képviselői fogadóórá­Természetesen nem elég, ha a főnök marketing szemléle­tű, a munkatársaknak is ha­sonló szellemben kell dolgoz­niuk FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER ra, véradásra és városi ünnepi programra — továbbra is ingyen adjuk a termet. A felnőtt lakos­ságnak több nagyrendezvényt tervezünk. Sokáig az a tévhit jár­ta, hogy az embereknek nincs pénze jegyet váltani a nagymű­sorokra. Ám a városban számos példa igazolta, hogy van, csak az igényt kell helyesen felismerni. Lesznek például nyári szabadté­ri színházi előadások és koncer­tek. Alkalmazni kell a marketing szemléletet, amelynek fő alapel­ve, hogy a vevő a király. Nyitni szeretnénk továbbá a fiatalok és a munkanélküliek felé is — mondotta Megyeriné Csapó Ildi­kó, aki a bevételek java részét a szolgáltatásokból reméli. Ilyen a terembérbeadás, az eszközköl­csönzés, szövegszerkesztés, térség települései összefogva pá­lyázhatnak, ráadásul közülük is három falu (Apáca, Medgyes- bodzás, Pusztaottlaka) az ivóvíz- készlet védelme szempontjából kiemelt helyen szerepel. Ha valamennyi érintett tele­pülés egyetértését adja az el­képzeléshez, a megvalósítható­sági tervet célszerű lenne nyárig benyújtani, 2000-ben lehetne pályázni, még akkor nyáron várhatóan munkához is láthat­nának, optimális esetben pedig 2002-ben beüzemelhetik a rendszert. A Békés Mérnök Kft. a társult önkormányzatoktól (lakosságszámarányosan) hat­millió forintot kéme az előké­születekre. hangmásolás, számítógépes nyomtatás, fénymásolás, számí­tógépes játéklehetőség. A szol­gáltatás színvonalának emelésé­re számítógépes fejlesztést is ter­veznek. Február közepétől az ér­deklődőknek az Internetre csat­lakozás lehetőségét kínálják. Az intézmény hat dolgozóval jogutód nélkül szűnt meg. A ve­zető valamennyi munkatársának megajánlotta, hogy továbbra is helye lesz, ám néhányan úgy gondolták, másutt keresik a bol­dogulást. Megyeriné egyéni vál­lalkozásban működteti a házat, a népművelő feladatot egyedül látja el, mellette egy számí­tógépkezeléshez értő munkatárs és két takarító dolgozik. A mun­kában a családjára is számíthat, a nagyrendezvényekre pedig be­dolgozókat alkalmaz. Természetesen számol a ne­hézségekkel is. Az épület lela­kott, az utóbbi években felújí­tásra, fejlesztésre kevés pénz jutott. A tavalyi év legnagyobb bemházása az volt, hogy vettek egy létrát. A fűtési számlát hiz­lalja az épület hiányos szigete­lése. Az önkormányzat azt ígér­te, az energiaracionalizálási pá­lyázatban partner lesz. — Nem mondom, hogy én találtam fel a spanyol viaszt, hi­szen sok művelődési otthon ha­sonlóképpen alkalmazza a mar­ketinget. Természetesen nem elég, ha a főnök marketing szemléletű, valamennyi munka­társnak hasonló szellemben kell dolgoznia, kiszolgáló magatar­tást tanúsítani, önállónak lenni és ismerni az intézmény min­dennapi életét. A piac feltárása, elemzése, a reklám legalább ilyen fontos. A vállalt felada­tom lelkesedéssel tölt el. S ér­zem azt is, hogy az önkormány­zat mellettem áll, támogatni fog a céljaim megvalósításában — nyilatkozta Megyeriné Csapó Ildikó. Cs. R. A hallottak után a képviselők arra voltak a leginkább kíván­csiak, hogy miért Csanád- apácán kell megépíteni a szennyvíztisztítót, mi a garan­cia a tisztítás utáni víz minősé­gére, mennyi lesz a lakosság ré­szére kiszabható érdekeltségi hozzájárulás, hogy köthetnek majd rá a rendszerre? A téma kapcsán viszont még ennél is több felvetést intéztek a kft. ve­zetőjéhez, ám a válaszok sem nyugtattak meg minden képvi­selőt. A szavazásnál nem szüle­tett elvi döntés a beruházással kapcsolatban, ám újra napirend­re kerül a téma a mai közmeg­hallgatáson. Cs. I, Költségigényes beruházás összefogással Társasház-felújítások és az önkormányzatok Az Amerikai Kormány Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) által szponzorált országos felmérés szerint a követke­ző 5 évben mintegy 150 milliárd forintra lenne szükség a rövid távon jelentkező, elsősorban tető- és lépcsőház-felújításokra — hangzott el a társasházak felújításának önkormányzati támo­gatásáról rendezett konferencián. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre forintban) Angol font 360,32 EURÓ 249,10 Francia frank 37,98 Német márka 127,36 Olasz líra (1.000) 128,66 Osztrák schilling 18,10 Svájci frank 155,72 USA-dollár 221,76 Kelet-európai devizák Cseh korona 6,57 Lengyel zloty 59,02 Szlovák korona 5,80 Szerezz rangot és vagyont, ha lehet, elegánsan, ha nem, mindenáron. Alexander Pope A magyar lakásállomány felújí­tásához, amelybe nemcsak a közös helyiségek, hanem az egyéni, szövetkezeti, önkor­mányzati lakások és a családi házak is beletartoznak, 1500— 3000 milliárd forintra lenne szükség hosszú távon — össze­gezte nemrég elkészült repre­zentatív felmérésének tanulsá­gait a Városkutatás Kft. és az Urban Institut Alapvető probléma azonban, hogy általában nem ismeretesek a felújításhoz szükséges forrás- lehetőségek — tájékoztatta la­punkat Gerőházi Éva, a Városkutatás Kft. munkatársa. Mint mondta, a bankok által nyújtott hitelek kamatai a lakás- tulajdonosok számára szinte el­érhetetlenül magasak, így első­sorban az önkormányzatok sze­repvállalása mozdíthatná elő az egyre kevésbé elodázható fel­újítások ügyét. A felújítás költségeinek elő­teremtésében együtt kellene működnie a bankszektornak, az ingatlankezelőknek, a társashá­zi közösségeknek és az önkor­mányzatoknak. Ám ezek össze­hangolása ma még többnyire meghaladja az érintettek lehető­ségeit. A Miskolcon, Székesfe­hérváron és Budapesten végzett társasház-felújítási kísérleti program, amelyet az USAID szakemberei koordináltak, azt bizonyította, hogy a társasházak megfelelő ösztönzők mellett ké­pesek a munkálatok költségei­nek fedezéséhez szükséges ösz- szeg akár 30—50 százalékos önrészének összegyűjtésére is. Legalább ilyen mértékű saját forrásra van szükség ugyanis ahhoz, hogy a települési önkor­mányzatok különféle kölcsön­konstrukciókat (vissza nem térí­tendő támogatást, kamatmentes hitelt) kínálhassanak a társashá­zaknak. Mindemellett a felmérés azt is kiderítette, hogy a tár­sasházak 70 százaléka rendel­kezik úgynevezett felújítási alappal, ami országosan jelen­leg megközelíti a 10 milliárd forintot. Csernyánszki Judit PÉNZVILÁG AZ ÉRTÉKTŐZSDE HÉTFŐI NAPJA A Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe, a BUX 6327,23 ponton fejezte be hétfőn a kereskedést, ami 105,84 ponttal, az­az 1,65 százalékkal alacsonyabb pénteki záróértékénél. A vezető részvények közül egyedül a Matáv tartotta meg pénteki, 1332 forintos záróárát. A nap vesztese a 3,7 százalékkal 10500 forintig eső OTP részvénye volt. A 2615 fo­rintig csökkenő TVK 2,1 százalékkal, a 9500 forintig csúszó Richter 1,4 százalékkal, a 6395 forintig lemorzsolódó Mól pe­dig 0,8 százalékkal lett olcsóbb. A Budapesti Értéktőzsde B kategóriájába hétfőn három új részvényt vezettek be: az OTP Bank Rt. ezerforintos névérté­kű papírjait, illetve két áramszolgáltató vállalat — a Dédász Rt. és a Titász Rt. — tízezer forintos névértékű részvényeit. Az OTP elsőbbségi papírjai 7200 forinton, a Dédász 12200 forinton, a Titász pedig 10200 forinton fejezte be a kereske­dést. A közepes forgalmú részvények közül ki kell emelni az An­tenna Hungária Rt. részvényét, amely 20 százalékkal 4800 fo­rintig szárnyalt. A részvénypiacon átlagosnak mondható, 14,0 milliárd forintos forgalom bonyolódott le. A legtöbb üzletet ezen a napon is a Mól, az OTP és a Matáv részvényeire kötöt­ték, sorrendben 5,1,3,0 és 1,3 milliárd forintos értékben. Állam­papírokból 33,6 milliárd forintnyi cserélt gazdát. A tőzsde azon­nali piacának összforgalma így 47,6 milliárd forintot tett ki. Mibe fektetné a pénzét Tusjak Lászlóné könyvtáros A közvélemény valaha azt tartotta, humán végzettségű ember­től távol áll a pénzügyek, a gazda(g)ság világa. Színészek, nyelvtanárok, népművelők vállalkozásairól hallván azonban megdőlni látszik a régi igazság. S abban is egyetérthetünk, ma az sem mindennapi „vállalkozás”, ha valaki egy önkormány­zati intézmény vezetését' veszi a vállára. Tusjak Lászlóné ze­nei könyvtáros tavaly pályázta meg sikerrel a Szarvasi Váro­si Könyvtár vezetői posztját, s a közelmúltban készítette el el­ső költségvetését. Ha intézményvezetőként kapna egy tekinté­lyes összeget magunktól is kitalálhatjuk mire költené: köny­vekre, CD-lemezekre. S magánemberként mibe fektetné a pénzt? — Építtetnék belőle egy téli korcsolyapályát. A családom nagy híve a téli sportoknak, s ezzel nem vagyunk egyedül a vá­rosban. Igaz, korcsolyázni a holtág is megteszi, ám van olyan enyhe tél, amikor egy napra sem fagy be a vize. De lehet bár­milyen vastag a jég, sok szülő akkor is félti ráengedni a gyer­mekét. A városban sok a sportoló, a mozgást szerető család és minden bizonnyal az iskolák is örömest beillesztenék a korcso­lyázást a testnevelésbe. Úgy gondolom, egy jégpálya, korcso­lyakölcsönző és büfé szolgáltatással kiegészítve Szarvason megtérülő befektetés lenne. (r) Lexikon Tőzsde: Néhány cég részvényével szabványosított kereteken belül is lehet kereskedni. Ez azért is fontos, mert azok a cégek, melyeknek jó néhány kisbefektető is a tulajdonosa, jóval na­gyobb adatszolgáltatási kötelezettségnek van kitéve, több hírt lehet megtudni az adott vállalatról. Ezt a szabályozott piacot nevezik tőzsdének. Itt külön jogosítváílyokkal rendelkező cé­gek (brókercégek), illetve azok alkalmazottai adják-veszik az értékpapírokat. Jár Önnek ez a lap? HA NEM, AJÁNLJUK FIGYELMÉBE! A Békés Megyei Hírlap naponta friss információkkal, tudó­sításokkal és érdekes olvasnivalóval jelenik meg. Korán reggel házhoz visszük, így előfizetőink már a kávé mel­lett olvashatják kedvenc napilapjukat. Rendelje meg Ön is! Ha márciusra új előfizetőként megren­deli lapunkat, ajándékba egy 90 perces audiokazettát küldünk Önnek. Keresse kézbesítőinket vagy hívja a (66) 453-710-es telefont! M i: (í R i; N I) K I () I A I» Megrendelem a Békés Megyei Hírlap círnú napilapot ....példányban a következő címre: N év:. Cím: ..............................................................................utca.......................sz. A z előfizetési díjat a fenti címen számlával jelentkező kézbesítőnek a továbbiakban O készpénzzel O folyószámláról fizetem 1 hónapra 795 Ft CJ próbaolvasást kérek 1 hétre ** megtakarítás 323 Ft -----------------------------­alá írás A megrendelőlapot a Népújság Kft. címére — 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. sz. — kérjük visszaküldeni, vagy a kézbesítőnknek átadni.

Next

/
Thumbnails
Contents