Békés Megyei Hírlap, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-15 / 38. szám
MEGYEI KÖRKÉP Szükség van-e gyermekhotelre Békéscsabán? Míg az anyuka bevásárol, „ügyet intéz”, biztos kezekben, megbízható körülmények között lenne a kicsikéje. (Felvételünk a békéscsabai belvárosi bölcsődében készült) FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Az élet értelme a gyermek — vallják nagyon sokan, mégis jó lenne olykor-olykor, ha egy-egy kis időre, mondjuk egy bevásárlás, egy színházi előadás, egy bál, uram bocsá’ egy víkend idejére a szülőket tehermentesítené valaki a nonstop gyermekfelügyelet alól. Varga Éva, a békéscsabai Egészségügyi Alapellátási Intézmény igazgatója és a munkatársai úgy gondolták, ezen lehet segíteni. Mint találkozásunkkor elmondták, 1989— 90-ben már működött nonstop gyermekhotel a településen, csak ez akkoriban nem volt kifizetődő. Az igény sem volt túl nagy, és a város is inkább a lehetséges pénzügyi karcsúsításokban gondolkodott. Varga Éva szerint talán többen odafigyeltek volna a lehetőségre, ha a gyermekhotel nincs annyira távol a város- központtól. Persze ma ez már nem változtat az akkori tényeken: volt hotel, nincs hotel. Az azóta eltelt közel egy évtized azonban sok változást hozott a családok életében. A nők jórésze nem engedheti meg magának, hogy három évig otthon maradjon a gyermekével, az elintéznivalók estére maradnak, az esetek jelentős részében még a nagymamák is dolgoznak, sokkal több az ügyintézendő feladatunk, mint egy-két évtizeddel korábban, s egyáltalán, számos olyan körülmény van, ami miatt a nők feltehetően szívesen vennék, ha néhány órára vagy napra valaki vigyázna gyermekükre. Száz szónak is egy a vége: Varga Éváék hiszik, érdemes lenne feltámasztani a gyermekhotel intézményét, ezúttal azonban a város szívében, a belvárosi bölcsőde épületében. Itt ugyanis szinte minden tárgyi feltétel adott lenne a megvalósításhoz. Terveik szerint egyelőre egy játszószoba és hálószoba alkotná a hotelt, ahol két gondozónőt és egy biztonsági őrt alkalmaznának a feladat ellátására. A „Mennyibe kerülne mindez a szülőknek?” még kalkuláció és alku kérdése. Az alapellátási intézmény a védőnőkön és gyermekgondozási intézményeken keresztül a közelmúltban kérdőívet juttatott el a szülőknek, melyben nemcsak az igényeket szeretnék felmérni, hanem arra is kíváncsiak, hogy a családok milyen időtartamért mennyi pénzt tartanának elfogadhatónak. Az egyik elgondolás szerint nem fix tarifás intézmény lenne az új gyermekhotel. Azon gyermekek után, akiket csak egy-két órára adnának be szüleik, száz-százötven forintot fizetnének óránként, akik azonban tovább vennék igénybe a hotelt, kevesebb óradíjjal számolhatnának. Varga Éváék azt is elképzelhetőnek tartanák, hogy nemcsak a bölcsődés és óvodáskorú gyermekek számára lenne nyitva a hotel kapuja, hanem a 10—12 éves korosztályúak számára is. Érzésük szerint, még ha nullszaldós volna is az intézmény, megérné a működtetés, hiszen mégiscsak emelkedne a város rangja. A „Ki működtesse?” kérdésben is többféle elképzelésük van a kezdeményezőknek. Lehetne tárgyalni a Bölcsődés Gyermekekért Alapítvánnyal is, de leginkább a városi önkormányzat támogatására számítanának. Ha az igények és a támogatás találkozna, még ebben az esztendőben megkezdhetné működését a hotel. Az Egészségügyi Alapellátási Intézmény örömmel veszi az igények jelzését telefonon is (66/321-820), hiszen az érdeklődők száma bizonyíthatja a leginkább: szükség van a gyermekhotelre. Magyar Mária Hangverseny a városházán Újabb segélykiáltás a csabai Jókai kollégiumból Korszerűsítés hibákkal A Békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola hangversenyt rendez február 16-án, 19 órától a békéscsabai városháza dísztermében. A műsorban fellép az iskola kamarazenekara Purcell művével, szerepel a kamarakórus is, a leánykar pedig Schein, Aichinger, Monteverdi, Kodály, Schubert és Kocsár dalait énekli majd. Bemutatják Horváth Barnabás „Mundi renivatio” című művét is, a leánykart Ordasi Péter, a kamara- zenekart Farkas Pál vezényli a koncert során. B. P. A. A békéscsabai Jókai kollégiumi állapotokról, történésekről lapunk már korábban cikkezett. Szerkesztőségünket most az intézmény két nevelőtanára, Béres István villamosmérnök, fizikatanár, és Kis Tamás villamosműszaki pedagógus, közoktatásvezető kereste fel, hogy még más, általuk valósnak tartott problémákról is írjunk. — Amit előző cikkében a volt iskolatitkár az anyagi visszaélésekről mondott — kezdte Kis Tamás, aki a kollégium szakszervezeti titkára is —, azokról a folyosói beszélgetésekben mi is hallottunk. Azt azonban, ha valaki tele szatyorral távozik, ha látja is az ember, nem tudja bizonyítani. Akár a boltban is vehette a szatyrok tartalmát, a blokkot meg, mondjuk, eldobta. Nekem pedig nincs jogom, hogy beletúrjak más csomagjába. De mifelénk is azt mondják, nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Azt is megerősíthetjük, hogy a cikkben említett vezető minősíthetetlen hangon beszél a szakdolgozókkal, a takarítónőket például nem engedi ebédszünetre. A szakszervezeti tagokkal megkülönböztetett bánásmódot enged meg magának. — De vannak más problémák is — vette át a szót Béres István tanár. — Például a fűtés és annak korszerűsítéséből adódó problémák. Egy leiratban — ilyen leirata minden kollégiumnak van —, rögzítik, hogy melyik helyiség, hány hőfokú kell legyen. Ezzel szemben nálunk a hőmérséklet meg sem közelíti a hivatalos értékeket. Vagy negyven fokos hőség van, hogy ablakot kell nyitni vagy pedig hideg. Az önkormányzat részéről a műszakilag felelős szakember december elejére azt ígérte, hogy pótradiátorcsöveket helyeznek el a tanulóban, és a tanáriban. — Az előbb, amikor a kollégiumban jártam, megmutatták nekem a tusolót. A meleg víz majd’ megégette a kezem. — A víz mindig hatvan-hatvanöt fokos. A beépített keverő nem működik. Ezért sajnos jellemző, hogy a tanulók hanyagolják a fürdést, és akkor finoman fogalmaztunk. Ez az áldatlan állapot másfél éve tart. De van, amikor egyáltalán nincs is meleg víz. Olyankor 16 fokos víz folyik a csapokból, mert az igazgatónőre néha ötletszerűen rájön a takarékoskodás, s akkor a helyiségekben is hideg van. A tusolót persze akkor sem lehet fürdésre használni. A legtöbb tanuló csak hétvégén fürdik — otthon. — Mennyibe került a korszerűsítés? — Papíron harminchét millióba. * íme a részletes kimutatás, milyen hőmérsékleteknek kellene lenni az egyes helyiségekben: a fürdőben 22, a tanulóban, a műhelyben, és az orvosi szobában 20, az ebédlőben a nevelőiben, a mosdóban, és a könyvtárban 18, a folyosókon, a konyhában, a tornateremben, és az illemhelyeken 16 fok. Pánics Szabó Ferenc BankVVustria Creditanstalt BA/CA Prémium Számla Látra szóló, sávos kamatozású bankszámla, mely segítségével teljes körű banki tevékenységet folytathat Éves kamatláb EBKM 0— 500 000 6,40% 6,73% 500 001—2 000 000 11,25% 12,15% 2 000 001—3 500 000 12,25% 13,31% 3 500 001—5 000 000 13,60% 14,89% 5 000 001— 14,00% 15,36% A kamat elszámolása naponta, a napi záró számlaegyenleg alapján történik. Kamatjóváírás minden naptári negyedév végén. • Elérhető telefonbank és electronic banking rendszeren keresztül is. • Bankkártya csatolható hozzá. • A számláról befektetni is lehet. Bővebb felvilágosításért kérjük forduljon üzletkötőinkhez : 5600 Békéscsaba, Kossuth L. tér 2/A. Telefon: 06 (66) 446-346. 1999. február 15., hétfő Kényelmesebb az élet, mégis fogy a falu Aki Örménykúton dolgozni akar, az munkát is talál — jelentette ki legutóbbi találkozásunkkor Bohrát Sándor, a falu polgármestere. — A településen tevékenykedik néhány cég. Ezek, s az itteni vállalkozók alkalmaznak helybélieket. A kínált munka többnyire nem igényel komolyabb képzettséget. A kistelepülések nehezen orvosolható baja azonban Örménykutat is elérte: fogy, öregszik a lakossága. Bohrát Sándor hozzáteszi: a hatszáz lelkes faluban a gyermeklétszámra, a lakosságra leosztott normatíva is szűkös. Tavaly mégis nagyot léptek előre: pályázati támogatással valamennyi intézményüket gázfűtésesre korszerűsítették. A belterületi lakások majd mindegyikében van telefon, s a gázfűtésre való áttérés lehetősége is mindenhol adott. Bár kényelmesebb az élet, az elvándorlás nem állt meg. Az önkormányzat szűkös költségvetésből gazdálkodik. Segélyezésben a tavalyi szintet igyekeznek megtartani. Jövedelempótló támogatás tavaly öt lakosnak járt, idén nyolc fővel számolnak. A gyermekvédelmi támogatást hetven gyermek családja kap. Az önkormányzat a gyermekek étkezési térítési díjából is igyekszik átvállalni. A településen a földhaszonbérletből származó forrásadó a legszámottevőbb bevétel. Szednek még gépjárműadót, kommunális adót, s az idei évtől iparűzési adót is. Az adózási fegyelem elfogadható, kevés a hátralékos. A falu az idén is fejlődik: a polgármester beszámolt róla, a Békés Megyei Közútkezelő Kht. felújítja a településről 44- es főúthoz vezető bekötőutat. Az áramszolgáltató részvény- társaság támogatásával pedig a Sárkány-sori külterületi villanyhálózat felújítását tervezik. (r) Bohrát Sándor polgármester bizakodó Pályázat a szellemileg leépültek ápolására Magyarországon az időskori szellemi leépülés közel 180 ezer embert érintő probléma, mely az esetek többségében gyorsan romló szellemi és fizikai állapotot jelent. Az ilyen időskorúak nincsenek betegségük tudatában, mindennapi ápolásuk igen nagy terhet ró a hozzátartozókra. Az ilyen ember szinte egész napos ápolást igényel, így sokszor egy-egy családtag kiesik a mindennapi munkából, s a beteg és ápolója lassan teljesen elszigetelődik a külvilágtól. Az évek óta ezzel a témával foglalkozó Pfizer Kft. — a szellemi leépülésben szenvedők gyógykezelésére és gondozására 1997-ben létrejött Memória Alapítvány szakmai támogatásával — pályázatot ír ki. A cél olyan közösségek kialakítása, melyek mind a betegségben szenvedőknek, mind pedig családtagjaiknak aktív segítséget nyújtanak. Az országos pályázatot két témakörben hirdették meg, az első az időskori szellemi leépülésben szenvedő beteget otthon ápoló családtagok klubjának egy évi működtetésére irányul. A cél olyan sorstársi közösségek kialakítása, melyeken belül lehetőség nyílik a családtagok információ- és tapasztalatcseréjére. A pályázható összeg maximum 120 ezer forint. Csoportok, szakmai közösségek és jogi személyek jelentkezését várják. A kiírt másik támogatást az időskori szellemi leépülésben szenvedő betegek napközi foglalkoztatójának egy évi működtetésére nyerhetik el a pályázók. Az összeg ebben az esetben hatszázezer forint, s a feltétel a betegek foglalkoztatásának rendszeressége, a szakorvosi vizsgálatok lehetősége, valamint a folyamatos ápolói felügyelet. Adatlapokat az alábbi címen igényelhetnek az érdeklődők: Pfizer Kft., Túróczi Gabriella, 1133 Budapest, Árboc u. 6. A borítékon fel kell tüntetni, melyik pályázaton kíván részt venni a jelentkező. A beadott munkák elbírálásának eredményéről májusban küldenek értesítést. B. Párkányi Adrienn Talán ez a fa ismerős, eltévedtem” FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET