Békés Megyei Hírlap, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-13-14 / 37. szám

© ^ 1999. február 13-14., szombat-vasárnap SPORT ffll / Mérkőzés: jövő hét pénteken Viszontagságos utazás meccs nélkül A találkozó előtti napon a mé­diákon keresztül láthattuk, hall­hattuk az időjárási helyzetké­peket, ami sokak számára egy­értelműen azt a tényt támasz­totta alá: nem lesz Miskolcon mérkőzés. Ha másért nem, hát azért, mert az akkori hírek sze­rint képtelenség volt a borsodi városba a ki- és bejutás. Hogy végül mégis elindult autó­busszal a csapat péntek reggel 9 órakor a bizonytalannak, töb­bek között annak is köszönhe­tő, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség kiadta: a meccseket, ha lehet, le kell játszani. Igazán tehát választási joga a Békés­csabai NKC vezetőinek nem volt: meg kellett próbálni. Elindultunk. Egy darabig se hó, se égi áldás nem rioga­tott bennünket. Egészen Körösladányig, ahol minden egy csapásra megváltozott. Ugyan a dolog nem tűnt túl veszélyesnek — Darvasig. Ám egy menetrend szerinti busz sofőrje valószínűleg nem a kellő óvatossággal hajtott, ugyanis a járművet mi már fekvő helyzetben találtuk az út szélén. Miután felvettünk néhány utast a szerencsétlenül jártak közül, folytattuk utun­kat. Persze figyelembe véve a mondást: lassan, de biztosan... Debrecen után ismét válto­zott a kép — negatív irányba. Erősödtek a hóátfúvások, ez­zel együtt nőtt a hómennyi­ség. A szembe jövő kamiono- sokat sokszor centizni kellett, de azért haladtunk tovább, át­lag 30—40 km/órás sebesség­gel, körülbelül húsz kilométe­ren keresztül. Hajdúböször­mény külső határán jött el az, amitől féltünk: nem engedtek tovább a rendőrök: 14 órakor állítottak meg. Az indok hó­torlasz az út közepén, a karha­talomnak pedig így szólt a pa­rancs: addig nem mehetünk, amíg a hókotrók (lánctalpas katonai járművekről is rebes­gettek) nem végeznek. Az el­lenkező irányból néhány ko­csit engedtek, egyikük sofőrje igen elszomorított bennünket: szerda óta 200 kilométert ha­ladt. Reméltük, hogy ez csak egy szélsőséges példa. A hangulat egyébként meg­lepően jó volt, a lányok leg­többje „poénra” vette a dol­got, ami úgy hiszem, ilyen helyzetben elengedhetetlen volt. A bizonytalanság azért mindenki arcán ott ült. Beju­tunk Miskolcra? Ha igen, lesz-e meccs? Ha lesz meccs, nem hat majd túl nyomasztó­an a viszontagságos utazás? Mindenesetre két óra 15 perc állás után egyszer csak egy hókotró állt elénk (elsők vol­tunk a több kilométeres kocsi­sorban), és lassan elindultunk Miskolc felé. De nem sokáig örülhettünk, ugyanis öt perc után egy ide­ges kamionos dudálva kielő­zött a sorból, bevágott min­denki elé, még a hókotrót is megelőzte, ,s megpróbált egyedül előretörni. Monda­nom sem kell, alig egy kilo­méterrel odébb keresztbefor­dult az úton, hosszú veszkő- dés után lehúzták az útról a munkagépek, s újabb várako­zás után indulhattunk tovább. Tíz kilométert haladtunk alig 20—25 kilométeres se­bességgel, amikor egy kicsit javultak az útviszonyok. A hó- kotró előre is engedett ben­nünket, s végre 50—60 kilo­méteres sebességre kapcsolha­tott a pilóta. Igen ám, de 11 óra óta nem volt „WC- szünet”, ezért megálltunk egy kocsmaféleségnél. A szegény embert az ág is húzza: itt egy kutya megharapta Kovácsné Barta Anikót, ezért a legfonto­sabb cél azzá vált, hogy eljut­tassuk egy kórházba a kapust. A mérkőzés 17.30 órára volt kiírva, amikor bejelentke­zem, 18.30 óra van — és még Polgárt sem értük el. Pedig onnan még további 45 kilo­méter vár ránk. Szegedi Zsolt V $ ü Eközben Kolodzey Tamással, a miskolci Déli Hírlap munka­társával is folyamatosan tartot­tuk a kapcsolatot, aki elmond­ta, a helyi csapat és a játékveze­tők időben ott ültek az öltöző­ben, a közönség viszont meg­unta és időközben szétszéledt. Az előírás az, hogy a kiírt kezdési időponttól számítva egy meccsnyit meg a szünetet kell kivárnia a pályaválasztó­nak. Azaz egy óra tíz percet. Amikor ez a kötelező várako­zási idő letelt, még Polgár vá­rosában sem voltak a csabaiak. A miskolciak technikai ve­zetője, Szolga Mikjós és Klembucz Ferenc ekkor már telefonon egyezkedett. Ugyan­is a játékvezetők is bejelentet­ték, letelt a várakozási idő, le­zárják a jegyzőkönyvet. Min­denesetre abban maradtak a csapatok, hogy a jövő hét pén­tekjén játsszák le a most elma­radt felnőtt és ifjúsági mérkő­zést. Szolga Miklós egyébként azt is elmondta, azért sem vár­tak tovább, mert a kiírt kézi­labda bajnoki után a DKSK női kosarasainak edzése kö­vetkezett, akik a másnapi baj­nokira készültek. Szombaton pedig a csarnok programja, megint csak telített, ezért ak­kor sem tudnák megrendezni a találkozót. A békéscsabaiak 19 órakor Polgár határához közel ezért úgy döntöttek, visszafordul­nak az autóbusszal Békéscsa­ba felé. J. P. Nem alakul az elnökség Éppen egy héttel ezelőtt abban maradtunk dr. Asztalos Gyulá­val, az NKC csapatorvosával, az új elnökséget állító jelölőbi­zottság vezetőjével, hogy visszatérünk arra, hogyan áll az ügy? — A héten a tervezettel szemben nem sokat léptünk előre — mondta. — Eddig van három „igenünk”, az, aki gondol­kodási időt kért a tisztség elvállalásáról, végül nemet mondott, ezért nem gyarapodott a létszám. A héten két jelölt­tel beszélgettünk, az egyik szintén napokon belül választ ad, a másik külföldön van, meg kell várni, amíg hazaérkezik. Természetesen vannak további jelöltjeink, akiket a követke­ző héten keresünk fel. Beindult a Farsang Kupa — A Debreceni Sportiskola vezetői pénteken reggel hívtak ben­nünket, hogy nem tudnak elindulni a Farsang Kupára, a többiek nagy, hősies küzdelem után megérkeztek — mondta Marosvölgyi Károly, a Békés Megyei Hírlap Farsang Kupa egyik fő szervezője. Mint ismert, az általános iskolás focista palántáknak péntektől va­sárnapig írták ki a tizenegyedik alkalommal megrendezendő ese­ményt, amelynek a békéscsabai városi sportcsarnok ad otthont az idén is. — A szolnokiak vonattal, a szegediek és a kunhegyesiek autó­busszal érkeztek — folytatta a szakember. — A megyei válogatott, illetve a Madách utcai iskola csapata pedig adott volt. Most csupán annyit módosítunk a tornán, hogy egy kicsit tovább lesznek a pá­lyán a csapatok, azaz hosszabb mérkőzéseket játszanak. így nem kell felborítani az eredeti programot. Egyszóval pattog a labda a csarnokban, s ha sok esemény el is marad a hét végén Békés megyében, azért akad még olyan, ahol jól szórakozhatnak a gyerekek és a kilátogatok. Átigazolás: meghosszabbítva Pénteken hivatalos faxüze­netet kapott a Magyar Lab­darúgó Szövetségből a Bé­kés megyei szövetség. Esze­rint az MLSZ élére kineve­zett felügyelőbiztos, Bodor András a rendkívüli időjárá­si viszonyok, valamint a baj­nokság kezdési időpontjá­nak február 27-ére történt halasztása miatt a téli átiga­zolási időszakot február 15- e helyett február 22-éig meghosszabbította. FIFA-közlemény A pénteki közös zürichi FIFA—UEFA tanácskozás után, amelyen az MLSZ-ben kialakult, ismert helyzetet ele­mezték a két nemzetközi szer­vezet képviselői, az alábbi hi­vatalos közleményt juttatták el az MTI-hez: „Közös FIFA—UEFA kül­döttség utazik Magyarország­ra. A Magyar Labdarúgó Szö­vetségben jelenleg fennálló helyzetet vitatta meg pénteki zürichi tanácskozásán a FIFA és az UEFA. A megszokott eljárási mód­nak megfelelően az a döntés született, hogy amint lehetsé­ges, de legkésőbb március 10- ig, közös FIFA—UEFA-kül- döttséget indítanak útnak. A közös delegációt a FIFA Nem­zeti Szövetségek Bizottságának egyik tagja vezeti majd. Ezalatt a Magyar Labdarúgó Szövet­ség tovább végzi szokásos ad­minisztratív tevékenységét. A szövetség elnöki tisztét il­letően mind a FIFA, mind az UEFA továbbra is Kovács At­tila urat tekinti az intézménye­sen megválasztott elnöknek, miközben figyelembe veszi a tényt, hogy őjelenleg nem ké­pes ellátni feladatát. A ta­nácskozás a FIFA szabályza­tának 7. cikkelyére, annak 2. paragrafusára hivatkozott: ez megtiltja a FIFA-nak, hogy elismerje a szövetségek olyan végrehajtó testületed, amelye­ket nem a szövetségen belüli választással neveztek ki. Ezért a FIFA nem ismerheti el a magyar Ifjúsági és Sportmi­nisztérium által hivatalba he­lyezett ideiglenes testületeket sem. FIFA Kommunikációs Osztály” Az ISM kísértete járja be az MLSZ-t Egyre inkább úgy tűnik, csú- fondárosra sikeredett az Ifjúsá­gi és Sportminisztérium első emberének, dr. Deutsch Tamás­nak húzása az MLSZ-elnökkel, elnökséggel, ellenőrző bizottsággal. Tíz nappal ezelőtt aligha gondolta az ISM első embere, hogy lavinát indít el, amibe beletörhet a bicskája. Igaz, Deutsch talán hozzászokhatott az effé­le mellényúlkáláshoz, elég, ha a Tocsik-ügyre utalok, ahol az ő bejelentésére indult meg az „akció”, most pedig Tocsikot első fokon fel­mentette a bíróság. De most eme oldalon alig­ha az elhíresült jogásznővel kellene foglalkoz­ni. Joseph Blatter, a FIFA elnöke a kezdeti bi­zonytalanság, vagy talán helyesebb, hogy visszafogottság után csütörtökön vaskosan vé­leményt nyilvánított. E szerint mélységesen el­ítéli a Magyarországon történteket. Ugyanakkor az ISM vezető tisztségviselői mindeddig arról nyilatkoztak, hogy Blatter úr megértő, s minden korábbi megnyilvánulásá­ból azt olvasták ki, hogy a magyar politika mellett állnak. Nem is győzték ezt hangoztatni, naponta valamelyik minisztériumi vezető meg­szólalt, és tömjénezte intézményét, továbbra is helyeselte az eljárást. Áz idő előrehaladtával azonban egyre vilá­gosabb a képlet: a nemzetközi szövetség mind nagyobb hangsúllyal ad nyomatékot annak, hogy nem tűri a politika beleszólását a nemze­ti szövetségek életébe. Akad példa a legutóbbi időkből, nemcsak a hozzánk közeli lengyel eset lehetne tanulságos. Hogy alkalmas-e, illetve jó-e a hazai labda­rúgásnak az, hogy Kovács Attila az elnök — ebben a felállásban másodlagos. Véleményem továbbra is az, hogy nem igazán. Ám az a mód­szer, ahogy félre akarják állítani, meglehetősen fideszes. Erőből, konokul ragaszkodnak az ilyenfajta módszerekhez, amit az elmúlt há­romnegyed évben gyakran megtapasztalhat­tunk. Kitartanak álláspontjuk mellett, miként a Pelikán- és Simicska-ügyben és még sok egyéb, ennél kisebb port felkavart esetben. Az előbbiben aztán mégis visszavonulót kellett fújniuk. Alighanem ez lesz a sorsa a Kovács Attila- ügynek is. Még néhány napig, hétig ragaszkod­nak álláspontjukhoz, bizonyítgatják igazukat, ám ha a FIFA és az UEFA bekeményít, akkor jaj a labdarúgásnak Magyarországon. A nem­zetközi szövetségek nem szoktak csupán fe­nyegetőzni, be is tartják ígéretüket: nemes egy­szerűséggel kizárják hazánkat a sportág vérke­ringéséből. Megtették ezt az angolokkal szur­kolóik kapcsán, megtették a lengyelekkel... Miért éppen Magyarország lenne a kivétel? Amilyen a magyar foci, a nemzetközi labda­rúgó-élet nem sokat veszít vele. Mi viszont rengeteget, ha még egy rendes nemzetközi meccsen sem léphetünk pályára. A hatalom ha valakit félre akar állítani, úgy­is megteszi — miként minden rendszer megtet­te a maga módján. Ám az át nem gondokság, az elhamarkodottság most nyakukba öntötte az özönvizet, amiből meglehetősen nehéz lesz ki­kecmeregni. Egyesek már azt is tudni vélik, hogy — akár visszakerül Kovács Attila posztjára, akár vég­leg eltűnik a szövetség éléről — az ISM- minisztemek is mennie kell. Az elmúlt héten úgy fogalmaztam hasonló jegyzetem végén, amikor az MLSZ-elnök he­lyére új és alkalmas embert „kerestem”: „Aki ismer ma ilyesvalakit, írjon nekünk!” Lehet, ma mindezt a felhívást meg kell tol­danom azzal, hogy ha ismer ma valaki olyasva­lakit is, aki az ISM élére alkalmas, ugyancsak írjon nekünk! Jávor Péter Gyáni-judoiskola Gyáni János olimpiai hetedik, világbajnoki ötödik, kétszeres Euró- pa-bajnoki bronzérmes, négydanos mester vezetésével verseny­szintű judoiskola kezdődött 8—16 éves fiúk és lányok részére, ami­re még lehet jelentkezni. Sőt, egy másik foglalkozásra is várja az érdeklődőket, nevezetesen önvédelmi, közelharc- és kondicionáló oktatás zajlik 3 és 99 év közötti résztvevőkkel. Mindkét foglalkozásforma helyszíne a békéscsabai Kemény Gá­bor Szakközépiskola tornaterme (Békéscsaba, Gábor köz 1. — de a Petőfi utca felől kell megközelíteni a tornatermet). Jelentkezni az adott helyszínen lehet kedden, szerdán, csütörtökön 17.30 órától, de érdeklődni lehet telefonon is: 06 (20) 9170-498. A helyi televíziók sportprogramja Csaba Tv. Február 14., vasár­nap. Csaba Sport. 19.30 óra (is­métlés 22.15): Sporthírek, benne képes tudósítások a Miskolc— Békéscsaba női kézilabda-mérkő­zésről; a Békéscsaba—Mezőbe- rény férfi kosárlabda-mérkőzés­ről; a Békéscsaba—Jászberény női röplabdamérkőzésről; a Gyu­la—Orosháza női előkészületi ké­zilabda-mérkőzésről; a Farsang Kupa labdarúgótornáról; a ma­gyar—holland teremválogatott fociról; beszélgetés a világ egyik legjobb teremfocistájával, Edwin Grünholzcal; a Kígyós Csaba KC felkészüléséről. Február 15., hétfő'. Csaba Sport. 18.30: Sporthírek. Február 16., kedd, 18.55: Magyar—holland teremfo­ci; 21.00: Sikeres teniszező volt; Békéscsaba—Jászberény női röp­labdamérkőzés. Február 17., szerda, 22.05: Gyula—Orosháza női kézilabda-mérkőzés. Február 18., csütörtök, 22.05: Téli Kupa teremlabdarúgó-mérkőzések. $ é H Csabai Kábel Tv. Február 14., vasárnap, 19.05: Magyar—hol­land teremválogatottak mérkőzé­se; Téli Kupa teremfoci. £ £ £ Gyula Tv. Február 13., szom­bat, 19.00: Diáksport. Február 14., vasárnap, 20.05: T eremlabdarúgás. £ £ £ Orosházi Városi Tv. Február 15., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csák nagymester Lapunk sakkrejtvény rovata szerzőjének, Csák Jánosnak a Magyar Sakkszövetség leg­utóbbi ülésén — a sakkszerze­mény bizottsága javaslatára — a magyar sakkszerző nagymes­ter címet adományozta. Ma: Gyula—Előre FC Amennyiben az időjárás nem jelent akadályt, akkor szomba­ton (a pénteki lapunkban jel­zettnél fél órával később) 10.30 órakor a fürdővárosban előké­születi mérkőzés keretében összeméri tudását a Gyula és az Előre FC. Cojocaru a keretben A napokban kijelölte Viorel Filimon, a román női asztalite­nisz-válogatott szövetségi kapi­tánya az április 26 és május 9 között Belgrádban megrende­zésre kerülő felnőtt világbaj­nokságra készülő keretét. A ro­mán válogatott keretbe meghí­vást kapott Georgeta Cojocaru, az orosháziak légiósa, erőssége is. Jugoszláv kézilabdázót tesztelnek Keményen készül a bajnokság tavaszi idényének nyitányára, a Bé­kési FKC elleni február végi megyei rangadóra az Újkígyós Csaba KC NB I B-s férfi kézilabdacsapata. Mint Susán József elnöktől megtudtuk, Ruck László szakmai igazgató és Vörös Árpád játékosedző heti öt edzést vezényel a csapatnak, amelybe az ifjúsá­giaktól felkerült Czina József. Fekete eddig még munkahelyi elfog­laltság miatt nem tudott részt venni a foglalkozásokon. A napokban egy 24 éves jugoszláv kézilabdázó érkezik a kígyósiakhoz. A rossz útviszonyok és a havazás miatt elmaradt a február 12—13-ai tiszavasvári torna, amelyen öt NB I B-s klub lé­pett volna pályára. Az elnöktől megtudtuk még: a helyi önkormány­zat támogatásáról biztosította a klubot, s erejéhez mérten az idén is támogatja a csapatot. A szponzorok továbbra is segítik a klubot, amelynek éves költségvetése meghaladja a tízmillió forintot. A csapat további programjáról Kendra István technikai vezető adott tájékoztatást: — Amennyiben az időjárás engedi, az egykori békéscsabai mester, Skaliczky László edző által irányított százszá­zalékos NB I B-s listavezető Alkaloida SE február 16-án és 17-én Békés megyében vendégszerepei. A tiszavasvári gárda február 16- án, kedden 18.30 órakor Újkígyóson lép pályára, majd másnap dél­előtt 10.30 órakor a békéscsabai városi sportcsarnokban az újkígyósiak vegyes csapatával mérkőzik, míg este 18 órakor Béké­sen a helyi NB I B-s együttessel mérkőzik. A tiszavasvári torna mi­att a Téli Kupa két elmaradt mérkőzését később játsszuk le. Febru­ár 18-án, csütörtökön 18 órakor kerül sor Újkígyóson a Szarvas el­leni találkozóra, majd egy nappal később 18 órakor Mezőberény- ben lépünk pályára. (verasztó) A vWesz ta&)a Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN. Felelős szerkesztő: DR. LÁSZLÓ ERZSÉBET, NIEDZIELSKY KATALIN. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: DR. TÓTH MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Nyomtatás: COFINEC Hungary RL Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti kit 63. Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató. HU ISSN 12151068 Hirdetésvezető: NÁNÁSI JÁNOS. Terjesztésvezető: RAJTÁR JÁNOS. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114. Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198. E-Mail: kiado.bekes@axels.hu Hirdetés telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311. Terjesztés telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft az ügy nökségein keresztül. Árusí­tásban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. és a „KLK” Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizethető a kiadónál, az ügy nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft negyedévre 2385 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents