Békés Megyei Hírlap, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-10 / 34. szám
RIPORT 1999. február 10., szerda Hová lett a pompa, a rózsabokros kert? Gazdasági épületként jegyzik az egykor szebb napokat látott nagygyantéi pusztai kastélyt ingatlanban működött. Azt hittem, hogy ’94-ben a nagygyantéi középület ügyét megoldottam, de úgy tűnik, a probléma újra felvetődik. A kastélyról még annyit: a rendszerváltozás áldozata lett, hiszen egy csődbe jutott céggel kötöttünk megállapodást — vázolja a helyzetet a polgármester. A településen járva-kelve észlelhető: a lakók sérelmezik, hogy a kastélyépületet nem az A Sarkadkeresztúrról Zsadány felé tartó, Nagygyantén átvezető úton haladva, az erre vetődő látogató nem is sejti, mi rejtőzik a gyönyörű, égbetörő fenyőfák szegélyezte járda végén. Kevesen tudják, hogy a közigazgatási szempontból Mezőgyánhoz tartozó, „tengersík vidéken” elterülő százegynéhány lakosú Nagygyanté valaha szebb napokat látott kastélyépülettel dicsekedhet. Dicsekedhet? Az egykori Tisza uradalomhoz tartozó nagygyantéi pusztai kastély omló vakolattal, foghíjas cseréptetővel fogad bennünket. Az építmény története nem mindennapi. Az államosítást követően — az országban oly’ sok egykori kastélyépülettel ellentétben — nem jutott az enyészet sorsára. 1945 után állami gépjavító állomás működött az épületben, majd a helyi termelőszövetkezeté lett. A hetvenes évek végén a Budapesti Szellőzőművek és Gépgyár Rt. tanműhelye kapott benne helyet. Használói igyekeztek rendben tartani, „fénykorát” vadászvacsorák, miniszteri látogatások fémjelezték a nyolcvanas években. A szellőzőművek csődbe jutásakor kiürítették az épületet, tavaly novemberben magánszemély tulajdonába került az egykori kastély. értékeket. — Színészeket, vadászokat, minisztereket láttunk vendégül. Pozsgay Imre és Medgyessy Péter is járt itt. Szinte minden nap volt valamilyen rendezvény, gyűlés. Igaz, a falubeliek nem mehettek be, csak ha bérbe adtuk nekik a helyiséget. Ilyen sokszor előfordult, lakodalmakat is tartottak. — A pompából semmi sem maradt, leszerelt csapokat, hulI ló vakolatot, kongó termeket látni. — A sarkadi szellőző szerelte fel, gondozta a kastélyt, ám felszámoláskor mindent a központ, a fővárosi gyár vitt el. Két hölgy érkezett, gondolja végig, ők cipeltek ki innen mindent. Én annyira sajnáltam a berendelés polgármestere — lemondtunk az évek óta felhalmozódott telekhasználati díjtartozásról, továbbá átadtunk egy 3 hektáros területet is. Ám a szellőzőművek felszámolása során az Állami Vagyonügynökség 1998 szeptemberében eladásra bocsátotta a 408 négyzetméteres, földszintes, magastetős, részben alápincézett kúriaépületet. A mi szerződésünket viszont a felszámoló figyelmen kívül hagyta. —Miért nem lépett az önkormányzat az ügyben? — Az 1994—98-as ciklusban nem én voltam a polgár- mester, számomra érthetetlen, hogy a volt képviselők miért nem szólaltak fel. Éppen ezért a jelenlegi testülettel egyetértésben pert indítunk, hiszen közérdek sérült. Mi nem kifejezetten a kastélyhoz ragaszkodunk, de valamiféle kártérítésre igényt tartunk. Ugyanis Nagygyantén jelenleg nincsen olyan, a közösséget szolgáló épület, ahol például falugyűlést lehetne tartani. Az orvosi rendelő is ebben az „Innen mindent széthordták, leszereltek. Ami mozdítható volt, elvitték” — mondja az új tulajdonos Tóth Ferenc: „Kastélyt vásároltam, a tulajdoni lapra viszont azt írták: gazdasági épület” mr önkormányzat szerezte meg. Úgy vélik, a felszámolás során a falunak kellett volna megvásárolnia az épületet. — Miért nem tették? — fordulunk az érintett időszak — az előző ciklus — polgármesteréhez, a jelenleg is a testületben képviselőként tevékenykedő Czégény Mihályhoz. „Zúgott, zúgott tájunk felett hol így, hol úgy a történelem, s maga a nép mindig, de mindig megpróbált beleszólni.” ■ — Mi sokat küzdöttünk azért, hogy a kastély a falué legyen. A korlátlan időre szóló használatbavételi szerződés érvénye — mivel a vállalat csak használatra adta át a település részére az épületet — addig maradhatott fenn, amíg az ingatlan a szellőzőművek tulajdonát képezte, tehát amíg azt el nem adták. Élhettünk volna ugyan a megvétel lehetőségével, mivel azonban Mezőgyán forráshiányos település, egyszerűen nem volt pénzünk a vásárlásra. Józan paraszti ésszel abban reménykedtünk: a rendszerváltás után az állami tulajdonú szellőzőművek felszámolását követően az Állami Vagyonügynökség az önkormányzat kezelésébe adja az épületet. Ám nem ez történt. Kié lett hát a kastély? Tavaly novemberben került Tóth Ferenc tulajdonába az országos Expressz újságban meghirdetett épület. Az úri lakásként, kiszolgáló cselédlakásként szolgáló geszti Tisza-kastély kúriájában, az egykori szépségét még helyenként meg-megvillantó épületben a zsadányi születésű, gyulai lakhelyű új tulajdonos kísér végig— Miért éppen Nagygyantén vásárolt igatlant? — Hétszázhetvenkilenc napot töltöttem nem kívánatos helyen, munkaszolgálatban. Az ezért járó kárpótlási jegyekből vettem a környéken erdőt, legelőt. Nyugdíjas éveimet töltöm ezen a vidéken. Lehet, hogy bolondság, de van úgy, hogy ha két gyönyörű idős fa áll egy üres portán, én azt a telket megvásárolom. Pusztán a két fa életéért. Tudja, nagyon sokat dolgozom, látja, most is gumicsizmában, munkásruhában vagyok, állattartással foglalkozom. Apám szavai lebegnek előttem, aki azt mondta nekem: „Úgy dolgozzál, fiam, mintha örökké élnél!” — Nem gondolja, hogy a lepusztult kúriával sok bajt vesz a vállára? — Az én koromban, hatvantm Az egykori konyhához tartozó, kivételes szépségű kandalló őrzi a , fénykor” nyomait fotó: lehoczky Péter kilenc évesen az ember úgy érzi: amíg munkálkodik, addig él. Nem akartam, hogy teljesen az enyészeté legyen a kúria, hát megvettem. Nézzen csak körül, innen mindent széthordták, leszereltek. Ami mozdítható volt, elvitték. Szerencsére a kivételes szépségű beépített kandalló ittmaradt. ,,A törökvilágban elpusztult régi falvak helyén a pusztai béres-világ nőtt ki, ököristállókkal, cselédházakkal, csőszökkel, ispánokkal, számtartókkal. Ebbe a sivatagos mélységbe süllyedt le Nagygyanté is.” (Az idézeteket Szabó Pál: Szülőföldem, Biharország című könyvéből válogattuk.) — Milyen terveket szövöget Nagygyantén? — Őrülnék, ha társakat találnék a hasznosításra. Szellemi és anyagi segítséget remélek. Jómagam idősek házának szánom, de más hasznosítható ötlet is számba jöhet. — Tudja, mi a legérdekesebb az egészben? — kérdezi, miközben kikísér. — Kastélyt vásároltam, a tulajdoni lapra viszont azt írták: gazdasági épület. Hogy van ez? Volt kastély, nincs kastély? * * ¥ A kérdezettek mindegyikének megvan a saját története a múltról, de valamennyien tudjuk: a gyantái kúria titkait egyedül csak falai — ó, ha beszélni tudnának! — tárhatnák fel nekünk. A kastély azonban hallgat, tűri a viszontagságos idő nem kímélő nyomait. Távolodva, az útról visszanézve az égig érő fenyőfák ágkarjaikkal ismét elrejtik az épületet, hogy még a kíváncsi szemek se zavarják csendjét. Talán jobb időkről álmodozik. Váradi Krisztina Hová lett a pompa, a rózsabokros kert? Milyen jövő vár a karcsú oszlopokkal díszített, jobb sorsra érdemes épületre? — indultunk el választ keresni. ,A török világ megszűnése után mint beházasodott földesurak bukkantak fel a Tiszák. Nem is egyszerűen csak földbirtokosok voltak, hanem sokkal többek annál: mondhatni e kisebb ország, Biharország fejedelmei, akik szinte Isten kegyelméből uralkodtak errefelé." Dr. Vass György 1983-tól 1991-ig volt a Budapesti Szellőzőművek Rt. Sarkadi Telephelyének — a kastély utolsó kezelőjének — igazgatója, aki így emlékszik a „szép időkre”: — Az épületben lakatos és hegesztő ipari tanulókat oktattak, továbbá szociális létesítmények, vendégszoba és kandallóval felszerelt konyha működött. A hatvanfős nagyteremben a gyár rendezvényeit tartottuk. Gyönyörű kertet telepítettünk, fenyőfákat, rózsákat ültettünk, az épületet felújítottuk, kicseréltük a tetőt. — 1981—90-ig dolgoztam a szellőzőművek gondnokaként a kastélyban — idézi fel a „fénykort” Vass Pál. -— Ott éltem le a fél életem. Fürdőszoba, szekrények, ágyak, ágyneműk, csodálatos étkészlet, biliárdterem — leltározza agyában az zést, hogy szégyenszemre leültem, karba tett kézzel. Nem segítettem, csak néztem, ahogyan elvisznek mindent. Mint a hiénák. Az ottlévő ipari tanuló gyerekeknek mondtam is: meglátjátok, fiúk, így hordják majd szét az egész országot! A legjobban az fáj, hogy néhány nagygyantéi azt mondja, én is hoztam el dolgokat onnan. Hogyan tehettem volna, amikor minden évben a leltárral el kellett számolnom? Nagyon vigyáztam arra, amit rámbíztak. Bárcsak én is elvettem volna a kastélyból valamit, mert akkor legalább meglenne — mondja keserűen. — Én voltam az, aki utoljára bezártam az épületet, a kulcsot pedig leadtam az önkormányzatnak. — Azt tudni kell, hogy kettős tulajdonban volt az ingatlan és a hozzá tartozó udvar, mert az építmény a szellőző, a telek viszont az önkormányzat tulajdonát képezte, amiért a vállalat telekhasználati díjat fizetett a településnek — eleveníti fel a múltat Szabó István, Mezőgyán polgármestere. Mivel a szellőzőművek a rendszerváltás után problémákkal küszködött, vidéki gyáregységeit értékesíteni kényszerült. Az önkormányzat 1994. március 3-án együttműködési megállapodást írt alá a szellőzőművekkel, miszerint a kastélyt korlátlan ideig használhatjuk. Mi ennek fejében — ekkor szintén én voltam a telepü
