Békés Megyei Hírlap, 1999. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-23-24 / 19. szám

Szendi Géza a pa­lacsintát sem veti meg: beszélgetésünk­kor éppen ez esett ke­ze ügyébe A város legfőbb „lánglovagja”, Szendi Géza alezredes, Bé­késcsaba tűzoltóparancsnoka ma már ugyan nem veszi kezébe a fakanalat olyan gyakran, mint ifjú korában, ám szívesen főz baráti összejöveteleken. — Külföldi tanulmányaim alatt Németországban — annak idején— próbáltuk valahogy pótolni a jó magyar ízeket, az egyszerűbb éte­leket. A csirkepörköltet vagy a palacsintát magunk is el tudtuk készíteni. Ám amikor a Szovjetunióban jártunk, a szállodában nem lehetett főzni, így csak az élelmességünkre hagyatkozhat­tunk. A kolléganőnk villanyvasalóját szorítottuk be a nyitott fi­ók és az asztal közé, persze megfordítva, így — a serpenyőt ezen melegítve — el tudtuk készíteni a magyaros tojásrántot- tánkat. A baj ott kezdődött, amikor egyszer a még folyós tojáslé beilletéktelenkedett a vasaló talpának lyukacskái- ba... Ám komolyra fordítva a szót, én legszívesebben paprikás krumplit készítek, bográcsban — a magam módján. Rendkívül fontos a jó alap: zsírban alaposan dinszteljük meg a hagymát, vigyázva, hogy oda ne kapjon, s amikor már majdnem szétmállik, akkor kicsit levesszük a tűzről. Igazi jó magyar paprikával, kissé csípős piros arannyal vadítjuk meg, és vízzel felöntjük. Be­letesszük a felvágott krumplit, sóval és Vegetával „beízesítjük”. A házi­kolbászt ki ne felejtsük, s természe­tesen vegyük le róla a héját előzete­sen! Ne főzzük teljesen szét a krumplit, így is jó szaftja lesz, és sa­játos ízével biztosan sikert arat majd. Én leginkább céklával szere­tem, és ajánlom, a kiadós paprikást egy jó korsó sörrel öblítsük le... B. Párkányi Adrienn U&é I wi REITIEHY Gyerekeknek SEM­MIKOR A. P. B. —Y JULCSA A SZOM­SZÉDOK­BAN Y VAK­FEGYE­LEM ÁSZOK­HORDÓ NYÍLÁSA VÜK KACSAJA KONYAK PUSZTÍT L Y Y Y Y KEDV­TELÉS KICSINYÍ­TŐ KÉPZŐ EREDETI DZSEM I DISZNÓ ELEDEL L EDÉNYT TISZTÍT Y MIKÖZ­BEN RITKA NŐI NÉV LÉGGÖMB ~1~ 'o 'ü „ GONDO­LAT IS VAN ILYEN LEVEGŐ­BEN ÚSZIK L Y IRÁNBÓL ELŰZTÉK ► Y MIKÖZ­BEN MENE­KÜLVE ELFUT Y félAr 1 CSÚNYA KUTYA L TARTÓZ­KODÓ Y •RA PÁRJA ÉRZÉKI r Y ' NYELVTA­NI TOLDA­LÉK L ■ A BALA­TON IS EZ­A rejtvény megfejtői között 5 darab tollat sorsolunk ki, melyet el­küldünk. Beküldendő: a satírozott sor megfejtése. Beküldési határidő: 1999. január 28. (Címünk: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.). A levelezőlapra írják rá: Vasárnapi rejtvény! A múlt vasárnapi rejtvény megfejtése: „Éjjel a gond vissza­tér.” Nyertesek: Betkó Judit, Csomainé Valki Mária, Bé­késcsaba, Eszlári Géza, Vésztő, Geszti Sándorné, Csárdaszállás, Krizsán István, Kondoros. Klarissza báli hangulatban Klarissza vígan szórja a konfettit a sajtbálban. Ha jobban megné­zitek a hiányos szöveget, hamar rájöttök, mi a neve annak a sajt­nak, aminek a papírjából Bendegúz konfettit készített. Megfejtés­ként a sajt nevét küldjétek be! A helyes megfejtést beküldők között 5 darab hírlapos tollat sor­solunk ki, melyet postán elküldünk. Beküldési határidő: 1999. ja­nuár 28. Címünk: Békés Megyei Hír­lap, 5600 Békés­csaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlap­ra írjátok rá, hány évesek vagytok és mottóként: Vasár­napi rejtvény! A múlt vasárnapi rejtvény megfejté­se: A, D. Nyerte­sek: Hámori Jan­ka, Dévaványa, Nagy Zsolt, Oros­háza, Szili Mari­ann, Körösladány, Varga Brigitta, Bé­késcsaba, Varga Il­dikó, Medgyes­egyháza. ...* (ötlet, rajz - Berényl Nagy Péter) J átékszelvény NYAKUNKON 2000! a Békés Megyei Kereskedelmi és Ipari Kamara Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Osztályának ötletbörzéjéhez A Békés Megyei Kereskedelmi és Ipari Kamara Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Osztálya pá­lyázatot írt ki a 2000. év foga­dására. Ötleteket várnak arra - . akár bolondosakat is —, mivel 1- Név:................................................................................................................................................................................... í vonzhatnánk a megyébe máso­2. Lakcím: 3. 18 éven aluli / 18 éven felüli 4. Az ötlet: kát. A legszellemesebb ötlete­ket beküldők közül két 18 éven felüli, s egy 18 év alatti ötlet­gazda hetente elnyeri a kamara egy-egy hónapos előfizetését lapunkra. Pályázni a játékszel­vény beküldésével lehet. A cím: Békés Megyei Hírlap Va­sárnap Reggel, 5601 Békéscsa­ba, Pf. 111. írják a borítékra a jeligét: „2000”! Valamennyi de­cemberi nyertes januárban kapja meg lapunkat, a januári­ak februárban. E heti nyertesünk: Dógi Fe­renc (Gyomaendrőd) 1999. január24. Szabadidő * Tizenegyedik oldal VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.), 06-90-330-361. ■o j&é? A Vénusz kedvező Jv helyzetet teremt Ön­nek, és elérheti, amire már rég­óta vágyik. Örömét találja ab­ban, hogy az embereket képes magához vonzani. Remek alka­lom kínálkozik arra, hogy el­nyerje valaki szerelmét. HALAK (II. 21-111. 20. ), 06-90-330-362. Ön nagyon vonzódik otthonához, kiválóan érzi magát a biztonságot adó családi körben. Tegye azt, ami­ről úgy hiszi, hogy fontos a bol­dogságához. A bolygók ked­veznek párkapcsolatának. KOS (III. 21—IV. 20.), 06-90-330-351. Várat­lan helyzetek sora te­szi izgalmassá ma­gánéletét. Kellemes élmények­ben lehet része, ha rugalmas, ha gyorsan tud dönteni. Egyál­talán nem bánja, hogy egész nap a szerelem jár eszében. BIKA (IV. 21—V. 20.), J| 06-90-330-352. A Marstól energiát kap. Lehetősége nyílik megosztani gondolatait az Ön számára fontos emberekkel, és ez ösztönző lehet karrierje szempontjából. Töltsön egy ro­mantikus estét partnerével. IKREK (V. 21—VI. 21. ), 06-90-330-353. Remek formában van, az elmaradt feladatait könnyedén elvégzi. A nap hát­ralévő részét használja szépít­kezésre, pihenésre, új energiák teremtésére. RÁK (VI. 22—VII. 22. ), 06-90-330-354. Az első negyedbe lépő Hold segítségével egy barátjával vagy rokonával iz­galmas kalandban lesz része. Érdekes találkozásra invitálják. Ne húzódozzék, most ez a leg­lényegesebb. OROSZLÁN (VII. 23- VIII. 23.), 06-90-330- 355. Valamiről telje­sen megfeledkezett, pedig ezt már tavaly is fontos­nak tartotta. Most kínos perce­ket szerez az érzés, hogy vala­miről lemaradt. Próbáljon meg segíteni a mulasztáson. W SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.), 06-90-330-356. Az új hold ma tovatű­nik. Most már kialaku­lóban van minden. Jobbak az esélyei, ha nem akar azonnal sikert elérni. Hasznos lehet egy érdekes találkozás. MÉRLEG (IX. 24—X. 23.), 06-90-330-357. Szerelme, aki valaha az egész világot jelen­tette Önnek, most már a lé­nyegtelennél is lényegtele­nebb. Mindenesetre nem árta­na, ha igyekezne olyan partnert találni magának, akiből később nem ábrándul ki. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.), 06-90-330-358. A szerelmeseknek kár lenne már reggel civa­kodni, mert szép nap vár rájuk. Töltsenek minél több időt együtt ezen a kellemetlen időjárású ja­nuári vasárnapon. Tervezzék meg az ennél is szebb napokat. NYILAS (XI. 23—XII. 21.), 06-90-330-359. Napolja el a mára ter­vezett kiruccanást, amelynek családja nem nagyon örül. Ők tudják miért. Inkább áldozzon a hobbijának ottho­nában. Feküdjön le korán, mert hétfőn szüksége lesz a munka­bírására. BAK (XII. 22-1. 20.), 06-90-330-360. Szereti összekötni a kellemest a hasznossal. A sport, a túrák, a síelés örömöt szereznek, s egyben használnak egészségé­nek. A problémák eltűnnek éle­téből. A baráti társaság felvidítja. MTV 1: 15.05 Jani házhoz megy... 15.35 Örömhír 16.00 A jaguár szellemei 16.50 Delta 2000 17.15 Helló, világ! 18.00 Önök kérték! 19.00 A Hét. Hír­adó. Időjárás 20.00 Ally McBeal 20.45 Telesport 21.00 A legjobb szándékok 22.10 Mustra 22.35 A varázsló: Kiri Te Kanawa 23.25 11 után RTLK: 15.00 Knight Rider 16.00 Tengeri farkasok 18.15 Kész átverés 18.45 Híradó 19.05 Akták 19.30 Vasárnapi kiadás 20.00 Hegylakó 3. (amerikai ak­ciófilm) 21.40 Akaratuk ellenére (amerikai film) 23.15 Híradó. Időjárás 23.30 Országház 24.00 Egy afrikai őserdő élete (ism.) 1.00 Akták (ism.) 1.20 Divatklip tv2: 15.35 Petrocelli 16.30 A Szuper csapat 17.30 Xena 18.30 Tények 18.45 Napló 19.30 Szere­lem első látásra 20.00 Közkívá­natra! 21.45 Gól! Gól! Gól! 23.00 Színkép 23.30 Ház a sziklák alatt 1.10 Vers éjfél után DUNA TV: 14.50 Sportképek 16.50 Lakáskulcs 17.35 Mesefil­mek 18.00 Heti hírmondó 18.50 Híradó. Sportpercek 19.15 Rab Ráby (magyar film) 20.45 Stú­dióbeszélgetés a film alkotóival 21.05 Üzen a 18. század 22.00 Stúdióbeszélgetés a korszakról 22.25 Magyar diákok a Németal­földön 23.15 Stúdióbeszélgetés 23.40 Joseph Haydn: D-dúr szimfónia. No. 96. 0.05 Csoko­nai Vitéz Mihály: A reményhez MTV2: 15.00 Kortárs Magyar Galéria 15.20 Akii Miklós (ma­gyar film) 16.50 Pillanatfelvétel 17.00 Részletek a Budapesti Ta­vaszi Fesztivál 1998-as operett- fesztiváljának előadásaiból - 1. 17.30 Malom és Ludoviceum 18.00 Film helyett 18.30 Tele­sport 19.05 A fantasztikus nagy­néni - 2/2. 20.00 MM 20.05 Égető Eszter 21.10 Táncvilág 21.40 Ötvenéves az Erkel Mű­vészegyüttes 22.10 Bartók nyo­mában, Erdélyben 22.40 Uni­versitas 23.10 Napbúcsúztató MS AT: 16.00 Szelep (ism.) 17.00 Fecsegő tipegők 17.30 AAAhhü! A szörnyek! 18.00 Pe­te és kis Pete 18.30 MSat Klub 19.00 Kétlelkűség (amerikai film, ism.) 20.45 Maksa Zoltán: Vidióta lettem (ism.) 22.15 Music Box ptäMlHtlHIKLAf Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Kiss A. János. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefon­szám: (66) 450-450. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Petőfi Nyomdájában, Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Nyomdaigazga­tó: Fábián Endre. ISSN 1419-0184. Terjeszti: a Népújság Kft., a „DÉLI- HÍRKER” Kiadói Lapterjesztő és Kereskedelmi Kft., valamint a „DÉLHÍR” Rt.

Next

/
Thumbnails
Contents