Békés Megyei Hírlap, 1999. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-22 / 18. szám

© t 1999. január 22., péntek KULTÚRA g / A kultúráért A Magyar Kultúra Napja alkalmából Orosházán a minap emléklapokat és ju­talmakat adott át az önkor­mányzat nevében Bi- csánszki József osztályve­zető Dinnyés Istvánnak, K. Tóth Lászlónak és dr. Janovszky Sándornak. Dinnyés István, a Ko­dály Zoltán Gyermekkórus karnagya az évtizedeken át végzett zenepedagógusi munkájáért, K. Tóth Lász­ló, az Orosházi Fúvósze­nekari Egyesület karnagya pedagógusi, szervező és irányító munkájáért, dr. Janovszky Sándor főisko­lai docens pedig a kihelye­zett főiskolai képzés meg­teremtéséért, a nappali ta­gozatos felsőoktatás érde­kében kifejtett munkájáért vehette át az elismerést. cs. i. Orosháziak Szegeden, (cs) Az Orosházi Festők Csoportja kilépett a város határain túlra. Először Gyulán mutatkoztak be az alkotók, az idei év pedig egy szegedi kiállításukkal indult. A Bartók Béla Művelődési Központ galériáján több mint harminc képüket mutatják be a szegedi, képzőművészetet pártoló közönségnek. A festőcsoport tárlatát Kiss László, az orosházi Petőfi Művelődési Központ igazgatója nyitotta meg a Tisza-parti városban. A kiállí­tás február 5-éig látható. (A képen balról jobbra: Fekete János, Tóth Bálint, F. Varga Mária és Horváth János festők, középen Kiss László.) A belső térharmónia tanfolyama Feng Shui-hétvégét rendez­nek Békéscsabán, a SZÜV- székházban január 23-24-én. A kétnapos tanfolyamot Déri Zsuzsámra, NLP master—te­rapeuta tartja majd, akit Buda­pesten értünk el telefonon: — A Feng Shui egy több ezeréves kínai térharmóniai tudomány. A három összete­vőből álló Csi-energiára épülő energetikai rendszer segítsé­gével élünk, melyben elen­gedhetetlen a belső béke, s az összhang. Az ősi távol-keleti módszer lényege: harmónia kialakítása önmagunkkal és környezetünkkel, hiszen „ami kint, az bent”. Kaotikus léttérben magunk is azzá vá­lunk, ami sokféle betegség okozója lehet — tájékoztat Déri Zsuzsánna. — Világunknak számtalan területén alkalmazhatjuk a térharmónia rendszerét, az üzleti életben, vagy akár a hétköznapokban is. A keleti hagyományok szerint a Feng Shuival foglalkozó mesterek 12 évig élnek kolostorokban, ahol komoly gyakorlatokat végeznek. Például Hong­kong városát is ilyen szak­emberek tervezték. Útjaim során Ausztriában és Német­országban a képzéseken olyan tanácsokkal láttak el, hogyan is nézzen ki az a bank, ahová pénzemet bete­szem, s azt is megtudhattuk, a kaszinókban miért költenek annyit az emberek. A kétna­pos képzés második napján a hallgatók saját lakásaik terv­rajzát hozzák majd el, meg­beszéljük, s tanácsokkal lát­juk el őket, mik azok a vál­toztatások, melyekkel na­gyobb harmóniában élhetnek majd. B. Párkányi Adrienn Föld nélkül... Endrődi füzetek 6., Gyomaendrőd, 1998 Hatodik eve immár, hogy kará­csony táján egy szolidan ele­gáns kötet jelenik meg: az Ehdrődi füzetek újabb és újabb kiadványa. Ha a szerzők és a szerkesztők nem tennének egyebet, csak életben tartanák — szívós mun­kával — ezt a sorozatot, akkor is nagy dolgot tennének. De ők en­nél jóval többet tesznek: egy pil­lanatra megállítják a múló időt, írásban rögzítik azt az utókor számára, majd hagyják tovasu­hanni. Amit írnak, egyszerre tör­ténelem és élvezetes olvasmány; kor- és életrajz; dokumentum és irodalom. Megelevenednek a század első felének történései, az egykori szegény emberek — mert elsősorban az ő világukba kalauzolnak el a szerkesztők — gondjaikkal, bajaikkal; örömeik­kel, bánatukkal; élni akarásukkal és tragédiáikkal. Látszólag hányta-vetette, sodorta a sors őket, és maguk sem tudták, hogy életükkel a történelmet is for­málták. Legalábbis szűkebb ha­zájukét, Endrődét. Az idén — megőrizve az eddigi kötetek minden értékét — valami egé­szen nagy dolgot hoztak létre: élvezetes történelemkönyvet ír­tak, szerkesztettek. Az eddigi kötetek a honisme­reti kör tagjainak gyűjtőmunkája eredményeként készült interjúk­ból álltak össze. A legújabb, a Föld nélkül... című kötet interjú­anyagát alapos könyvtári és le­véltári kutatómunkával egészí­tették ki. így keletkezett Tímár Antal Amerikások című tanul­Nyugdíjas A Nyugdíjasklubok és Idősek „Eletet az éveknek” Országos Szövetsége január 14—15-én rendezte meg a budapesti Láng Művelődési Házban a nyugdíja­sok országos Ki mit tudját, melyre mind a 19 megyéből szép számmal jelentkeztek ama­tőr nyugdíjas művészeti csopor­tok. Békés megyéből a csabai Vá­rosi Nyugdíjas Egyesület és az Oszidők Nyugdíjas Klub vett részt a megmérettetésen. A fellé­pők közül Túri István versmon­dót és a Sárréti Népdalkört dísz­oklevéllel és jelképes ajándékkal jutalmazták, Varga Andrásné prózamondó, a Csaba Pávakör, Mészáros Elekné szólóénekes, az Eleki Népdalkor, valamint Máté Lászlóné mezőkovácsházi szólóénekes oklevelet kapott. Mint Ölyüs Imréné, a Nyugdí­jasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége I'.NPKÓUI .UÜZKTEK 6. Föld nélkül... mánya. A hivatásos történészek alaposságával járja körül a témát a tanár-szerző. A könyv további 80 oldala Homok Lajosné Né­meth Eszter szerkesztő munkája. A riportalanyok szövegének gondos szerkesztése révén meg­ismerhetjük a kubikosok és a summások életét — ebből meg is tudjuk, miért ment ki Ameri­kába több, mint 3000 endrődi a század első évtizedeiben. Alig­hanem úttörőmunkát végzett Németh Eszter az „eltelepültek” beszámolóinak közlésével. A magyarországi svábok szégyen- teljes kitelepítése sokáig tabuté­ma volt. Ezt a szerkesztő is kike­rüli, de a sváb falvakba települő endrődiekről már sok mindent megtudunk. A riportalanyok őszinték: beszámolnak lelki gyötrelmeikről is. Ki kell emelni a kitűnően vá­logatott fotókat. Kutas Ferenc Ki mit tud? művészeti bizottságának tagja elmondta, a Békés megyei ama­tőr művészeti csoportoknak ko­moly megmérettetést jelentett a verseny, a zsűri soraiban a nyug­díjasok mellett a művészetek te­rén elismert szakemberek is föl­tűntek. A rendezvény alkalmat biztosított a résztvevők számára a tapasztalatcserére: újfajta kosztümök, csokrok, népi motívumok ellesésére, megvita­tására. Az előadások oly feszített tempóban követték egymást, hogy az 1998. november 26-án a „Békés Megye Bemutatkozik Budapesten” 7—8 órás műsor­folyamát mindössze 45 percre kellett összesűríteni. Ölyüs Imréné elmondta, a szövetség március 25-re meg­hívja—10 éves „születésnapja” alkalmából rendezett gálaestjére — a nyugdíjas Ki mit tud?-on legjobban szereplő csoportokat. Frankó Marianna irháid 2000 Figyelje a mutatókat! EGY észbontó PUNTO 20% kezdőrészlet befizetésével, kezelési költség nélkül, kamat akár 10% alatt +1 év ingyenes CASCO FIAT PUNTO 55 S 3a Teljesítmény (Kw/LE) 40/54 Csomagtér (1) 275 Végsebesség (km/h) 150 Gyorsulás (s) 0-100 km/h 16,5 Fogyasztás (1) 90 km/h / 120 km/h / városban 4,7/6,5/7,9 1 879 OOO Ft ’Amennyiben Ön igénybe veszi a Fiat finanszírozás által kínált lehetőségeket. Autó-Brill Kft., 5600 Békéscsaba, Bartók B. u. 46-50., tel./fax: (66) 450 622 L\ FINANSZÍROZÁS A SZENVEDÉLY VEZET MINKET

Next

/
Thumbnails
Contents