Békés Megyei Hírlap, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-04 / 284. szám
1998. december 4., péntek MEGYEI KÖRKÉP Körös-vidéki Zsaru Együttes ellenőrzések Gyulán Vadorzók, (cs) Az orosházi Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, akik október óta az Orosháza— Kardoskút közötti úgynevezett Libor-erdőben folyamatosan hurkokat helyeznek ki. így ejtenek el őzeket. Őzbakot is megsebesítettek a közelmúltban ezzel az eljárással, amit a vadászoknak le kellett lőniük. Az okozott kár 100 ezer forint. Pálinkát locsolt, (cs) Egy nagyszénási lakos tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki még november 22-én 13 óra, valamint 23-án hajnali 4 óra közötti időben Nagyszénáson, az Orosházi út 1/1. szám alatt lévő Edit csemegeboltba falbontás módszerével bejutott, onnan értékes kévét, csokoládékat, cigarettákat, italokat vitt el. A pálinkát arra is használta, hogy távozásakor a helyszínt fellocsolta vele. A lopási kár 250 ezer forint. Kutattak, elfutottak, (cs) Lakásbetörőket zavart meg egy háztulajdonos a minap. Tótkomlóson a déli órákban a hazaérkező gazda kényszerítette menekülésre azt a két személyt, akikről később kiderült, hogy alaposan gyanúsíthatok a cselekmény elkövetésével: J. V. gádorosi és M. J. battonyai lakosokat. A karácsonyi és az újévi ünnepek miatt megnövekvő vásárló- lomra tekintettel, a közbiztonsági elvárásoknak eleget téve mától a rendőrök és a határőrök közösen járőröznek Gyulán — hallottuk a rendőrkapitányság legutóbbi sajtótájékoztatóján. A kapitányság munkatársaival az Orosházi Határőr Igazgatóság Körös Határvadász Század egy—egy járőre teljesít szolgálatot gyalogosan. Közöttük lesz kutyás járőr is. Ellenőrzik a belvárost, a piacot, a buszpályaudvart... Az év végéig a kapitányság több közlekedési akciót is tart, a cél az ittas vezetés okozta baleset megelőzése. Az ellenőrzés minden járműre kiterjed. A hét végén, péntek éjszakától szombat hajnalig Gyulán és Eleken a rendőrség az APEHkel és a tűzoltósággal összevont akciót tartott. Vendéglátóegységeket, közterületeket ellenőriztek. Elfogtak egy személyt, akit a Gyulai Városi Bíróság körözött és előállították azt a férfit is, akit Gyulán állampolgári bejelentés nyomán tetten értek, amint egy virágüzlet díszeit fosztogatta. Ugyancsak előállítottak Eleken is egy személyt, akinél diszkóban kábítószergyanús anyagot találtak. Egy gyulai lépcsőházban szintén állampolgári bejelentés nyomán eszméletlen férfire találtak. Sikerült felébreszteniük az elkábult embert, akinél még háromnegyedig telve találtak egy flakont. A fiatalember, aki egyébként miskolci illetőségű volt, elmondta, hogy mákgubóteát tartott magánál. Őt is előállították a kapitányságon. Az APEH munkatársai három gyulai és egy eleki helyszínen tapasztalhatták a nyugtaadás elmulasztását. A tűzoltóság munkatársai két gyulai hely ellen tettek szabálysértési feljelentést, mert alapvetően megsértették a tűzvédelmi előírásokat. Decemberben folytatódnak az akciók a különböző hatóságok részvételével a lakosság biztonságérzete érdekében. A kapitányság december elsején, kedden hajnali egy órakor egy általuk körözött 22 éves férfit is őrizetbe vett lopás bűntettének alapos gyanúja miatt. November 24-én, este fél nyolckor egy gyulavári sörözőből garázda férfit állítottak elő, akivel szemben testi kényszert -is alkalmazni kellett. Sz. M. Feldúlták, átkutatták a lakást December elsején fél tíz és tizenkét óra között ismeretlen tettesek betörtek egy mező- berényi családi házba, kihasználva azt az időt, amíg a családfő az elhunyt édesapja temetésével kapcsolatos ügyeket intézte. A betörők feldúlták és átkutatták a lakást, s magukkal vittek 35 ezer forint készpénzt, arany és ezüst ékszereket, egy Casio menedzserkalkulátort, egy Yashica Mikrotec 90 Zoom típusú, 223821 gyártási számú fényképezőgépet, egy Panasonic RP—HT16 típusú sétálómagnót, valamint karórát és piperecikket, összesen 290 ezer forint értékben. (z) Kukoricáztak F. Lajos zsadányi lakos novemberben vette észre, hogy ismeretlenek letörték kukoricáját. Először azt hitte, rossz parcellára tévedt. F. a 116 négyszögöles földjén egy cső kukoricát sem látott a kórón. A máséban gazdálkodók több mint 10 mázsa tengerivel gazdagodtak, a lopással okozott kár 10 ezer forint, az ügyben folyik a nyomozás. (b) Megkérdeztük olvasóinkat Az ünnepek alatt mit néznének szívesen a tévében? Flender László, 28 éves békéscsabai szociális munkás: — A karácsony bensőséges ünnep, ezért a televízió műsorainak is hasonló hangulatot kellene tükrözniük. Legalább ezen a pár napon mellőzzük az erőszakosságot, szép és nyugodt filmeket néznék a legszívesebben. A szilveszter pedig legyen mosollyal teli és vidám. Bacsa Mária, 25 éves magyarbán- hegyesi takarítónő: — Nagyon szeretjük a Dáridó című zenés műsort, legszívesebben ezt nézném karácsony és szilveszter idején. Legkedvesebb előadóim Zámbó Jimmy és Pataki Attila. Van Damme filmjeit nézem a legszívesebben, és lehetne néhány mesefilm is műsoron. Kékegyi Mihály, 34 éves békéscsabai üzletvezető: — Mindenképpen vidám programot néznénk a családdal, hiszen eleget búslakodunk egész évben. Jó lenne, ha az idén kicsit kevesebb vallásos témájú műsor kerülne bemutatásra, helyettük inkább szórakoztató és komoly filmeket vegyesen kínálnának a szerkesztők. Molnár Judit, 16 éves telekgerendást tanuló: — Csupa zenés programot szeretnék viszontlátni a képernyőn, diszkózenét, főleg magyar együtteseket. Fiatalokról szóló, szerelmes és romantikus vígjáték is lehetne műsoron. Legkedvesebb filmem a Titanic, szívesen megnézném újra otthon, az ünnepek alatt. B. P. A. FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Az áttelepültekről Az Erdélyi Körök Országos Szövetsége és a Mezőberényi Erdélyi Kör december 12—13- án Mezőberényben, a művelődési központban fórumot tart. A rendezvény témája az áttelepült erdélyiek helye, szerepe a mai Magyarországon és az Erdéllyel való kapcsolattartásban. A fórum fővédnöke Cser- venák Pál Miklós, Mezőbe- rény polgármestere. Meghívott vendégek: Halász János országgyűlési képviselő, Király Károly politikus, Sepsi- szentgyörgy, Lányi Zsolt államtitkár, dr. Mécs László ön- kormányzati képviselő, Szeged és Várszegi Dóra államátBurek Csemege éjjel-nappal Akik az elmúlt napokban Békéscsabán a Bánszki utca és Szabadság tér kereszteződésénél megfordultak, tapasztalták, hogy egy élelmiszerüzlettel lett gazdagabb a belváros. A leválasztott pici épületben a Burek Csemege nyitotta meg kapuit. A vásárlók itt éjjel-nappal élelmiszerhez, felvágottakhoz, illatszerekhez juthatnak. A Burker Kft. vezetőjét, az üzlet tulajdonosát, Moskovits Istvánt kérdeztük. — Békéscsabán a Burek pékség nevét ma már mindenki ismeri. Milyen múlt áll e név mögött? — Hat évvel ezelőtt kezdtünk, szinte pénz nélkül. Akkoriban nem nagyon kapott hitelt egy kezdő vállalkozó. így egyik napról a másikra éltünk. Az éjjel lesütött kenyeret délelőtt eladtuk, annak az árából megvettük az alapanyagokat, amit este ismét feldolgoztunk. — Itt a megyeszékhelyen legalább tíz pékség üzemel, Önöknek mégis sikerült versenyképességüket megőrizni. Mi ennek a titka? — Van egy speciális termékünk, a laza szerkezetű fehér kenyér, amit csak mi gyártunk és viszonylag széles fogyasztótá- bomak örvend. Persze nem csak kenyérsütéssel foglalkozunk, több mint 50-féle termék kerül ki pékségünkből. — Mivel bővítik karácsonyra választékukat? — Rendelésre készítünk mákos és diós kalácsot, valamint bejglit. — Több üzletet nyitottak az elmúlt évek alatt, de ez az első csemegebolt. Mik a jövő tervei? — Szeretnénk a többi üzletet is, ahol jelenleg pékáru és tejtermék kapható, szélesebb áruválasztékkal ellátni. Borsos Gabriella Egy élelmiszerüzlettel, a Burek Csemegével lett gazdagabb Békéscsaba belvárosa. A név nem ismeretlen, a Burek pékség hat évvel ezelőtt született — mondta Moskovits István tulajdonos (jobbról) GARDENIA I ,| OTTHON HARMÓNIÁJA 'KAfKAcötyun s A^ZőcrbigAs íj I A GARDÉNIÁNÁL!!! X\\ r Egyes függönyök december 31-ig 10-30%-os kedvezménnyel kaphatók a Gardénia márkaüzletekben. lékéscsaba - Andrássy út 3-5. (Univerzál Áruház) |ékéscsaba - Andrássy út 42. (Metaker-Pluss Kft.) fula - Városház út 2. (22.sz. Méter - Lakástextil bolt) rosháza - Győri Vilmos tér 1. (Univerzál Kér. Rt. 10. Áruház írvas - Árpád köz 2-4. (Gardénia Márkaüzlet) I GARDÉNIA Csipkefüggönygyár Rt. H-9025 GYŐR, Csipkegyári u. 11. Telefon: +36 (96) 312-233 Fax: +36 (96) 322-864 E-mail: info@gardenia.hu bírja a GYŰRŐDÉST! Gazdaságos és elnyűhetetlen kisteherautó mindennapi használatra. A világ harmadik legnagyobb járműgyártó csoportjának, a TATA konszern autógyártó társaság terméke a robusztus felépítésű, nagy teherbirású, mégis könnyen kezelhető, kényelmes utastérrel, szervokormánnyal ellátott TATA kisteherautó, amelynek tervezése és gyártása során sok év tapasztalatát vették figyelembe. A TATA kisteherautó többféle felépítménnyel kapható, ezáltal a különböző igényeknek megfelelően használható. 1998 őszétől új típusa, a duplakabinos, összkerék-meghajtású TATA crew cab is megvásárolható. A TATA minden típusa igen strapabíró, j mindig és mindenhol hű társa Önnek - ...és pénztárcájának. TATA márkakereskedők: Budapest A CTORO Kft. 1144 Budapest, Fogami út 197. Tel.: 383-8131 • TATA Óbuda Kit. 1037 Budapest, Bécsi út 335. Tel.: 250-1052 • Békés TATA Autókereskedés 5630 Békés, Cseresznye u. 8. Tel.: (30) 968-9110 • Cegléd Postaautó Kft. Ceglédi Kir. 2700 Cegléd, Külsőkótai út 94. Tel.: (53) 314-205 * Csurgó Nagy és Társa 8840 Csurgó, Iharosi út 2. Tel.: (82) 471-035 • Debrecen Postaautó Kft. Debrecen 4030 Debrecen, Manostorpályi út 35/A Tel: (52) 471-628 • Győrújbarót Szűr Autóház 9081 Győrújbarót, István u. 10. Tel: (96) 355-574, 449-493 • Kecskemét Erdősi Áruház 6000 Kecskemét, Izsáki út 80. Tel.: (76) 481-878 • Kiskunfélegyháza Kuntex Kft. 6100 Kkf.hóza 111. kér 173. Tel. • (76) 463-344 • Kömye Autó-Göbölös Kit. 2851 Kömye, Alkotmány u. 67. Tel: (34) 512-870 * Miskolc Árvái és Fia Kft. 3527Miskolc, Zsolcai kapu 16 Tel.. (46) 411 -220 • Nyíregyháza Postaautó Kft. Nyíregyházi Kir. 4405 Nyíregyháza, Lujza u. 20. Tel.: (42) 460-789 • Pécs Transfer Auto Kft. 7626 Pécs, Névtelen u. 1. Tel.: (72) 213-488 • Szeged Veszprémi Autószalon 6727 Szeged, Algyői út 65. Tel: (62) 473-000 • Szekszárd Eximpo Trade Kft. 7100 Szekszárd, Palánki u. 5. Tel.: (74) 418-813 • Szombathely Morváé Autóház Sz.hdy Kft. 9700 Szombathely, Fábián Gy. u. 13. Tel.: (94) 329-860 • Tatabánya Autó-Göbölös Kft. 2800 Tatabánya, Körtryei út 33. Tel.: (34) 512-870 • Vác TATA Szabó Autóker. 2600 Vác, Sövény u. 18. Tel : (27) 307-810 • Zalaegerszeg Auto Lábodi Kft. 8900 Zalaegerszeg, Nekeresdi út 18. Tel.: (92) 319-272. Magyarországi kizárólagos importőr: $W!$SCAR Rt 1222Budapest, Húros u. 121-123 Td: (1)227-4445 Az elegáns megoldás A Volkswagen TransVan elegáns megoldást jelent szállítási gondjaira. Gazdagon felszerelt utasterében akár öten is kényelmesen utazhatnak, hatalmas rakterében pedig bőségesen talál helyet csomagoknak, munkaeszközöknek, árunak. Mindezt több mint 400 000 Ft árelőnnyel nyújtja, sőt a vételárból az ÁFA visszaigényelhető. Győződjön meg róla személyesen! Várjuk márkakereskedésünkben. Autó Körös Kit., 5600 Békéscsaba, Szarvasi ál 74. Telelon/fax: (66) 454-438, (66) 333-585. VOLKSWAGEN Haszonjárművek