Békés Megyei Hírlap, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-31-1999-01-01 / 305. szám

SZILVESZTER 1998. december 31-1999. január 1., csütörtök-péntek A főszerkesztő típus (kizárólag főnöknek ajánlott!) A hörcsög típus (biztos benne, hogy mindenről mindent tud) Újságírók KÉTEZER KÜSZÖBÉN Kolléganőnk néhány hasábban ar­rébb olvasható élménygyűjteménye lázas keresésre késztetett bennün­ket. Milyen is az ezredvéghez köze­ledő kor irigyelt hírlapírója? Erő­szakos, gyáva, bájos, csúnya? A jel­lemző típusokból készítettünk egy kosárra valót—a nyilatkozni vágyó politikusok, bankárok, sportolók kedvükre válogathatnak! A hálószobatitkok tudója (lesi típus) A laptulajdonos beosztott újságírója (áldozat típus) Túlélési tanfolyam viharsarki firkászoknak Kupik és putrik közt megedződve Kockázatos tudósításokra speciali­zálja magát néhány tollforgató, só't, fotóriporter is. Szorongatott helyze­tében sokszor nem elég a szerencse, kell némi rafinéria, talpraesettség. Persze vannak országok, ahol ezt már tanítják. Egy ilyen különös kurzus színhelye például az angliai Hereford, ahol kü­lönböző nemzetiségű újságíró, fotós, tévés átlag 2 ezer dollárért megtanul­hatja, hogyan kell szembesülni hivatá­sa gyakorlása közben a vészhelyzetek­kel. De mit tegyen a csóró firkász, ha nem dollár ellenében lót-fut a kaszape­ri mínuszos hír után? (Különben is, ott a veszélyességi pótlék mértékét maxi­mum kutyaharapásban lehet mérni!) Az angol iskola szerint a tollforgató ta­nulja meg a fegyverhasználatot! És a viharsarki magyar? Autójának anyósülésére helyezzen méretes seprűnyelet, vagy ha alvilági kapcsolatai révén sikerült egy-két ba­seball ütőt beszereznie, akkor azt. Ku­tyák ellen remek fegyver. Persze a gyengébb idegzetű és állatbarát újság­író a meggyőzés módszerét is latba vetheti, például így: — Gyere ide Ellö­ki, nem harap a néni! * * * A különleges brit légiszolgálat egyik veteránja mindent tud arról, hogyan kell növelni legrosszabb körülmények között is a túlélés esélyeit. Előfordul­hat ugyanis, hogy az újságíró magára marad sebesülten — akár kígyó, akár skorpiómarással — a sivatagban vagy az őserdőben. Egy nálánál is tapasztaltabb B. M. Hírlap-munkatárs is tudja, mitől döglik — no, nem ő, hanem — a légy! Példá­ul akkor, amikor szakadó esőben, a dé­li harangszót hallva köhögve, hörögve megáll az autója, merthogy kifogyott a nafta! A mi, gyengébb nemhez tartozó emberünk magányosan, mobiltelefon­jával az ölében elbőgi magát, mert va­sárnap lévén egyetlen ismerősének, ba­rátjának, hozzátartozójának sincs be­kapcsolva a sajátja! Ráadásul — szé­gyenszemre — a város közepén törté­nik meg a malőr... (A legjobb taktika ilyenkor: majd csak jön valaki!) * * * Az angolokkal persze az is megesett, hogy riporterük az ellenség kínzókamrá­jában találta magát, ahol nem ismerték az ártatlanság vélelmét, és a fogolyból mindenáron értékes adatokat akartak ki­szedni. Hogy mik vannak?! Persze egy rafinált, rendőrségi sajtótájékoztatókon megedződött békési újságírónak ez sem okozna fejtörést. Apropó fejtörés! — Szétverem a fejed, ha le mered ír­ni a nevemet az újságban! — ezzel az indiánüvöltéssel edzette munkatársunk idegrendszerét egy hűséges olvasó, aki a minap tárcsázta szerkesztőségünk el- titkolhatatlan telefonszámát. S hogy mennyi titkos infó tudója lehet manap­ság egy megyei tollforgató? Ha már a rendőrségen a hivatalosan leadott két kerékpárlopás és tyúkólfosztogatás után „cikken kívül” azt mondják neki: — Na, meséljen, maga mit tud?! Hiába, a tudás hatalom! Vagy a saj­tó az?! ¥ * * Az angol tanfolyam hallgatója volt egy híres divatlap még híresebb munka­társnője. Elmondása szerint exkluzív riportot csinált moszkvai kábítószer- kereskedőkkel. Bevallása szerint halál- félelme volt, amikor nem hétköznapi körülmények között találkozott infor­mátoraival. Ah, nagy dolog! Ez a valami?! Igen, az már döfi, amit mi, itt, a szentetomyai etnikumi putri felszámolása előtt átél­tünk. Razziára voltunk hivatalosak fo­tósunkkal. A rendőrség kereste Józsit, a börtönből szökött orosházi csávót. Jött a füles, meglelhetjük, ha ügyesek va­gyunk! Lekapcsolt reflektorokkal ér­tünk a kukoricásba. Vonyítottak a ku­tyák, a környéken csak a baglyok vol­tak szolgálatban rajtunk kívül. A putrit annak rendje, módja szerint „letá­madtuk”, Józsit az ágy alól kikurkáltuk, kattant a bilincs is. A holdvilág először egy villa hegyén, majd még több cél­szerszámon csillant meg. — Menjünk már! — szólt az ukáz. Szapora léptekkel indultunk autónk felé, amikor megszólalt a pilóta: — Lyukas a zsebem! Elveszett az indítókulcs! Ó, mit nekünk egy sluszkulcs a kukoricásban, a lényeg, hogy a Józsit megleltük! * * * Az angolok szerint egy-egy zűrösebb helyszínen érdemes felkészülten meg­jelenni. Hát igen, könnyű ezt mondani! Mi sem gondoltuk volna, hogy egy nyilvánosház jelent majd számunkra rizikófaktort a világ eldugott szegleté­ben, ahol a háború maximum a papla­nok és párnák között képzelhető el. Éjfélkor indultunk el a békési éjszaká­ból, mert úgy értesültünk, éjfélkor indul útjára a gyönyör is. Mi pedig drága pénzeit vett szerelemlesésre vállalkoz­tunk. A kupiban török kamionosok iszo­gattak, beszélgetésre két hölgy vál­lalkozott. Az egyik volt a cserfes, a má­sik a magamutogató. Utóbbi teremtés fo­tósunkkal vonult el illusztrációt készíte­ni. (Senkit nem engedtek be a „munka” ideje alatt a szobába.) A szószaporító barna Maca megvárta munkatársnőjét, majd beavatott (volna) a részletekbe. A „marokmarcsa” módszernél tartottunk, amikor kollégánk nadrágjához kapott: — Bemutatnám! Szabad?! — arra már e sorok firkásza sem emlékszik, hogy a bíbor drapéria, vagy a fotós füle volt vörösebb, de az biztos, erre a vész­helyzetre vonatkozó hasznos utasítással az angolok sem szolgáltak dollárezreket érő túlélési tanfolyamukon... Aki mindezt mégis túlélte: Csete Ilona I A haditu­dósító (szapora típus) gggp—»------­B/l kéje ne B típus (ő m „kapja ™ kiá a cse­megéket)

Next

/
Thumbnails
Contents