Békés Megyei Hírlap, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-04 / 284. szám

Síksági Indiánok, (u) Az Ipolyi Arnold Népfőis­kola újkígyósi székházában ma 18 órai kezdettel hallgat­hatják meg az érdeklődők Nagy Imre muzeológus Jel­rendszer és világkép a síksá­gi indiánok rajzain című előadását. Rejtvényfejtés. (s) December 5-én, szombaton délután fél háromkor a Bé­késcsabai Rejtvényklub és a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete közösen „OTP Mikulás Kupa” egyéni rejt­vényfejtő bajnokságot ren­dez az ifjúsági házban (Bé­késcsaba, Derkovits sor 2.). Nevezni a helyszínen lehet kezdő, haladó, mesterjelölt és mester kategóriában. Az első öt helyezett értékes dí­jazásban részesül. Jegyzői találkozó, (i) A Sárréti Jegyzőklub tagjai üléseznek ma 10 órától a vésztői polgármesteri hiva­talban. A tanácskozáson többek között a polgármes­teri hivatalok feladatairól, szervezeti felépítéséről, lét­szám- és bérgazdálkodásról lesz SZÓ: Bábos Mikulás, (b) A megyei művelődési központ december 5-én Mikulás-na­pi megyei bábos találkozót szervez Békéscsabán. A Ne­venincs, a Süni, az Icinke- Picinke és a Napsugár Báb­együttes lép színre a 14 órá­tól kezdődő rendezvényen. Betárazott. (b) K. A. gyo- maendrődi lakásából ismeretlen 1 millió forint készpénzt, 100 ezer forint értékű arany ékszert, egy Mauser, egy ZZK—601-es típusú golyós, egy Simson sörétes és egy Napóleon gázpisztolyt, va­lamint sörétes és éles lószert vitt magával. Brifkója bánta, (b) Ven­déglátója csak rövid idó're hagy­ta magára a békési B. M.-et. a hölgy máris megfújta annak 100 ezer forinttól dagadó brifkóját. Holtan találták, (b) No­vember közepén lakásáról tűnt el a békési Sz. I. A 71 éves férfit tegnap a Kossuth utcai vízelveze­tő' árokban holtan találták, ide­genkezűségre utaló nyom nem feltételezhető'. Bántalmazta, (b) Fényes nappal a megyeszékhely utcáján bántalmazta a 23 éves Sz. A. dr. Sz. L.-t. A fiatalember pénzt kért az orvostól, majd amikor az nem adott, ütlegelni kezdte. Dr. Sz. L. súlyos sérüléseket szenvedett, a fiatal férfit ó'rizetbe vették. Gyújtogatott. (b) Egy mezó'gyáni férfi minden valószí­nűség szerint önkezével gyújtot­ta fel fürdőszobáját. A keletke­zett kár 150 ezer forint. Együttműködés óvó- és tanítóképzésben (Folytatás az 1. oldalról) Közös rendezvények (kulturális, sport, ifjúsági) szervezését, az adott intézmények között ösztön­zési lehetőségek létrehozását, nemzetközi pályázatokon való együttes részvételt, valamint a diákturizmus kiépítését is a meg­állapodásba foglalták. A regionális integráció szel­lemi feltételeinek létrehozásá­ban, a felsőoktatási együttmű­ködés közös rendszerének meg­teremtésében ismét egy mér­földkövet fektetett le a Körös Főiskola. B. G. „EGY FŰ A SZÉLBEN, VELE FÚVÓDIK A TÖB­BIVEL.” (Szép Ernő) MEGYEI KÖRKÉP 1998. december 4., péntek Több száz milliós beruházást adtak át Füzesgyarmaton Békésben gondot jelentenek a vizek A Tiszántúl egyik legkorszerűb szennyvíztisztítóját adták át tegnap Füzesgyarmaton. A rendezvényen jelen volt Kávássy Sándor, a Környezetvédelmi Minisztérium politikai államtitká­ra és Kovács Lászlóné minisztériumi főosztályvezető. Dr. Szentesi Károly polgármes­ter köszöntőjében hangoztatta: a nagyközség lakossága 1995- ben falugyűlésen tett hitet a szennyvíztisztító és szennyvíz- hálózat építése mellett. Ezt kö­vetően a képviselő-testület is úgy döntött, hogy a szükséges pályázatokat beadják. Az el­nyert pénzekhez tette hozzá az önkormányzat a saját részt. A szennyvíztisztító és a már elké­szült szennyvízcsatorna 1-3. öblözete az önkormányzat eddi­gi legnagyobb beruházása. Kiss János, a kivitelező OMS Hungária ügyvezető igaz­gatója elmondta: a gyarmati szennyvíztisztító több mint 600 köbméter/nap teljesítménnyel képes dolgozni, és már október 26-a óta próbaüzemei. Kávássy Sándor államtitkár kiemelte: az európai uniós csatlakozás szerves része a szennyvíztisztítók és szenny­vízcsatornák építése. Békés megyének az egyik legna­gyobb gondját éppen a vizek jelentik, ezért a kormányzat nagyobb gondot akar fordítani erre a térségre. A füzesgyarmati szennyvíz- tisztító 168 millió forintba, a már elkészült csatornahálózat pedig 95 millió forintba került. Magyari Barna Jótékony célú ünnepség, (b) A Daganatos Gyermeke­kért Alapítvány idén — immár ötödjére — rendezett jótékony célú karácsonyi ünnepséget. Az ifiházban tegnap számos me­gyeszékhelyi általános és középiskola csapata színre lépett, se­gítve ezzel is az alapítvány és a daganatos gyerekek ügyét FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Adventtól karácsonyig Gyulán, a Kossuth téren felállí­tott sátor színpadán karácso­nyig, minden hétvégén, szom­baton délutánonként és vasár­nap délelőttönként szórakoztató zenés programokkal köszöntik a város diákjai, amatőr művé­szeti csoportjai a közelgő ünne­pet. Az árusok is érdeklődnek a helyszín iránt. December 5-én, szombaton 14 órakor Karácsonyi versek, dalok, zenék... Táncos lábak... címmel a Dürer Albert Általá­nos Iskola diákjainak műsorát láthatják, 14.45-től „A három amigo” együttes latin-amerikai zenét játszik, 16 órától Simó Kati karácsonyi dalokat énekel. December 6-án, vasárnap 10 órától népi játszóházat tart a Gyula-Folk Bt. gyermekeknek, lehet készíteni karácsonyfa- díszt, csuhébabát. A Németvá­rosi Ifjúsági Fúvószenekart 11 órától hallhatják az érdeklődők, 11.45-től Szilveszter a kórház­ban címmel az Implom József Általános Iskola műsorát láthat­ják, 12 órától pedig a Téli han­gulat című darabot a Calliope Színpad előadásában. Egyedül térségünkben működik munkaszervezet Csatlakozási esélyek és feladatok Nálunk fejlettebb gazdasági környezethez tartozni pozitív hatá­sú lehet, de erre fel kell készülnünk — mondta Hatos Istvánná, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke tegnap Békéscsabán, megnyitva a kamara szervezte Úton Európába cí­mű kétnapos rendezvénysorozatát. A kereskedelmi és ipar­kamarának feladatai vannak a csatlakozás előkészítésében — hangsúlyozta az alelnök asszony. A rendezvényt a Külügymi­nisztérium támogatta. A fórumon — melyen önkor­mányzati, gazdasági szakembe­rek, civil szervezetek képviselői vettek részt — a regionális fej­lődési esélyekről, a vidék és tér­ségfejlesztés feladatairól, az unió támogatási rednszeréről, a kamarai feladatokról és a civil szervezetek szerepéről esett szó. A dél-alföldi régió uniós esélyeiről elhangzott: a magyar- országi térségek közül ez a leg­stabilabb és egyedüliként itt hoztak létre már működő mun­kaszervezetet. Az Európai Unión belül faj­súlyos kérdésként jelenik meg a régiók szerepe. A jelenlegi álla­pot szerint a csatlakozásra váró országok középszintű közigaz­gatási rendszere áttekinthetet­len az unió számára. Gond, hogy a jelenlegi támogatási rendszert alapul véve, vala­mennyi csatlakozni kívánó or­szág támogatásra szorul, ami felborítaná a jelenleg kialakult rendszert. A program ma Gyu­lán, Orosházán, Mezőkovács- házán, Szarvason és Szeghal­mon folytatódik a békéscsabai­hoz hasonló témájú előadások­kal. K. A. VÉLEMÉNYEK Kinyitni! Adórendőrség! A rendcsinálás folytatódik, hely- és fejcserék minden szinten, reszkessetek régivágású vezérek és korszerűtlen szakértők! Állami cégek, hivata­lok, szervezetek tisztulnak meg és váltanak arcu­latot központi akaratra és vezényszóra, hadüze­net szólt épp úgy korábbi tisztviselők, mint a szervezett bűnözés ellen. Meglehet, hogy még a törvényhozás gyakorlatát, vagy a banki szféra működését is eléri az erős kéz. Aki pedig ennyi forradalmi átalakítás ellenére még nem tapasztalta volna — esetleg még mindig nem akar hinni a szemének —, hogy mi­lyen viharos szelek fújnak nálunk, megbizonyosodhat a végte­lenségig magabiztos és lehengerlő kinyilatkoztatások által. Lesz adórendőrség is — hiszen a csalás, rablás immár tűrhe­tetlen —, „legfeljebb rendelettel, ha akadékoskodik a törvény- hozás”. Mert majd elfelejtettem, hogy a törvényhozóknak meg az állampolgároknak azért vannak aggályaik; az előbbieknek a meghirdetett szervezet létjogosultságával, utóbbiaknak a hatás­körrel, következménnyel kapcsolatban. Fegyverrel vagy anél­kül csapnak-e majd ránk békés hajlékunkban? Titkosszolgálati módszerrel? S milyen minőségben, mint az adóhivatal belső nyomozói, avagy a rendőrség színeiben? Szövevényes ügyet hi­vatottak felgöngyölíteni: a polgárok adóbevallásának megfelel- e életvitelük, amelyről otthonuk árulkodik, netán eltitkolták va­gyonuk javát? Ami eddig adóhivatalnak, vám- és pénzügyőr­ségnek, az összes nyomozóhatóságnak és fegyveres testületnek nem sikerült, nekik fog! De miért kell a meglévő szervezetek helyett vagy ezeken kívül még egy újabb? Költségtakarékosság és hatékonyság szempontjából elképzelhető, hogy a meglévők végeznék rendesen a dolgukat. Tény egyébként, hogy a végleges döntés, legyen az bármi­lyen szigorú, megdöbbentő, inkább elviselhető a közvélemény számára, és kevesebb bizalomvesztéssel jár, mint a nagy nyil­vánosság előtt zajló veszekedés, hisztérikus politizálás, fenye­getőzés. A mindentudás gőgjéről, az ellentmondást nem tűrő hangnemről nem is beszélve. Niedzielsky Katalin Kis magyar lejáratósdi Mindkét politikai oldal „el van telve” magától. Az MSZP és az SZDSZ országgyűlési frakciói­nak képviselői úgy vélik, parlamenti kivonulá­sukkal sikerült érzékletesen kinyilvánítani: be­telt a pohár, elszakadt a cérna. Orbán Viktor mi­niszterelnök erre még „zseniálisabban” reagált: a Tisztelt Ház ellenzék nélkül is működik. Leg­feljebb nem lesz olyan érdekes. A szocialisták elvesztették türelmüket, pedig az Antall-kormány időszakában éppen higgadtságukkal, meg­fontoltságukkal vívták ki a győzelmükhöz vezető népszerűsé­get a választók körében. Valahol azonban elvesztették a fona­lat, és most ők is dobálják a sarat, csapkodnak. A Fidesz fia­talos lendülettel és a legnagyobb ellenfél minden hibáját oko­san kihasználva futott be az idei választáson. A bizalmat ugyan még nem játszották el, és igyekeznek programjukat „ha törik, ha szakad” elven is véghezvinni. Csakhát a sokszor akamok stílust nehezen emészti meg a lakosság egyre na­gyobb része. Azt a jónép már megszokta, hogy a parlament nem a békes­ség és barátság szigete, és jól odamondogatnak egymásnak a képviselők. Természetesen az ország érdekeit messzemenően szem előtt tartva. A pártatlan, semleges szemlélők viszont a je­lenlegi hangulat alapján a politikai hisztériát ugyanúgy elítélik, mint a politikai gőgöt. A kölcsönös sértődöttség semmi jóra nem vezet, csak még inkább elmérgesítheti a viszonyt. Mindkét oldal azt figyeli most, miként tehet keresztbe a má­siknak, miként tudja jobban lejáratni. Politikai ellenfelek he­lyett már ellenségek lettek, akik csupán a maguk vélt vagy va­lós igazát szajkózzák, a másik elképzeléseit lesöprik az asztal­ról, megtorpedózzák vagy meg sem hallják. Van, aki az egyik csoportosulásnak hisz, van, aki a másik­nak, de mint tudjuk, mindent meg lehet magyarázni. Az előre­lépés azonban ennyire elmérgesedett helyzetben már bravúrnak számítana. Az pedig senkinek nem lenne jó, ha a nép csak le- gyintene: egyik sem jobb a Deákné vásznánál. Nyemcsok László A Gabriel ajándéka A Mikulás taxival érkezett teg­nap a békéscsabai, Degré utcai egészségügyi gyermekotthon­ba, aminek prózai oka volt. A december 1-jétől ismét önállóan működő Gabriel Taxi munka­társai lepték meg az otthon la­kóit Télapó-csomagokkal és ru­haneműkkel. Wieszner Vilmos, a Gabriel Taxi vezetője kérdésünkre el­mondta, azért szálltak ki a Csaba Taxi Unióból, mert úgy vélik, hogy egy kisebb csoport jobban szervezhető, és minőségibb szol­gáltatást tud nyújtani. A gyer­mekotthon lakóinak megajándé­kozásával kapcsolatban hangsú­lyozta, hogy a Gabriel Taxi régi hagyományát elevenítették fel ezzel. Társaságuk ugyanis az egészségügyet és a rászoruló gyermekek megsegítését mindig kiemelten kezelte, természetesen lehetőségeikhez mérten. (c) Nagy örömmel fogadták a Gabriel Taxi Mikulását a gyermekotthon lakói, akik az ajándéko­zás után a taxi vendégei voltak egy útra fotó: lehoczky Péter Lelkipásztor­beiktatás A Gyulai Baptista Gyülekezet imaházában december 5-én 16 órakor és december 6-án 15 órakor ünnepi istentiszteletek kezdődnek. Szombaton az ige­hirdetés szolgálatát és Szlovák Tibor lelkipásztor ünnepélyes beiktatását dr. Almási Mihály lelkipásztor, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke végzi. A szolgálatot az előd, Mészáros Kornél lelkipásztor, a Magyar- országi Baptista Egyház főtit­kára adja át. Vasárnap az ige­hirdetés szolgálatát Csiszár Ist­ván ügyintéző lelkipásztor, a Körös-vidéki Missziókerület titkára végzi. A beiktatott lelki- pásztort és családját a gyüleke­zet szolgálócsoportjai köszön­tik. (ö)

Next

/
Thumbnails
Contents