Békés Megyei Hírlap, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-24-27 / 301. szám

Milliomossá tesszük! VASARNAP 1998. december 27. I. évfolyam 15. szám Képes heti hírmagazin Hová tűnt a gyulád Vörös Zsaru feíje Irat nem Lek közel húsz oldala? »éröv* * 1&ho n Három és fél éves történet végé­re tett pontot a héten a Gyulai Városi Bíróság dr. Varga László által vezetett büntetőtanácsa. Egy bukott csempészügy borí­totta ki a „bilit”, menetközben csalásra, bélyeg- és oki­rathamisításra, vesztegetésre és egyebekre is kiterjedt a vád. A hét vádlottra 15 ezer forint pénzbírságtól — pénzmellék­büntetéssel „fűszerezett” — két évre felfüggesztett, 1 év és két­hónapos börtönbüntetésig ter­jedően különféle büntetéseket szabtak ki. Az ítélet nem jog­erős, mert az érintettek sorra fellebeztek ellene. Az elítéltek volt rendőrök, vám- és pénz­ügyőrök, illetve — hogy is mondjuk — civilek. Az egyik főszereplőnek — Gyulán mindenki Vörös Zsaru­ként ismerte — a számítógépé­ből az ügy kezdetén egy szakér­tő „elővarázsolta” a tárolt infor­mációkat. Kinyomtatta azokat, a lapokat hitelesítő zsinórral összefűzte, az egészet kör­címkével átragasztotta, s lebé­lyegezte. A szakértői véleményt az eljárás első napjaiban nem is egy hatóság illetékesei elolvas­ták, majd a példányok a Békés Megyei Rendőr-főkapitány­ságra kerültek: az illetékes ügyészi nyomozóhivatalnak tőlük kellett megkapnia a többi irattal együtt. Ügy tud­juk, a bíróság kezébe már olyan példány került, melyből hozzávetőleg 19 sűrűn gépelt oldal hiány­zik. A leírt történetben a szereplők kódolt névvel jelennek meg, de felis­merhetők. A határmenti megyét Hazárd megye­ként említi az anyag. A tárgyaláson — ahol tudomásunk szerint egyenes szándékú in­dítvány ugyan nem hangzott el a bizo- nyítékcsonkulás ki­vizsgálására — védői kérdésre a szakértő annyit mondott: nem szokta elol­vasni a gépből ki­mentett anyago­kat, s nem is em­lékszik a hiányolt oldalakra, s ha a pecsét sértetlen, a bíróság­nál látott anyag az ő kezéből ke­rült ki. Megnézte, rendben ta­lálta. Más esetekben viszont ki­válóan emlékezett szakvélemé­"i»c. ■’Oott í010«'! i«t ,Lfs * kog?rr* •«»ifi, . '*ny 101 9,0,t 10, _ *S3lu. ufKlu) ,0****ö ^‘Kís, ****. • VJ5SÍ«U11 lr**y*t*. . rer»t , . - fOro*> öö* ,, t gj ’ n. °© , ttrhQjr . °r>el< ?r"«8y. *0*5 r 232 ‘90 te s*en «í Kurva ' ***** DóiÍL'^rör £££?' •“■*•** ‘»tta Oontf, *"«S5 '•»<?» f fit* * **OÁ. i,«l •£f/í er.Jív ' ®OÍ í. ‘ >i i . •Ut l*wt “Ur, _U-n. -'“"S' nye részle­teire: a tárgyaláson rendre a „Miként a szakértői vélemé­nyemben leírtam...” formulával kezdte válaszait. A teljes szak­értői véle­ményt rengete­gen lát­ták erede­ti állapo­tában, s Kuzma al­ezredes tíz hónappal ezelőtti tra­gikus halála után valakik a sajtóhoz is eljuttatták a hivatalos ira­tok közül nyo- maveszett olda­lak másolatait, melyek — létező vagy kitalált? — ilyen-olyan rend­őrségi vezetők szaftos ügyeit tár­gyalják. Ha esetleg koholmányról van szó, e lapok vajon miért nem marad­hattak a helyükön? Erre a kérdésre — má­sokkal egyetemben — hamarosan igyekszünk választ keresni. K. A. J. talt ,}tot i*toa , ivu* nyűi t Pándy hallgat, Agnes beszél, a sajtó figyel Munkatársunk brüsszeli beszámolója a szexuális indíttatású gyilkosságsorozatról a harmadik oldalon olvasható Aki a híreket adta: Deák János tűzoltó főtörzs­zászlós, megyei ügyeletes fotó: kovács Erzsébet hírek * HÍREK * HÍREK * HÍREK „Mellékes” tűzesetek Karácsony első nap­ján történt, hogy Gyulaváriban leégett egy melléképület. A kár 200 ezer forint. Az esemény után je­lentették be, hogy Bé­késcsabán, a Tolnai utca egyik lakásában az adventi koszorútól tüzet fogott az asztal­terítő, majd az asztal, sőt, később a tapéta is. Tegnap Dévavá- nyán az Eke utca egyik melléképületének teteje, s a benne lévő takarmány égett. A kár 300 ezer forint. Békéscsabán pedig az egyik Gyöngyössy utcai ház melléképületének födémé, tetőzete égett. A tüzet a hőtermelő berendezés okozta, a kár 10 ezer forint. Halál az éjféli misén Karácsonyi üdvözlet címmel a Battonyai Zeneiskola tanárai­nak összeállítását hallhatták az érdeklődők a helyi katolikus templomban december 24-én. A bemutatott hangszeres mű­vek mellett vers (Rácz Gábor, Roczkó Zsuzsanna), ének (Roczkó Zsuzsanna, Somogyvári Istvánné) és kórus (Mikes Kelemen Középiskola) is színesítette az ünnepi műsort. Az éj­féli mise előtt megtartott rendezvény közönsége gyakorlatilag semmit sem vett észre abból a drámából, amely a templom ol­dalsó kijárátában zajlott. A zeneiskola zongora és szolfézs sza­kos középkorú tanárnője, Molnár Kornélia, miután orgonán több Bach- és Brahms-művet is előadott, rosszul lett. A karzat­ról lekísérték a friss levegőre, ám a templom ajtajában össze­esett. Azonnal mesterséges lélegeztetésben részesítették, ám sem a jelenlévő orvos, sem az időközben kiérkezett mentők nem tudtak segíteni rajta. A hivatása gyakorlása közben el­hunyt tanárnő lelki üdvéért hétfőn délután 4 órai kezdettel mi­sét tartanak a battonyai katolikus templomban, (gh) Veszélyes oszlopok? Még 24-én két könnyű baleset mellett egy súlyos is megesett: Gyula külterületén egy tehergépkocsi vasoszlopnak ütközött, vezetője súlyosan megsérült. Másnap Dévaványa külterületén egy személygépkocsi kerékpárral ütközött. S tegnap? Békés­csabán, a Berényi úton, a 84-es számú ház előtt egy Volkswa­gen Passat betonoszlopnak ütközött. Ennek okát még vizsgál­ják. A kocsi 45 éves vezetője a kórházba szállítás után meghalt. Lottószámok Az 5-ös lottó nyerőszámai: 7, 22, 24, 43, 80. A Jokerszám: 476014. A 6-os lottó nyerőszámai: 4, 7,16,18, 25, 44. A pótszám: 37. Fék (pad) nélkül Fékhibával szórták (ki) a mű­szaki vizsgázókat Békéscsabán, a közlekedési felügyeletnél, mindaddig, míg ki nem derült, hogy nem a vizsgáztatásra be­vitt autók fékberendezése, ha­nem a műszer a hibás — érke­zett a hír szerkesztőségünkbe. Többen azonban a műszer hi­bája miatt csak két hónapra kaptak ideiglenes engedélyt. Plusz költség, plusz pénz, plúsz idő — panaszolták. Tény, hogy volt egy időszak, mikor a II. csarnok fékpadja rendetlenkedett — ismerte el a felügyelet munkatársa. Amikor észlelték a hibát, a gépkocsikat a másik fékpadhoz irányították, így — meglátásuk szerint — min­den gépkocsit le tudtak „kezel­ni”. Aki azonban úgy érzi, hogy az elmúlt két hétben a fékpad miatt fékhibára kapott ideigle­nes forgalmi engedélyt, az jelenkezzen a közlekedési fel­ügyelet ügyfélszolgálatánál — ajánlják a felügyeletesek. A fék- berendezést ingyen újravizsgál­ják, és amennyiben hibátlan, ki­állítják az engedélyt. K. A. Szilveszter bólésan A közelgő szil­veszter hami­sítatlan társa­sági ese­mény. Ami­hez ugye társasági ita­lok dukál­nak. Ezek kö­zött is előkelő helyet foglalnak el (a nagyvilágban) a koktélok. Egyik jól körülhatárolható vál­fajuk a bóléféleségek. Kolléga­nőnk, Csete Ilona abban igyek­szik segítségükre lenni, hogy — ha eddig nem próbálkoztak vol­na vele — idén már bóléval is meglephessék vendégeiket. Természetesen néhány köny- nyen elkészíthető receptet is ajánl. (írásunk a tizenharmadik oldalon található.) Polonka Ger­gely, ez a huszonegy éves békéscsabai fiatalember nem csupán készülődik élete (egyelőre) legnagyobb kalandjára, hanem már túl is van rajta. A képen látható óceánjárón teljesített szolgálatot, furikázott vele a Karib-tengeren. Cikkünk a negyedik oldalon

Next

/
Thumbnails
Contents