Békés Megyei Hírlap, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-24-27 / 301. szám
1998. december 24-27., csütörtök-vasárnap KARÁCSONY Nincs ideje a monte-carlói kikötő jachtjaiban gyönyörködni Úgy keresni megoldást, hogy ne legyen vesztes... Gyulai István több pályacsúcsot tart Gyulán a szerző felvétele — Egy-egy fárasztó munkanap után nyilván jólesik sétálni a kikötőben... — Nekem ugyan nem az a dolgom, hogy gyönyörködjem a jachtokban vagy történetesen a világszövetség székháza közelében lévő kaszinóba járjak, de olykor, ha meghív vacsorázni Nebiolo elnök úr, azért elpihentetem a szemem igazán luxushajóján... Amúgy megérdemli. A világ leggazdagabb sport- szövetségévé emelte az atlétákét. Ha pedig akad egy-egy szabad hétvégém, akkor irány a teniszpálya, máskor, télen, a lejtők, síelni még valamivel olcsóbb. — Állandóan bekapcsolt mobil- telefonnal... — Kezdetben igen, de hetedik éve vagyok főtitkár, most már megengedhetem magamnak, hogy a váratlan csipogás miatt ne veszítsek el egy breaklabdát, vele szettet, pláne nem meccset. Kevés olyan kérdés fordulhat elő, amely nem bír ki egy félórát. — Roppant sok munka előzte meg a főtitkárságot, mindenki tudja. Odakerülni sem lehetett másképp, mint azzal a munícióval, amelyet kezdetben a fiát egyedül nevelő mama féltő gondoskodása jelentett, aztán a televíziós munkát komolyan vevő angol—német nyelvtanár kitartó fegyelme és... mennyi minden még. Nézzen szét a magyarok közt... — ...Igen, talán egy kis szerencse is. Köszönhetően Sír Józsefnek, a sport- újságíró világszövetségben betöltött főtitkári posztomnak, továbbá Békési Lászlónak, Csanádi Árpádnak és Juan Antonio Samaranchnak is, hiszen — mint utólag megtudtam — a NOB elnöke hívta fel Nebiolo úr figyelmét, ugyan nézzen szét a magyarok közt, hátha talál főtitkárt. — Aki kezdettől fogva úgy érzi magát az előkelőségekkel, mágnásokkal, milliomosokkal teli 28 tagú világtanácsban is, mint hal a vízben. — Ez talán meghökkentőnek tűnik, de szerencsés alkatomnak is köszönhetem. Amikor az ember bekerül egy ilyen zárt világba — ha elég okos —, hamar rájön, mi az ami rendkívül fontos, hogy elfogadtassa magát. Nem kell különleges tulajdonságokra gondolni, magam csak belső meggyőződésből igyekeztem okosan, értelmesen, tisztelettudóan viselkedni. Mivel meglehetősen komoly versenyzői tapasztalatokkal rendelkezem, „képben” tudtam lenni és maradni, ez lehet a titka annak — ha egyáltalán van ilyen —, amitől esetleg úgy érezhetem magam, mint hal a vízben. A világban jól van elrendezve, hogy van aki azt tudja precízen, a gátfutónak pontosan milyen magasra kell elhelyezni a gátat és vannak, akik azt tudják, hogy mitől kíváncsiak még inkább az emberek erre a gátfutóra a világ tévéállomásain... No és az összes jobbat akarásból fakadó konfliktus közepette együtt tudunk dolgozni az elnök úrral. Ez sem mellékes, mert Nebiolo úr rendkívüli ember, zsarnok és csodálatos barát. Karácsonykor? Például lecsót —Aki mára mindent tud arról, mi kell az atlétikának, az atlétáknak és nézőknek... — Tökéletesen, mert aligha lett volna képes torinói ügyvédként elérni, hogy a szövetség 60 ezer dolláros évi költségvetéséből már 91 millió dollárt érő négyéves marketingcsomagot tudjon csinálni. Artistamutatvány, őrültség, mondhatják a távolról szemlélők, de nem így van, ez könnyű értékítélet. Ő pontosan ismeri az atlétikára is átültethető üzleti világ mozgásait és értékrendjét, különben sose tudta volna a világ leggazdagabb szövetségévé tenni a mienket, amatőr világbajnokoknak 60 ezer dollárt borítékba tenni az aranyérem mellé, és kitalálni a jövőre kezdődő, szerda esténként sorra kerülő Arany Ligát. Mert mindig ki kell találni valamit! — Nem is gondolkodott azon, hogy felcserélje magyar tévéalelnöki székre a munkáját... — Túl azon, hogy oda többé nem lehet visszamenni, most azért sem foglalkoztat ez, mert nagyon jól érzem magam. Még akkor is, ha egy hónapból két hetet utazással töltök s legfeljebb tízszer vacsorázom szolgálati lakásomban. Ám, ha nagyon hiányzik a Rózsa-domb látványa, Krisztina feleségem és a gyerekek, ma már nem távolság mindezt áthidalni. Elég péntek délben elhatározni, hazarepülök, vasárnap késő este pedig akár már ismét tárgyalhatok az IAAF székházában. — A hagyományok szerint a karácsonyt mindig Budapesten tölti a családdal... — Pontosan, még azt is megmondhatom, hogy a lecsó nem maradhat ki a menüből, miként a két ünnep közötti síelés sem. —Januártól pedig azt várják „Gyulai Pistától", hogy segítsen közbenjárni: a roppant sikeres nyári Európa- bajnokság után szabadtéri vébét is rendezhessünk a tízes években. — Ami ugyebár mára a világ harmadik legrangosabb sporteseménye. Éppenséggel most Tokió, London, Párizs, Berlin és Moszkva is verseng érte. Ugye, ezek nagyon nehéz és nagyságrenddel erősebb vetélytársak, de ezzel együtt sem vagyunk esélytelenek. Mint például Edwards —Nekünk, régi ismeretségünk alapján is, nem volt nehéz megszervezni ezt a beszélgetést, de miként sikerülhet mondjuk egy másik, nem világhírű újság munkatársának, aki ráadásul kényes kérdésekről, mondjuk a dopping elleni harcról akarja kérdezni. — Először is jeleznie illik monte- carloi irodánkban a szándékát, mire munkatársaim valószínű megkérdezik, miről óhajt inteijút készíteni. Nem titok, ha úgy gondoljuk, nem feltétlenül viszi előre a világ atlétikáját, amely közelebbről érdekli, akkor nem biztos, hogy tudok rá időt szakítani. De, hogy a felvetés „üzenet-része” se maradjon válasz nélkül: aki doppingol, az csal, és ezt mi minden eszközzel elítéljük, akkor is, ha a sportvilág egy része bizonyos körülményekre, megváltozott viszonyokra hivatkozva szeretné megváltoztatni a sportvilág vezetőinek álláspontját. Mert lehet, hogy én naiv vagyok, de változatlanul hiszek a sport igaz értékeiben. Ebben megerősítenek olyan pillanatok is, mint amit mondjuk a brit hármasugró Edwards produkált a budapesti Európa-bajnokság zárónapján azzal, hogy utolsóra 17,99 méteres Európa-bajnoki csúcsot ugrott, nem törődve a pár nap múlva következő és zsebének nyilván többet érő GP- versennyel sem... Fábián István Talán Kovács tanár úr a megmondhatója Gyulán, hogy a fürdővárosban hány futószámban tartja a pályacsúcsot Gyulai Pista, bocs’ Mr. István Gyulai, a 209 (!) országot tömörítő Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség főtitkára. Aki mellesleg 100 méteren 10,5-ig, 200-on 21,1-ig, 400 méteren 47,3 másodpercig tornázta fel magát A huszonháromszoros magyar bajnok, Universiade-győztes, még salakpályán elért eredményei — főleg ez a 47,3 — máig tiszteletet parancsolnak. Akár csak a mi, szóval magyar Gyulai Pistánk pozíciója a sportvilágban. Nagyon is mellé tartoznak azonban olyan, látszólag nüansznyi emberi tulajdonságok, mint, hogy éppen úgy megbecsült autómárka szemében egykori Skoda-105-öse, mint mostani Volvója. Vagy azon jegyzetszéli mondatok, hogy „míg az én vendégeim Monte-Carlóban szívesen veszik, ha füstölt lazacot kérek, magam a párizsinak vagy mondjuk a mindig karácsonyi síelésre elspájzolt geszti pálinkának örülök a legjobban”. A magyar gasztronómia nagy öregje bevallja: A brassóinak semmi köze Brassóhoz Mi tagadás, szakácskönyvekkel, receptkönyvekkel jól el vagyunk látva... Az utóbbi években összeszámolni is nehéz lett volna, hány fó'zőkönyv jelent meg a leghivalkodóbb külleműektól a szerényebb, újságpapíron kinyomtatottakig. Elég csak a karácsonyi standokra pillantani. Akad azonban közöttük egy, amelyiket a legtöbb helyen már csak pult alól lehet kapni, pedig nem is fényes papíron kínálja a tányérba valót. A 230 ezer példányban megjelenő TRV-Hét gondolta úgy, hogy egybegyűjtve is megjelentetni Papp Endre lapjukban jelenleg is „futó” receptsorozatát. A 100 ezer példány fele egy hét alatt elfogyott. A most 78. évéhez közeledő Bandi bácsi mindig az elitnek dolgozott és kreálta a legfinomabb ételeket, mégis ha valaki fellapozza a 316 receptet tartalmazó, nagymama tanácsaival és kislexikonnal is megtoldott könyvet, biztosan nem fog csalódni. — Főleg azoknak a fiatal háziasszonyoknak szeretnék segíteni, akiknek nem, vagy csak kevésszer volt főzőkanál a kezében, mert tanultak, rohantak, menzán étkeztek, vagy egyszerűen csak nem szerettek, nem akartak megtanulni soha főzni... Ezért leírtam mindent, a hagyma pucolásának fortélyaiKarácsonyi menüajánlat íme, Bandi bácsi karácsonyi menüajánlata: Előételnek: — Sonkatekercs libamájjal (Benkő László zenész kedvence). Főételnek: — Ünnepi csirkeleves — Karácsonyi pulyka (Sinka István költő és Mészáros Ági színésznő kedvenc étele). Desszertnek: — Máktorta tejszínhabbal (Hufnägel György egykori híres konyhafőnök és cukrász kedvenc étele). tói kezdve az utolsó kavarásig, mi több azt is, mihez milyen ital illik — mondja elöljáróban. — Bandi bácsi! Nem minden áron hízelegni akarok, de magam legfeljebb tea- és sültkrumpli-specialista lehetnék, mégis ehetően elkészítettem a kőszegi hátszín szeletet. — Csak négyszemközt árulom el, ne keresse a határmenti városban, semmi köze Kőszeghez, miként a brassóinak sem Brassóhoz... — hajol közelebb Papp Endre. — Nocsak! — 1950. szeptember 10-én, amely egyébként szombatra esett, semmi tiszta húst nem kaptam az éttermemnek. Megszámoltam viszont 1037 sertésfarkot, amelyet három napra szántak. Nem volt más választás, lesnátoltuk, vagyis apró, hosszúkás csíkos darabokra vágtuk őket. Paradicsom, paprika, hagyma volt a zöldségesben, miként füstölt szalonna és zöldborsó is a tárolóban. így született — kényszerből — a brassói aprópecsenye, de azt már ne kérdezd, hogy mért éppen így neveztük el, mert arra Ez is a Papp-féle receptek része: „A vendéglősnek mindenki egyforma kell, hogy legyen” nem emlékszem. Egyszer az egyik ismerősöm román honban járva meg akarta kóstolni az úgymond eredetit is, de csak néztek rá. Nem akarta utólag sem elhinni, ez egy pesti kitaláció. Bandi bácsi élete — igazán nem túlzás — kész regény. A magyar gasztronómia nagy öregjéről főleg azokból az évtizedekből sorzájhatók felejthetetlen sztorik, amelyek a pesti, majd a bécsi Mátyás pincéhez, a Mathiaskellerhez kötődnek. Ott számtalan világhírű vendég fordult meg nála, történetei külön regényt érdemelnének. Amúgy már a hatvanas években megbízást kapott — majd’ hogy nem pártutasításként — egy mostanihoz hasonló receptkönyv megírására, de akkor „kivédte” azzal, majd, ha nyugdíjas lesz... Aztán egy idő múlva az egyik nagy kiadó újból kapacitálta, mégis csak írja meg találkozásait híres vendégeivel. — Hozzá is kezdtem a vázlathoz, amikor egyszer csak felötlöttek apám intelmei: „Te már a család nyolcadik generációja vagy, neked tisztességgel kell vinned tovább a jóhírünket” — fordult hozzám a kispesti Gödör vendéglő tulajdonosaként 1939. november 4-én, miután kezembe nyomta a tanulószerződést. Nem is annyira ez volt azonban a fő mondandója, hanem, hogy tudásosítsa bennem, mától megváltozik az életem, és mivel nekünk itt mindenki egyforma, a vendégekről egy szót sem mondhatok senkinek, se jót, se rosszat, bárki kérdez is. És ugye, akkor értelemszerűen le sem írhatom... 1970-ben kapta vendéglőigazgatói munkásságának legizgalmasabb feladatát, a bécsi magyar étterem megszervezését és beindítását. — Napi 16 órát dolgoztam, semmi más nem munkált bennem, csak az, hogy az a vendég, aki rosszul érzi magát és nincs megelégedve velünk, az sose jön vissza többé. Emlékezetes évek után, hazatérve, dr. Feleki Ferenc, a Taverna vállalat fiatal igazgatója még Bécsben megkereste. Legyen a tanácsadója. — Vállaltam, de csak 70 éves koro- mig, egy percig sem tovább. Egy feltételem eleve volt: a Mátyás pincébe be sem teszem a lábam. Harminchárom évig voltam az igazgatója, elég volt... — Remélhetőleg még sokáig olvashatunk hetente egy-egy receptet az újságban. — Csak addig, amíg Rácz Zita szerkesztőnek lesz türelme az én eléggé nehezen olvasható és egy kicsit néme- tes kifejezésekkel operáló kézirataimat cikké rendezni a TVR-Hétben. F. I, Töltött ponty Papp módra Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg halfilé (vagy halszelet), 20 dkg halikra és hal tej, 15 dkg vaj (vagy margarin), 15 dkg vöröshagyma, 3 zöldpaprika, 3 paradicsom, 1-1 evőkanál só és pirospaprika, 1 kávéskanál törött bors. Mit, hogyan, meddig? A megtisztított halszeleteket megmossuk, megsózzuk, a vajon megpirítjuk az apró kockákra vágott hagymát, a felszeletelt zöldpaprikát és meghámozott paradicsomot, amit ugyanúgy kockára vágunk, mint az ikrát és 2 tojással lecsós rántottát készítünk. Sóval, borssal ízesítjük. Ezután az 3 dkg vajjal kikent, zománcos serpenyőbe 4 halszeletet teszünk, elosztjuk rajta a lecsós rántottát, majd ráhelyezzük a másik 4 halszeletet, végül a szélüket hústűvel lezárjuk. A megmaradt vajat felolvasztjuk és meglocsoljuk vele a halszeleteket. Éorró sütőben 25 perc alatt szép pirosra sütjük, s forró burgonyapürével tálaljuk. Az egy óra alatt elkészíthető ételkreációhoz badacsonyi sauvignon vagy ásványvíz ajánlott. (Ez a recept a TVR-Hét receptlexikonjának 84. oldalán olvasható.)
