Békés Megyei Hírlap, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-24-27 / 301. szám

1998. december 24-27., csütörtök-vasárnap KARÁCSONY Nincs ideje a monte-carlói kikötő jachtjaiban gyönyörködni Úgy keresni megoldást, hogy ne legyen vesztes... Gyulai István több pályacsúcsot tart Gyulán a szerző felvétele — Egy-egy fárasztó munkanap után nyilván jólesik sétálni a kikötőben... — Nekem ugyan nem az a dolgom, hogy gyönyörködjem a jachtokban vagy történetesen a világszövetség székháza közelé­ben lévő kaszinó­ba járjak, de oly­kor, ha meghív va­csorázni Nebiolo elnök úr, azért el­pihentetem a sze­mem igazán lu­xushajóján... Amúgy megér­demli. A világ leg­gazdagabb sport- szövetségévé emelte az atlétá­két. Ha pedig akad egy-egy szabad hétvégém, akkor irány a teniszpá­lya, máskor, télen, a lejtők, síelni még valamivel ol­csóbb. — Állandóan bekapcsolt mobil- telefonnal... — Kezdetben igen, de hetedik éve vagyok főtitkár, most már megen­gedhetem magamnak, hogy a várat­lan csipogás miatt ne veszítsek el egy breaklabdát, vele szettet, pláne nem meccset. Kevés olyan kérdés fordul­hat elő, amely nem bír ki egy félórát. — Roppant sok munka előzte meg a főtitkárságot, mindenki tudja. Odake­rülni sem lehetett másképp, mint azzal a munícióval, amelyet kezdetben a fiát egyedül nevelő mama féltő gondosko­dása jelentett, aztán a televíziós mun­kát komolyan vevő angol—német nyelvtanár kitartó fegyelme és... mennyi minden még. Nézzen szét a magyarok közt... — ...Igen, talán egy kis szerencse is. Köszönhetően Sír Józsefnek, a sport- újságíró világszövetségben betöltött főtitkári posztomnak, továbbá Békési Lászlónak, Csanádi Árpádnak és Juan Antonio Samaranchnak is, hiszen — mint utólag megtudtam — a NOB el­nöke hívta fel Nebiolo úr figyelmét, ugyan nézzen szét a magyarok közt, hátha talál főtitkárt. — Aki kezdettől fogva úgy érzi magát az előkelőségekkel, mágná­sokkal, milliomosokkal teli 28 tagú világtanácsban is, mint hal a víz­ben. — Ez talán meghökkentőnek tű­nik, de szerencsés alkatomnak is kö­szönhetem. Amikor az ember bekerül egy ilyen zárt világba — ha elég okos —, hamar rájön, mi az ami rendkívül fontos, hogy elfogadtassa magát. Nem kell különleges tulajdonságokra gondolni, magam csak belső meg­győződésből igyekeztem okosan, ér­telmesen, tisztelettudóan viselkedni. Mivel meglehetősen komoly ver­senyzői tapasztalatokkal rendelke­zem, „képben” tudtam lenni és ma­radni, ez lehet a titka annak — ha egyáltalán van ilyen —, amitől eset­leg úgy érezhetem magam, mint hal a vízben. A világban jól van elrendez­ve, hogy van aki azt tudja precízen, a gátfutónak pontosan milyen magasra kell elhelyezni a gátat és vannak, akik azt tudják, hogy mitől kíváncsi­ak még inkább az emberek erre a gát­futóra a világ tévéállomásain... No és az összes jobbat akarásból fakadó konfliktus közepette együtt tudunk dolgozni az elnök úrral. Ez sem mel­lékes, mert Nebiolo úr rendkívüli ember, zsarnok és csodálatos barát. Karácsonykor? Például lecsót —Aki mára mindent tud arról, mi kell az atlétikának, az atlétáknak és nézők­nek... — Tökéletesen, mert aligha lett vol­na képes torinói ügyvédként elérni, hogy a szövetség 60 ezer dolláros évi költségvetéséből már 91 millió dol­lárt érő négyéves marketingcsoma­got tudjon csinálni. Artistamutatvány, őrültség, mondhat­ják a távolról szem­lélők, de nem így van, ez könnyű ér­tékítélet. Ő ponto­san ismeri az atléti­kára is átültethető üzleti világ mozgá­sait és értékrendjét, különben sose tud­ta volna a világ leg­gazdagabb szövet­ségévé tenni a mi­enket, amatőr vi­lágbajnokoknak 60 ezer dollárt borí­tékba tenni az aranyérem mellé, és ki­találni a jövőre kezdődő, szerda estén­ként sorra kerülő Arany Ligát. Mert mindig ki kell találni valamit! — Nem is gondolkodott azon, hogy felcserélje magyar tévéalelnöki székre a munkáját... — Túl azon, hogy oda többé nem lehet visszamenni, most azért sem fog­lalkoztat ez, mert nagyon jól érzem magam. Még akkor is, ha egy hónap­ból két hetet utazással töltök s legfel­jebb tízszer vacsorázom szolgálati la­kásomban. Ám, ha nagyon hiányzik a Rózsa-domb látványa, Krisztina fele­ségem és a gyerekek, ma már nem tá­volság mindezt áthidalni. Elég péntek délben elhatározni, hazarepülök, va­sárnap késő este pedig akár már ismét tárgyalhatok az IAAF székházában. — A hagyományok szerint a kará­csonyt mindig Budapesten tölti a csa­láddal... — Pontosan, még azt is megmond­hatom, hogy a lecsó nem maradhat ki a menüből, miként a két ünnep közötti síelés sem. —Januártól pedig azt várják „Gyu­lai Pistától", hogy segítsen közbenjár­ni: a roppant sikeres nyári Európa- bajnokság után szabadtéri vébét is rendezhessünk a tízes években. — Ami ugyebár mára a világ harma­dik legrangosabb sporteseménye. Ép­penséggel most Tokió, London, Párizs, Berlin és Moszkva is verseng érte. Ugye, ezek nagyon nehéz és nagyság­renddel erősebb vetélytársak, de ezzel együtt sem vagyunk esélytelenek. Mint például Edwards —Nekünk, régi ismeretségünk alapján is, nem volt nehéz megszervezni ezt a beszélgetést, de miként sikerülhet mondjuk egy másik, nem világhírű új­ság munkatársának, aki ráadásul ké­nyes kérdésekről, mondjuk a dopping elleni harcról akarja kérdezni. — Először is jeleznie illik monte- carloi irodánkban a szándékát, mire munkatársaim valószínű megkérdezik, miről óhajt inteijút készíteni. Nem titok, ha úgy gondoljuk, nem feltétlenül viszi előre a világ atlétikáját, amely közelebb­ről érdekli, akkor nem biztos, hogy tudok rá időt szakítani. De, hogy a felvetés „üzenet-része” se maradjon válasz nél­kül: aki doppingol, az csal, és ezt mi min­den eszközzel elítéljük, akkor is, ha a sportvilág egy része bizonyos körülmé­nyekre, megváltozott viszonyokra hivat­kozva szeretné megváltoztatni a sportvi­lág vezetőinek álláspontját. Mert lehet, hogy én naiv vagyok, de változatlanul hi­szek a sport igaz értékeiben. Ebben meg­erősítenek olyan pillanatok is, mint amit mondjuk a brit hármasugró Edwards pro­dukált a budapesti Európa-bajnokság zá­rónapján azzal, hogy utolsóra 17,99 mé­teres Európa-bajnoki csúcsot ugrott, nem törődve a pár nap múlva következő és zsebének nyilván többet érő GP- versennyel sem... Fábián István Talán Kovács tanár úr a megmondhatója Gyulán, hogy a fürdővárosban hány futószámban tartja a pályacsúcsot Gyulai Pista, bocs’ Mr. István Gyulai, a 209 (!) országot tö­mörítő Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség főtitkára. Aki mellesleg 100 méteren 10,5-ig, 200-on 21,1-ig, 400 méteren 47,3 másodpercig tornázta fel magát A huszonháromszoros magyar bajnok, Universiade-győztes, még salakpályán elért eredményei — főleg ez a 47,3 — máig tiszteletet parancsol­nak. Akár csak a mi, szóval magyar Gyulai Pistánk pozíciója a sportvilágban. Nagyon is mellé tartoznak azonban olyan, látszólag nüansznyi emberi tulajdonságok, mint, hogy éppen úgy megbecsült autómárka szemében egykori Skoda-105-öse, mint mostani Volvója. Vagy azon jegyzetszéli mondatok, hogy „míg az én vendégeim Monte-Carlóban szívesen veszik, ha füstölt lazacot kérek, magam a párizsinak vagy mondjuk a mindig karácsonyi síelésre elspájzolt geszti pálinkának örü­lök a legjobban”. A magyar gasztronómia nagy öregje bevallja: A brassóinak semmi köze Brassóhoz Mi tagadás, szakácskönyvekkel, receptkönyvekkel jól el vagyunk látva... Az utóbbi években összeszámolni is nehéz lett volna, hány fó'zőkönyv jelent meg a leghivalkodóbb külleműektól a szerényebb, újságpapíron kinyomta­tottakig. Elég csak a karácsonyi standokra pillantani. Akad azonban kö­zöttük egy, amelyiket a legtöbb helyen már csak pult alól lehet kapni, pe­dig nem is fényes papíron kínálja a tányérba valót. A 230 ezer példányban megjelenő TRV-Hét gondolta úgy, hogy egybegyűjtve is megjelentetni Papp Endre lapjukban jelenleg is „futó” receptsorozatát. A 100 ezer példány fele egy hét alatt elfogyott. A most 78. évéhez közeledő Bandi bácsi mindig az elitnek dolgozott és kreálta a legfinomabb ételeket, mégis ha valaki fellapozza a 316 receptet tartalmazó, nagymama tanácsai­val és kislexikonnal is megtoldott könyvet, biztosan nem fog csalódni. — Főleg azoknak a fiatal háziasszony­oknak szeretnék segíteni, akiknek nem, vagy csak kevésszer volt főzőka­nál a kezében, mert tanultak, rohantak, menzán étkeztek, vagy egyszerűen csak nem szerettek, nem akartak meg­tanulni soha főzni... Ezért leírtam min­dent, a hagyma pucolásának fortélyai­Karácsonyi menüajánlat íme, Bandi bácsi karácsonyi menü­ajánlata: Előételnek: — Sonkatekercs li­bamájjal (Benkő László zenész kedvence). Főételnek: — Ünnepi csirkele­ves — Karácsonyi pulyka (Sinka Ist­ván költő és Mészáros Ági színész­nő kedvenc étele). Desszertnek: — Máktorta tejszínhabbal (Hufnägel György egykori híres konyhafőnök és cuk­rász kedvenc étele). tói kezdve az utolsó kavarásig, mi több azt is, mihez milyen ital illik — mond­ja elöljáróban. — Bandi bácsi! Nem minden áron hízelegni akarok, de magam legfeljebb tea- és sültkrumpli-specialista lehet­nék, mégis ehetően elkészítettem a kő­szegi hátszín szeletet. — Csak négyszemközt árulom el, ne keresse a határmenti városban, semmi köze Kőszeghez, miként a brassóinak sem Brassóhoz... — hajol közelebb Papp Endre. — Nocsak! — 1950. szeptember 10-én, amely egyébként szombatra esett, semmi tiszta húst nem kaptam az éttermem­nek. Megszámoltam viszont 1037 sertésfarkot, amelyet három napra szántak. Nem volt más választás, lesnátoltuk, vagyis apró, hosszúkás csíkos darabokra vágtuk őket. Paradi­csom, paprika, hagyma volt a zöldsé­gesben, miként füstölt szalonna és zöldborsó is a tárolóban. így született — kényszerből — a brassói aprópe­csenye, de azt már ne kérdezd, hogy mért éppen így neveztük el, mert arra Ez is a Papp-féle receptek része: „A vendéglősnek mindenki egyforma kell, hogy legyen” nem emlékszem. Egyszer az egyik is­merősöm román honban járva meg akarta kóstolni az úgymond eredetit is, de csak néztek rá. Nem akarta utólag sem elhinni, ez egy pesti kitaláció. Bandi bácsi élete — igazán nem túl­zás — kész regény. A magyar gasztro­nómia nagy öregjéről főleg azokból az évtizedekből sorzájhatók felejthetetlen sztorik, amelyek a pesti, majd a bécsi Mátyás pincéhez, a Mathiaskellerhez kötődnek. Ott számtalan világhírű vendég fordult meg nála, történetei kü­lön regényt érdemelnének. Amúgy már a hatvanas években megbízást kapott — majd’ hogy nem pártutasításként — egy mostanihoz hasonló receptkönyv megírására, de akkor „kivédte” azzal, majd, ha nyug­díjas lesz... Aztán egy idő múlva az egyik nagy kiadó újból kapacitálta, mégis csak írja meg találkozásait híres vendégeivel. — Hozzá is kezdtem a vázlathoz, amikor egyszer csak felötlöttek apám intelmei: „Te már a család nyolcadik generációja vagy, neked tisztességgel kell vinned tovább a jóhírünket” — fordult hozzám a kispesti Gödör ven­déglő tulajdonosaként 1939. november 4-én, miután kezembe nyomta a tanu­lószerződést. Nem is annyira ez volt azonban a fő mondandója, hanem, hogy tudásosítsa bennem, mától meg­változik az életem, és mivel nekünk itt mindenki egyforma, a vendégekről egy szót sem mondhatok senkinek, se jót, se rosszat, bárki kérdez is. És ugye, ak­kor értelemszerűen le sem írhatom... 1970-ben kapta vendéglőigazgatói munkásságának legizgalmasabb fel­adatát, a bécsi magyar étterem meg­szervezését és beindítását. — Napi 16 órát dolgoztam, semmi más nem munkált bennem, csak az, hogy az a vendég, aki rosszul érzi ma­gát és nincs megelégedve velünk, az sose jön vissza többé. Emlékezetes évek után, hazatérve, dr. Feleki Fe­renc, a Taverna vállalat fiatal igazga­tója még Bécsben megkereste. Legyen a tanácsadója. — Vállaltam, de csak 70 éves koro- mig, egy percig sem tovább. Egy fel­tételem eleve volt: a Mátyás pincébe be sem teszem a lábam. Harminchá­rom évig voltam az igazgatója, elég volt... — Remélhetőleg még sokáig olvas­hatunk hetente egy-egy receptet az új­ságban. — Csak addig, amíg Rácz Zita szer­kesztőnek lesz türelme az én eléggé nehezen olvasható és egy kicsit néme- tes kifejezésekkel operáló kézirataimat cikké rendezni a TVR-Hétben. F. I, Töltött ponty Papp módra Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg halfilé (vagy halszelet), 20 dkg halikra és hal tej, 15 dkg vaj (vagy margarin), 15 dkg vöröshagyma, 3 zöldpaprika, 3 pa­radicsom, 1-1 evőkanál só és pirospaprika, 1 kávéskanál törött bors. Mit, hogyan, meddig? A megtisztított halszeleteket megmossuk, megsóz­zuk, a vajon megpirítjuk az apró kockákra vágott hagymát, a felszeletelt zöld­paprikát és meghámozott paradicsomot, amit ugyanúgy kockára vágunk, mint az ikrát és 2 tojással lecsós rántottát készítünk. Sóval, borssal ízesítjük. Ez­után az 3 dkg vajjal kikent, zománcos serpenyőbe 4 halszeletet teszünk, el­osztjuk rajta a lecsós rántottát, majd ráhelyezzük a másik 4 halszeletet, végül a szélüket hústűvel lezárjuk. A megmaradt vajat felolvasztjuk és meglocsol­juk vele a halszeleteket. Éorró sütőben 25 perc alatt szép pirosra sütjük, s for­ró burgonyapürével tálaljuk. Az egy óra alatt elkészíthető ételkreációhoz badacsonyi sauvignon vagy ásványvíz ajánlott. (Ez a recept a TVR-Hét receptlexikonjának 84. oldalán ol­vasható.)

Next

/
Thumbnails
Contents