Békés Megyei Hírlap, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-21 / 298. szám

1998. december 21., hétfő GAZDASÁG Határtalan lehetőségek A térképkészítők sem a megyehatárra tették a hangsúlyt. Szentségtörés lenne kicsit ol­vasztani a közigazgatási határo­kon? Aligha. Az Európai Unió is hajlamosabb kisebb-nagyobb régiók összefogását támogatni, mint a magányos farkasokat. Békés megyét is érinti — érint­heti? — a Csongrád megyei Csanádalberti ötlete: legyen zöldebb a határunk. — A nyáron megkeresett a Gödöllői Agrártudományi Egyetem környezet- és tájgaz­dálkodási tanácsának egyik ta­nára — mondja Szabó Lajos, Csanádalberti polgármestere. — Felmerült, hogy van itt egy kétszáznegyven négyzetméte­res épületünk, melyben tájku­tató központot, tagozatot nyit­na az egyetem. Képviselő-tes­tületünk jónak találta az elkép­zelést, hírünket viszi, s néhány munkahelyet is teremt a falu­ban. Megállapodást kötöttünk, hogy közösen pályázunk, s így is intézzük a további teendő­ket. Ennek megfelelően be­nyújtottunk egy pályázatot a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium Alföldi Öko-térségfejlesztési Alaphoz. Az épület üzembe helyezésé­hez, a környezetkímélő gazdál­kodáshoz kértünk pénzt. Az is elképzelésünk, hogy az Alföld­ön őshonos gyümölcsfák gén­bankját itt alakítjuk ki. Az épü­lethez nyolcezer négyzetméte­res telek is tartozik, volna hol. Szóba került egy biobrikett- előállító mintaüzem létesítése is. — Mi lett a pályázat sorsa? — Az ágazati minisztérium­ban Torgyán József szemé­lyesen hirdetett eredményt. Az általunk benyújtott formában nem nyertünk, de kétmillió fo­rintot kaptunk arra, hogy elké­szítsük a jól kimunkált progra­mot, mellyel jövőre újra pá­lyázhatunk. Itt is kiütközött hi­ányosságunk: ez a térség igen­csak programszegény. Kacsin­gatunk Mezőhegyes felé, több településsel — Békés megyé­ből Kaszaperrel, Tótkomlóssal, Battonyával, Mezőhegyessel, Csongrádból Nagyérrel, Ambrózfalvával , Pitvarossal, Csanádpalotával és Köveggyel létrehoztunk idén egy önkor­mányzati területfejlesztési tár­sulást. Ez egyedülálló „találmány”: átnyúlik a me­gyék határán. Létrejöttét a cu­korgyár sorsa miatt kialakult helyzet siettette. Mint ismere­tes, több száz munkahely szűnt meg leálltakor. A vevő, a Kábái Cukorgyár is tagja az alapvető­en önkormányzati társaságnak. A programkészítésen túl va­gyunk, a két megyei területfej­lesztési tanács támogatja is. Alapvetően egy ipari park lét­rehozásáról lenne szó a cukor­gyárnál. — Úgy tudjuk, ön nemrégen egy másik Békés megyei kötődé­sük miatt Vésztőn járt. — Az OTP szervezett ott egy konferenciát az önkormányzat­ok számára. A békéscsabai igazgató ki is emelte, hogy évek óta Békés megyében, a mezőhegyesi fióknál vezetik a csanádalberti önkormányzat számláját. Mondom, a közigaz­gatási határok nem átjárhatatla- nok... K. A. J. Alpia csokoládék Parasztkolbász lkg , Mizo tartás tej 1,5% 99 Gesztenyemassza 25°9 Senna margarin kocka 250 g on Limessa alma-, narancs ital 12%, II __ Három Királyok sör 0-51 uborka (6-9 cm) 99.­Don Alvaro őrölt kávé 250 g ooe Arany kakaó 125 g Karácsonyi akció december 1-jétől 24-éig az ország valamennyi Jééé diszkontiában Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek. I Finomliszt ikg 39^1 Volt már jobb évük is! A mezőgazdaság idei értékesí­tési gondjait tetőzte a kedvezőt­len időjárás. így volt ez Mező­hegyesen is... A július-augusztusi időjárás hozamkiesést okozott a hibrid kukoricában. Az őszi esőzések kedvezőtlenül befolyásolták a répa cukortartalmát. Ugyancsak az időjárás számlájára írható a paprika termésvesztesége. Dr. Megyeri Zsolt vezérigazgatót arról kérdeztük, hogyan befo­lyásolja mindez a vállalat idei eredményét. — Megítélésem szerint a dol­gozók és a vállalatvezetés meg­tett mindent az ez évi jó eredmé­nyekért. A gondok ellenére ele­get teszünk minden köztartozá­sunknak, visszafizetjük a hitele­inket, és rendezzük a 90 millió forint körüli földbérleti díjat. Az év végi készletértékünk az előző évek szintjén van. Hozzátarto­zik a képhez az is, hogy a kivá­ló minőségű étkezési búzánkat az idén már nem kívánjuk érté­kesíteni. Van rá esély, hogy ké­sőbb a jelenleginél jobb árat kapjunk érte. Úgy gondolom te­hát, hogy mindazt, ami a tulaj­donos részéről elvárható tőlünk, teljesítettük — mondotta dr. Megyeri Zsolt, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. vezér- igazgatója. M. Gy. Állattartók figyelmébe a marhalevélről Az állatvásárok és piacok el­lenőrzése során megállapí­tottuk, hogy az állattartók egy része nem tartja be a marhalevél kiváltásáról és kezeléséről érvényben lévő rendeleteket. Az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény 13. § (1) bekezdése előírja, hogy az állattartó ló, szamár, szarvas- marha, sertés, juh és kecske tu­lajdonjogának, illetőleg az ál­lategészségügyi forgalomké­pességének igazolására köte­les marhalevelet váltani. A marhalevél kiváltása előtt az állatot az állategészségügyi és állattenyésztési jogszabály­ok előírása szerint tartósan meg kell jelölni. A fentiek alapján marhale­velet kell váltani nagy állatok részére 1 hónapos kor után, il­letve forgalomba hozatalkor, kis állatok esetében pedig ál- latvásárra, kiállításra történő szállításkor és tulajdonjog át­ruházása esetében, valamint ha az állatokat vágóhídra szállít­ják. Tekintve, hogy a marhale­vél tulajdonjogot igazol, ezért a marhalevelet az állat tulajdo­nosának kell kiváltania, annak akadályoztatása esetén kivált­hatja megbízott is, de ilyenkor a megbízott részére meghatal­mazást kell adni. A marhale­velet az állat tartási helyén kell kiváltani. Ha az állatvásárra vagy piacra nem az állat tulaj­donosa viszi el az állatot, a megbízott részére meghatal­mazást kell adni. Az állatok tartós megjelölé­se: szarvasmarhák — új mar­halevél esetében — az ENAR krotália, lovak esetében besü­tés, sertések esetében krotália vagy tetoválás, juh és kecskék esetében pedig krotália. A marhalevél kiváltása ese­tén az állattartóknak nyilat­koznia kell arról, hogy az állat az ő tulajdonát képezi és az ál­latot tartósan megjelöltette vagy megjelölte. Nem fogad­ható el az a gyakorlat, hogy az állattartó a füljelzőt megvásá­rolja, ez alapján marhalevelet vált ki, de a füljelzőt nem he­lyezi vagy nem helyezteti be az állat fülébe. Nagy állatokra egyedi marhalevelet kell válta­ni, kis állatokra lehet közös marhalevelet is váltani. Tulajdon-átruházás esetén mind az eladó, mind a vevő fe­lelős a tulajdonváltás bejegy­zéséért — a marhalevél-átírá­sért —, illetőleg a marhalevél­ről történő lejegyeztetésért és az új marhalevél kiváltásáért. Amennyiben az átírás vagy az új marhalevél-kiváltás nem történik meg, a vásárló nem tudja bizonyítani tulajdonjogát közúti ellenőrzés során, az ál­lat megbetegedése esetén el­veszti szavatossági igényét, és fertőző betegség esetén meg­hiúsítja a járványtani nyomo­zást. A marhalevél kiállítása a polgármesteri hivatal jegyző­jének feladata. A marhalevél hatósági bizonyítvány, azon minden javítást vagy beírást a kiállító hatóság végezhet. Szarvasmarhák esetében kék krotáliára új marhalevelet a polgármesteri hivatalok már nem adhatnak ki. Amennyiben a szarvasmarhának nincs mar­halevele, ENAR krotáliát kell belehelyeztetni. Az Országos mezőgazdasági Minősítő Inté­zet vállalja, hogy az ENAR megérkezése után kilenc na­pon — sürgősségi jelzés ese­tén három napon belül — megküldi az állattartó részére a marhalevelet. ENAR krotáliával, illetve marhalevél­lel rendelkező szarvasmarhák esetében a tulajdonjog átírása az OMMI által kiadott új mar­halevélen történik (a marhale­vél felső részébe a vásárló te­nyészetszámát kell beíratni a körzeti állatorvossal). A marhalevél-kezelést a jegyző, a hatósági állatorvos és közúti igazoltatást végző rendőri szervek jogosultak el­lenőrizni. A rendőrséget a köz­utakon az élőállat-forgalom fokozott ellenőrzésére kértük fel. A közeljövőben fokozott el­lenőrzést végzünk az állatvá­sárokon és -piacokon, megtilt­juk a piacokra tartós jelölés és marhalevél nélkül állat bevi­telét, valamint ellenőrizzük a vásárolt állatok tulajdonjogi átírását. A marhalevél kiváltásáról és kezeléséről szóló 21/1996. (VII. 09.) FM. r. 17. § (3) be­kezdése szerint a marhalevél kiváltására, kezelésére vonat­kozó kötelezettség megszegé­se miatt a rendelet be nem tar­tója ellen szabálysértési eljá­rást kell indítani. Az állat- egészségügyről szóló tv. 8. §-a szerint bejelentési kötelezett­ség alá tartozó fertőző állatbe­tegség esetén nem jár kártala­nítás a hatósági rendelkezésre leölt állatokért az állategész­ségügyi jogszabályok megsér­tésével tartott, illetőleg forgal­mazott állatokért. Békés Megyei Állategészség­ügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás Békéscsaba • .; .'w • Jegyzési időszak: 1998. december 21. - 1999. január 8. Futamidő: Jegyzési árfolyam: 1998. december 21. - december 29. között 99,70% 1998. december 30. - 1999. január 8. között 100,00% A jegyzési időszak során elérhető maximális hozam: EHM=16,26%. A másodpiaci forgalomban történő vásárlás esetén elérhető hozam aktuális mértékét a forgalmazó helyeken a Kormány 41/1997.(111.5.) Korm. rendelete alapján kifüggesztett árfolyam táblázat tartalmazza. A havonta kibocsátásra kerülő, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy azért az egyik legnépszerűbb befektetési forma, mert visszafizetését az ál­lam garantálja: értékpapír letéti számlán tartható; másodpiaci forgalmazásá­nak köszönhetően kamatveszteség nélkül is bármikor eladható a hálózatos forgalmazóknál (az OTP Bank, az Inter-Európa Bank, az ABN AMRO (Magyar) Bank kijelölt fiókjaiban), valamint a Magyar Államkincstár fiókhálózatában, (gy Ön befektetését a legnagyobb biztonságban tudhatja hosszú távú kötöttség nélkül. MAGYAR ÁLLAMPAPÍR JEGYEZHETŐ: Magyar Államkincstár Békés Megyei Fiók 5600 Békéscsaba, Dózsa György u. 1. JEGYZÉSI HELYKÉNT RÉSZTVEVŐ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK: ABN AMRO (Magyar) Bank Rt. Szarvas, Békéscsaba • Inter-Európa Bank Rt. Békéscsaba • OTP Bank Rt. Békéscsaba, Gyula, Mezőkovácsháza, Orosháza, Szarvas, Szeghatom, Békés, Gyomaendród, Mezőberény (100 000 Ft névérték alatti jegyzést az OTP Bank Rt. nem fogad el) Továbbá részt vesznek a jegyzésben a KSH Bank kijelölt fiókjai. részletes információ: 06-40-24-24-24 (helyi hIvAs) Ahogy a maga nemében egyedi az Országház - Magyarország legnagyobb épülete, az állam szim­bóluma -, ugyanúgy egyedi a maga nemében a Magyar Állampapír, a legnagyobb biztonságot nyújtó értékpapír. Most az Állampapír-család egyik tagjának legújabb sorozatát ajánljuk figyelmébe:

Next

/
Thumbnails
Contents