Békés Megyei Hírlap, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-19-20 / 297. szám

tREKES MEGYEI H1RLAP­MEGYEI KÖRKÉP 1998. december 19-20., szombat-vasárnap o Ismét a legjobb tíz között az Asia Ahol inkognitóban vizsgálódott az író, Esterházy Péter Budapesten, az orchideákkal feldíszített Tisza-villában december 8-án Megyes István, a Ma­gyar Turizmus Rt. vezérigazgatója adta át a legjobb tíznek ítélt okleveleket. Jalecz Lajos in­donéz ünnepi viseletben képviselte éttermét, fejfedője, az udeng, koronás díszű A gyulai Asia Indonéz Kis­vendéglő ismét elismerést ara­tott. Tavaly és az idén is beke­rült az ország tíz legjobb ét­terme közé. Az Asián kívül csak egy vidéki étterem tarto­zik az élmezőnybe. A Konyhaművészet című gaszt­ronómiai magazin az ország legelismertebb szaklapja évente hirdet pályázatot a tíz legjobb étterem közé tartozásra. A meg­mérettetésen minden étterem részt vehet pályázatával, de olyanok is vannak, melyeket felkérnek az indulásra. Az utób­biak közé tartozott a gyulai in­donéz kisvendéglő, az 1997-es tíz közé beválasztása nyomán. A jelentkezőket hazai szakte­kintélyekből álló, háromtagú zsűri látogatja végig, titokban szerezve meg az elbíráláshoz szükséges tapasztalatokat. A mérce nemzetközi rangú. A szakmai szempontok jelentik az ételek minőségét — ízüket, lát­ványukat, hőmérsékletüket, tá­lalásukat —, az italok felszol­gálását, választékát. Nézik az étlapok küllemét és tartalmát, legalább háromnyelvűnek kell lennie, hibátlan fordításban. — A mi étlapjaink angol, német, indonéz és magyar nyelvűek — mondja Jalecz Lajos tulajdonos —üzletvezető. A zsűri értékeli az étterem jellege és a belső ki­alakítása közötti összhangot, a felszolgálók öltözékének odail­lőségét, a választott zenét, diszkrét megszólalását. Aztán vannak higiéniai szempontok is: a mosdók kulturáltsága, a kor színvonalának megfelelő felszereltség, a felszolgálók ápoltsága, s természetesen nem lehet az étteremben konyha­szag. — Az idén kétszer annyi­an jelentkeztek, mint tavaly, a szám megközelítette a 200-at — folytatja Jalecz Lajos, aki­nek tudomása szerint más gyu­lai pályázó nem volt. Az idén a tíz legjobb lett az Alabárdos Ét­terem, a Kempinski Hotel Corvinus Étterme, a Kárpátia Étterem, a Kisbuda Gyöngye Étterem, a Szépvölgyi Étterem, a Vadrózsa Étterem, a Fausto’s Étterem, a Chez Daniel Étte­rem, valamennyien Budapesten találhatók, s a gyulai Asia és a debreceni Városháza Étterem. — Aki harmadszorra is bekerül a tizek közé, három évig nem pályázhat és három évig birto­kolja a Konyhaművészet Mes­tere plakettet. Az ilyen étterem fölött védnökséget vállal a Konyhaművészet magazin a minőségért. A három év letelte után kötelező újra pályázni. A legnagyobb szakmai elismerés ilyen mezőnybe tartozni. A ta­valyi tíz közül öt nem vehette át ismét az oklevelet, ezek nagy­nevű fővárosi éttermek — ma­gyarázza Jalecz Lajos. S hogy milyen is az inkogni- tós zsűri? — Nincs rajtuk sem­mi feltűnő, nem viselkednek ki­rívóan. Elfogyasztják az ételt, áttanumányozzák a számlát, ugyanis az is versenyfeladat, hogy a számla korrekt legyen. Nemcsak összegszerűségében, hanem hogy ne maradjon le semmi róla. Ezután megmond­ják, kik ők, de semmi mást — kapjuk a választ. Az Asiában Esterházy Péter író járt ezúttal, a vendéglátóipari főiskola két tanárának társaságában. Az egyikőjük professzor, gasztrofi- lozófus, a másikuk a „Boraka­démia” tiszteletbeli tagja volt. Az idei év kisebb-nagyobb sikerei között Jalecz Lajos arra a legbüszkébb, hogy a nemzet­közi katalógusban, amely Közép-Kelet-Európa éttermeit rangsorolja, a huszadikként sze­repelnek. A Presztízs Klub tag­jai sorába választotta őket az egyetlen vidékiként. Kilenc éve működnek. Törzsvendégeik vannak, a városból, a megyé­ből, a fővárosból, az országból. Egy fővárosi társaság csak azért jár Gyulára, hogy őket felkeres­se. A vendégkönyvben nincs csalódott bejegyzés, inkább olyan, mint a TV2-n főző „Laci bácsié”: ami itt van, az kulinális Mont Blanc... — Az Asia jövő­re újra pályázik a legjobb tíz közé jutásért, az ő csapatukkal lehet — összegzi a tulajdonos­üzletvezető. Szőke Margit Csak tiszta lélekkel lehet... Csak tiszta lélekkel lehet teljes életet élni — idézte a tegnap reggeli megnyitón Gyulán, a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban Petróczki Zol­tán igazgató Eperjes Károly színművészt, aki kedden az is­kola vendége volt. A gimnázi­um felkérésére az ÁNTSZ me­gyei és városi intézete az isko­lával közösen egészséges napot rendezett a diákoknak. Pet­róczki Zoltán hangsúlyozta, ép lélekkel lehet ép a test, először önmagunkat kell átformálni. Dr. Kiss Viktória, az ÁNTSZ megyei tisztifőorvosa elmond­ta, fogy az ország, a megye la­kossága: csökken a születések száma, amihez még hozzájárul az idő előtti halálozás. Nagyon sokan meghalnak már 40—50 évesen, a férfiakhoz felzárkóz­tak a nők. A listát a szív- és ér­rendszeri, a daganatos, a króni­kus tüdőbetegségek vezetik. Ez a nap előadásaival azt segíti elő, hogy a diákok megismerjék a dohányzás, az alkohol, a drog- fogyasztás veszélyeit. A megyei ÁNTSZ programja már sok középiskolába eljutott, a NEVI országos programjának is elfogadta. A Karácsonyi gim­náziumban csoportfoglalkozá­sok keretében pszichiáter, tüdő- gyógyász, rendőr, egészségne­velő, káplán, belgyógyász, szülész—nőgyógyász, biológia tanár, bőrgyógyász, diétetikus, pszichológus, mentálhigiénés gyógypedagógus tartott elő­adást. Az iskolában ezen a na­pon gyújtották meg a negyedik adventi gyertyát is. Sz. M. Rock a fenyőfa körül Ha eleged van a karácsonyi elő­készületekből, akkor ott a helyed az újkígyósi rockkarácsonyon december 23-án este nyolc óra­kor a művelődési házban. A kifulladásig tartó rock bu­lin a Grandmother’s Jam (Bé­késcsaba), az Art of Dethrone­ment (Budapest), a Nothing B. N. (Köröstarcsa), az Alibi (Bé­késcsaba) és a Middlewawe (Békéscsaba) lépnek fel. Az előzetes hírek szerint az együt­tesek is szórakozni érkeznek Újkígyósra, így valóban nem mindennapi buli ígérkezik. An­nál is inkább, mivel a fellépők többsége már játszott Újkígyó­son, és kellemes emlékekkel tá­vozott a településről. Az est szervezői hagyományt szeret­nének teremteni, a rockked­velők Mekkájává téve Újkí­gyóst. (y) Karácsonyi koncert Gyulán A gyulai Erkel Ferenc Vegyes­kar és a Gyulai Várszínház kará­csonyi koncertre várja az érdek­lődőket december 21 -én, hétfőn 19 órára a Várszínház kamara­termébe. Közreműködik az Er­kel Ferenc Vegyeskar, a békés­csabai Bartók Béla Vegyeskar, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola kamaraegyüt­tese Székely Csaba vezetésével, énekel Rálik Szilvia, orgonán játszik Szabóné Banner Zsófia és Farkas Pál. Vezényel Rázga József Erkel- és Weiner-díjas karnagy. A hangversenyt a pol­gármesteri hivatal és az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központ támogatásával rende­zik, a belépés díjtalan. (ö) A holland Nutrida cég Gyulán - Magyarország egyetlen csecsemőtápszer-gyárában - a következő pozícióra hirdet pályázatot GVÁRIGAZGATÓ A megfelelő jelölt közvetlenül az Ügyvezető Igazgató felé tartozik beszámolással és a következő területekért lesz felelős: 1. Hosszútóvú nyereségesség biztosítása, stratégiai tervek kialakítása és végrehajtása által a NUMICO menedzsmentjével együttműködve. 2. A jóváhagyott éves üzleti terv folyamatos riyomonkövetése és végrehajtása. 3. fl szervezet folyamatos fejlesztése a legmagasabb követelményeknek megfelelően, szem előtt tartva a humánerőforrásokkal való gazdálkodóst. 4. ■ fl vállalat kapcsolatainak építése a hatóságokkal és ügyfelekkel/partnerekkel. 5. fl munkavégzés helyszíne Gyula. elvárások az ideális jelölttel szemben: • szakirányú egyetemi diploma (élelmiszer-technológia, élelmiszer-ipari, gazdasági vagy műszaki végzettség), • 2-5 éves, hasonló területen szerzett munkatapasztalat. • bizonyított vezetői rátermettség, sikerorientált gondolkodásmód. • költségérzékenység, minőség iránti elkötelezettség, * • tárgyalási szintű angolnyelv-tudás, • stratégiai gondolkodás, jó szervező és motivációs készség. Ajánlatunk versenyképes jövedelem, szolgálati autó, jó munkahelyi légkör és kihívások egy fiatal csapat élén. Pályázatát (angol nyelvű önéletrajz és motivációs levél) a következő címre kérjük küldeni: NMH Kft.., Koleszár Andrea, 1097 Budapest, Gyáli u. 37. Nutrida ín Gyula - leader in babyfood production (Infant Milk Formulae) - is looking for the position of PLANT MANAGER The incumbent uuill report to the Managing Director of NUTRICIA in Hungary and mill be responsible for the folloming areas: 1. Long term company profitability through development and implementation of strategic plans in cooperation mith NUMICO management. 2. Realisation of approved plant budget. 3. Ongoing improvement of the organisation tomords the highest business standards though managing HRM activities. 4. Good company image through contacts mith authorities and companies/dients cooperating mith NUMICO. 5. Job based in Gyula. Th« ideal candidate should possess: • University degree (Food Technology, Food Processing, Technical, economics) • Documented tmo to five years experience on similar positions • Demonstrable leadership skills enabling to communicate a clear vision fo success • Cost sensitive. Committed to high quality • Fluent Cnglish • Strategic thinking, good organisation and motivation skills UUe offer competitive salary, company car and good athmosphere and challenges in the young management team. Please send your C.V. and motivation letter to Andrea Koleszár, addressed to NMH Kft. 1097 Budapest, Gyáli u. 37. A holland Nutrida cég Gyulán - Magyarország egyetlen csecsemőtápszer-gyárában - a következő pozícióra hirdet pályázatot T€RM€l€SI V€Z€TŐ fl megfelelő jelölt közvetlenül a Gyárigazgató felé tartozik beszámolással és a következő területekért lesz felelős: 1. fl termelési tervek végrehejtósónak biztosítása. 2. fl termelés megfelelő minőségének és hatékonyságának biztosítása. 3. Megfelelő szervezéssel biztosítja a munkaerő és a termelőeszközökkel való hatékony gazdálkodóst. 4. együttműködik a Technológiai vezetővel a termelőeszközök karbantartásában és állagmegőrzésében. 5. Biztosítja a munkavédelmi feltételeket. 6. Gondoskodik a termelés egészségügyi és higiéniai feltételeiről. 7. Biztosítja a termelésben beosztott dolgozók képzését. 8. Gondoskodik a megfelelő szintű költséggazdálkodásról, különös tekintettel az anyagköltségre, elvárások oz ideális jelölttel szemben: • szakirányú egyetemi diploma (élelmiszer-technológia, élelmiszer-ipari, gazdasági vagy műszaki végzettség), • legalább két éves, hasonló területen szerzett munkatapasztalat, • vezetői rátermettség, • kezdeményezőképesség, racionális gondolkodásmód, • felhasználói szintű számítógépes készség. Ajánlatunk versenyképes jövedelem, jó munkahelyi légkör és kihívások egy fiatal csapat élén. Pályázatát (angol nyelvű önéletrajz és motivációs levél) a következő címre kérjük küldeni: NMH Kft., Koleszár Andrea, 1097 Budapest, Gyáli u. 37. Nutrida in Gyula - leader in babyfood production (Infant Milk Formulae) - is looking for the position of PRODUCTION MANAGER The incumbent uuill report to Plant Manager and will be responsible for the following areas: 1. Assures the realisation of production plans. 2. Maintains production on the suitable level of quality and production lines efficiency. 3. Assures proper organisation by both coordination of work on each particular position and modernisation of the equipment. 4. Cooperates in maintenance of the production equipment in good technical condition with Technological Manager. 5. Assures proper conditions of safety at work. 6. Assures proper sanitary and hygienic environment of production. 7. Assures proper staff on the production line and runs training in this area. 8. Assures agreed matenal cost of production. The ideal candidate should possess: • University degree (Food Technology, Food Processing, Technical) • Fit least two years experience on similar positions • Strong people leadership skills • Initiative, rational decision making • Cost sensitive, Committed to high quality • Fluent Cnglish • PC literacy UUe offer competitive salary, good athmosphere and challenges in the young management team. Please send your C.V. and motivation letter to Andrea Koleszár. addressed to NMH Kft. 1097 Budapest, Gyáli u. 37.

Next

/
Thumbnails
Contents