Békés Megyei Hírlap, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-17 / 295. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1998. december 17., csütörtök Kétszáz rendőr razziázott megyénkben Koncentrált közlekedésbiztonsági és bűnmegelőzési akciót hajtott végre a napokban a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság az illetékességi területén. Az akció célja a kiemelt bűnüldözési és büntetőjogi érdekhez fűződő körözött tárgyak, az elfogatóparancs hatálya alatt álló, körözött, valamint eltűnt személyek felkutatása, illetve elfogása volt. Az akcióban összesen kétszáz rendőr vett részt a polgárőrök bevonásával, és 54 járőrkocsit, valamint 8 sebességellenőrző berendezést vettek igénybe. Hangverseny, (m) A békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola ma 17 órától karácsonyi kiskoncertre várja az érdeklődőket a csabai Munkácsy Emlékházba. A műsorban a karácsonyi ünnepkör klasszikusai csendülnek fel: Vivaldi, Bach és Mozart. Nyeremény! (m) Egy üveg Imperio parfümöt sorsoltuk ki azok között, akik ezüst vasárnapon a békéscsabai Aranykapuban Békés Megyei Hírlap Vasárnap Reggelt vásároltak. A szerencsés nyertes ezúttal: Baráth Tamás, Elek, Madách utca 14 szám alatti lakos. Nyereményét átveheti a szerkesztőségben. Sorsolási akciónk arany vasárnapon is folytatódik. Advent jegyében, (s) Ma délután 3 órakor Betlehe- mes Népi Játékok bemutatójára várja az érdeklődőket a békéscsabai József Attila Általános Iskola (Pásztor utca 17.) 4. c osztálya. Textil és kerámia, (b) Január 10-éig tekinthető meg Sarkadon a városi képtárban a Szendrei Eszter múzeoló- gus-néprjazkutató által pénteken megnyitott kiállítás. A tárlat anyagát Kónya Ilona és Bende Róbert textil és kerámia munkái képezik. Testvérszerződés, (i) Zsadány és az erdélyi Tenke község már hosszabb ideje ápol kapcsolatot egymással. December 18-án a tenkei képviselő-testület érkezik az észak-békési községbe abból az apropóból, hogy aláírják a két település közötti együttműködési szerződést. Járd ki lábam ••• (ö) Gyulán, a Várszínház kamaratermében Járd ki lábam, járd ki most... címmel táncházi táncokat tanít kezdőknek Gyalog László koreográfus ma 19 órától. Autót törtek, (y) Két személygépkocsit is feltörtek tegnap Békéscsabán. A Derkovits sor 9. szám előtt egy Wartburgból két hangszórót vittek el, a Bartók Béla út 19. szám előtt pedig egy Skoda autórádióját törték össze. Betörtek, (y) Kedden éjszaka betörtek Békéscsabán a Gyóni Géza utcai papíriizletbe, ahonnan 680 ezer forint értékben számítógépet, faxot és telefonkészüléket tulajdonítottak el. Tűz., (y) Egy kéménybe épített gerenda okozott kisebb tüzet tegnap Békésszentandráson. A kár 8000 forint. A közúti ellenőrzés során 328 magyar gépjárművezető 414 ezer forint, 18 külföldi gépjárművezető pedig 23 500 forint értékben fizetett helyszíni bírságot. A közlekedési szabályok be nem tartása miatt a rendőrök 55 esetben éltek feljelentéssel, kiemelkedett a gyorshajtás, az enTöbb mezőhegyesi lakos nevében írták azt a névtelen levelet, amelyet október végén kapott meg szerkesztőségünk. A levélíró azt sérelmezi, hogy a városban visszamenőlegesen megemelték a távfűtési díjat, s ezért a lakóktól tetemes, az esetek többségében ötszámjegyű díjhátralék megfizetését követelik. — Ha tudni akarják, mi az igazság, nézzenek körül Mezőhegyesen! Eladták a városi távfűtést. (...) Októberben aztán bejelentették, hogy felemelik a fűtési díjakat. Hiába mondtuk a lakossági gyűlésen, hogy erről minket senki sem értesített, a gáz árát sem emelte meg a kormány. Az önkormányzat képviselője is azt mondta, hogy erre szükség van. (...) Azért hogy néhány vállalkozó nagy pénzt tudjon felvenni, ne velünk fizetA Békéscsabai Rendőrkapitányság a közbiztonsági akciósorozat keretében tegnap 6—12 óra között a megyeszékhely kiemelt helyein tartott ellenőrzést. A közbiztonsági akció során három körözött személyt fogtak el, kettőt pedig szabály- sértés miatt vezettek elő. Köztessék meg az árát! (..) Több mint 500 lakásról és a benne élő emberekről van szó. Kérjük, derítsék ki, miért volt erre szükség — olvasható a levélben. Az eset kapcsán mások ennél is tovább mentek. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy (valakik) szándékosan az ön- kormányzati választás utáni időre időzítették a díjemelést. Nos, a települési önkormányzat képviselő-testülete közmeghallgatást és rendkívüli ülést is tartott az ügyben. Ez utóbbin úgy döntöttek, hogy a településfejlesztési és a pénzügyi bizottság közösen tekintse át a távhőszolgáltatásban kialakult helyzetet. A tegnapi zárt ülést követően Agonás János, a pénzügyi bizottság elnöke tájékoztatta a nyilvánosságot a képviselő-testület állásfoglaláerkölcs megsértése szabálysértés miatt három hölggyel szemben éltek a rendőrök feljelentéssel. A gépjárművezetők 23 esetben figyelmeztetésben, 26 esetben összesen 35 ezer forint helyszíni bírságban részesültek. Ä tegnap délelőtti közbiztonsági akció során szolgálatot ellátó rendőrök a piacon és az annak környékén található italmérésekben, illetve az aranykapu környékén 159 személyt igazoltattak, míg Békéscsabán, a Szarvasi úton 115 gépjárművet vontak ellenőrzésük alá. sáról, illetve döntéséről. Az elhangzottak szerint a városellátó szervezet vezetője hibázott azzal, hogy nem érvényesítette februártól a megemelt fűtési díjakat, s ennek következtében 668 személynek 1 millió 864 ezer forint díjhátraléka keletkezett. A képviselők ennek a hátraléknak az elengedésére nem látnak lehetőséget, hiszen az érintettek igénybe vették a szolgáltatást, amelyet a városellátó szervezet, végső soron pedig az önkormányzat nyújtott. A hátralékosoknak öt-ötezer forintnál kisebb tartozás esetén pedig két hónap alatt kell rendezniük tartozásukat. A képviselő-testület kimondta: a kialakult problémahalmazhoz az új szolgáltatónak, a Prométheusz Rt.-nek nincs köze, a felelősség a városellátó szervezetet, illetve annak vezetőjét terheli, akit ezért határozatában el is marasztalt a testület. Ménesi György gedely nélküli es a kötelező felelősségbiztosítás nélküli vezetés. Az 1221 ittasságellenőrzés során csak két esetben bizonyult a gépjármű vezetője ittasnak, egy esetben ez a vezetői engedély elvételével is járt. Három személytől a vezetői engedély érvénytelensége miatt vették el az okmányát. Hét esetben történt személyi szabadságot korlátozó intézkedés, egy tettenérés, hat pedig közbiztonsági okok miatt. Az akció során ellenőrizték a veszélyes anyagot szállító járműveket is, de intézkedésre velük szemben nem került sor. Elfelejtett díjat emelni A lakók kedvezményt kapnak a hátralék megfizetésére Mezőhegyesen október óta borzolja a kedélyeket az „utólag megemelt” fűtési díj. A keddi képviselő-testületi ülésen a városatyák elmarasztalták a felelős(öke)t. (c) A rendőrök a tegnapi békéscsabai, közbiztonsági akció során 159 személyt igazoltattak fotó: such tamás VÉLEMÉNYEK Szeresd önmagad! Lehet annak már három éve is, amikor egy tanfolyamon a lélekgyógyász megkérdezte a jelenlévőktől, ki kit szeret a legjobban? Akkor butának tartottam a kérdést, hiszen, magamból kiindulva, számomra nem lehetett más válasz, mint az, hogy a gyerekeimet. A tanfolyam vezetője szemrebbenés nélkül visszakérdezett: miért? Arra már nem emlékszem pontosan, abban a pillanatban, a szívem mit diktált, de a reagálás igen elgondolkodtatott. A következő kérdés ugyanis úgy hangzott: szereted-e magadat fenntartás nélkül? „Egyáltalán nem! Kövér és elviselhetetlen vagyok, még a magam számára is.” — válaszoltam, s a jelenlévők közül többen is hitték magukról, hogy kül- és belbecsük egyaránt kívánnivalót hagy maga után. A lélekgyógyász türelmesen végighallgatott minket, aztán elmagyarázta: addig igazán soha nem szerethetünk másokat, amíg önmagunkat teljes szívvel, szeretettel olyannak el nem fogadjuk, amilyenek vagyunk. Azóta sok idő eltelt. Útmutatásai alapján megtanultuk önmagunkat szeretni, s nehogy valaki azt higgye, ez önzés. Az önmagunk szeretetéhez az is hozzátartozik, hogy a harag, a gyűlölet, az irigység, a féltékenység kiveszett belőlünk. Szeretni kezdtük az ellenségeinket is. Már nem gyűlölöm X-et, pedig becsmérlő kijelentéseket tett rám a főnökömnél. Nem haragszom Y-ra, aki annak idején sok ezer forinttal „átvert”. S nem irigykedem Z-re, akinek egyáltalán nincsenek anyagi gondjai. Attól, hogy szuper gazdag, még lehet boldogtalan... Szóval, amióta megtanultam szeretni magamat, nem rándul görcsbe a gyomrom, ha találkozom egy régi haragosommal, és nem megyek át az út túloldalára, ha meglátom az ellenségemnek vélt szomszédomat. Mert nincs ellenségem! Legalábbis senkit sem tartok annak. Kár, hogy nem magyarázhatom meg annak, aki valamiért gyűlöl engem, vagy a világot, hogy elsősorban nem nekem, s nem a világnak árt a negatív gondolataival, hanem önmagának. Béla Vali Mosolyok „gond” nélkül Véletlen egybeesés volt, hogy a decemberi helyi újságban, és az egyik vidéki polgármesteri hivatalban olvastam azonosnak tűnő, de mégis másként értelmezett, „mosolyra” szólító témáról. A hivatali irodában kifüggesztett D. Carnegie idézet szerint ugyanis a „MOSOLY” semmibe se kerül, de sokat teremt. Pihenés az elfáradt embernek, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a természet legnagyszerűbb ellenszere a bajokkal szemben. A helyi lap hétköznapi életünkről szóló írása viszont ennél fanyarabb, keserűbb, mondhatnám kényszerű mosolygásra késztet. Mert gondoljuk csak át: „nevetnivaló” akad azért bőven! Nevetnem kell ugyanis, ha azt olvasom, hogy az inflációhoz közelítő mértékben emelkednek a vasúti személyszállítás, az autóbusz-közlekedés, a postai, a víz- és csatornadíjak. Drá- gábbjesz a telefonálás, emelkedik a rádió- és televízió tarifája. Nevet(het)ek, hogy nő a helyi adó, az idén megint több a fűtés- és villanyszámla, többe kerül a napköziben a gyerek ebédje, uzsonnája, s drágább lesz a betegek orvossága. Valóban nevetni való, ahogyan az elbújtatott infláció begyűrűzik a megemelt OTP-kamatokba, a kötelező és „nem” kötelező biztosítási díjakba, az élelmiszerek árrésébe, áfájába, a tb.-be és az adólevonásba. Egy dolgon viszont nem nevetek: a reálbér marad! Tehetetlenül nevetek, amikor senkinek se kell a verejtéke- sen megtermelt búza, kukorica, és nevetségesen keveset ér a felnevelt sertés. Nevettető, hogy jövőre bármikor ellenőrizhet az APEH mellett az adórendőrség: nem dugtunk-e a padlásra a bevallottnál fél vékával több termést? Ezek után „nevetve” jöhet a végrehajtó és elviheti a fejünk felől a küszködve felépített házat. Végül magunkon nevethetünk a legjobban, hogy ennyi minden ellenére még élünk, dolgozunk és reménykedünk. A létünk olyan, mint a sakk — mondta erre ismerősöm — csak az a baj, hogy ezen a „játéktáblán” mi vagyunk a parasztfigurák. Halasi Mária Koszorú Matild tehén nyakán Öt éve hívták életre ismét hazánkban az aranytörzskönyvet azon tehenek számára, melyek százezer liter tejet adtak már életükben. A kondorosi Fríz-Tej Mező- gazdasági Rt. Matild nevű tehene tegnap került be — huszonötödikként — a tehenek elitjébe. Matildot kis ünnepség keretében iktatta be az aranytörzs- könyvbe Mészáros Mihály, a Holstein- Fríz Tenyésztők Egyesületének ügyvezető igazgatója. Drágosi Zsolt, az egyesület területi igazgatója és Krajcsovicz András, a Fríz-Tej Mezőgazdasági Rt. elnök-igazgatója pedig koszorúval díjazta a „csúcstehén” teljesítményét. Krajcsovicz András kérdésünkre elmondta, hogy Matildot ezentúl természetesen nem átlagtehénként kezelik a telepen. Nagyobb odafigyelésben és különleges bánásmódban részesül majd a jövőben. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy Matild akár termel tejet a későbbiekben, akár nem, élete végéig tartani fogják. Ny. L. Matild nyakára Krajcsovicz András (balról) és Drágosi Zsolt tette fel az elismerés koszorúját FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Orosháza jó pozícióba került A békési embernek nem fáj, ha nem épül Pesten metró Ennek a térségnek a kitörési pontja lehet az infrastruktúra fejlesztése. A Békésben élőknek nem fáj, hogy a fővárosban nem épül metró. Azt szeretnék, ha a XXI. század küszöbén ezen a vidéken is korszerű közlekedési feltételek lennének — mondta dr. Varga István országgyűlési képviselő azon a szerdai sajtótájékoztatón, ahol a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium államtitkára, Manninger Jenő a tárca stratégiájáról beszélt az orosházi elkerülő út II. ütemének átadásakor. Több jelzés érkezett erről a vidékről, hogy az utak állapota az átlagnál is rosszabb. Elmondhatom: jövőre is folytatódik az elkerülő utak építése, az autópályafejlesztés és az úthálózat korszerűsítése. A rendelkezésünkre álló pénz nagyságrenben nem változik, de hogy hová kerül 1999-ben, azt még nem lehet tudni. Konkrét információink vannak az Orosháza—Gádoros, Orosháza—Tótkomlós és Orosháza—Csanádapáca útvonalakról. Orosháza egyébként jó pozícióban van — avatta be hallgatóságát az államtitkár, aki szólt a szennyvíztisztító-beruházásokkal járó gondokról. Javasolta a települések összefogását a céltámogatások érdekében. Elismerte viszont, hogy a nagyobb városok előnyt élveznek. (Fetser János polgármester itt jelentette be, hogy a város 28 millió forintot nyert a Vízügyi Alaptól 2 szennyvízgerinc megépítésére.) A minisztériumhoz érkező bejelentésekre reagálva Manninger Jenő a közútkezelő társaságok téli pénzkeretéről annyit mondott: vizsgálják, hogyan lehetne hómentesíteni az alsóbbrendű utakat. Ha mindenütt, ahol hivatalosan működő autóbuszjárat közlekedik, és azokat az utakat sózni szeretnék, akkor még 1 milliárd forintra lenne szükség. Ezek a forintok egyelőre nincsenek meg, mindenki bízik az enyhe télben. (A Békés Megyei Állami KKHT az idén 56 millió forintot költhet a téli hónapokban.) Csete Ilona