Békés Megyei Hírlap, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-15 / 293. szám

1998. december 15., kedd GAZDASÁG Miért éppen Szarvas? A világ vetőmagüzletágában meghatározó lesz Mark Dickey, a Pioneer Hi- Bred Magyarország Rt. vezér- igazgatója szerint a Pioneer Hi- Bred International, Inc. tulajdo­nosi köre az eddig eltelt két év alapján befektetési szempontból pozitívan ítéli meg Magyaror­szágot. A vezérigazgató utalt rá: a részvénytársaság a szarvasi üzem beindítása óta eltelt két év alatt a Pioneer-tulajdonú 77 vál­lalat versenyében a legjobbak között szerepel. A magyarorszá­gi üzleti életben szerzett tapasz­talatok is azt igazolták vissza, hogy Magyarország gazdasági és üzleti környezete hasonló a más, fejlett európai országoké­hoz. A kialakult, illetve kivá­lasztott üzleti körrel — terme­lők, termeltetők, piaci partnerek — ugyanúgy bizalmi elvek alapján lehet együttműködni Magyarországon is, mint azok­ban az országokban, ahol ennek nagyobb hagyományai vannak. Magyarország az agráripari be­fektetések szempontjából a CEFTA-országok körein belül komparatív előnyökkel rendel­kezik. A vetőmagtermeléshez a Kárpát-medencében a legkedve­zőbbek az ökológiai adottságok. Magyarország agrártermelése mindig magas színvonalú volt, a legkorszerűbb technológiákat alkalmazta és alkalmazza ma is, az agrárszaktudás is magas szín­vonalú. A magyarországi vető­magtermelésben és -neme­sítésben felhalmozott tudás és tapasztalat tette lehetővé a Pioneer magyarországi vállalata számára, hogy a termeltetés és feldolgozás az indulás évétől kezdve a legmagasabb szinten történhetett. Mark Dickey szerint Szarvas szerencsés választás volt, hiszen a vetőmagtermelés szempontjá­ból az egyik legjobb fekvésű térsége az Alföldnek. A város­ban és vonzáskörzetében jelen­tős a szellemitőke-tartalék, a térség évszázadok óta az agrárinnováció egyik centruma. Az infrastruktúra — út-, tele­fonhálózat — jól kiépített, és az európai és a CEFTA-országok szempontjából kedvező a város logisztikai fekvése. A szarvasi vetőmagtermelés és -feldol­gozás versenyelőnyt jelent ab­ból a szempontból is, hogy Ma­gyarországon összefüggő, nagy, öntözhető területek vannak. A kukoricahibridek izolálhatóak egymástól, amelyet a kisparcel- lás földbirtok-szerkezetű orszá­gok esetében nehéz vagy egyál­talán nem lehet megoldani nagy területen. A Pioneer Hi-Bred Magyarország Rt. szarvasi fel­dolgozója az anyavállalat 77, egyéb országokban működő vállalati rangsorában a toplistán előkelő helyet vívott ki magá­nak annak ellenére, hogy a fel­dolgozásnak csak kétéves múlt­ja van. * Pioneer Hi-Bred Magyarország Rt. szarvasi vetőmag-feldolgozó üzemében 2000. december 31- éig újabb tízmillió USD össze­get meghaladó beruházás való­sul meg. A Pioneer Hi-Bred International, Inc. Európán be­lül Magyarországon építi ki az egyik legnagyobb termeltető és feldolgozó bázisát. A Szarvason 2000-ig megvalósuló beruházá­sok összes értéke meghaladja a 30 millió USD összeget. Az ezredfordulót követően ez az Pioneer Hi-Bred Inter­national, Inc. a vállalatai közül a magyarországi a világ vetőmag­üzletágának egyik legnagyobb üzemével rendelkezik. Évi 24 000 tonna vetőmag gyártásá­ra lesz képes, amelyből az ex­port nagyságrendje meghaladja a 15 ezer tonna mennyiséget, ér­téke a 8 milliárd forintot. A ma­gyarországi hibrid kukorica célú termőterület 2000-re 8—10 ezer hektár lesz. A világ legnagyobb tengerentúli vetőmag-nemesítő és -termelő vállalata 1996-ban zöldmezős beruházásként 16,2 millió USD befektetésből létesí­tette első kelet-közép-európai vetőmag-feldolgozó üzemét Szarvason. Pioneer Hi-Bred Interna­tional, Inc. Magyarország EU- csatlakozásáig szeretné minimá­lisra csökkenteni a tengeren túl­ról Európába érkező vetőmag­exportot, és helyette Európába, azon belül is Magyarországra áthelyezni a termeltetés és fel­dolgozás súlypontját. Az 1996-ban indult három­éves szarvasi fejlesztési prog­ram első lépcsője ez év második felében fejeződött be. A Pioneer Hi-Bred International, Inc. ma­gyarországi beruházásainak összes értéke 1998-ra megha­ladta a 20 millió USD összeget, és 2000-re a 30 millió USD-t. Mark Dickey, a Pioneer Hi- Bred Magyarország Rt. vezér- igazgatója elmondta: a szarvasi üzem kapacitása első lépcsőben több, mint harminc százalékkal lett nagyobb, évi 12 ezer tonna vetőmag helyett 18 ezer tonna gyártására alkalmas. Ennek kö­szönhetően a Pioneer Hi-Bred Magyarország Rt. éves exportja 1998-ban 30 százalékkal lesz több, mint az előző években volt; mennyiségben meghaladja a 9000 tonnát, értékben a 3 mil­liárd forintot. Megépült a har­madik szárító, új morzsolóvonal és egy 8800 tonnás ömlesztett Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közleménye A pénztárgépek adómemóriájáról A számla, egyszerűsített számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról szóló, többször módosított 24/1995. (XI. 22.) PM rendelet 7. §-a (5) bekezdésének harmadik mondata szerint év végén a pénztárgép adómemóriájának tel­jes kiíratását — a bevétellel való egyeztetés érdekében — el kell végezni és azt az ellenőr­zés céljára meg kell őrizni. E rendelkezés egy­séges végrehajtása érdekében az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a kö­vetkezőkre hívja fel az APEH elnöke által en­gedélyezett pénztárgépeket használó (üzemel­tető) egyéni és társas vállalkozások figyelmét. Minden — a fentiekben érintett — vállalko­zás az 1998. december 31-i állapotnak megfe­lelően önmaga vagy az APEH által jóváhagyott szerviz közreműködésével írassa ki a tulajdo­nában (használatában) álló valamennyi üzem­ben lévő, vagy abból bármilyen oknál fogva ki­vont (tartalék, javítás alatt lévő stb.) APEH- azonosító jellel és számmal ellátott pénztárgép memóriaegységében tárolt adatokat. A listának gépenként a következő adatokat kell tartalmaznia: — a tulajdonos (használó) neve — a tulajdonos (használó) címe — a tulajdonos (használó) adóigazgatási azonosító száma (adószám) —- az adóügyi zárás sorszáma: — 1997. december 31-én és — 1998. december 31-én — a RAM-törlések száma (azon gépeknél, amelyek programjába beépítésre került) — a göngyölített forgalom (GRAND TOTAL) összege 1998. január 1-jétől decem­ber 31-ig (az adómemória napi forgalmi összegei együttesen) — az áfa göngyölített összege azon gépek­nél, amelyeknél az adómemória az áfa össze­gét kulcsonként tartalmazza — a stilizált AP-jel és sorszám. Az adómemória kiíratása 1998. december 31-i fordulónappal 1999. február 20-áig vég­zendő el. A kiírt adatokat az adott pénztárgép naplójában kell rögzíteni, a listát pedig az adó megállapításához való jog elévüléséig meg kell őrizni. A hivatkozott rendeletben foglaltak végre­hajtását az adóhatóság ellenőrizheti és mu­lasztás esetén a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el. Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Útépítés Kunágota önkormányzata ismét benyújtotta a Petőfi utca útépí­tésére a KHVM által kiírt, az önkormányzati törzsvagyonhoz tartozó közútépítési pályázatot, amelynek bekerülési költsége 11 millió forint. A nevezett utca harmadszor szerepel a bizottság előtt, amelyet mindeddig for­ráshiány miatt utasítottak el. A költségek saját forrásaként 3,9 millió forintot vállalt a falu. A lakosság reméli, hogy idén vég­re kedvező elbírálást kapnak a kérelmükre. (1) /Hai Lapszámunk nttLlé egy kártyanaptárt adunk elcfoizeteínknek ajándékba. A szarvasi üzem 2000-től további 6000 tonna többletvetőmag előállítására lesz képes tároló létesült, valamint ennek megfelelően bővült a csomago­ló- és raktárkapacitás. A feldolgozókapacitás bővü­lésével a hibridkukorica-termel­tetés területe is jelentősen nőtt Magyarországon, 3800 hektár­ról 5700 hektárra, ezért 6 nagy teljesítményű betakarítógép is érkezett. A fejlesztési project keretén belül a Pioneer Hi-Bred Magyarország Rt. már 1998 ta­vaszán új partnereket — mező- gazdasági nagyüzemeket és vál­lalkozásokat — vont be a hib­ridkukorica-termelésbe, hogy 1999 tavaszától Szarvasról tudja teljesíteni a Nyugat-Európa felé előírt többletexport-szállításo­kat. * Mark Dickey elmondta azt is, hogy az egyesült államokbeli anyavállalat Pioneer Hi-Bred International, Inc. 1996-ban hozta meg hosszú távú stratégi­ai döntését a következő évezred európai termeltetési és üzleti po­litikájáról, és a budapesti szék­helyű Pioneer Hi-Bred Magyar- ország Rt., illetve a szarvasi üzem kiemelt szerepet kapott ebben a projectben. A vállalat tervei szerint az európai orszá­gok vetőmagrendeléseit a Pioneer 2000 után főleg Ma­gyarországról kívánja megolda­ni, fokozatosan kiváltva az észak-amerikai gazdáktól, illet­ve feldolgozóktól szállított mennyiséget. Arra a kérdésünkre, hogy a Pioneer miért éppen a magyar- országi üzem bővítése mellett döntött, és a legnagyobb európai kapacitás miért Szarvason épült ki, Mark Dickey a következőket mondta el: Magyarország ked­vező befektetési területnek bi­zonyult az elmúlt hat év tapasz­talatait figyelembe véve. A ve­tőmag-előállítás szempontjából az Alföld, illetve Szarvas és környéke Európa egyik legjobb ökológiai adottságú területe. Az is fontos szerepet játszott az amerikai vállalat döntésében, hogy a városban és vonzáskör­zetében jelentős a szellemi tőke- tartalék, a térség évszázadok óta az agrárinnováció egyik centru­ma. Az infrastruktúra — út-, te­lefonhálózat — jól kiépített. Szarvas logisztikai szempontból kedvező adottságokkal rendel­kezik, mind a nyugat-európai, mind a CEFTA-országok könnyen elérhetők innen. A magyarországi vetőmag­termelés színvonala messze a legjobb Európában, előnynek számít, hogy összefüggő öntöz­hető nagy területek vannak, és a napfényes órák száma itt a leg­magasabb. Az 1996-ban épült magyarországi üzem a vállalat- csoporton belüli toplistán előke­lő helyet foglal el, az egyik leg­hatékonyabban működő üzem, és kiváló az itt előállított vető­mag minősége is. A szarvasi ve­tőmagüzem 1998 októberében ISO 9002-es minőségbiztosítási rendszer szerint dolgozik, amely hosszabb távon tovább erősíti a vevők bizalmát belföldön és az export célországokban egyaránt. A szarvasi üzem a második lépcsőben 1999-től megvalósuló újabb, 5,2 millió USD beruházás révén 2000-től további 6000 tonna többletvetőmag előállítá­sára lesz képes, éves szinten összesen 24 ezer tonna legyártá­sa a cél, amelyből az export nagyságrendje mintegy 15 ezer tonna körül várható a jelenlegi 9000 tonnával szemben. A fej­lett európai országok és a CEFTA-tagországok piacaira az ezredfordulót követően csaknem 100 százalékban Magyarorszá­gon termelt vetőmag kerül. # A növénykutatás és -nemesítés hatékonysága érdekében a Dupon és a Pioneer közös kutató és fejlesztő vállalatot hozott lét­re ez év januárjában Optimum Grain Co. néven, 50—50 száza­lékos tulajdoni részesedéssel. A két vállalat éves szinten rendkí­vül nagy összeget fordít a kuta­tásra és fejlesztésre. Az idei év­ben a két cég összesen 400 mil­lió USD összeget költ kutatásra; a Pioneer 180 millió USD-t, a Dupon 220 millió USD-t. A cég tulajdonosi köre szerint a kutatási pénzek összevontan hatékonyabban felhasználhatók, különösen az úgynevezett speci­ális területeken, mint a magas olaj-, illetve fehérjetartalmú kukoricahibridek előállítása vagy például a környezetvédel­mi elvárásoknak megfelelő ke­mikáliák gyártása. Érzelem és értelem Az elegan- ciát látja azon- \ nal, a kényelmet A pedig érzi rögtön, ha beül. Amit csak átélni lehet, az a vezetési dinamika. Jó érzés uralkodni egy erős és okos gép felett. Ahogy a Mondeo az útra tapad és kanyarodik, ahogy a Mondeo gyorsul és biztosan megáll, még szélsőséges körülmények között is. Aki Mondeóval jár, élvezi az autóját és élvezi az utat. Ha most kérdezi meg a legközelebbi Ford márkakereskedőt az árakról és lehetőségekről, megérintheti a Mondeo-érzés. A Ford mérnökei a szerviztapasztalatok elemzése után azt javasolták, hogy a szokásos egyéves garanciát toldják meg még három évvel. Akció a Fordnál: a Ford Mondeo egyedülálló módon 4 éves garanciával, 4 ajándék téli gumival kapható! Élje át gép és ember összhangját, válassza a Mondeót! Ha gyakorla­tiasabb pénzügyi megfontolásai vannak, és okosan akar dönteni, akkor még inkább érdemes! A Mondeo-érzés: érzelem és értelem Ford Vonal: 06 40/20-00-24 www.ford.hu

Next

/
Thumbnails
Contents