Békés Megyei Hírlap, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-14 / 292. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1998. december 14., hétfő Körös-vidéki Zsaru Ajándék a hatékony rendőrségi munkához A mezőkovácsházi Pannon Fedem Kft., a rendőrséggel való korábbi együttműködés nagyrabecsüléseként és a to­vábbi jó kapcsolattartás érde­kében, egy modem Pentium 200-as típusú számítógépet ajándékozott a közelmúltban a Mezőkovácsházi Rendőrkapi­tányságnak. Mint azt dr. Gáspár Lajos alezredes, mezőkovácsházi rendőrkapitány mondta, az eredményes felderítések támo­gatására az ajándékozó szán­déka, hogy a rendőrség még hatékonyabban tudjon fellépni a bűnözéssel szemben, vala­mint segítséget nyújtsanak az ügyek gyors feldolgozásában, korszerű nyilvántartásában. Szokol István, a kft. ügyvezető igazgatója baráti kézfogással adta át Árpádhalmi Pál őrnagy, hivatalvezetőnek a számítógépet, amely ettől kez­dődően a bűnügyi osztály munkáját segíti. Egyéb hírfor­rásból értesültünk, hogy a szá­mítógépen túl a kft. korábban mezek vásárlásával is nyújtott támogatást a kapitányság fut­ballcsapatának, illetve anyagi­lag segítette a városi baleset­megelőzési bizottságot a nyári közlekedési verseny megren­dezésében. H. M. Számítógép is segíti majd a bűnüldözést • FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Préselt marihuána, (gh) Tíz farmernadrágot és egy fá­ból készült, használt csillárt jelentett be vámkezelésre K. A. szabadkai lakos, aki a Sza­badka és Szeged között köz­lekedő nemzetközi személy- vonattal érkezett Magyaror­szágra december 10-én. A személyi motozás kilátásba helyezésekor kabátjának bé­léséből önként elővett egy ap­ró csomagot. A többszörös nejlonborító 239 gramm pré­selt marihuánát rejtett kb. 80 ezer forint értékben. A jugo­szláv utas ellen kábítószerrel való visszaélés bűncselekmé­nye miatt folytat eljárást a Szegedi Rendőrkapitányság. Áruházi tolvaj, (z) A Bé­késcsabai Rendőrkapitányság lopás miatt rendelt el nyomo­zást Sz. I.-né békési lakos ellen, aki a csabai Univerzál Áruház­ból eltulajdonított egy 8 ezer 500 forint értékű pulóvert. Apró pirotechnika Húszmárkás szívesség Lökösházán a Románia felé kilépő Pannónia nemzetközi gyorsvonatot, illetve annak utasait ellenőrizték december 5-én, szombaton a déli órákban az útlevélkezelők. A hálókocsi kala­uzfülkéjében egy táskából kilógó, 40 cm hosszúságú ismeretlen tárgyra figyeltek fel a határőrök. A tüzetes ellenőrzéskor kiderült, hogy a csomag 2831 db petárdát és 54 db fény­jelző rakétát rejt. A kalauz tneghallgatásakor elmondta, hogy Prágában egy általa ismeretlen személy bízta meg a küldemény továbbításával. A pi­rotechnikai anyagokért a bukaresti végállo­máson jelentkezett volna valaki. Az „apró szívességet” a feladó 20 német márkával ho­norálta. A kalauz ellen a határőrség szabály­sértési feljelentést tett a Gyulai Rendőrkapi­tányságon. M. Gy. Szerette a füves cigarettát Saját termést szívott M. Zoltán (26) mezőgyáni fiatalembert kábító­szerrel való visszaélés bűntettével gyanúsítják a zsaruk. A törvény őrei 22 tő vadkendert arat­tak le nemrég M. portáján. A sarkadi kapitány­ság rendőrei a lakás minden szögletében — fi­ókban, szekrényben egyaránt — találtak szárí­tott vadkendert, törmeléket. A gyanúsított kihallgatása során elmond­ta: három-négy évvel ezelőtt Budapesten vá­sárolt „füves cigarettát”. A benne lévő ken­dermagot elszórta virágoskertjébe, bízva a termésben. Azért, hogy ne az alkoholtól szé­düljön, főleg hétvégeken, tévézés közben szívott. A rendőrök a helyszínen lefoglalták M. pipáját és egy cigarettasodrót. M. baráti alapon — ellenszolgáltatás nélkül — megkí­nálta közeli barátját is az általa készített ci­garettával. B. I. Megkérdeztük olvasóinkat Szeretnek könyvtárba járni? Keresztes Pé­ter, 15 éves békéscsabai tanuló: — Szívesen olvasgatok, mindenféle könyvet szere­tek, legfőképp a regényeket. Legutóbb a Guinness rekordok könyvét la­pozgattam. A verseket és a sze­relmes témájú irodalmat nem igazán kedvelem, nem áll közel egyik sem hozzám. Turcsek Zol­tán 45 éves, békéscsabai biztosítási ta­nácsadó: — Minden­nap akad egy szabad órám, ilyenkor eljö­vök a könyvtárba, ahol szeren­csére rengetegféle újságot kí­nálnak. Ez jó lehetőség a tájé­kozódásra akár a napi politika, akár a kultúra terén. Legtöbb­ször a napilapokat olvasom, de akadnak kedvenc magazinjaim Viczián Zol­tán 15 éves, békéscsabai tanuló: — Éppen egy horgászújságot nézegetek most, szívesen olvasgatok er­ről a témáról. A Tarzan történe­teihez hasonló könyveket és az izgalmas kalandregényeket szok­tam olvasni. A romantika nem az én műfajom, egy történet legyen fordulatos és szórakoztató. Tóth Károlyné békéscsabai tanár: — Annyi érdekes folyó­irat és újság jelenik meg, szinte lehetet­len az összes olyan újságot megfizetni, amit szívesen olvas az ember. A mai magas könyv­árak mellett nagy segítség a könyvtár adta lehetőség, hogy rendszeresen tájékozódhassunk és kikapcsolódjunk. B. P. A. ÍS. FOTÓ: SUCH TAMÁS Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szíve­sen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca embe­rének. Beküldési cím: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Mun­kácsy u. 4. A levelezőlapra írják rá: Megkérdeztük olvasóinkat Nyertek a nagykamarásiak A nagykamarási általános isko­la a Magyar Vöröskereszt Or­szágos Titkárságától a napok­ban kapott értesítés szerint 23 ezer forintot nyert a karácsonyi gyermekprogramok támogatá­sára. A kapott pénz azért is je­lentős — mondták —, mert a meghirdetett 2 millió forint összdíjazású kiírásra 99 pálya­művel közel 7 millió forintos igény jelentkezett, melyekből a titkárság igyekezett arányos összegekkel támogatni a kérel­meket. (1) Egymillió ember „főnöke lett A vésztői polgármester sikere Tízmillió forint a békéscsabai önkormányzattól Eltűnt bozótok, megszépülő temetők Az élők nemes kötelessége, hogy tisztességgel ápolják a közénk vissza már sohasem térők emlékét. Ám az a jó, ha nem csak a sírokra helyezett virágok jelzik a kegyelet megnyilvánulásait. Halottainknak a köz is tartozik, méghozzá a sírok, illetve a te­metők közvetlen környezetének rendben tartásával. Egyszeriben egymillió ember „főnöke” lett Kaszai János, Vésztő polgármestere. No, nem a sárréti nagyközség lélekszáma duzzadt fel hirtelen ilyen ma­gasra, hanem Kaszai Jánost vá­lasztották meg a Vasutas Tele­pülések Országos Szövetségé­nek elnökévé. Kaszai János évek óta jelen­tős tevékenységet folytat a vas­út megmaradása érdekében. Többek között az ő hathatós lobbizásának köszönhető, hogy évekkel ezelőtt nem szűnt meg a vésztői szárnyvonal, sőt 1985. október elsején a MÁV Rt. — a térségben elsőként — létrehozta a Vésztői Regionális Vasutat. A fáradságot és időt nem kí­mélő polgármester tevékeny és eredményes munkájáért már több elismerést is kapott a vas­úttól. Most pedig ismét beiga­zolódott, hogy nagy szükség van a vésztői polgármester munkájára. A Vasutas Telepü­lések Országos Szövetsége hét­főn Hatvanban tartotta közgyű­lését, ahol Kaszai Jánost válasz­tották (két jelölt közül) orszá­gos elnöknek. A Vasutas Települések Or­szágos Szövetségének mintegy száz önkormányzat a tagja, s ezeken a településeken össze­sen több mint egymillió ember él. Kaszai János eddig a szövet­ség alelnöke volt, mostani meg­választása az országos elnöki ti­tulusra négy évre szól. M. B. Szilárdul a zsadányi Dózsa A zsadányiak régi óhaja válik valóra azzal, hogy hamarosan szilárd útburkolat kerül a tele­pülés életében fontos szerepet betöltő Dózsa György utcára. Dudás Árpád polgármester elmondta: a 818 méter hosszú útburkolat pályázati pénzből, önkormányzati erőből és lakos­sági hozzájárulásból épül meg. Az önkormányzat a célra az Or­szágos Útalapból nyert pénzt, a saját részt pedig munkaerő ren­delkezésre bocsátásával bizto­sítja. A lakosságnak telkenként 12 ezer forinttal kell hozzájárul­nia a beruházáshoz. Végezetül a polgármester megemlítette: a Dózsa György utca szilárd burkolatának kiépí­téséhez tavasszal kezdenek hoz­zá, s az a lehető legrövidebb időn belül elkészül. (i) Manapság még visszahúzóbb erő a pénz hiánya, ezért aztán kivált örömteli, ha jó példával találkozunk — mint a békéscsa­bai városi önkormányzat jóvol­tából. Nem csak a hozzátarto­zók, az ottani kiskerttulajdono­sok vették észre megnyugvás­sal, hogy a közelmúltban meg­szépült a Kastély utcai, úgyne­vezett zárt evangélikus temető. Október végén járdaépítők, parkrendezők vették „kezelés alá” a környezetet. Miközben belül, a Lencsési út felől eltün­tették a bozótot, kivágták a kor­hadt fákat, új kerítést építettek, a körgát mellett új járdasort fek­tettek le. — A közgyűlés, megismer­ve a város bezárt és működő temetőinek állapotát, 1998- ban úgy döntött, hogy terüle­tük és férőhelyük arányában, összesen 10 millió forintot biztosít rendbetételükre — vá­laszolta érdeklődésünkre Bánfi Ádám városi főmérnök. Hozzátette: ilyenre a korábbi években nem volt példa és egyelőre nincs tervben hason­ló keret. Az evangélikus egyházköz­ség 4 millió forinttal gazdál­kodhatott és aki arra jár, érzé­kelheti, a Csabákért Kft. a szó­ban forgó Kastély utcai teme­tőnél jó munkát végzett. Me­gyeri Jenő ügyvezetőtől annyit sikerült megtudnunk, hogy más evangélikus temetők fel­újításával is őket bízták meg a városban. Kutyej Pál lelkész elmondta, még nem fejeződtek be teljesen a munkálatok, ta­vasszal a permetezéssel foly­tatják. (fábián) Értesítjük tisztelt Vásárlóinkat, hogy az Univerzál Háztartási- Vegyi Kereskedelmi Kft. Békéscsaba, Bartók Béla út 42. szám alatti festékek és vegyi áruk boltja 1998. december 14-étől 20-áig költözés miatt ZÁRVA TART. 1998. december 21-étől a Békéscsaba, Bartók Béla út 70. szám alatti új helyen várjuk kedves vásárlóinkat. STARTOLJATOK A 88,9 MHZ-RE! Válasszatok zenét a nagyszünetre! Kedves békéscsabai diákok! A jövő héttől a Start Rádióban mindennap 9.45 és 10.45 között, vagyis a nagyszünetben az általatok kiválasztott dalokat hallgat­hatjátok az iskolarádión keresztül. Nem kell mást tennetek, mint kivágni a szelvényt, melyen megjelöltétek azokat a dalokat, melyeket szívesen hallgatnátok a rádióban. A szelvényt küldjétek be vagy vigyétek be személyesen péntekig a Start Rádióba (Bartók B. út 23/A, telefon/fax: 324-552). 1. Jennifer Paige: Crush □ 8. Spice Grils: Good bye □ 2. TNT: Bele vagyok zúgva □ 9. Bestiák: 3. Ace Of Base: Fáj még, ha néha felhívsz □ Travel to romantis □ 10. Fresh: Hideg a szív □ 4. Masterboy: Dancin Forever □ 11. Emberek: Forog a föld a 5. Cher: Believe □ 12. A.T.N.: Gyere táncolj! □ 6. Spacedust: Gym and tonic □ 13. Ámokfutók: Csak a csillagok □ 7. George Michael: Outside □ +1. Yello: Jingle Bells □ A legtöbb szavazatot kapott 5 dal biztosan hallható lesz i jövő héten a Start Rádió „Nagyszünet" című műsorában. Nem csupán a temető szépült meg, az utcakép is megváltozott fotó: lehoczky Péter

Next

/
Thumbnails
Contents