Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-26 / 277. szám
RIPORT 1998. november 26., csütörtök Andersen és Hamlet hazájában télies az október — Vendégművészeink viharos sikere a Dán Rádió koncerttermében Magyar napok Koppenhágában A véletlen úgy hozta, hogy a dán Európai Intézet által magyar újságíróknak szervezett uniós továbbképzés október 18-ától 23-áig egy időben zajlott hazánk kultúrájának koppenhágai bemutatásával, pontosabban a 20-ától 31-éig tartó rendezvénysorozat első felével. A szeminárium keretében reggeltől estig kemény munka folyt, Koppenhága felfedezésére vendéglátóink nem hagytak időt, így aztán a rövid ebédszünetekben és esténként igyekeztünk valamit mégis látni a világ legősibb királyságának fővárosából. Ezeket a benyomásokat, élményeket szeretném most megosztani Olvasóimmal. Dánia szülötte, Andersen meséje alapján mintázták meg a Kis hableány szobrát, Koppenhága jelképét A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma nevében Hámori József nyitotta meg október 20- án este a koppenhágai Radio- huset, a Dán Rádió koncerttermében A magyar kultúra napjai rendezvénysorozatot. A miniszter Albert Camus egységes Eu- rópa-látomását idézte angol nyelvű ünnepi beszédében, majd arról szólt, hogy bár Dánia és hazánk földrajzilag igen távol esik egymástól, közös vonás, hogy nemzeti kultúránk és anyanyelvűnk egyedi, és az európai örökség része. A köszöntő után a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye következett, Fischer Iván vezényelt, Ránki Dezső zongorázott. Bartók Zongora concertója, Stravinsky szimfóniája és Petruskája forró hangulatot teremtett, óriási sikert aratott, és a koncerteken, színházakban egyébként mértéktartó dán közönség viharos tapssal, felállva ünnepelte a magyar művészeket. A magyar napokon fellépett többek között Virágh András orgonaművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Honvéd Művészegyüttes, fotó-, grafikai, várostörténeti és éremkiállítás nyílt. Az Európai Intézet Koppenhága kikötői negyedében, a Kvaesthusgade 5.C alatt található; a szépen felújított, egyszerű, de hangulatos emeletes háZ apró ablakáiVal1 Valamikor raktárépület lehetett, hiszen ez az a környék, amit a kikötői kereskedelem csak néhány éve adott át a városnak közhasznú célokra. Ahogy a belváros felől jövet, az egyik kanális partjáról befordulunk a rövid utcácskába, rögtön szembetűnik, hogy az utca végén hatalmas komphajó tomyosodik a két-háromeletes házak fölé. A malmöi járat, minden nap 17 órakor indul Svédországba, 45 perc az út. Biciklin a belvárosban Andersen és Hamlet hazájának fővárosában — egy jó térképre és némi figyelemre hagyatkozva — bátran nekivághat az idegen a sétának. A sok kanális, csatorna, tó tele csónakokkal, hajókkal, mindenütt árbocok, hajókémények nyúlnak a magasba, tengerész pubok, kocsmák sorakoznak, nehogy egy percre is elfeledjük, hol járunk. Körbe víz, víz, víz! Különös, de ebben a vizek által ölelt északi városban az ember biztonságban és otthon érzi magát, mintha csak mindig itt járt, kelt volna. Ennek egyik oka lehet, hogy a belváros szinte teljesen a gyalogosoké, alig akad keresztező utca, ahol járműforgalom halad. A másik magyarázat, hogy a hideg ellenére még mindig rengeteg a szabadtéri kávézó, söröző, étterem, kocsma, presszó, a kerthelyiség. A járdákon jobbról, balról asztalok, székek, a szabadban üldögélnek a merészebb vendégek, a fázósabbak találnak maguknak meleg plédeket, takarókat, csak úgy, a székeken. Gondoltuk néha, kölcsönveszünk egyet, elkel még a hátunkon, a kabát tetején, aztán, ha már nem kell, majd egy másik étterem előtt a székre letesszük, otthagyjuk. Ez az ötlet fel sem merült volna, ha nem mesélik a helybéliek, hogy a rengeteg kerékpár úton, útfélen arra való, hogy bárki bármikor néhány korona ellenében kölcsönvegye, elkarikázzon rajta, ameddig csak akar, aztán majd letegye. Még a pénzét is visszakapja. Ez is Koppenhága! S ez is oka lehet annak, hogy az ember otthon és biztonságban érzi magát; nem kiszolgáltatottnak, nem elveszettnek, mint a félelmetes világvárosokban. Persze, a közbiztonság — úgy értesültünk róla, hogy az is igazán kielégítő. Láttuk nem egyszer, hogy a dánok sem lakást, sem autót nem zárnak be maguk után. S ott-tartózkodá- sunk alatt sosem gondoltunk arra, hogy az éjszakai utcákon bármitől tartanunk kellett volna. Bár egy idősebb hölgy egyszer azt mondta: már semmi sem a régi, a közbiztonság sem, mióta a skandináv országokban is sok az idegen. Az intézettől a tengerészvendéglők mellett, természetesen vízparton vezetett az út a Kongens Nytorv irányába, és ott, a Királyi Színház épületénél, amely a világhírű Dán Királyi Balett otthona is, fordultunk balra a „sétálófőutca”, az Ostergade és „alutcái” felé. Annyi Koppenhágában az elegáns sétálóutca, hogy talán hetekig lehetne itt barangolni és mégis mindig újabb csodákat felfedezni. Az épületek gazdag kikötők és kereskedelmi központok fénykorát idézik, a kirakatokra és a függönymentes, vitrinnek használt, kivilágított ablakokra egyaránt a mértéktartó, egyszerű dekoráció jellemző, nem a túlzsúfoltság, nem a hivalkodás. Csodálatosak az üvegek és a porcelánok, minden, ami az ízléses lakberendezés kelléke, itt aztán van bőven valódi norvégmintás pulóver, a tehetősebbeknek fantasztikus választék ékszerből. Nem veszélytelen, de megéri engedni a csábításnak egy-egy édességboltban, mert a bonbonok, csokoládék, sütemények nemcsak gyönyörűek, hanem nagyon finomak is. Hát, engedtünk. Eső nemcsak fentről esik A kiadósabb ételsorokra előkelő belvárosi éttermekben úgysem volt sem időnk, sem pénzünk, inkább a szolidabb árfekvésű gyorsbüfékkel kellett beérnünk, kevés szabadidőnket inkább a nézelődésre fordítottuk. Elég sok a járókelő, még a késői órákban is, főleg fiatalok; láttam biciklis lányokat és fiúkat csoportokban egyik kocsmától a másikig tekerni, „védőitalként” sört fogyasztottak, aztán újra nyeregbe pattantak, nem tudom, milyen hosszú túrára vállalkoztak ilyen módon. Mindenesetre jól beöltöztek az útra, télidzseki, hósapka, vastag kesztyű — lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem: az október Dániában már eléggé télies. Elutazásunk előtt figyelmeztettek: a ballonkabát kevés, és természetesen esernyő nélkül egy tapodtat se! A jóslat bevált, bizony kellett a meleg ruha, a télikabát, míg az esernyővel kicsit bonyolultabb volt a helyzet. Esni esett rendesen, majdnem mindig, de ugyanakkor olyan erős, viharos szél fújt, hogy egyszerűen kitekerte a kezünkből, s miközben két kézzel az ernyőbe kapaszkodva próbáltunk egyensúlyozni, földközelben maradni, addig a jéghideg víz folyt a csuklónkról befelé, végig a karunkon. Az eső meg valahogyan nemcsak felülről esik, a szél is hordja alaposan minden irányból. A városnéző séta ezért — átöltözés céljából — többször is a szállodába vezetett, még szerencse, hogy a belváros szívében, a Peder Skrams Gadén laktunk. Koppenhága — dánul Kobenhavn — egyébként Skandinávia legnagyobb városa, az ország 5,2 millió lakosából itt él másfél millió. A főváros elődjét 825 évvel ezelőtt Absalon püspök alapította, Koppenhága 1416 óta Dánia fővárosa. Pompás palotáiban gyönyörködve nehéz elképzelni, hogy a 17. században a svédek ostromolták, a következő évszázadban két tűzvész pusztította, az 1800- as évek elején a napóleoni háborúban kétszer angol támadás érte, a második világháborúban pedig a nácik foglalták el. Erotika — üvegen át Fájdalmasan vettük tudomásul, hogy Koppenhága nevezetességeit csak kívülről engedték megcsodálni; így Amalien- borgot, II. Margit királynő rezidenciáját, ahol legalább egy őrségváltást láthattunk, vagy a Rosenborg Palotát, ahol a királyi ékszereket őrzik. Még szerencse, hogy 'a hálpiac, vagy a Hans Christian Andersen meséje alapján megmintázott Kis hableány megtekintése nem időhöz kötött. Mindjárt az Ostergade elején hívogatott a Guinness Múzeum, bejárata előtt a világ legmagasabb férfiúja, belül a Titanic roncsai jelezték, hogy itt őrzik és vonultatják fel az emberiség történetének legjeit. Sajnos azonban itt sincs éjszakai nyitvatartás, ahogyan az Erotika Múzeumban sincs, ahol állítólag festmények, fotók, francia képeslapok, filmek, indiai miniatűrök, magazinok, szobrok, játékszerek sorakoznak az erotikus zónából. Andersen és Onassis, Marilyn Monroe és Clark Gable és még sok híres ember szexuális életét, szokásait lehet tanulmányozni — hogy miképp, azt sajnos nem sikerült megtudni. A múzeum bemutatja a 18. századi koppenhágai prostitúciót, Sade márki viselt dolgait, az amerikai Playboy történetét, és a látogatónak személyes szexuális horoszkópot ígérnek ajándékba. A városnéző túrákat hirdető prospektusokon általában szerepelnek az árak, de itt a meghívóról nem derült ki az élvezet díja. A dánok mindenesetre nagyon büszkék arra, hogy a világon elsőként engedélyeztek szabadutat a pornográfiának 1968—69-ben, alighanem a szabados elv részeként fogható fel az Erotika Múzeum létrehozása is. Andersen-meséken nevelkedett és Shakespeare életművéből több egyetemi féléven át iskolázott irodalomrajongónak érthető módon minden vágya, ha már Koppenhágában jár, hogy eljusson Helsingörbe, Hamlet kastélyába és Odensébe, ahol Andersen, a szegény suszter fia született 1805-ben. Uniós kiképzésünk tervezetében azonban, mint említettem, ilyen jellegű programok egyáltalán nem szerepeltek. Ám az egyik napot, október 22- ét nem az intézetben, hanem a fővárostól északra, Snekker- stenben, az ottani Konferencia Központban töltöttük, oda körülbelül egy óra alatt érkeztünk meg gyorsvasúttal. Egyébként csodálatos vidéken, erdők és tengerpart mentén vezetett az út, és onnan Helsingör már csak két megállóra van, így hát húsztagú csoportunkból hatan elindultunk még tovább, északra. Mindezt este fél tíz után — addig tartott az okítást követő búcsúvacsora —, és szakadó esőben. Hogy legalább a hamleti helyszínre eljutottunk, azt rokonszenves dán oktatónknak, a fiatal Kim Kaas Hansennek köszönhettük. Köszöntük is, mert úgy véltük, Helsingört nem szabad kihagy- ni. Este tíz múlt, amikor némiképp elcsigázottan, átázva, de teli izgalommal megérkeztünk a tett színhelyére. Az éjszakai sötétség, a viharos szél és a szakadó eső csak fokozta a kísérteties hangulatot, és egyszercsak megpillantottuk magunk előtt, a hegytetőn a reneszánsz Kronborg kastélyt, Hamlet kastélyát. 1574 és 1585 között épült ez a kastély, vagy inkább erődítmény a dán érdekek védelmére, az itt áthaladó hajóforgalom megadóztatása céljából. Shakespeare Hamletje tette világhírűvé ezt a kastélyt, ahol az elmúlt években számos ismert társulat adta elő a drámát. Nem a szellem szólt A látvány és a hangulat egészen magával ragadott, mintha nem is a földön jártunk volna, amikor kiáltást hallottunk a hátunk mögött. De nem Hamlet apjának szelleme volt, hanem az őrség, egy katona. Azt kifogásolta erőteljesen, hogy fényképezni próbáltunk, bár tudtuk, a sötétségben sokkal erősebb vaku kellene ahhoz, hogy a felvételből tényleg legyen valami. „Katonai terület, fotózni tilos!” — harsogta a parti őrség a sötétségben. „Yes, Sir, sorry” — válaszoltuk. Honnan tudtuk volna, hogy az irodalmi színtér mára ekkorát változott?! Andersen nyomába már nem sikerült eljutni, de legalább a hamleti légkörből szippantottunk egy kicsit. Aztán még sétáltunk egyet Helsingörben, 15—16. századi épületek között — by night. Az utolsó vonat nem sokkal éjfél után indult Koppenhágába, ahol másnap még hat kemény óra oktatás rázott vissza kíméletlenül a jelenbe. Utána búcsúséta, vagy inkább egy utolsó rohanás a dán főváros szívében, apróbb ajándékok beszerzése, majd indulás a repülőtérre. Ez volt az a különösen viharos nap, amikor már a reggeli híradások arról szóltak, hogy az időjárás miatt, a közlekedés biztonsága érdekében lezárták a Svédországba vezető hidat, az összes kikötőt és töröltek minden skandináv repülőjáratot. A Budapestről érkező MALEV-gépre is soká kellett vámunk a transitban, de azzal vigasztaltuk magunkat, hogy ha már vihar, inkább a földön, mint a levegőben! Késve landolt és startolt a repülőnk, de végül szerencsésen hazaérkeztünk, az északi partokkal együtt, hála Istennek, magunk mögött hagytuk az ítéletidőt is. Utóirat: az egész továbbképzés természetesen angol nyelven zajlott. S Dániában egészen természetes, hogy a kisgyerektől az idős emberig, a taxisofőrtől a pincérig, a bolti eladótól a rendőrig mindenki kiválóan beszél angolul, sokan még svédül, németül, franciául is. Niedzielsky Katalin Csend és nyugalom északon, mintha nem is egy világvárosban lennénk: ez a vízparti út vezet az Európai Intézet felé. S ritka pillanat, amikor a nap süt, nem az eső esik
