Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-20 / 272. szám
1998. november 20., péntek SPORT Döntés decemberben Tegnap reggeltől tartotta Békéscsaba közgyűlése soros ülését a városháza dísztermében, amelyen a zárt ülésen taglalta a település két kiemelkedő csapatsportágának, az Előre FC Békéscsaba labdarúgóinak és a Békéscsabai NKC kézilabdázóinak ügyét. Mint ismert, mindkét csőd szélén álló sportklub támogatási kérelemmel fordult a testülethez. Köztük olyannal is, hogy örömmel látnák, ha szponzori kapcsolat jönne létre közöttük, a labdarúgók esetében pedig akár azt is elképzelhetőnek találták, hogy az Előre FC-t működtető Előre Kft. egyik tagja lenne az önkormányzat. A testület majd egy órán át elemezte a kialakult helyzetet, vitatkoztak a megoldás módozatain, végül arra az elhatározásra jutottak, hogy felkérik a sportágazatért felelős bizottságot, valamint a pénzügyi költségvetési bizottságot, hogy a decemberi közgyűlésre dolgozzon ki programot a Békéscsabai NKC és az Előre FC Békéscsaba további finanszírozási lehetőségére. Ezt a testület egyhangúlag, 21 igennel megszavazta. Ugyancsak terítékre került a 4-es Honvéd utcai lőtér ügye is, ebben úgy határoztak, nyílt pályázatot hirdetnek a lőtér üzemeltetésére — kaptuk az információt Domokos Gabriellától, a polgár- mesteri hivatal oktatási, köz- művelődési és sportirodájának sportcsoport-vezetőjétől. Amatőr futók évzárója A Budapest Sportiroda rendkívül sikeres évet zárt 1998-ban, amit alátámaszt, hogy a megrendezett 11 futóversenyre 51 ezer nevezés érkezett. Mindez jól érzékelteti a hazai amatőr futóélet töretlen fejlődését. Idén első alkalommal november 21- én a Nemzeti Sportcsarnokban hagyományteremtő szándékkal megrendezik a Spuri bulit, ahol átadásra kerülnek a 13. Nike Budapest Félmaraton és a 13. Kaiser’s-Plus Budapest Mara- ton szenior korcsoportos díjat. Ez azért is érdekes, mert Békés megyéből a Nike félmaratoni versenyen 35 férfi és hét hölgy is indult, míg a hosszabb távú Kaiser’s-Plus maratonon 17 férfi és három nő rajtolt. Végéhez érkezett az OTP Bank kilométergyűjtő akció is, a legtöbb kilométert teljesítők átvehetik az okleveleket és az ajándékokat. A délutáni fő esemény a Fuss a Citroenért akció sorsolása lesz azok között, akik március óta indultak a Budapest Sportiroda versenyein. Ezúttal 35 ezer sorsjegytulajdonos közül kerül ki a Saxo tulajdonosa. Góg Anikó az év legjobbja Budapesten a napokban mintegy négyszáz triatlonista részvételével rendezték meg a hagyományos triatlonbálat, amelyen a Magyar Triatlonszövet- ség korosztályonként megjutalmazta az idei év legjobbjait. A junior nőknél az év sportolója címet Góg Anikó, az Orosházi Eötvös DPSE versenyzője szerezte meg. Máté az Athén 2004 programban Máté Gábor, a Csabai Atléták SE ifjúsági világbajnoki bronzérmes diszkoszvetője, a Magyar Atlétikai Szövetség javaslatára tagja lett a Magyar Olimpiai Bizottság Athén 2004 utánpótlásprogramjának. A fiatal, jövőre az Egyesült Államokban tanuló sportoló felkészülését a program keretében anyagilag is támogatja a MOB. Önkénteseket keresnek A 2006-os téli játékok rendezési jogáért pályázó svájci Sión olimpiai szervező bizottsága olyan kampányt indított, amelynek célja, hogy a lehető legtöbb önkéntest toborozza az esetleges sikeres pályázat utáni munkálatok elvégzésére. A kezdeményezésnek elsődlegesen az a célja, hogy bizonyítsa a svájci város és környéke lakóinak az olimpia melletti elkötelezettségét. Lothar Matthäus a bíróság előtt Lothar Matthäus, a Bayern München 130-szoros német válogatott labdarúgója hamarosan bíróság elé áll, mivel egy közúti szabálysértést követően nem volt hajlandó kifizetni a helyszíni bírságot. A rendőrség ezért feljelentette őt — jelentette az AFP francia hírügynökség. Matthäus május 11-én a dél-németországi Garching mellett forgalmi dugóba keveredett az egyik autópályán, ám nem tudott türelmesen várakozni, így a leállósávot vette igénybe az előzéshez. Balszerencséjére, ötszáz méter megtétele után rendőrök állították meg, akik az előírásoknak megfelelően 200 márkára bírságolták őt. A labdarúgó azonban dühbe gurult és nem volt hajlandó fizetni. A feljelentést követően ügyét egy müncheni bíróság tárgyalja a jövő hét elején. PÉNTEK KOSÁRLABDA. NB II. Nyíregyházi MGFSC—Békési Afész SE, női, 17.00, Közgáz DSK—-Mezőberényi SDSE, férfi, 19.30. RÖPLABDA. Magyar Kupa mérkőzés. Kaposvári NRC—Békéscsabai Főiskola DSE, női, 18.30. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB I A. OMTK-Hungarotel I.—Szek- szárd SK I., női, 11.00, Békési TE I.—Harkány I., férfi, 11.00. NB II. Makó—Békési TE, női, 11.00, Újpesti Óceán—OMTK- Hungarotel II., női, 11.00, Jászkun Volán Nefag—Békési TE 11., férfi, 11.00. NB III. Élésker Gyula—Kisújszállás II., férfi, 11.00, KÉZILABDA. NB I B. Gödöllő—Békési FKC, férfi, 17.00, Gyulai SE—Agro SE Orosháza, női, 17.00. KOSÁRLABDA. NB II. SPORTMŰSOR Közgáz DSK—Békéscsabai KK, férfi, 14.00. LABDARÚGÁS. NB III. Gyomaendrődi Barátság— Mélykút, 13.00, Berki. NB I-es ifjúsági bajnokságért. Debreceni VSC—Előre FC Békéscsaba B, 10.30. Debreceni VSC— Előre FC Békéscsaba A, 12.30. SAKK. Megyei bajnokság 4. forduló. Párosítás: Békés— Gyula, 9.00, Csorvás—OMTK 11., 9.00, Battonya—Békéscsabai Építők II., 9.00, Mezőbe- rény—-Csabai SK, 9.00, Szarvas II.—Gyomaendrőd-Dévaványa SE II., 9.00. RÖPLABDA. NB I. Magyar ifjúsági válogatott—Békéscsabai Főiskola DSE, női, Szeged, 11.00. TEREMFOCI. IX. Berta József-emléktorna, Orosháza, Eötvös téri sportcsarnok, 8.30. Dávid Kupa teremlabdarúgótorna (5—6. osztályosok), Békéscsaba, 2. sz. iskola, 9.00. VÍZILABDA. OB I B. Ber- tók-Szentes—Békéscsabai VSC, 13.00. OB II., rájátszás. Szentes, 10.00 (a békéscsabaiak ellenfelei a helyszínen lesznek ismertek). VASÁRNAP ASZTALITENISZ. NB I A. Kecskeméti Spartacus— OMTK-Hungarotel I., női, 15.00, Kecskeméti Profitholding—Békési TE I., férfi, 11.00. NB III. Élésker Gyula— Cegléd, férfi, 11.00. KÉZILABDA. NB I B. Debreceni Sí—Újkígyós Csaba KC, férfi, 14.00. LABDARÚGÁS. NB I. Kecskeméti FC—Előre FC Békéscsaba, 13.00, Veres L. (Mohácsi, Vida). TEREMFOCI. Mezőberényi torna 1. fordulója, Mező- berény, sportcsarnok, 9.00. Dávid Kupa teremlabdarúgótorna (5—6. osztályosok), Békéscsaba, 2. sz. iskola, 9.00. Mérlegen a Gyulai FC NB Il-es labdarúgócsapata Újoncként az ötödik helyen zártak A gyulaiak egyik legnagyobb sikerüket a két éve még a legmagasabb osztályban szerepelt Csepel 2—1-es legyőzésével aratták. Felvételünkön Frank Qobbról, fehér nadrágban) veszélyezteti Túri (1) kapuját fotó: such tamás Befejeződött a labdarúgó NB II Keleti csoportjának őszi küzdelemsorozata. Az újonc Gyulai FC kitűnően szerepelt az idényben, hiszen huszonöt ponttal az ötödik helyet szerezte meg. A fürdővárosiak őszi teljesítményéről, a téli felkészülésről, a további tervekről beszélgettünk Cserháti Istvánnal, az együttes edzőjével. — Újoncként milyen tervekkel vágtak neki az NB Il-es bajnokságnak? Mi valósult meg a célkitűzésekből? — A biztos bentmaradást tűztük ki célul. Az elmúlt idényben 32 ponttal lehetett bentmaradni, ennek figyelem- bevételével 17 pontot terveztem az őszre. Ezt túlteljesítette a gárda, hiszen huszonöt pontot gyűjtöttünk, igaz most kiegyensúlyozottabb a mezőny, mint korábban. Újoncként kezdetben nehezen szoktuk meg a magasabb osztály követelményeit, hiszen több új embert kellett beépíteni a csapatba. A fordulópontot a Kazincbarcika elleni győzelem jelentette, ez összerázta az együttest, s ezután már jöttek az eredmények. Sikerünket a jó közösségi szellemnek köszönhetjük. — Mely mérkőzéseken nyújtott jó teljesítményt az együttes, hol volt a mélypont? — A Tápiószecső és a Csepel elleni hazai találkozón kitűnő teljesítményt nyújtottak a fiúk. Az utolsó fordulóbeli Borsod Volán elleni idegenbeli találkozón pedig a sárdagasztás- ban igazi csapategységről tett tanúbizonyságot a gárda, s elsősorban ennek köszönhettük a győzelmet. — A szakvezető szerint kik nyújtották a legjobb teljesítményt az ősszel, kik állnak a házi góljövőlista élén? — Úgy érzem, mindenki hozta magát az ősszel, így egyénileg senkit sem szeretnék kiemelni. Nálunk nincsenek sztárok, mindenki becsületesen csinálja a dolgát. A mérkőzéseinken a csapategység dominált. A házi góllövőlistát Resetár vezeti hat góllal, amelyből ötöt 11-esből szerzett. Kulcsár és Boruzs három-három gólt rúgott, Tamási, Borbola, Ekker, Abrudán, Frank egyszer-egyszer volt eredményes, míg egy találat öngólból esett. — Kik biztosították az anyagiakat a gyulai klub működtetésére? — Főszponzorunk az önkormányzat, amely a költségvetés jelentős részét adja. Emellett több cég és vállalkozó is támogat bennünket. A működéshez és a nyugodt szakmai munka elvégzéséhez szükséges feltételek adottak. — Várhatók-e változások a keretben a téli szünetben? Mi a további program, mikor kezdik a felkészülést a tavaszi idényre? — Az ősszel többször is említettem, hogy szűkös a keretünk, különösen, ha eltiltások és sérülések jelentkeznek. Ha az anyagiak megengedik, szeretnénk posztra egy-két új játékost igazolni. Most két hétig még szabadtéri, majd két hétig termi edzések lesznek december 20- áig. Az új idényre a felkészülést január 4-én kezdjük, s az alapozáson részt vesz az ifjúsági csapat három-négy legtehetségesebb tagja is — fejezte be a szakvezető. (verasztó) A Tóth család szinte minden tagja közreműködött ezen az estén Számvetés a kígyósi lovasklubnál A lovas közösségek közül elsőként a Kígyósi Szabadidő Lovasklub tartotta meg az éves beszámoló közgyűlését az elmúlt hét végén. A hagyományosan fehér asztal melletti rendezvényen a társklubok képviselői is jelen voltak: Kunágotáról, Medgyesegyhá- záról, Battonyáról, Orosházáról érkeztek vendégek. Várták a megyei szövetség képviselőit is, de ők nem tudtak részt venni. A házigazdák nevében Tóth György, a klub vezetője röviden beszámolt az egész éves tevékenységről. Örömmel állapította meg, hogy a két Kígyóson sokan szeretik a lovassportot. Ebben az évben három versenyt rendeztek, kettőt Szabadkígyóson, egyet Újkígyóson. Részt vettek az orosházi nemzetközi versenyen is. Fő profiljuk változatlanul a galopp maradt. Az eredményeikkel elégedettek, a Tóth család fiatalabb tagjai az eddigi hírnevüknek megfelelően teljesítettek a bajnokságban. Ifj. Tóth György Orosházán, az 1200 méteres gazdafutamban ezüstérmes lett. Ifjabb Tóth György a 800 méteres galoppszámban megyei másodikként, míg Tóth Krisztián az 1600 méteres tenyészverseny első helyezettjeként fejezte be a bajnokságot. Tóth Krisztián Wolfart József lovával versenyzett és nyert, de a család saját tenyésztésű lovai is rajthoz álltak ebben az idényben. Tovább bővült a klub tagsága, ugyanis a mezőmegyeri lovasok a jövőben kígyósi színekben versenyeznek. Az 1999-es év terveiről még nem sokat tudnak mondani, a téli időszakot használják fel a felkészülésre, a tervezésre. A beszámoló utáni vacsora, a büfészolgáltatás a klub tagjainak munkáját dicsérte. A talp- alávalót is helyi zenekar húzta, Tóth Lajos vezetésével. Erre mondták többen, hogy a Tóth család szinte minden tagja közreműködött ezen az estén. Szabó Zsuzsa CTjazbalkótyón ókósan! Most nem kell súlyos terheket felvállalnia! Már havi 865 Ft-ért konvektora, 1289 Ft-ért gázkazánja lehet. Hívja kirendeltségeinket és kapcsolódjon be minél hamarabb az akcióba. • • /Ve feledje, fia okosan gazdálkodik most ön is készülékhez julhal! Békéscsabai Kirendeltség: 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 4. Tel.: (66) 443-711 Gyulai Kirendeltség: 5700 Gyula, Nürnbergi u. 10. Tel.: (66) 361-588 Szeghalmi Kirendeltség: 5520 Szeghalom, Bocskai u. 53. Tel.: (66) 371-608 Mezökovácsházi Kirendeltség: 5800 Mezőkovácsháza, Szabadság u. 103/A. Tel.: (68) 381-654 Orosházi Kirendeltség: 5900 Orosháza, Fürdő u. 1. Tel.: (68) 311-622