Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-20 / 272. szám

MEGYEI KORKÉP 1998. november 20., péntek Költészetről. (1) A füzesgyarmati kulturális in­tézmények meghívására ma 17 órakor a községi könyvtár olvasótermében a mező­kovácsházi Hetényi György — mutatja be legújabb ver­seskötetét az érdeklődőknek. Véradó ünnep. (1) A Vöröskereszt medgyes- bodzási és pusztaottlakai alap­szervezeteinek közreműködé­sével ma 18 órától véradó ün­nepséget rendeznek a med- gyesbodzási közösségi ház­ban. A vacsorával és bállal egybekötött rendezvényen ki­tüntetések átadására is sor ke­rül, ahol Bodzásról három 10- szeres, két 20-szoros, egy 40- szeres, valamint Ottlakáról egy 10-szeres és egy 30-szo- ros véradó vehet át elismerő oklevelet és ajándékot. Drogmentesen. (i) Csupán diákigazolvány lesz a belépő azon a drogmentes diszkón, amelyet ma 19 órá­tól a szeghalmi Holsten sö­rözőben a város két középis­kolájába járó diákoknak szervez a Szeghalmi Rend­őrkapitányság. A rendezvé­nyen nemcsak a drog, de a szeszes ital fogyasztása és a dohányzás is tilos lesz. He­lyette üdítőt, pogácsát kap­nak a résztvevők. Akik pe­dig a drogtotót kitöltik, aján­dékokat nyernek. Báli jubileum, (gh) Mezőhegyesen a József Attila Általános Művelődési Köz­pont az idén immár ötödik al­kalommal rendez Erzsébet- bált. A nyitó táncot neves együttesek mutatják be, a mű­sorban pedig országos hírű művészek lépnek fel. A ma 19 órakor kezdődő bál sztár­vendége Petrik Balázs, a hu­morfesztivál győztese. Balesetek, (f) Mezőkováes- háza belterületén tegnap haj­nalban egy személygépkocsi ke­rékpárost ütött el, ennek a bal­esetnek egy könnyű sérültje volt, a kerékpáros. Délután Bé­késcsabán, a Berényi úton egy személygépkocsi elé lépő idős hölgy súlyosan megsérült, és ugyancsak súlyos sérüléssel szállították kórházba azt a ke­rékpárost, akit a Szabadság té­ren, a Party étterem előtt gázolt el egy személygépkocsi. Szarvason is történt személy- gépkocsi—kerékpáros karam­bol csütörtökön, itt könnyű sé­rülés lett az ütközés vége. Munkagép-specialisták Orosházán Teleszkópos rakodó bemutatója a szérűskertben Trágyaszóró gép munka közben az AXIÁL Kft. bemutatóján Az AXIÁL Kft., amikor Oros­házán is telephelyet nyitott, tovább erősítette pozícióját a mezőgazdasági gép- és alkat­rész-forgalmazásban. Történt mindez az év elején. A 6 ezer négyzetméteres területen al­katrészraktár, gépbemutató terület, bolt is működik. Tevé­kenységük fő profilja az alkatrész-forgalmazás és a gépértékesítés. A cég 2 éve gépbemutatókat szervez partnercégei, vásárlói, leendő ügyfelei részére. így tör­tént ez csütörtökön is az oroshá­zi AGRO-M Rt. tangazdaságá­nak szarvasmarhatelepén, ahol a házigazdák nevében Klimaj András ismertette a részvény- társaság állattenyésztéssel, nö­vénytermesztéssel foglalkozó ágazatainak eredményeit. Hatala László, az AXIÁL Kft. gépkereskedelmi vezetője a Manitou francia cég gyártmá­nyairól, valamint a magyarok­kal való együttműködés apro­pójáról szólt. — Munkagép-specialisták­ként tartanak számon bennün­ket. Cégünk az idén kezdte el forgalmazni a franciaországi Ancenisben gyártott Manitou teleszkópos rakodógépeket. Ha­zánkban is nagy sikert arattak, már 40 üzemel is a gazdaságok­ban. (A Manitou 1997-ben megkapta az exportőrök Oscar- díját — a szerk.) A siker nem véletlen — fogalmazott a gép­kereskedelmi vezető. — A ra­kodógépek új generációját, az MLT típusát a mezőgazdasági üzemek speciális igényeinek fi­FOTÓ: SUCH TAMÁS gyelembevételével tervezték, a konstrukció sok tekintetben elé­be megy a szerkezetfelépítési és termelékenységi elvárásoknak. Azt már Beck Andrástól tud­ták meg az érdeklődők, hogy milyen előnyei vannak ezeknek a rakodógépeknek. — Öt, hét méter emelési ma­gasságukkal és 2,4-3,2 tonna te­herbírásukkal a nagy teljesítmé­nyű, önjáró munkagépek kate­góriájába tartoznak. Á rakodó­gépekhez az AXIÁL adapterek széles választékát kínálja — mondta a termékmenedzser, majd a mindennapok gyakorla­tában is bemutatta (egy francia vezető pilóta közreműködésé­vel) a terménymagtárban, a szé­rűskertben és az istállókban az univerzális berendezést. Csete Ilona Elismerés a leköszönő védelmi bizottsági tagoknak Sikeres volt a nemzetközi gyakorlat Domokos László elnökletével először ülésezett tegnap Békéscsa­bán a megyei védelmi bizottság. A program kiemelkedő része volt, amikor Varga Zoltánnak, a korábbi elnöknek, valamint dr. Demeter Lászlónak, Lebenszky Attilának és Bakos István­nak — akik éveken keresztül dolgoztak a helyi bizottságokban — átnyújtották a Miniszterelnöki Hivatal emlékplakettjét és köszönőlevelét. Ezután mutatták be az új helyi védelmi bizott­sági elnököket. A bizottság elfogadta a novem­bere elején megtartott, INEX—2 HUN nukleárisbal­eset-elhárítási nemzetközi gya­korlat végrehajtásának előzetes értékelését. Az ülés utáni sajtó- tájékoztatón Domokos László elismeréssel szólt a bizottság munkájáról — a gyakorlatban az orosházi, a szarvasi és a gyomaendrődi védelmi bizott­ság közvetlenül is részt vett —, nem feledkezve meg arról, hogy ez volt az első, minőségé­ben magas szintű, léptékű program. Említésre érdemes, hogy a gyakorlatban a válasz­tásokon alkalmazott számító- gépes programot is felhasznál­ták. (e) December 20-án 7 éves a HOVANY Kft., a FORD Elnöki Dijával kitüntetett márkaképviselet. November 1-től 7 héten át 7 értékes ajándékcsomag közül választ­hat minden kedves új autót vásárló ügyfelünk Most a szerencse nem csak mosolyog Önre. Most velünk biztosan nyer, egy kitűnő autót, egy megbízható#* barátot és egy értékes ajándékcsomagot. Sőt, akár elrepülhet heted 7 országba is. mert 7 héten keresztül minden héten egy mesés, kétszemélyes, egyhetes utazást sorsolunk ki a Kanári-szigetekre. Tunéziába vagy Ciprusra. Legyen Ön a 7 nyertese és repüljön a télből a nyárba! Ne feledje: Ha jót akar... További információkról érdeklődjön személyesen FORD HOVANY Egyre közelebb Önhöz! Békéscsaba, Szarvasi úl 79. Telefon: (66) 451-150. „MIKÉPPEN MEGHAL A BÖLCS, AZONKEPPEN MEGHAL A BOLOND IS.” (Prédikátor Salamon) VÉLEMÉNYEK Ki az ember; az édesanya, a magzata? Ismét fellángoltak az indulatok az Alkotmánybí­róság döntése nyomán, összecsaptak az egymás­nak teljesen ellentmondó, összeegyeztethetetlen és a két ellentábor szemszögéből támadhatatlan vélemények az abortusz, a magzati, az anyai élet védelme dolgában. Jómagam kétgyermekes édesanya és a gyerme­keket nagyon szerető ember, ámde önálló életű, a jelen társadalom visszásságait nagyjából látó em­ber vagyok. Hallom a tájékoztatást, a fogamzásgátló szerek gaz­dag választékának megvásárlását nem támogatja a társadalom- biztosítás. A magyar szerek ezer forint alatti háromhavi adagja szembesül a külföldi (lehet, hogy kevesebb mellékhatással járó, kisebb hormontartalmú) készítmények 2000 forintjával. S emel­lé sorakoztatható a tény: a művi beavatkozást a szociális helyzet, az egészségi állapot vagy életkor arányában támogatja a tb. Ez csupán egyetlen lényeges, de nem perdöntő tény a helyzetfelmé­rés sorában. A magzati élet védelméről szóló törvényt 1992-ben alkották meg, az abortuszszabályozás a világon mindenhol a leg­nehezebbek közé tartozik. Most a családvédelmi szolgálatnál je­lentkezhet, érvelhet a terhes nő magzata elvetetése mellett. Az Alkotmánybíróság most azzal védi a magzati életet (ame­lyet egyes szakértők már embernek, mások pedig még jog­alanynak nem tekintenek), hogy a súlyos válsághelyzetben lévő nő számára tartják indokoltnak a magzat eltávolítását. Hogy ab­ban ki mondja ki a döntő szót, mely helyzet bizonyul súlyosan válságosnak, még folynak a viták. Az anya önrendelkezéshez, életének védelméhez való jogát, az államnak a magzatra kiter­jedő életvédelmi kötelezettségét, a megszületendők szociális biztonságának, felnövekedésének garantálását senki nem kér­dőjelezheti meg. Érvek és ellenérvek sorakoztathatóak, a romániai abortuszti­lalom következménye: sok ezer nő halála, rokkanttá válása, s a hollandiai liberális abortusztörvény hatása, a beavatkozások alacsony volta egyet bizonyosan igazol. Fel kell készíteni a fi­atalokat a felelősségteljes kapcsolatokra, legyenek olcsón hoz­záférhetőek a fogamzásgátló szerek. Az is sokat lendítene a csa­ládalapítási kedven, ha egy középszinten élő család számára nem lenne megerőltető két-három gyermek szellemi, érzelmi nevelése, etetése, öltöztetése, az elfogadható életszínvonal biz­tosítása. Bede Zsóka Mindenkit hazavárnak Újabb áldozatot követelt megyénkben a közúti közlekedés... Tegnap reggel a héten már a nyol­cadikat. Az értelmetlen halál arat az utakon, éle­teket törve derékba. Mindenki közlekedik. Gyer­mekek, felnőttek, fiatalok, öregek. Ki gyalogo­san, ki kerékpárral, ki gépjárművel. S mindenki­re leselkednek a közlekedés veszélyei. Alatto­mosan ott ólálkodnak az utakon. A közúti közlekedés szempontjából az egyik legveszélyesebb évszakba érkeztünk. Ezekben a hetekben ko­rán sötétedik és későn világosodik, megjelentek a ködök, a csa­padékos időjárás nyomán gyakori a sárfelhordás. S bizony egy­re többször kell síkos útra kelnünk. Mi pedig sokszor sietünk. Nem egyszer rohanunk. Olykor száguldunk. Gyakran időzavar­ban élünk. Mindezekről akarva, akaratlanul tudomást sem ve­szünk. Felgyorsult világunkban életünket, mindennapjainkat stresszhelyzetek egész sora szövi át. Ezek a terhek szinte min­den alkalommal útitársul szegődnek mellénk. Mert elég a pilla­nat töredék része, s máris megtörténik a baj. S ha mindezt még felelőtlenségünkkel, oda nem figyelésünkkel is tetézzük... Elég csak a sárfelhordást nem letakarítani, vagy figyelmen kívül hagyni azt. Vagy esős, ködös időben, csúszós útviszonyok mel­lett a sebesség helytelen megválasztása... A kivilágítatlanul va­ló közlekedés... S közbejöhetnek még műszaki gondok is. Akár egyenként is, mind-mind tragédiákhoz vezethetnek. Megyénk útjairól a héten nyolcán már soha többé nem tér­hetnek haza. Pedig mindannyian tervekkel indultak el otthon­ról, úgy, hogy ha hazajövök... Hiába várják őket szeretteik. Mindenki közlekedik. Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra. Mindenkit hazavámak. Szekeres András Informatika három napig Konferencia elméleti szakembereknek Háromnapos informatikai és számítástechnikai konferencia kezdődött csütörtökön Békéscsabán, a ruhaipari szakközépiskolában. A rendezvény szervezői nevében az INF O. PLUS és az INFO ÉRA Alapítvány titkára, Csíbor Zoltán tájékozta­tott bennünket: — Először 1991-ben tartottuk meg a konfe­renciát, melyet már akkor hatalmas érdeklődés kísért. Olyan cégeknek, szakembereknek, okta­tóknak szól a három nap, akik az oktatásban részt vevő informatika és számítástechnika terü­letén dolgoznak. Kömyei László közoktatási helyettes államtitkár megnyitóját nagyon sok fontos szakmai előadás követi. Igyekszünk a konferenciát az érvényesülési ismeretek témájá­val is bővíteni, és a két alapítvány tervei között szerepel a későbbiek során nyári szakmai tábo­rok és továbbképzések szervezése is. A konfe­rencián szó lesz többek között az iskolai Internet-hálózatról, a digitális pedagógiáról, a kisgyermekkori informatikáról és a multimédiá­ról is. B. Párkányi Adrienn Mozgalom nőtt ki az olasz kapcsolatból A Libertás napja A gyulai Libertás Egyesület holnap délelőtt 10 órától, a Mogyoróssy könyvtárban közgyűlést tart. A tagoknak a Libertásról, gyulai szervezeté­ről készült írásos tájékoztatót, alapszabályukat, jövő évi programjukat postázták. Az elnökség be­számolója után többek között dönteni kívánnak az egyesület közhasznú szervezetté való átalakulásá­ról, vezetőségi tagokat választanak, s elfogadják programjukat. Az Olaszországban 1945-ben alakult Libertás az évek során nemzetközivé vált. Gyulán — az országban úttörőként — 1996-ban alakult meg a helyi ‘szervezet, melynek békéscsabai tagjai is vannak. Az idei év robbanásszerű fejlődéssel járt életükben, olasz kapcsolataik mellett más országokban is keresik partnereiket. Program­juk szerint jövőre kosárlabda-, atlétikai, sí-, tu­risztikai és természetjáró-, karate-, szabad­idősport-szakosztályok keretében munkálkod­nak, s kulturális tevékenységet fejtenek ki. Olaszországi nyaralást eredményező vetélkedőt tartanak a tavasszal — a téma Itália lesz —, embléma- és rajzversenyt hirdetnek, újságot kí­vánnak kiadni. K. A. J. Együtt az autósokért Együttműködési szerződést írt alá tegnap Békéscsabán a Ma­gyar Autóklub Kelet-Magyaror­szági Területi Szervezete és há­rom romániai megye — Temes, Arad és Bihar — autóklubja. A megállapodás szerint az autó­klubok kölcsönösen segítik tag­jaikat a hibaelhárítástól az infor­mációátadáson keresztül a jogi tanácsadásig. A szerződés alá­írását hosszú tárgyalássorozat előzte meg. Júniusban a két ország autó­klubja írt alá keretdokumen­tumot, a csütörtökön elfogadott megállapodás tervezetét pedig októberben vitatták meg az érin­tett tagklubok. A megállapodást magyar részről Steiner László és Tóth László, a kelet-magyaror­szági területi szervezet elnöke, illetve titkára, román oldalról Pacia Maria, a temesi, Groza Emil, a bihari és Jucu Victor, az aradi autóklubok elnökei írták alá. (y)

Next

/
Thumbnails
Contents