Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-19 / 271. szám
SPORT 1998. november 19., csütörtök Sok játékosnak mindennapos megélhetési gongjai vannak Kölcsönkéregető kézilabdás hölgyek Sakkozom a számlákkal, melyiket fizessem ki — mondja Kovács Judit csapatkapitány fotó: lehoczky Péter Ma a békéscsabai futball támogatásáról (is) szavaz a képviselő-testület Pap János: „Minden, a város hírnevét növelő tevékenységet támogatok” A polgármester a jelek szerint nem csak mondja, hogy sportbarát A gyúró öt hónapja, az edző három, a játékosok pedig két hónapja nem kaptak fizetést az NB I hetedik helyén álló Békéscsabai NKC női kézi- Iabdacsapatában. Pontpénzt még úgy-ahogy képes „pö- työgtetni” az egyesület vezetősége, de ezekben a hónapokban már az is nagy gonddal jár, hogyan utazzanak el idegenbeli mérkőzéseikre. Totálisan üres a kassza, a csekély kifizetéseket is kölcsönpénzekből oldják meg. Márpedig ez a jelenség nem javítja a hangulatot, az öltözői légkört. De kihatással van az edzésekre, s ami legfontosabb, a bajnoki mérkőzésekre is. Gondoljon bele a kedves olvasó: egy rossz hangulatú napon mennyi hibát tud elkövetni. Egy sportoló esetében pedig ez hatványozottan jelentkezik. Elnézést kérek, ha rossz a hasonlat, de egy bolti eladó a „rossz passz” miatt esetleg csúnyán néz a vevőre, az utóbbi legfeljebb nem vásárol (persze az is baj), de egy sportoló, ha nem tud minden idegszálával a mérkőzésre koncentrálni, akkor bizony a labda nem a kapuban landol, hanem mellé száll, a kapufán csattan, rossz lesz a passz, kiesik a játékos kezéből a labda... Márpedig napjainkra ezek a jellemzők illenek a Békéscsabai NKC játékosaira. Mindez meg is látszott a legutóbbi bajnokin, a Kisvárdától elszenvedett vereségen, holott az addig idegenben nyeretlen vendégcsapat semmivel sem nyújtott többet a szokásosnál, míg a csabai lányokon szemmel látható volt, hogy maguk alatt vannak. Nem véletlenül kértük a csapatkapitányt, Kovács Juditot és az egyik legrutinosabb játékost, Mezőségi Irént, hogy beszélgessünk a hétköznapokról. — Ha szellemileg fel van készülve a csapat a Kisvárda elleni napon, akkor most öt góllal nyertünk volna — állítja Mezőségi Irén. — Ám az öltözőben már hónapok óta nem hallani másról, csak arról, hogy miből éljünk meg? Van aki azt mondja, csak beteg ne legyek, mert nem tudom miből váltsam ki a gyógyszert. Mások azzal vigasztalják magukat, hogy egy nap legalább egyszer megvan az étkezése a Holsten, illetve a Party vendéglők támogatása révén. Ilyenkor Jucival igyekszünk leszerelni mindent, mondjuk a lányoknak, hogy legalább erre a pár órára, amíg az edzés tart, ne foglalkozzunk ezzel. De ma már egyre nehezebb kiverni a fejekből ezeket a gondolatokat még átmenetileg is. — Ugyancsak jellemző — veszi át a szót Kovács Judit —, hogy a Kisvárda elleni mérkőzés szünetében teljesen üres tekintettel ült mindenki. Végig azt hajtogattam: „nem létezik, hogy egy ilyen Kisvárda megfog bennünket, gyerünk, lányok...” Ráztam Anit (Félix Annamária — a szerk.), hogy érted mit mondok? Válaszolt, hogy igen, de láttam rajta, hogy el sem jutott a tudatáig. — Ha nem vagyok tolakodó, akkor miből éltek? — Mi sem tudjuk. De én például úgy vagyok vele, hogy sakkozok, most melyik számlát fizessem ki, s melyik az, amelyik ráér még. Mert enni fontos. — De az sem mindegy, hogy mit eszik egy élsportoló — folytatja Mezőségi Irén. — Nekünk vitaminokra lenne szükségünk, rendes, tápláló kajára, hogy a kondinkat megőrizzük, de a helyes táplálkozás még a szellemiségre is kihatással van. Van összehasonlítási alapom a legutóbbi időből, amikor a Dunaferrben játszottam. Ott, amíg az edzés zajlott, mindenkinek odakészítették a kulacsát energia-, illetve vitaminfolyadékkal feltöltve. De ez csak egy kis dolog. Ugyanis még nem beszéltem arról a biztonságról, stabil anyagi háttérről, ami Dunaújvárosban tapasztalható. Ráadásul nem is mi vagyunk a legnehezebb helyzetben a csapatban, hanem azok, akik egyedül állók, s nem Békéscsabán van az otthonuk. — Ők miből élnek? — Kölcsönkéregetnek a szüleiktől, barátaiktól, mint Kulcsár, Kurucz, Buda, Baboly... De akad olyan is, akinek a szülei sem tudnak segíteni. Most, hogy átmeneti szünet van a bajnokságban, aki tehette hazautazott, de nem biztos, hogy lesz pénze arra, hogy vissza is térjen... — Én pedig haza sem tudtam utazni a szüléimhez Borsod megyébe — veti közbe Kovács Judit. — Mit tesz a klub vezetése a megoldásra? — Tisztában vagyunk vele, hogy sokszor ez már az ő erejüket is meghaladja. Tudjuk például, hogy az ügyvezető elnök, Varga László erőn felül dolgozik a megoldás érdekében. De azt is látjuk már mi is, hogy külső segítség nélkül ezek alighanem megoldhatatlan dolgok. Azt is tudjuk, milliók hiányoznak ahhoz, hogy kiegyenesedjen a klub. Türelmesek voltunk eddig, pedig például a szerződéskötési juttatásokat sem kaptuk meg. Sőt, én még a tavalyit sem. — Hogyan tovább? — Nem tudjuk. A városban nagyon szeretik a sportot az emberek. Azokat is érdekli, akik esetleg ki sem jutnak a meccsünkre. Akik pedig eljönnek a sportcsarnokba, azoknak jó kikapcsolódás, szórakozás — ha győzünk. Igyekszünk is mindent megtenni, de egyre nehezebb maximális odafigyeléssel és eredményesen teljesíteni. Ráadásul fiatal a csapat, jövője van. De ha végleg elfogy a pénz, a türelem, mi lesz? Szélnek kell engedni a csapatot? — teszi fel magának is a kérdést a csapatkapitány. — Márpedig majd ha egyszer újra életre kellene kelteni, sokkal nehezebb lesz, mint most megtartani. — Gondolkodtunk azon is, hogy egyszer az egész csapat, minden játékos kér egy időpontot a város megválasztott képviselőitől, hogy nekik is feltárjuk sanyarúságunkat — mondja Mezőségi Irén. — Hogy meghallgassanak, s tudják meg, milyen nyomorúságos körülmények között igyekszünk mégis helytállni, amíg tudunk. Mert szerintem erről igazán nem tudnak ők sem, s a közvélemény is legfeljebb sejti. Hogy első osztályú sportolóként a csapatból sok kézilabdázónak mindennapos megélhetési gondjai vannak. Jávor Péter Az Előre Futball Club Békéscsaba „ügyében” lapunk hasábjain sokan megszólaltak már, igaz, a véleményformálók többnyire a sport berkeiből kerültek ki. Magától értetődő volt a szurkolók egyikének, K. L.-nek a telefonbiztatása: miért nem vagyunk kíváncsiak Pap János polgár- mester véleményére is. Természetesen kíváncsiak voltunk, csak úgy gondoltuk, jobb, ha az önkormányzati választások után érdeklődünk, amikor már a képviselő-testület — feltehetően — többségi álláspontját is kinyilváníthatja futballról. — Nyilván sokfelé megfordul az országban és bizonyára érzékeli: a viharsarki futball jövője nem csupán a Kórház utcába rendszeresen járókat érdekli. — Valóban, a napokban a Dunántúlon jártam és amikor megálltam egy benzinkútnál, s kiderült hová való vagyok, egyből erre terelték a szót. Kétségtelenül sokan aggódnak a békéscsabai labdarúgásért és reménykedve figyelik, mi lesz most? — Ön drukkol-e? Azért kérdezem, mert nem áll túlságosan nagy sportbarát hírében. Vagy rosszul tudjuk? — Futballbarát vagyok, minden „jó” sportágat szeretek és minden, a város hímevét növelő tevékenységet megbecsülök, támogatok. Más kérdés, hogy az önkormányzat nem tud teljesen felvállalni egy első osztályú és főleg profi ligában játszó csapatot. Ehhez az kell, hogy hosszú távon gondolkodó, tőkével rendelkező szponzorok felvállalják, mellé a város biztosítja a körülményeket. Folyamatosan újítjuk fel a Kórház utcai pályát, legutóbb például az eredményjelzőt. — Csak könnyen lehet, hogy mire megszépül a pálya, nem lesz csapat... Sokan vélik, most már Önök lehetnek az egyedüli megmentők. — Ez az, amit az önkormányzat nem tud felvállalni. Nem tud 80—100 millió forintos költségvetésű labdarúgást a sajátjának tekinteni. Természetesen a támogatásban részt vehet és én ezt javasolom is a közgyűlésnek, főleg az utánpótlásnevelés tekintetében. Valamilyen arányban az NB I-es csapat támogatását is felvállaljuk. — Tavaly ez még a tízmilliót sem érte el... Mit gondol, Tiszaújvárosban és Nyíregyházán mennyivel járulnak hozzá a sport, ezen belül a futball jövő- jéhez? Továbbjutott: Agro SE Békési FKC—Kiskőrösi KC 18—29 (9—12). Magyar Kupa férfi kézilabda-mérkőzés, Békés, 400 néző. V.: Sebők, Taizs. Küzdelmes mérkőzésen negyven percig jól tartotta magát a hazai csapat, ekkor 15—15 volt az állás, majd fokozatosan elhúzott a rutinosabb NB I-es csapat. Ld.: Moldován 10, ill. Fekete 9, Kuzmicsov 4. Gyulai SE—Synergon SE Vác 23—41 (11—20). Magyar Kupa, női, Gyula, 200 néző. V.: Nagy, Túróczy. Végig vezetve nyertek a vendégek. A bevételből 10 ezer forintot a gyulavári iskola tornatermének felépítésére ajánlott fel a szakosztály. Ld.: Vészeli 9, Nikics 6, ill. Medvegy 13, Dávid 5. Hajdúnánás—Agro SE Orosháza 15—24 (7—10). Magyar Kupa, női, Hajdúnánás, 150 néző. V.: Gyúró, Láda. Az orosháziak a második félidő közepére teljesen felőrölték a hazaiakat. Ld.: Prihadova 9, ill. Horváth 10, Ancsin K., Szász 4—4. — Én maradnék Békéscsabán. Igen, nyolcmilliót adtunk, ha mindent leveszünk belőle. Ne feledje, eközben kölcsönt is biztosítottunk a kiesés után, nem beszélve a már említett feltétel biztosításáról. — Az első kérdéshez kapcsolódva, Ön szerint átérzik-e a képviselők annak a súlyát, mivel jár, ha a város végleg elveszti a futballból — de említhetnénk más sportágakat is — ,.hasznosítható" reklámértékét? — Azt tudom erre válaszolni, hogy abból a pénzből — hozzávetőleg harmincöt-negyven millió forintból —, amit most olyan nagyon hiányolnak a futballbarátok, a város egy középiskolát tud működtetni egy évig, most nem beszélek a létesítményekre fordított támogatásokról, amelyeket persze más sportágak versenyzői is használnak. Arányba kell állítani, melyikből profitál többet a város. — Ezek szerint eddig az iskola javára billent a mérleg? — Eddig a labdarúgócsapat mindig megkapta az alapműködéshez szükséges pénzt az ön- kormányzattól. A szolnoki edzőtáborozást szakította meg egy délután erejéig a csehországi Európa-bajnoici selejtező előtt álló magyar terem- labdarúgó válogatott egy előkészületi mérkőzés erejéig. Az első játékrészben ugyan hamar megszerezte a vezetést a gyorsabban gondolkodó válogatott, ám teljesen egyenrangú partnernek bizonyult az NB Il-es Ubul FC, amit a megannyi — igaz, kihagyott — helyzet is alátámaszt. A fordulás után a fáradó hazaiak ellen a technikásabb vendégek fölénye egyre inkább fokozódott, s végül —Mit ígért az Előre képviselőinek, amikor ,,S.O.S.” üzenetükkel felkeresték? — Hogy minden javaslatukat a közgyűlés elé terjesztek, például azt is, hogy év végéig legalább 4,5 millióra lenne szükség az utánpótláscsapatok üzemeltetésére. Azt hiszem, hogy e tekintetben mindenképp támogatnunk kell a klubot. A „nagyok” működése az idén még tíz-tizenkét millió forintot kívánna, ez a duplája annak, amit eddig adtunk. Azért nem beszéltünk még valamiről! Talán a játékosoknak is végig kellene gondolniuk, hogy huszonegy néhány évesen annyit keresnek havonta, mint amennyit egy nagyobb iskola igazgatója 45-50 éves korára elért, arról nem is beszélve, hogy ezért tőlük mennyi munkát vár el a környezetük. Itt Békéscsabán nagyon kevesen keresnek havi 100 ezer fölött és ők is nagyon megdolgoznak érte. És még valami! Azt hiszem, ebben a nehéz időszakban néhány győzelem minden levélnél, megkeresésnél bizonyára jobban hatna a képviselőkre is, mint a sorozatos vereségek, pontvesztések. Fábián István nagy gólarányú győzelmet arattak. Jó: Marik, ill. Haffher, Kénoszt, Tóth M. Szarvas András: — Sok tanulsága volt a mérkőzésnek. Mucha József: — Voltak hibáink, de ennek most még nincs jelentősége. Az Ubul FC jó edzőpartnemek bizonyult, különösen az első játékrészben késztettek nagy odafigyelésre. Ezúttal nem voltunk nagyon frissek, de ez a napi két edzésnek köszönhető. Amit viszont megbeszéltünk, valamennyi játékos betartotta. Vérszag Miközben a csabai kézilabdázók sebeiket nyalogatják, máris vérszagra gyűlnek a konkurensek. Szinte minden kézilabdával foglalkozó klub Magyarországon tud arról, hogy nagy gondok vannak a Viharsarokban, s ezért már nézegetik is, kiket lehetne eligazolni Békéscsabáról. Sőt, egyik-másik már arra is veszi a bátorságot, hogy két mérkőzés között bejelentkezik az elnökségi tagoknál, mondván, kire lenne szüksége és mit fizetne érte. Nem kell jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük: ha így folytatódik, előbb-utóbb hírmondó sem marad a kezdő csapatból. Kiváltképpen, ha marad az a tendencia, hogy fizetésképtelen a klub, mert ugye akkor mi az egyetlen lehetőség? A maradék megmentése érdekében eladogatni a játékosokat. Ahogy a labdarúgók tették egykoron. Más kérdés, hogy ezzel a futball hova jutott? Van összehasonlítási alapom arra, hogyan kezelik a sportot Dunaújvárosban és Békéscsabán fotó: kovács Erzsébet Egy félidőt bírt a hazai csapat Ubul FC—Magyar teremlabdarúgó válogatott 0—6 (0—1) Felkészülési mérkőzés, Békéscsaba, 1500 néző. V.: Dajka, Rózsa. Ubul FC: Such — Kiszely, Lipták Gy., Kulcsár, Képíró. Cs.: Nagy M., Lipták M., Gajdács, Marik, Udvari. Edző: Szarvas András. Magyar válogatott: Haffner — Simon, Török, Zsámár, Tóth M. Cs.: Zay, Szalontai (kapusok), Berkes, Palotás, Csomós, Kénoszt, Lasztóczi, Tóth Sz., Nagy Zs., Baranyai. Szövetségi kapitány: Mucha József. Gólszerző: Zsámár a 3., Török a 29., Lasztóczi a 34., Baranyai a 43., Csomós a 45., Simon a 49. percben.
