Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-14-15 / 267. szám

Vendégkórus, (i) A dévaványai református templomban november 15- én 9 órától a békési Szegedi Kiss István Református Gimnázium kórusa ad mű­sort, s igét hirdet Katona Gyula békési lekipásztor. Női alpolgármester, (i) Biharugrán Bertalan Julian­nát választotta meg alpol­gármesternek a helyi képvi­selő-testület. A megalakított ügyrendi bizottság elnöke Makra Győző lett. Koncert, (s) November 14-én, szombaton este 9 óra­kor a békéscsabai 68-as klubban (Jamina, egykori Terv mozi) ad koncertet régi sikeres számaiból megújult formációban a P-Mobil. Egészségnevelés, (i) A körösladányi Tüköry La­jos Általános Iskolában egészségnevelési hetet tarta­nak november 16—19. kö­zött. A négynapos rendez­vény számtalan érdekes té­mát kínál. Hétfőn a drogról lesz szó. Kedden a tanulók a gyakorlatban ismerkedhet­nek a elsősegélynyújtással, 17 órától pedig dr. Kovács Zoltán főorvos tart előadást a szülőknek Mit kezdjek a serdülőkorú gyermekem­mel? címmel. Szerdán az AIDS-veszély kerül megbe­szélésre, csütörtökön pedig egészséges táplálkozási dél­utánt rendeznek. Megalakultak. (i) Szeghalom Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata csütörtök délután tartotta alakuló ülését. Az önkor­mányzat elnökének Kon- dorosi Rudolfot, alelnö- kének Talpa Józsefet válasz­tották. A kisebbségi önkor­mányzat tagja még Bodóczki Antal, Demeter Ferencné és Gyöngyösi István. Balesetek, (u) Tegnap a kora délutáni órákban Békés­csaba belterületén, a Szabad­ság téren egy idős hölgy sze­mélygépkocsi elé lépett. A 79 éves nő a kórházba szállítás után meghalt. A másik baleset Orosháza külterületén, a Ván­dor fogadónál történt, ahol egy személygépkocsi ütközött egy kerékpárossal. „NE SZÓVAL SZERES­SÜNK, SE NYELVVEL; HANEM CSELEKEDET­TEL ÉS VALÓSÁG­GAL.” (János apostol) MEGYEI KÖRKÉP 1998. november 14-15., szombat-vasárnap Az idén négy egyéni és hat Pro Régióné — Alföldért kitüntetést nyújtottak át. A díszes plaket­tet és a velejáró pénzjutalmat az idén Buday Péter nyugdíjas szolnoki karnagy, dr. Iványosi Szabó András, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóhelyettese, Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész, dr. Rakonczai János kandidátus, a Nagy-Alföld Alapítvány igazgatója, a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet, valamint az MTA RKK Alföldi Tudományos In­tézete Békéscsabai Osztálya vehette át. Képünkön a békéscsabai kutatók FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Fel kell venni a kesztyűt (Folytatás az 1. oldalról) A miniszter szerint a régió nem szükségszerűen üti ki a nyereg­ből a megyerendszert, ami pe­dig ebben a térségben a környe­ző országok még távolabbi csat­lakozását illeti, az inkább elő­nyünkre váltható, főleg keres­kedelmi téren. Azzal számolni kell, hogy a Phare-program nem pénzosztogató játék, ha­nem segíti egy-egy régió felzár­kózását. A viták összefoglalásaként egyebek közt elhangzott, hogy nem a jó helyzetben lévő régiók kárára kell „harcolni” a lehető­ségekért, és hogy koordinálni, valamint „üzletszerűvé” célsze­rű tenni az alföldi kutatóprogra­mokat. (fábián) Japán műszeradomány a szarvasi főiskolának A japán kormány százmillió forint értékben adományozott mű­szereket és berendezéseket a DATE Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Karának. A műszereket ünnepélyesen tegnap Kazuo Nukazawa japán nagykövet adta át a szarvasi fő­iskolán. A nagykövet köszöntőjében ki­emelte, a japán kormány 1990- ben indította el azt a szakmai programot, amellyel elsősorban a környezetvédelem területén segíti Magyarország felzárkó­zását. Az adomány e program keretében érkezett Szarvasra. A tanintézet nevében dr. Ligetvári Ferenc főigazgató mondott kö­szönetét a műszerekért, ame­lyeknek a kutatásban, képzés­ben és szaktanácsadásban egy­aránt nagy hasznát veszi az in­tézet. Hozzátette, ezzel a főis­kola laboratóriumi felszereltsé­ge a térségben kimagaslónak számít, s ehhez a szellemi erő­forrás is adott. A város nevében Babák Mi­hály polgármester mondott kö­szönetét a japán támogatásért. Az ünnepségen dr. Kiss Ádám, az oktatási minisztérium helyet­tes államtitkára méltatta Japán­nak a magyar felsőoktatás és tu­dományos kutatás fejlesztésé­ben vállalt szerepét. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, a se­gítség ezúttal is jó helyre érke­zett: Szarvas olyan regionális, intellektuális központ, ahol e műszerekkel végzett tudomá­nyos kutatás az egész térség ja­vára válik. A japán kormány dr. Inubushi Kazuyuki professzor sze­mélyében szakértőt is delegált a szarvasi főiskolára. A professzor egy hónapot töltött el a főiskolán, ahol abba avatta be a magyar szakembereket, mi mindenre hasz­nálhatják a modern műszereket. Felvételünkön a pro­fesszor Simándi Péter laborvezetővel a környezetvédel­mi vizsgálatoknál alkalmazót* határozó készülékkel VÉLEMÉNYEK Vizelkedési szokásaink Pisi, kaki keveredik már itt. Átvitt értelemben ezek folynak a vízcsapból is, még jó, hogy csak átvitt értelemben. Amikor hajdanán, az „átkosban” barátom könnyített magán az utcán, azaz oldalba vizelt egy fát, az éber rendőr azon töprengett, hogy köztisztaság vagy szemérem el­leni vétségért vonja-e felelősségre. Emberünk­ből azonban a sliccfelhúzás után már a szó folyt. Egyenjogúságot követelt a kutyákkal és a macs­kákkal, akik minden következmény nélkül piszkíthatnak. Ott, ahol rájuk jön. Szereljenek mindenkire „nejlonstanyiszlit”, ak­kor majd oda áramlik be az anyag. Ma már barátom tudná, hogy jobb védekezés is létezik, ha pisilésen — szebben fogalmazva illetlenségen — kapják az em­bert. Menedzsertablettának hívják, és ez mellékhatásként szorí­tó vizelési ingert is kiválthat. Kiss Ernő dandártábornok is ilyen feszültségoldót szedett, állítása szerint. Azt mondja: rosszul lett, de az teljesen véletlen, hogy éppen a budapesti, Teve utcai rendőrszékház közelében. A rosszullét mindenesetre odapisi- lésben — bocsánat, illetlenségben — csúcsosodott ki. Ha így volt — pont egy főrendőr szavahihetőségében kétel­kednénk? —, akkor nem értem, miért mozdították el állásából Kiss Ernőt. Persze, ha a belügyminiszter szedne menedzsertab­lettát, biztosan belátóbb lenne. Meg a Clodo-ügy kapcsán tud­hatná, milyen az, ha minden alap nélkül hírbe hozzák az em­bert. Támadói ma már Clodo-papírral sem üthetik a nyomát. És pisire jött a kaki. Az Újpest futballstadionjában a Fradi- mérkőzés előtt ismeretlen személyek többek között emberi ürü­lékkel rákenték a falra az FTC feliratot. Lehet, hogy ők úgy gondolták, sz.. meccs lesz. De az sem lett. A víztócsák miatt a bíró a pályát játékra alkalmatlannak ítélte. Feltételezni sem merem, hogy az eső okozta a bajt. Valószí­nűbb, hogy valaki túl nagy dózist vett be a menedzsertablettá­ból. Nyemcsok László Két lábbal a földön Sosem osztottam azt a véleményt, miszerint a leltározás piszmogós, unalmas munka. Ellenke­zőleg: izgalmas, a nagy rácsodálkozások pilla­natait tartogató. Hogy mást ne mondjak, az is leltározáskor derült ki, hogy a nagyszentjánosi vasútállomásról nyoma veszett a pontonhídnak. Eltűnt szőrén-szálán, hetvenöt tonnástul. Ám azoknak, akik David Copperfield kezét sejtik a dologban elárulom, az amerikai illuzionista ez­úttal ártatlan. A hidat fényes nappal hordták el darabonként, egy önrakodós Kamazzal. A tolvajok a zsákmánnyal egyenest a fémhulladék-felvásárló telepre vették az irányt. Miután ott megesküdtek rá, hogy a saját hídjuktól igyekeznek ilyeténkép­pen megszabadulni, a kereskedő szemrebbenés nélkül kifizette nekik a vas árát. Ennyi! Semmi varázslat, semmi bűbáj. Hiába, nekünk nem jut más, csak a kőkemény racionalitás. Úgy tűnik, az önámítás a vagyonvédőknek sem kenyere. Férfi­asán be is vallották, meg kell szűrni e szakmában boldogulást ke­resőket. Az elmúlt években több példa volt rá, hogy vagyonőr köz­reműködött súlyos bűncselekményben, pénzszállítóautó- kifosztásban, postarablásban. A vagyonvédők most kamarát alakí­tanak, a szakma megtisztulására, tekintélyének visszaszerzésére. Ez utóbbin, mármint a tekintélyük elvesztésén búsulnak az érdekvédelem végvárai, a szakszervezetek is. A társadalmi pár­beszéd helyzete aggasztó, veszélyben a munkabéke — hangoz­tatják az érdekvédelmi fórumok, a politikai és a személyes el­lentéteket is félretevő közös fellépést szorgalmazva. A közszol­gálati szakszervezetek éppen mára hirdettek nagygyűlést, felhíva a pedagógusokat, egészségügyieket, köztisztviselőket, rendőröket, hogy vállvetve képviseljék a munkavállalói köve­teléseket. Az egységben az erő jelszavát vallja a bérviták továb­bi két szereplője, a kormány és a munkaadói oldal is. Ezernyi érdek, amely csak kompromisszum árán közeledhet egymás­hoz. Illúzióink nem lehetnek, nehéz küzdelem lesz. Olyan ne­héz, hogy annál még egy hidat is könnyebb eltüntetni, persze nem varázslattal, csak igazából. v Csath Róza Leválni, nem leválni... Az igazgató szerint előnyösebb a felújítás (Folytatás az 1. oldalról) A lakóépületeket ugyanis közös fűtésre tervezték, és kivitelez­ték az összes hibájukkal együtt. Meggyőződésünk, hogy az egyedifűtés-átalakítással szem­ben a meglévő fűtési rendszerek felújítása, átalakítása gazda­ságosabb. Ha a lakóközösségek az egyedi átalakításra szánt pénzösszegeiket ilyen célokra biztosítanák, minden szem­pontból gazdaságosabb megol­dáshoz jutnának. A szövetkezet vezetősége a fokozatos fejlesz­tés mellett döntött, és ennek eredményeképpen tervezték meg azt a rendszert, amely sze­rint új, jelentősen jobb hatásfo­kú berendezéseket állítanának üzembe a már meglévőek he­lyett. Aki mégis az egyedi gázfű­tés mellett dönt, és leválik a rendszerről, közel 400 ezer fo­rintot fizet ki, és a kölcsönök visszafizetésével havi költsé­geit tekintve ugyanott tart, ahonnan elindult. Ä átalakítás­ra szánt pénzösszeg ugyanis közel 8 év alatt térül meg, ha minden az elképzelések szerint alakul. Tehát az eddigi rend­szerek korszerűsítése kezdve- zőbb megoldás, és már két la­kóépületben meg is kezdődtek az ehhez szükséges intézkedé­sek, majd a munkálatok. Mielőtt tehát kiállnának az egyik vagy a másik megoldás mellett, gondolják át a lehetősé­geket, és ennek függvényében hozzák meg döntéseiket. — ke — ízelítő a tartalomból: Gold volt, Gold nem volt... # Mit ér az ember, ha BM- közalkalmazott? f Balke­zesek Eldorádója Békés­csabán ¥ Kinek telefo- nozgat Doszpot Péter? * Belépődíj egy hölgy szívé­hez: száz fekvőtámasz * Az Alföld Rádió 104 kilo­grammos hallgatói ¥ Pap János háromszoros polgármester re­ceptje * Schmitt Pál: útban a nagykö­veti — majd NOB-elnöki — cím felé? ¥ Az életmentés kutyakötelesség? ¥ Juszt László — mi van vele? * Beszá­moló labdarúgó-mérkőzésekről: Du- naferr—FTC, Békéscsaba—Demecser Megvásárolható: a megye 540 lapárusánál! {ÉKES MEGYEI HÍRLAP 1998. november 15. I. évfolyam 9. szám

Next

/
Thumbnails
Contents