Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-09 / 262. szám

1998. november 9., hétfő RIPORT „Tudja uram, ez a vidék csak a térképen, meg a bajban létezik...” A Tisza árhullámain Szabolcsban A Nyírség őszi pompájában tündököl. Csak a Nyírbátor környéki földutak húsába mé­lyen vágott keréknyomok sejt- tetik a talajvíz magasságát. Békésiek a gáton A Megyeri urat keresik? — kapják fel fejüket a zöld ruhás, bakancsos, borostás férfiak. Jöjjenek velünk — mondják A fegyveres erők és a polgári lakosság kapcsolata Végh Ferenc szerint mindenütt zökkenőmentes volt Lehet, hogy itt már csak az ima segít? Aggódás a töltés tetején Itt ’48 óta semmi nem válto­zott egyszerre. A kölcsönös bemu­tatkozás után kiderül, a Körös­vidéki Vízügyi Igazgatóság csapatának tagjaiba botlottunk a Tisza jobb oldalán fekvő, alig 260 lelket számláló kiste­lepülés, Tivadar határában. — Szálláshelyünk érdekes ponton van. Az 1948-as jeges árvíz idején itt törte át a gátat a Tisza. Most egy buzgárt sike­rült hatástalanítanunk — tájé­koztat Megyeri Sándor, a Kövizig műszaki, biztonsági szolgálatának vezető-helyette­se. A vásárosnaményi hídon bámészkodók tömege szemléli a barátságosnak cseppet sem mondható Tiszát. A félelem és a kíváncsiság egyaránt munkál bennünk — tudjuk meg a hölgykoszorútól. — Itt szombaton délután te­tőzött az árhullám 946 centivel — válaszol Nagy Barna segéd­gátőr, vízmérceolvasó, aki — mint mondja — nem emlék­szik ekkora áradásra, pedig már megette a kenyere javát. — Csinált nekünk ez a víz itt kalamajkát eleget. Hát, most úgy tudom, Tiszaszalka, - adony, -kerecseny térségében tetőzik az ár — teszi hozzá bú­csúzóul. Három nap alatt hat órát... Útban Tiszaszalkára, Petőfi: A Tisza című verse jut eszembe, de nem sokáig marad idő a gondolkodásra. A falu határá­ban lapáttal felszerelkezett gu­micsizmás férfiakkal, terepszí­nű szereléses katonákkal talál­kozunk. — Én itt születtem, bármi­lyen is a Tisza, szeretem a vi­déket. Két napja nem húztam le a lábamról csizmát, most is a fiam hozott zsíroskenyeret lilahagymával — mondja idős Lengyel József, a lapátnyélre támaszkodva. — Maga még mindig jobb helyzetben van, mint én — kapcsolódik a beszélgetésbe egy frissen érkező fiatalember. — Én három nap alatt 6 órát, ha aludtam. De nem számít, csak megússzuk valahogy szá­razon a Tiszát... Végh a végeken Tiszaviden kollégákkal talál­kozunk. Zsoldos Barnabás, a Magyar Rádió szerkesztő-ri­portere otthonosan mozog be­regi berkekben, hisz’ szülő­földjén járunk. Tiszaadony- ban, a szomszédos település hangulatához hasonlóval talál­juk szembe magunkat. Feltű­nik azonban, hogy csődület zárja el az utat. Befurakodunk a tömegbe és Végh Ferenc ve­zérezredest, a honvédség ve­zérkari főnökét riporterek gyű­rűjében és a érdeklődők köré­ben találjuk. A vezérkari fő­nök sáros, fáradt bakák dolgos kezét szorongatja. Búcsúzik. Kerti Andor, a Felső-Tiszavi- déki Vízügyi Igazgatóság vé­delemvezető-helyettese el­mondja: nincs ok az aggoda­lomra. — Természetesen megér­tem a lakosság körében lap­pangó aggályokat, de hosszú időszak ez, a helyzet azonban stabil. Az ilyenkor szokásos vízmennyiség tízszerese vonul most a mederben és az ártér­ben. A padkán kapart kicsiny árkokat a töltések szilárdságá­nak megmentése érdekében nyitjuk. Vitathatatlan tény azonban, hogy helyenként át­áztak a töltések — teszi hozzá Kerti Andor. Gyalogosan vágunk neki a Tiszaadony-Tiszakerecseny A honvédség a legveszélyesebb helyeken is jelen volt gátra a veszély elhárítására. A médiában felröppent híreszte­lések, miszerint a fegyveres erők és a polgári lakosság kap­csolata nem felhőtlen, valót­lan. Látogatásom során minde­nütt azt tapasztaltam, hogy kölcsönös a segítségnyújtás a katonaság és a civilek között — erősítette meg Végh Fe­renc. Itt *48 óta semmi sem változott — Uram ez a rész csak térké­pen, meg a bajban létezik. Még az Isten is elfelejtett minket. Kormányok jönnek, mennek, de a változásnak nyomát sem látom. ’48-ban gyermekként ugyanezt éltem át, mint most. ’70-ben — akkor még bírtam magam — ugyanitt erősítettük a töltést. Nekem már mindegy, de gyermekeim, unokáim van­nak — mondta könnyeit töröl­ve Szilágyi József. — Beteg ember vagyok, de szeretnék se­gíteni mindenkin. Borzasztó élet, amit át kell küzdeni. Tiszakerecsenyben az árhul­lám tetőzésére „várt” a falu. Homokzsákok százai és a falu apraja-nagyja a gáton tartózko­dott. Tiszaviden Fehér Béláné szerint soha nem volt ekkora víz. — Az zavar a legjobban, hogy tehetetlen vagyok. Az éj­szaka — míg mások a zsákot cipelték — én a mankómra tá­maszkodva bicegtem ki a ka­puba, és teát, ivóvizet kínáltam a megfázott, átázott emberek­nek. Tivadarban futottunk össze Sztancs József polgári védelmi századossal, aki kidolgozói munkakörben tevékenykedik az árvíz sújtotta régióban. A nemrég megválasztott polgár­mesterasszony és a védekezés­ben részt vevő helybéliek csak jót mondtak megyénk szakem­bereire. Both Imre A vízirendészek cirkálása csapatunk munkáját is megkönnyítette FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER közötti szakasznak. A honvéd­ség vezetőinek dzsipjei lépés­ben haladnak a töltésen. Utunk nemsokára simábbá válik, Fa­ragó Tamás főtörzsőrmester, a vásárosnaményi vízirendészeti körzeti megbízott és csapata motorcsónakjában haladunk Tiszakerecseny irányában. Itt normál állapotban 2-300 méter széles a folyó medre, most több mint két kilométer széles területen hömpölyög az árhul­lám. Záhonyig elvisszük — ajánlkoznak készséggel a vízirendészek —, de aztán kérésünre partra szállhatunk. Az 1953-56 között épített ti­szaháti töltésen ismét Végh Ferenc vezérezredessel talál­kozunk, aki ezúttal lapunk stábja elől sem menekülhetett: — A honvédség november 3-án kapta az első értesítést. Gyorsan és operatív módon lendültek munkába az árvízvé­delmi egységek. November 5- én éjszaka a honvédek a legne­hezebb szakaszokon álltak a SB te; Nagy Barna vásárosnaményi segédgátőr szerint emberemlékezet óta nem volt ekkora a Tisza

Next

/
Thumbnails
Contents