Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-09 / 262. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1998. november 9., hétfő Erdélyi meghívás, (i) Maier Pavel, az erdélyi Körösszeg polgármestere november 13-ára látogatásra hívta meg a most alakult körosnagyharsányi képviselő-testületet. Mint ismeretes, a két település közösen szorgalmazza Harsánynál a vasúti és a közúti határnyitást. Utolsó csütörtök, (i) Az új dévaványai képviselő- testület'a közelmúltban tartotta alakuló ülését. Ekkor a képviselők többek között arról is határoztak, hogy a továbbiakban a testületi üléseket minden hónap utolsó csütörtökjén (a korábbi harmadik csütörtök helyett) tartják. A szerelem művészete, (i) Ezzel a címmel szervez fórumot november 10-én 13 óra 30 perctől a szeghalmi Péter András Gimnáziumban az ÁNTSZ Békés Megyei és Szeghalmi Városi Intézete. Előadást tart dr. Kelemen Margit városi tisztiorvos, dr. Horváth Ferenc szülésznőgyógyász, Szabóné dr. Kállai Klára szakpszichológus. Nrozek-absznrd. (ö) Gyulán, a Várszínház kamaratermében november 10-én 19 órától Mrozek-darabot, A szerződést játssza Dömer György és Bál János. A budapesti Komédium Színház előadását Bodolay Géza rendezte. Baltával, (y) Baltával támadták meg Orosházán, a Móricz Zsigmond úti óvoda előtt csütörtökről péntekre virradóra H. Sándor helyi lakost A férfit élet- veszélyes sérülésekkel szállították a szentesi kórházba. A bűncselekmény után két személyt emberölés kísérletének alapos gyanúja miatt vettek őrizetbe. Fejreállt. (y) Megcsúszott és az Orosházi úti vasúti felüljárón fejreáilt tegnap egy Suzuki személygépkocsi. A borulás után a Suzuki ütközött egy vele szemben haladó BMW-vel. A Suzuki öt utasa könnyű sérüléseket szenvedett, az autóban 2 millió 500 ezer forintnyi kár keletkezett. A BMW gazdája 400 ezer forintnyi kárt könyvelhet el magának. Lopás, (y) Lopás miatt vettek őrizetbe tegnap Békésen egy helyi lakost, akit a városi bíróság körözött. Figyelmetlen, (y) Elsőbbségadás nélkül kerekezett egy kerékpáros személygépkocsi elé Békésen, a Csabai úton. A figyelmetlen biciklis súlyosan megsérült. „AZ, AMIT TESZÜNK, SOKKAL FONTOSABB MAGUNKNÁL.” (Catherine Deneuve) Templomszemtelő. (y) A szokások szerint háromszor kerülték meg a kétegyházi román ortodox templomot a hívek az újraszentelési szertartáson vasárnap. A templom teljes felújítása az idén nyáron fejeződött be. A szertartáson méhviasszal lezárt dobozban helyezték el ismét a templom ereklyéit az oltárasztalban fotó: such tamás Önkormányzatiság, diákszex és média Az ország középiskoláiból több mint 170 diák érkezett Békéscsabára, a Diákönkormányzatok Országos Találkozójára (DÓK) a hétvégén. A péntek este kezdődött háromnapos rendezvénnyel a szervezők találkozási lehetőséget kívántak biztosítani a diákönkormányzatok részére, alkalmat adva a tapasztalatcserére és ismerkedésre. A DÖK résztvevői több szekcióban folytathatták a munkát. Rendeztek fórumot a diákszexről, az iskolai és a közéleti médiáról, a mentálhigiénéről és a diákönkormányzatok helyéről, szerepéről. Szombaton a DÖK „zsebmédia” szekcióját a Csaba Rádió és a Csaba Televízió mellett lapunk is vendégül látta. A közös beszélgetésen a diákújságírók megismerkedtek a Békés Megyei Hírlappal, és saját diáklapjaikat is bemutatták. Az ifjúsági házban megrendezett a Szerelem gyönyörű elnevezést viselő szekcióban a diákok meglepően nyíltan beszéltek szerelmi, szexuális élményeikről, és mondták el véleményüket arról: sok mindent nem tudnak megbeszélni a témában szüleikkel, akik gyakran segítség helyett csak aggályaiknak adnak hangot. Sinkóné Rück Ilona védőnő, a téma előadója hangsúlyozta: fontos, hogy őszintén és tabuk nélkül tudjon egymással beszélni szülő és gyermek a nemiségről. A találkozó értékelésén, vasárnap elhangzott: a diákok a rövid idő ellenére hasznosnak érezték a rendezvényt. Csicsely Zoltán—Kovács Attila Belehalt sérüléseibe Vasárnap hajnalban fél háromkor a szegedi bőrklinikán meghalt az a csorvási férfi, aki szombaton a kora délutáni órákban gyújtotta fel magát otthonában. Mint arról vasárnapi lapszámunk is írt, a középkorú K. Á. feltehetően öngyilkossági szándékkal locsolt benzint magára és gyújtotta meg azt. A lángoktól a férfi mellett egy másik benzinespalack is berobbant. Erre figyeltek fel a szomszédok, akik kimentették K. Á.-t a kigyulladt lakásból, és a férfin, valamint a lakásban eloltották a tüzet. A Szegedre szállított férfit információink szerint már nem lehetett megmenteni. Testének bőrfelülete több mint 90 százalékban égett meg. (y) Lesz-e síremlék? Napjainkban újra „divatba jött” Csáth Géza, hiszen a legifjabb nemzedék is nagy érdeklődéssel fogadja az író, zeneesztéta és orvos könyveit. Megdöbbentő erejű naplójából tudjuk, hogy kíváncsisága és labilis lelkiállapota morfinistává tette, szenvedélyéről nem tudott leszokni. Az egyre súlyosabb morfiumfüggősége miatt 1919-ben a bajai kórház elmeosztályán kezelték, ahonnan megszökött, és ön- gyilkosságot kísérelt meg. A szerb demarkációs vonalon elfogták, és megmérgezte magát. Irodalmi és zenei kritikái rendkívül jelentősek, a Janika, a A varázsló halála, az Egy elmebeteg nő naplója, a Napló vitathatatlanul Csáth Gézát a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakjává teszi — fogalmaz dr. Varga István, a 6. számú választókerület országgyűlési képviselője interpellációjában, amit dr. Hámori József miniszterhez intéz a Parlamentben. — Elmúlt 30 év, a sírhelyet megújították, akik megvették, nem tudhatták, ki volt Csáth Géza. Lecsiszolták a kőről a nevét, és felírták a magukét. Félelmetes, kegyetlen fordulat. Mintha csak ő, maga írta volna meg saját halálon túli életét. Kérdezem a miniszter urat, lesz-e síremléke Csáth Gézának Szabadkán, vagy azt sem fogjuk tudni, hol lett 1919-ben eltemetve — intézi kérdését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetőjéhez a képviselő. Cs. I. Tévézzenek! Az orosházi tévések hétfő esti műsorát immáron Békéscsabán, Békésen, sőt Dobozon is élvezhetik a nézők. A 20 órakor kezdődő adás ezúttal is kínál érdekes híreket (van-e járvány Orosházán?), riportokat (Brunner Márta modell, vagy színésznő?). Lesz a hétvégi sporteseményekről összefoglaló is a november 9-ei adásban, a hét témája az orosházi ruhagyár jubileumáról készült, de a játékos kedvű nézőkről sem feledkeznek meg a szerkesztők (egy méretes parasztkolbász is gazdára talál a sorsolás ideje alatt). A ragadozó madaras összeállításban pedig a nemzetközi solymász találkozó 4 napos programjaiból villantanak fel látványos képeket az Orosházi Városi Televízió munkatársai. VÉLEMÉNYEK Tűz és víz Battonyán szombaton kora reggel porig égett egy pécskai román fiatalember Renault típusú személygépkocsija. Véletlenül jól ismerem a károsultat. Ismeretségünket a néhai tankadónak köszönhetem. Amíg szedték, általában nem használtam az autómat Romániában. Ismerőseim a határ túloldalán vártak, s miután elintéztem ügyes-bajos dolgaimat, vissza is hoztak a tornyai átkelőhelyre. Ott bekéredzkedtem a várakozó kocsik valamelyikébe, és — szerencsés esetben — perceken belül hazaértem Battonyára. Egyik alkalommal a most kiégett Renault-ot stopoltam. Vezetőjével, Florinnal azóta is nagyokat köszöntünk egymásnak szombatonként a piacon. Ha tehettük, jókat diskuráltunk. A lángok azonban minden bizonnyal véget vetettek ennek a kapcsolatnak. A tűzoltók 400 ezer forintra becsülték a kárt. Azt mondják, Florinnak nem volt biztosítása, meg hogy szervizben volt a kocsi, ott mulaszthatták el az üzemanyagtömlő csavarjának meghúzását. Azt is mondják, hogy ismerősöm zokogott a roncs mellett. Nem csoda, hiszen fiatal feleségével és kisgyermekével abból éltek, amit ezzel a kiérdemesült nyugati járgánnyal összepiacozott. Otthon azt olvasom az újságban, hogy a péntekről szombatra virradó éjszaka négy Felső-Tisza menti község, Milota, Tiszacsécse, Tiszabecs és Tiszakóród lakóit telepítették ki az árvíz miatt. Kárpátalján több mint száz település víz alá került, de az erdélyi Maros megyében is pusztít az ár. Egész hétvégén szívszorongva hallgattam a híreket, vasárnap estefelé közlölték, hogy folyamatosan csökken a vízszint Tarpán, elhárult a veszély Tivadaron, és megnyugodtak a kedélyek Jándon is. Küzdelmes éjszakát éltek át Gulácson, de a szervezett munka nyomán ott is elhárult a veszély. Tiszabecsnél több mint két métert apadt a vízszint, és megkezdődött az apadás Vásárosnaményál is... Talán sikerül! Talán nem lesznek újabb tragédiák! Már eddig is túl sok család háza, autója, termése és jószága hamvadt el... a vízben. Ménesi György Mámortöltények maffiakézen A bűncselekményből származó, feketepiacon vásárolt „töltényei” közül habozás nélkül választ egyet a férfi, s a célnak megfelelő helyre beteszi, majd nem sokkal később tüzel. Az „áldozat” viszont a halál helyett egészen másfajta érzésben landol. Az említett jelenet ezekben a napokban könnyen valósággá válhat a távoli Fülöp-szige- teken. Ebben az országban ugyanis igen tetemes mennyiségű nászélménydúsító csodaszer került maffiakézre. A világ vezető hírgyárai sorozatban termelték az információt: egy ottani rablóbanda a napokban 1,2 millió doboz Viagra tablettát zsákmányolt a Fülöp-szigetek legnagyobb gyógyszeripari cégének raktárából. A kéjserkentő kék bogyókból meggazdagodni szándékozó támadók lefegyverezték a raktárra felügyelő őrséget (no persze az ő fegyvereikből nem a Viagrát vették ki), majd több kisteherautót megpakoltak a nemcsak hatásával, hanem árával is bódító gyógyszerrel. A franciaágyi teljesítményképességet fokozó csodatabletta nemrég került kereskedelmi forgalomba a távol-keleti országban. Az ottani kereskedelmi viszonyokhoz képest igen magas a Viagra ára. Egy szem boldogságbogyóért 11 dollárnak megfelelő összeget kell leperkálnia az impotenciából idillbe kívánkozó Fülöp-szigetinek. A gengsztereket is ez a borsos ár csábította Viagra-zsákmányolásra. Keresletük is bizonyára lesz: a szakemberek szerint a rablók hazájában mintegy kétmillió ember szenved komoly potenciális zavaroktól. S hogy miért jöttem elő most ezzel a távoli országbeli történettel? Ólvasóink előtt is ismert, hogy Magyarországon az elmúlt héten legalizálták a Viagra forgalmazását. Hogy nálunk pontosan hány hazánkfia igényli a kék kéjbogyókat, nem tudom. Arról sincs ismeretem, hogy az első körben mekkora mennyiségű Vigrát dobtak piacra az illetékesek. Ám tartok tőle, a hazai piac korántsem olyan Viagrafelszerelt, mint a Fülöp- szigeteki mámorbogyó-maffia. Az ő kezükből ugyanis minden ottani férfigondokkal küzdő idilligénylő átlagosan bő féldoboznyi csodabogyót remélhet... Magyari Barna Orosházán a nőket öltöztetik (Folytatás az 1. oldalról) Ez volt a város első olyan gyára, amelyben egész éven át termeltek. Az iparitanulóképzésnek köszönhetően pedig az utánpótlás sem okozott soha gondot. — 1963-ra nem szívesen gondolok. Akkor úgy éreztem, gyarmatosítanak bennünket (az ipari összevonás éve) — emlékezett a régmúltra Nagy Lajos, aki igazgatóként szerette volna megélni az önállósodást. Ez viszont csak . 1985-ben valósult meg. Ezekről az évtizedekről már Hatos Istvánná, az Unicon Rt. jelenlegi elnök-vezérigazgatója beszélt, aki a ruhagyár szakmai kultúrájának eredményeként értékelte, hogy a váltásokat is képes volt túlélni a gyár. — A divat igényes, ezt az orosházi varrónők is tudják. Nőket öltöztetni pedig különösen nehéz műfaj, de bátran állíthatom: kapósak a termékeink! Az emlékezés az idősebb korosztálynak adatott meg, az aktív orosházi kollektíva a 40. évfordulót a szalag mellett töltötte munkával. Mint azt Kokainé Bokor Ibolya üzemvezetőtől megtudtuk, jelenleg 240-en dolgoznak a gyárban, 5 éve működik náluk szabászat is. Tőkés bérmunkában dolgoznak, termékeiket ismeri a német, a francia és a holland piac. Saját tervezésű ruhákkal is megjelentek már, az Unicon mellett ismerősen csenghet az új márkanév: Fraxini! Természetesen már nem azokon a fülsértő gépeken készülnek ezek a női blúzok, szoknyák, nadrágok, mint hajdanán. Egy valamiben azonban semmi sem változott: a zakatoló varrógépek felett ma is éppen olyan sokat kell görnyedni, mire a szép kelméből mutatós ruhadarab születik. Csete Ilona Az Unicon Rt. orosházi gyárában a 40. évfordulót is munkával ünnepelte az aktív kollektíva. A hajdan volt dolgozók fehér asztal mellett nosztalgiáztak FOTÓ: SUCH TAMÁS STARTOLJATOK A 88,9 MHZ-RE! Válasszatok zenét a nagyszünetre! Kedves békéscsabai diákok! A jövő héttől a Start Rádióban mindennap 9.45 és 10.45 között, vagyis a nagyszünetben az általatok kiválasztott dalokat hallgathatjátok az iskolarádión keresztül. Nem kell mást tennetek, mint kivágni a szelvényt, melyen megjelöltétek azokat a dalokat, melyeket szívesen hallgatnátok a rádióban. A szelvényt küldjétek be vagy vigyétek be személyesen péntekig a Start Rádióba (Bartók B. út 23/A, telefon/fax: 324-552). 1. Brandy & Monica: 8. Fekete Vonat: The boy is mine □ Hip Hop Dance □ 2. Jennifer Page: Crush □ 9. Dario G.: Sunmachine □ 3. Szandi: Azok a szép napok □ 10. Ace of Base: Cruel Summer □ 4. Fastball: The way □ 11. Boyzone: No matter what □ 5. Padödö: Kezeket fel □ 12. Des'ree: Life □ 6. T.N.T.: Bele vagyok zúgva □ 13. Sash: Mysterius Times □ 7. E-Type: Angels Crying □ +1 Squeezer: Wake up! Ű A legtöbb szavazatot kapott 5 dal biztosan hallható lesz a jövő' héten a Start Rádió „Nagyszünet" című műsorában.