Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-24-25 / 249. szám

1998. október 24-25., szombat-vasárnap HAZAI TÜKÖR A közoktatás jövőre több pénzt kap Béremelés két lépcsőben A pedagógusbér-emelés, a nagyvárosi és a vidéki iskolák közötti szintkülönbség meg­szüntetése, az utóbbiak anyagi helyzetének javítása áll az oktatási miniszter fi­gyelmének középpontjában - derült ki egy diákfórumon. A legfontosabb stratégiai fel­adatok közé tartozik a közokta­tási rendszer finanszírozásának újragondolása, felülvizsgálata - mondta Pokomi Zoltán oktatási miniszter a budapesti Közgaz­daság-tudományi Egyetemen tartott fórumon. Az oktatási tárca vezetője az egyetemisták kérdéseire vála­szolva örömmel számolt be ar­ról, hogy a kormány elfogadta az Oktatási Minisztérium jövő évre tervezett költségvetési elő­irányzatát. Mint a miniszter kiemelte: elengedhetetlen feladat, hogy a felsőoktatásban dolgozó több mint 50 ezer, valamint a közok­tatás területén szerepet vállaló, csaknem 180 ezer alkalmazott helyzetét, bérét rendezzék, és megszüntessék a forráselvoná­sokat. Példaként említette, hogy a januártól esedékes 15 százalékos átlagos béremelést a tervek szerint szeptemberben újabb 3-4 százalékos emelés követné. Pokomi úgy látja: a közokta­tás legnagyobb gondja, hogy kettészakadt, más a nagyvárosi és más a vidéki tudás- és ta­nulmányi szint. Ezt minél ha­marabb meg kell szüntetni, ezért felzárkóztatási programot dolgoztak ki, amelyben szere­pel a vidéki intézmények meg­különböztetett finanszírozása. Kitüntetések a Vigadóban Posztumusz emlékplakett az elhunytaknak A kitüntetettek sorában balról jobbra Árgyelán Mihály, Ko­vács János, dr. Juhász Irén és Gá(fi László FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER 1956 és Nagy Imre neve összefort a zsarnokság elleni küzdelem eszméjével. Negy­venkét évvel ezelőtt szovjet tan­kok taposták el a magyar nép szabadságharcát, ártatlanok ál­dozták életüket a haza és forra­dalom oltárán — mondta ünne­pi köszöntőjében Varga Zoltán a megyei közgyűlés elnöke csü­törtökön, a Békés Megyéért ki­tüntetések átadásán. A megye kulturális élete ér­dekében kifejtett, több, mint há­romévtizedes munkája elisme­réseképpen részesült a Békés Megyéért kitüntetésben Gálfi László Jászai-díjas színművész, a Békés Megyei Jókai Színház művésze. Dr. Juhász Irén ré­gész, a szarvasi Tessedik Sámu­el Múzeum igazgatónője több tucat feltárást vezetett. Ezek kö­zül a legjelentősebb a Közép- Európában is egyedülálló Vésztő-mágori dombon lévő Csőit nemzetség monostorának feltárása. Az 1983-86 között Szarvason feltárt 422 sírból álló avar temető ügye is kapcsolódik dr. Juhász Irén nevéhez — mél­tatta a kitüntetettet dr. Pelcsinszki Boleszláv, a me­gyegyűlés alelnöke. Kovács Já­nos nyugalmazott tűzoltó ezre­des közel négy évtizedes munkásságéért részesült kitün­tetésben. Az 1993. évi Ki mi tud? verseny országos döntőjén II. helyezést elért méhkeréki Nyisztor György Hagyomány- őrző Néptáncegyüttes nevében Árgyelán Mihály, a községi művelődési ház igazgatója vette át a kitüntetést. A testület az 1998. július 8- án Brassó megyében bekövet­kezett tragédiában elhunyt Setény János megyei képviselő­nek, a kisgazdapárt megyegyű­lési frakcióvezetőjének és Surman László, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Bizottság külső tagjának posztumusz em­lékplakettet adományozott. — Both — Napsütéses őszi ünnep Emlékezés a jövő és a remény napján fotó: feb/dióSI IMRE Mint 1956. október 23-án, negyvenkét évvel később is kellemes, napsütéses őszi idő fogadta a tegnapi ünneplő­ket. A forradalom kitörésé­nek és a köztársaság kikiál­tásának közös évfordulóján a főváros vendége volt a len­gyel miniszterelnök is. Az 1956-os forradalom volt a jogtalan és terrorista rendszer elleni első felkelés, ami ér­tünk, lengyelekért is folyt-je­lentette ki Jerzy Buzek a Bu­dapesti Műszaki Egyetemen rendezett megemlékezésen. Apáink forradalma Az egyetem diáksága 1956. október 22-én fogadta el az if­júság 16 pontos követelését és határozta el a másnapi, Bem téri tüntetést. Ezért lett immár hivatalos állami megemléke­zés a műegyetemi gyűlés, amelyen megjelent Göncz Ár­pád köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és a ka­binet több tagja. Pokomi Zoltán oktatási mi­niszter ünnepi beszédében hangsúlyozta: nincs erkölcsi alapjuk megbékélésről be­szélni azoknak, akik az el­nyomás és nem a szabadság oldalán álltak 1956-ban, és az idegen hatalommal kollaborál­tak saját, szabadságáért küzdő népükkel szemben.- 1956 a nemzeti összefo­gás kivételes pillanata, amely­ben a nemzet jobbik énjét mu­tatta meg. Most az a dolgunk, hogy megmutassuk, mire vi­heti a magyar nemzet, ha külső erők nem avatkoznak be történelmünkbe. Az a dol­gunk, hogy a haza szabadságát polgárainak személyes sza­badságává tegyük. Olyan Ma­gyarországot teremtsünk, amelyben hinni, dolgozni és élni tudunk - jelentette ki az Operaházban tartott díszün­nepségen Orbán Viktor mi­niszterelnök. Pénteken délelőtt fél tízkor katonai tiszteletadással, a Himnusz hangjainak kíséreté­ben felvonták a Magyar Köz­társaság lobogóját a budapesti Kossuth Lajos téren. Ezzel megkezdődött az ’56-os forra­dalom és szabadságharc 42. évfordulójának, valamint a Magyar Köztársaság kikiál­tása 9. évfordulójának állami ünnepe. A központi megemlé­kezésen a parlament elnöke mondott beszédet. „Miként március 15-e emlékét, október 23-a emlékezetét sem árnyé­kolhatja be a hazugság és az elvtelenség. Ez a nap többet jelent, mint bármelyik más, a történelemkönyvek lapjain lé­tező esemény vagy emlék. 1956 októbere szüléink és nagyszüleink forradalma volt” der János. Tisztelgés a síroknál A házelnök beszédét követően a Vértanúk terén Orbán Viktor miniszterelnök megkoszorúzta Nagy Imre emlékművét. Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak sírjainál, a rákoskeresztúri új köztemető 300-as, 301-es és 298-as parcellájában helyezte el a megemlékezés virágait Göncz Árpád köztársasági el­nök és Áder János. Az 1956-os forradalom óri­ási kincs, amely annál jobban csillog, minél távolabb kerü­lünk tőle - hangoztatta Mécs Imre szabaddemokrata or­szággyűlési képviselő, egy­kori halálraítélt szabadsághar­cos Nagytétényben tartott ün­nepi beszédében. Ugyanakkor Fónay Jenő, a Magyar Politikai Foglyok Or­szágos Szövetségének elnöke Jászberényben mondott be­szédében rámutatott: 1956 hő­seit a mai napig sem övezi mindenütt kellő tisztelet. A fogyatkozók táborában néhányan még élnek, akik számára az 1956. évi őszi na­pok személyes élményt és életre szóló emléket jelente­nek - mondta Pomogáts Béla, a Magyar írószövetség elnöke a szervezet budapesti székhá­zánál rendezett koszorúzási ünnepségen. Emlékeztetett arra, hogy 1953-tól, Nagy Imre első kormányra jutásától kezdve a forradalomhoz ve­zető szellemi és erkölcsi erje­dés az írók tevékenységéhez fűződik. Hősök és kitüntetettek Göncz Árpád köztársasági el­nök - a miniszterelnök előter­jesztésére - pénteken kitünte­téseket adott át a nemzeti ün­nep alkalmából. Az államfő kiemelte: „Ma 42. alkalommal s kilencedszer szabadon gon­dolunk vissza azokra a hő­sökre, akik ezen a napon fog­tak fegyvert a sztálini önkény ellen. Á kitüntetettek, a lelki- ismeretes, szorgalmas kezű magyar emberek méltó képvi­selői, kivételes tevékenysé­gükkel érdemelték ki a jutal­mat.” Az államelnök a hit, az oktatás, a kultúra, a tudomány és a közélet terén kimagaslóan tevékenykedő száz személyt részesített kitüntetésben. A kiemelkedők kitüntetése. A képen Csorba Mária hegedű­művésznő veszi át az érdemrendet fotó: feb/kallus györgy Hosszabbodó ülések. A ter­vek szerint a jövő héten három­napos ülést tart az Országgyű­lés, mert meglehetősen sok, 28 tárgyalási pont szerepel napi­rendjén - mondta Áder János házelnök a Házbizottság ülése után. A költségvetés novemberi benyújtását követően arra lehet számítani, hogy négy-öt napos üléseket tart a T. Ház - közölte Áder. Főrendőri kinevezések. Pintér Sándor belügyminiszter csütörtöki hatállyal Kiss Ernő dandártábornokot főkapitány­helyettesnek, bűnügyi főigaz­gatónak nevezte ki. Ugyanezen a napon a belügyminiszter Lá­zár János dandártábornokot az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság helyettes vezetőjévé, Mikó Ist­ván ezredest az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Szervezett Bű­nözés Elleni Igazgatóság igaz­gatójává nevezte ki. Tárgyalásra alkalmas. Az Országgyűlés Alkotmány- és Igazságügyi Bizottsága csütör­töki ülésén általános vitára al­kalmasnak találta Pokol Bélá­nak (FKGP) a polgári törvény- könyv módosítására irányuló javaslatát. Az önálló indítvány lényege, hogy a sajtóban meg­jelenő elmarasztaló vélemény esetén az, aki személyesen érin­tett az ügyben, követelheti vá­lasza közzétételét. A frakció tiltakozik. A szo­cialista frakció elnöksége a par­lamenti hagyományokkal és a demokratikus követelmények­kel szemben állónak tartja, hogy a politikai erőfölénnyel visszaélve megváltoztassák a pártatlan és kiegyensúlyozott tájékoztatás alapfeltételeit - mondta Lendvai Ildikó, a párt frakcióvezető-helyettese. Em­lékeztetett rá: a parlament Al­kotmányügyi Bizottsága arra vállalkozott, hogy többségi döntéssel határozza meg, mely pártokat tekint kormánypárti­nak és ellenzékinek a médiaku­ratóriumok összeállításánál. Feláll a sportminisztérium. Várhatóan a jövő hétre áll össze az Ifjúsági és Sportminiszté­rium helyettes államtitkárainak névsora - közölte Wootsch Pé­ter, a tárca felállításának ügyé­ben illetékes politikai államtit­kár. Más forrásból származó, de idetartozó hír az, hogy De­utsch Tamás, a Fidesz alelnöke, a sportminiszteri poszt váro­mányosa csütörtökön megvédte szakdolgozatát az ELTE Ál­lam- és Jogtudományi Karán. Megjött a behívó. Kunos Pé­ter, az Agrobank egykori vezér- igazgatója megkapta és átvette a bíróság által kiküldött felszó­lítást jogerős szabadságvesztés­büntetésének október 29-i megkezdéséről - közölte a fő­városi bíróság sajtószóvivője. „Csillaghullás” a rendőrségen Október 23-a máig ható példája a magyar nemzet hősies erő­feszítésének, szabadság utáni vágyának. Ünnepi beszédében dr. Hajdú Antal ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója és Wertheim Albert alezredes, a Békés Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnok-helyettese különböző helyszínen és időpontban ugyan de a fenti gondo­latokkal emlékezett az 1956-os forradalom és szabadság- harcra. A belügyminiszter emléktár­gyat (aranygyűrűt) adományo­zott Gulyás György ezredes­nek, a megyei kapitányság gaz­dasági igazgatójának. Kis Fe­renc nyugállományú őrnagyot, rendőr alezredessé, Balogh Já­nos főhadnagyot, nyugállomá­nyú századossá léptették elő. Pintér Sándor belügyminiszter dicséretben és jutalomban ré­szesítette Fejér József nyugál­lományú rendőr alezredest. Az Országos Rendőr-főkapitány­ság vezetője soron kívül alez­redessé léptette elő Szűcs Gá­bor őrnagyot. Rendőr őrnagy lett Tímár László, Rácz Mi­hály, Kardos József, Kiss Zol­tán, Bondár Gábor százados­ból. Szatmári Elek és Bálint Tamás főhadnagyok századosi rendfokozatot kaptak, Fehér Andrea hadnagyból főhad­naggyá lépett elő. Öt nyugállo­mányú tiszthelyettest soron kí­vül léptetett elő Orbán Péter országos főkapitány, aki dicsé­retben és jutalomban részesí­tette dr. Ábrahám Béla ezre­dest, a megyei kapitányság közbiztonsági igazgatóját, és Tóth Bálint főhadnagyot. Szin­tén főkapitányi elismerésben részesült a Veszprémben ren­dezett Beavatkozó Alosztályok VII. Országos Versenyén II. helyen végzett Körös Beavat­kozó Alosztály legénysége: Vidovenyecz Attila százados, Szekeres Ferenc törzszászlós, Bartyik Attila zászlós, Ottlakán Péter főtörzsőrmester és Zahorán Csaba őrmester. Dr. Kurucz Ferenc megbízott megyei főkapitány soron kívül előléptetett 11 tiszthelyettest, 7 személynek címet adományo­zott. Az állomány több tagja főkapitányi, valamint kapitá­nyi dicséretben és jutalomban részesült. A honvédelmi miniszter II. osztályú Honvédelemért kitün­tető címet adományozott Kas­sai Bélának, Mezőhegyes pol­gármesterének, III. osztályú Honvédelemért címet kapott Baji Ferenc Körösladány köz­ség jegyzője. A katonai felada­tok kimagasló végrehajtásáért I. osztályú Szolgálati Jelet ka­pott Éliás György alezredes. Csepregi Péter ezredes, pa­rancsnok jutalomban részesí­tette Éliás György alezredest, Nagy Zoltán őrnagyot, Hosszú Mihály zászlóst, Fekete László közalkalmazottat. Három sze­mély fizetése emelkedését egy évvel rövidebb ideig várja. (b) Hídverés % tudomány magaslatára — Megtisztelő, hogy a tudo­mányos élet nemzetközileg is elismert nagyságai megjelen­tek városunkban, a gimnázium életében. Történelmi pillanat­nak vagyunk tanúi, ittlétünk szellemi hídverés a tudomány magaslatára — mondotta Tóth Imre, sarkadi polgármester szerdán, Bay Zoltán Washing­tonban élő, de hazalátogató özvegyének fogadásán. A tudományos előadással egybekötött találkozón, az ok­tatási intézmény névadójának özvegye, Bay Zoltánná türe­lemre, szorgalomra, kitartó rpunkára intette a Bartók Béla Művelődési Központban összegyűlt diáksereget. Az oktatási intézmény érdekében kifejtett tevékenységéért em­lékplakettet kapott Vámos Ti­bor akadémikus, dr. Csapody Miklós, és Hámos Árpád, az ENSZ bécsi székhelyű Atom- energetikai Központjának munkatársa. Az iskola által létrehozott Bay Zoltán Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumának elnöke, Havas Miklós, a MTESZ országos elnöke. Vá­mos Tibor előadásában az in­formációs társadalom változá­sairól, a globalizációban rejlő lehetőségekről, veszélyekről egyaránt szólt. B. I.

Next

/
Thumbnails
Contents