Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-07 / 235. szám
1998. október 7., szerda MEGYEI KÖRKÉP A fürdővárosi közvélemény reprezentatív szavazása Cséfán a nyerő Gyulán? A Media Service Company közvélemény-kutató Intézet az Összefogás Gyuláért Egyesület megbízásából szeptember 29-én és 30-án reprezentatív jellegű közvélemény-kutatást végzett Gyulán. A megrendelő arra volt kíváncsi, mi a polgárok véleménye a leköszönő önkormányzat és a helyi képviselők teljesítményéről, illetve, hogy kiket látnának szívesen a város élén. A standard kérdőíves személyes interjú során 150 szavazati jogú gyulait kérdeztek meg nem és lakóhely szerint arányosan, reprezentatív jelleggel. A statisztikai hibahatár plusz-mínusz 8 százalék. Alább az intézet által elkészített szöveges jelentést olvashatják. Az adatok elemzése során két, a lakosság és az ön- kormányzat viszonyára jellemző, érdekes jelenség tűnt fel. Az egyik az, hogy Gyulán nagyfokú a csalódottság és ezzel együtt a tanácstalanság is. Elég sokan bizonytalanok a pártok és jelöltek közötti választásban. Az bizonyos, hogy a gyulaiak tekintélyes része kiábrándult a politikai pártokból. Az adatok szerint 44,2 százalékuk egyértelműen független, civil önkormányzatot kíván a város élére. A polgári konzervatív erők tábora 29,2 százalék, míg a baloldal a válaszadók 22,1 százalékát tudhatja maga mögött. Ez utóbbi kettőnél további polarizáció is lehetséges, hiszen mind a bal-, mind a jobboldalon több párt is található, míg a civil szavazatok nagyrészt egy helyre kerülnek. A csalódottság okát is sikerült felderíteni, ez a másik érdekes összefüggés. Azt kértük a válaszadóktól, hogy minősítsék az önkormányzat eddigi működését, annak néhány tevékenységi területét. Az adatok az alábbi képet mutatják. Az egyes tevékenységi területek összmeg- ítélése Jó megfelelő gyenge % % % szociális ellátás 10,7 40,7 47,1 kulturális élet 32,1 44,2 22,1 oktatás 40,0 39,2 20,7 gazdálkodás 6,4 24,2 69,2 vagyonkezelés 4,2 23,2 72,1 hivatali munka 13,2 43,5 42,8 A fenti táblázat szerint, ahol a polgár elsősorban az intézményeken keresztül tapasztalja meg az önkormányzat működését, lényegesen pozitívabb a kép, mint egyebütt. A klasszikusan közvetlen hivatali feladatkörök megítélésében már rosszabb a helyzet (szociális szféra, hatósági munka), de a polgárok több mint fele itt is elnézőbb: legalább megfelelőnek tartja a hivatal működését. Teljességgel elfogadhatatlannak ítélik viszont a gazdálkodást és a vagyonkezelést, amely egyértelműen a városvezetés, a döntéshozók kompetenciája. Az adatok alapján kijelenthető, hogy Gyula város lakossága egyértelműen a testületet tartja felelősnek a kialakult helyzetért, és az észlelt működési zavarok ellenére bizonyos mértékig felmentést ad a hivatal és az intézmények dolgozóinak. Érdekes ugyanezt megnézni az egyes szavazótáborokon belül. Az önkormányzat egészének minősítése az egyes szavazótáborokon belül és összesítve jó megfelelő gyenge % % % Cséfán Lajos 16,6 33,3 49,2 Danes László 19,2 39,1 43,5 Szabó Árpád 19,7 40,7 41,2 Nem tudja 16,6 28,8 51,2 Összesen 17,8 35,7 45,7 Első ránézésre is nyilvánvaló, hogy a pártjelöltek szavazótáborai jóval kevésbé kritikusak összességében az önkormányzat működésével szemben, mint a civil jelöltet választók vagy akik bizonytalanok. Természetesen felmértük a hivatalosan bejelentett polgármesterjelöltek szavazótáborát is. A válaszadók 18,5 százaléka egyelőre még bizonytalan ebben a kérdésben. A négy jelölt közül Gyarmath Imre (FKGP) jelöltnek a szavazótábora annyira kicsi (5%), hogy a táblázatban nem szerepeltetjük. Az első oszlopban (a) feltüntetett adat az összes megkérdezett százalékában, a másodikban (b) a valamilyen jelöltet választók százalékában, a további három oszlopban pedig a bal, a jobb, illetve a civil önkormányzat híveinek körében mutatja ki a polgármesterjelöltek népszerűségét. a b bal jobb civil % % % % % Cséfán Lajos 30,7 37,7 11,6 27,9 58,0 Danes László 18,5 22,8 7,6 50,0 42,3 Szabó Árpád 27,1 33,3 25,6 13,1 34,2 Látható, hogy értékválasztás és jelöltválasztás „harmóniája” leginkább a Cséfán- szavazótáborban tapasztalható. Ehhez képest elgondolkodtató a civil önkormányzatot preferálók rendívül magas aránya a Fidesz-jelölt táborában, valamint az a 13 százalék, amely Szabó Árpád MSZP-jelöltet választaná, egyébként pedig a polgári konzervatív pártokban bízik. (És persze itt is meghaladja az egyharmadot a civil önkormányzatot kívánók aránya.) Mindebből talán nem túlzás arra következtetni, hogy sokak számára a pártok nehezen megkülönböztethetők, a jobb- és baloldal fogalma összemosódik, és egyre többen fordulnak a politikailag független szakemberek és az aktivizálódó civil szervezetek felé. Ezt bizonyítja az is, hogy a jelöltek kiválasztásának indokaként (a jelölt személyétől függetlenül!) mindenki megnevezte a szakértelmet. Ä másik három indok egyenletesen oszlik el minden jelölt esetében. Cséfán Lajosnál természetszerűleg kevés súllyal esik latba „az őt támogató párt politikája”, sokkal inkább a „politikai függetlenség”. Az utolsó kérdésben arra kértünk választ, hogy mennyire tudatos az egyes pártok, szervezetek választása. Ezért megkérdeztük, hogy mely szervezet képviselő-, polgármesterjelöltjére, illetve megyei listájára voksolna a válaszadó. Azokat vettük stabil szavazónak, akik a három helyre csak egyféle szervezetet jelöltek meg. A legnagyobb azok tábora, akik semmilyen szervezetet nem tudtak vagy nem akartak megnevezni: 44,2 százalék. Az összes pártok biztos szavazóbázisa 29,2 százalék, ebből 15,0 százalék MSZP, 12,8 százalék Fidesz, és 1—1 szavazó vallotta magát az SZDSZ, illetve az FKGP hívének. Ami ismételten igazolja eddigi megállapításainkat az az, hogy a civil szervezeteket határozottan megnevezők aránya 15,7 százalék, vagyis magasabb, mint a két nagy párt bármelyike. Ehhez még egy adat: 10,7 százalék a vegyes (labilis) preferenciájú válaszadói csoport, és ennek több mint fele valamelyik párt mellett a Cséfán Lajost támogató civil szervezeteket nevezte meg. Ez tovább növeli a civil szervezetek előnyét a pártokkal szemben. Végezetül néhány szó a részvételről. A válaszadók 72,8 százaléka jelzi, hogy részt vesz a választásokon, 11,4 százaléka nem kíván voksolni, 15,7 százaléka pedig még bizonytalan. Az adatot fenntartással kell kezelni, mert a hasonló békéscsabai mérés (de az országos is) azt mutatja, hogy a választópolgárok nem csak előre, hanem visszamenőleg, a májusi választásokra is irreálisan magas részvételi arányt jeleznek. Ez például Békéscsabán 80 százalék, illetve 77 százalék. Az eddigi részvételi arányok ismeretében számítható ebből egy reálisabb előrejelzés. Harci színekben a csabai fiatalok D. J. polgármesterjelöltek Felöltötte harci színeit a megyeszékhely ifjúsága, a diákpolgármester-jelöltek sátrai ott díszlenek a sétálóutcán, hangos a zene, kampányol, aki csak él és mozog. Ilyen kép fogadja a Békéscsabára tévedőt, aki minden bizonnyal első meglepetésében nem tudja mire vélni az eléje táruló képet. Pedig a jól sikerült „Garabonciás Napok” emlékei már hét éve boldogítják a csabai diákság apraját-nagyját. A számtalan vetélkedőre eddig összesen 450 diák nevezett be, akiknek legjobbjai külön díjazásban is részesülnek. A teljesség igénye nélkül jöjjön most néhány a számtalan program közül: ma délután háromkor belvárosi tájékozódó futóverseny lesz a sétálóutcán, majd este nyolckor a diákpolgármester-jelöltek mutathatják be D. J.- tudásukat a Csapda sörözőben. Holnap közös kampányzáró felvonulást tartanak a pártok az ifiháztól a sportcsarnokig, ahol megejtik a diák- polgármester-választást, majd pénteken a megválasztott „pártvezérek” megkezdik programjuk végrehajtását a városházán. Tegnap lezajlottak a zenei és prózamondó versenyek, megszülettek a Petőfi-liget csodás köztéri szobrai, amelyek közül a legjobbak még korlátozott ideig megtekinthetők más helyszínen — a szervezők bemenekítik őket az ifiházba. A késő esti órákban pedig közös kampányhappeninggel zárult a program az ifiház nagytermében. Frankó Marianna Munkáspárt: 9 városban 71 jelölt Megyei aktívaértekezletet tartott a Munkáspárt október 3-án, Békéscsabán. A résztvevők a Munkáspárt Békés Megyei Szervezetének munkáját a felkészülési időszakban eredményesnek minősítették, 9 városban mintegy 71 képviselő- jelöltet állítottak, önálló polgármesterjelöltjük van Mezőkovácsházán, Nagyszénáson, Dombegyházon. Öt városban kötöttek választási együttműködést az MSZP-vel, Békéscsabán és Orosházán minden választókerületben állítottak jelöltet. A Munkáspárt választási nagygyűlése október 10-én délelőtt 10 órakor lesz Békéscsabán, a Vasutas Művelődési Házban. Előadónak Vajnai Attilát, a párt országos alelnökét kérték fel. 0) Ne várjon az államra! Ha az idén nálunk vásárolja meg tetőcserepét, mi megtakarítjuk az állam által beígért áfa-keretet engedmény formájában. Holland színes cserép natúr áron Csabai natúr cserép Csabai színes cserép Engedmény Új ár 25% 55,00 Ft/db 15% 59,50 Ft/db 15% 68,00 Ft/db Új technológia Új festési eljárás Új színek Igényes megjelenés Uj tetőcserépcsalád Jamina natúr Jamina Amadeus, piros Jamina Amadeus, barna TÉGLATERMÉKEINK Körös 38 falazótégla Körös 30 falazótégla Körös 10 válaszfalelem FB 60/19 födémbéléstest Engedmény Uj ár 15% 76,50 Ft/db 15% 89,00 Ft/db 15% 89,00 Ft/db 20% 128,00 Ft/db 20% 92,00 Ft/db 20% 84,00 Ft/db 20% 92,00 Ft/db Akciónk 1998. október 1-jétől október 31-éig érvényes. Keresse vevőszolgálatainkat! Áraink nettó árak. JAMINA RT. 5600 Békéscsba, Orosházi út 88. Tel.: (66) 441-670, (66) 447-211. Fax: (66) 441-658. CSORNA BELED RT. 9300 Csorna, Soproni út 66. Tel.: (96) 262-111, (96) 261-008. Fax: (96) 261-009. FIÓKUNK ENNÉL SOKKAL Magyar Államkincstár Békés Megyei Fiók 5600 Békéscsaba, Dózsa György u. 1. Telefon: (66) 447-344/4425, 4449 (pénztári órák: hétfőtől-péntekig 08-13 óráig) C* L ^ m p'p :) r \, r j r j Szolgáltatásaink: Állampapír forgalmazás (Magyar Államkötvény, Kincstári Takarékkötvény, Kamatozó Kincstárjegy, Diszkont Kincstárjegy) • Másodpiaci forgalmazás (korábbi kibocsátású állampapírok vétele és eladása) • Újrabefektetési lehetőség (időkiesés és kamatveszteség nélkül) • Ingyenes értékpapírszámla • Vételkor és eladáskor átutalás folyószámláról, folyószámlára Vásároljon állampapírt közvetlenül a Kibocsátótól, a Magyar Államkincstár Fiókjaiban, ahol az állam az állampapírokra teljeskörű garanciát vállal. Állampapírok vásárlására lehetőség van még az elsődleges forgalmazóknál és egyéb értékpapír-forgalmazóknál is.* A Magyar Állampapírok biztonságát az állami garancia adja, melynek értelmében az állam az adott állampapír tőkéjét és kamatait esedékességkor a forgalmazóknak mindenképpen kifizeti. *Felhivjuk a befektetők figyelmét arra, hogy a forgalmazók kiválasztásakor és megbízásakor körültekintően járjanak el, mivel a kifizetőhelyek esetleges szerződésszegése, vagy visszaélése esetén a kifizetésekért a kibocsátó (azaz az állam) nem vállalhat felelősséget. Részletes információ: 06-40-24-24-24 (helyi hívás)