Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-07 / 235. szám

Nézetütköztetés, (i) Szeghalom három polgár­mesterjelöltje — dr. Farkas József (Együtt Szeghalomért Egyesület), Fekete László (Fidesz-MPP) és Kosaras Béla (MSZP) — október 8- án 18 órakor a városi műve­lődési központban ütközteti nézeteit. A nyilvános fóru­mot a Sárrét Televízió egye­nes adásban közvetíti. Jutalomüt. (i) A kö­rösladányi Tüköry Lajos Ál­talános Iskola tanulói is si­keresen vettek részt a Hen­kel Magyarország Kft. Zöld iskola elnevezésű környe­zetvédelmi programjában. Ennek köszönhetően a ladányi iskola J. a és a 6. b osztálya ma ingyen Ócsára utazik, az ottani értékes táj­védelmi körzetbe, a Madár­vártába. Képviselői fórum, (i) Vígh Ilona, a szeghalmi ré­gió országgyűlési képviselő­je ma a körösújfalui község­házán lakossági fórumot tart. Vasutasban. Szilvásy Ferenc, az MSZP békéscsa­bai polgármester-jelöltje la­kossági fórumot tart ma 17 órától a Vasutas Művelődési Házban, október 9-én 17 órától a belvárosi általános iskolában. Poén Petárda Parádé, (fm) Ezzel a címmel tartja elő­adását október 9-én este nyolc órakor a békéscsabai ifiház nagytermében Laár András és Dolák-Saly Ró­bert — azaz a Tyúkszínház. Jógafoglalkozások, (fm) Kezdő, haladó, gyermek- és családi jógatanfolyamot tart minden szerdán este hat óra­kor Békéscsabán, a belváro­si óvodában a „Jóga a Min­dennapi Életben Egyesület”. A tanfolyam első foglalko­zásának időpontja október 1-t. Leégtek, (y) Orosházán egy BMW, Szarvason a Vágóhíd utcában a tűzhelyen felejtett ebéd égett le tegnap. Békés­csabán két kisebb tűzhöz ri­asztották a tűzoltókat. Az Andrássy úton egy fémkuka gyulladt ki, a Szent Imre utcá­ban pedig egy olajsütő' kapott lángra. Személyi sérülés egyik esetben sem történt. „MINDEN IDŐKBEN ÉL ES MŰKÖDIK A ROKON SZELLEMEK TITKOS KÖTELÉKE.” (Robert Schuman) MEGYEI KORKÉP 1998. október 7., szerda A nemzet küzdelme volt Megemlékezés a magyar Golgota gyulai stációjánál A megemlékezést koszorúzás zárta a Honvédtiszti Emlékhelyen, elsőként a Honvédelmi Mi­nisztérium és a Magyar Honvédség koszorúját helyezte el dr. Holló József vezérőrnagy FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER A világosi fegyverletétel után a gyulai vár előtt fegyverezték le a fogoly honvédtiszteket az orosz egységek. A fegyvereket a tér közepén halmozták fel — utal erre az emlékhely szobor- csoportja. A honvédtiszteket átadták az osztrákoknak, akik szi­gorú őrizet mellett innnen vitték őket Aradra, ahogyan Kossuth nevezte, a magyar Golgotára. A gyulai lefegyverzés helyszí­nén állított Honvédtiszti Emlék­helynél tegnap tartott megemlé­kezést a Honvédelmi Miniszté­rium és a város önkormányzata. Díszőrséget a 32. budapesti őr­ezred állt, a debreceni helyőr­ség zenekara játszott, s Mészá­ros Mihály, a Jókai Színház művésze és az Erkel Ferenc Vegyeskar idézte meg 1848— 49-et, október 6-át, amely szim­bólummá vált: a vértanúság, a bosszúhadjárat, az emigrációba kényszerülés, a neves és a név­telen hősök emlékezetévé. Dr. Holló József vezérőrnagy, a Magyar Honvédség humán fő­csoport főnöke emlékbeszé­dében megfogalmazta, a ma­gyar nemzet érdekeinek követ­kezetes képviselete volt a bűne a kivégzetteknek. Mártírhaláluk tragikus és felemelő bizonyíté­ka annak, hogy 1848—49 a nemzet küzdelme volt a korszerű Magyarországért, a vi­lágszabadságért, a zsarnokság ellen. Október 6-a a független Ma­gyarországra törekvés kísérlete befejezésének tragikus emlék­lapja, az országé, egész Euró­páé. Az idegen hatalom 18 év­vel később kénytelen volt ki­egyezni Magyarországgal, ami azt mutatta, hogy igazságos for­radalmakat és szabadságharco­kat le lehet ugyan verni, de az eszméket fegyverrel elpusztíta­ni nem. Újra lehet tanítani 1848—49-et úgy, ahogy történt és meríthetünk, építkezhetünk a hatalmas örökségből, az erköl­csi tőkéből. Szőke Margit Áldozatuk életet igenlő Most adták át — süllyed! Eredményes négy évet zár a sarkadi testület A sarkadi Bartók Béla Mű­velődési Központ és Könyv­tár felújítása ez év június 30- án befejeződött. Az 50 milli­ós beruházás eredményekép­pen létrejött intézmény északkeleti sarokrésze süllyed! — hangzott el a kép­viselő-testület tegnapi rend­kívüli ülésén. Az Aradi Vértanúk Emlékmű­vénél rendezett megemlékezést, koszorúzást követő ülésen a vá­ros első embere, Tóth Imre pol­gármester a második szabadon választott testület négyévi tevé­kenységéről számolt be. A vá­rosatyák döntöttek a költségve­tés módosításáról és az intéz­mények támogatási igényében is határoztak. A leköszönő tes­tület nem kívánja elkészíttetni a három városkaput, azt a követ­kező testületnek ajánlja meg­fontolásra, szó esett a városban létrehozandó iskolatej-alapít- ványról is. A kultúra várának süllyedő sarkával kapcsolatosan Czeglédi András osztályvezető elmondta: nem a tetőtérbeépítés a ludas a dologban, a probléma régi keletű. A felújítással kicse­rélt épület alatti vízvezetékek okozták a bajt. A többéves szi­várgás hatására a víz alámosta a létesítményt, szükséges a talaj- mechanikai szakvéleményezte­tés. Az előzetes szakértői állás- foglalás tükrében a testület 1 millió forintot szavazott meg az épületrész megerősítése, hely­reállítása érdekében. Tóth Imre polgármestert munkája elisme­réseképpen a testület bruttó 273 ezer 780 forint jutalomban ré­szesíti — döntöttek a város­atyák. Both Imre Gyulán ebben az évben is külön emlékezett meg a MIÉP helyi szervezete tegnap az aradi vérta­núkról a Honvédtiszti Emlék­helynél. Gara Zoltán, a gyulai szervezet elnöke emlékeztetett, a 13 vértanú közül 9 innen indult a vesztőhely felé. Ifj. Hegedűs Ló­ránt országgyűlési képviselő be­szédében magyar testvéreit, Gyu­la magyar polgárait szólította meg az örökké való igével és a költővel, a szabadság kivirulhat a holtak véréből. Ma kollektív buj- dosásban élünk, kisebbségi lét­ben, amely állapotba azért sül­lyedtünk, mert lemondtunk az életről. A mártírok áldozata életet igenlő, a haza számunkra a leg­szentebb küldetés. Hegedűs Zsu­zsanna imát mondott a vértanú­kért, s hogy legyenek bölcs veze­tőink, akik nem a jelennek élnek. Ifj. Hegedűs Lóránt és Erkel Tibor országgyűlési képviselők minden jelenlévő nevében he­lyeztek el koszorút az emlékhe­lyen. Gara Zoltán bejelentette, a város mind a 14 választókerüle­tében indul az igazságot képvise­lő jelöltjük. Sz. M. VÉLEMÉNYEK Tudnivalók felnőtt módra A Xénia-láz után új „járvány”, a gyűjtögetés ke­rítette hatalmába a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt. A televízió figyelemfelhívó hirdetései nyomán néhány hete kicsik és nagyok egyfolytá­ban az újságosstandokat, a kézbesítőket ostro­molják a Tudás fája című ismeretterjesztő lapok és gyűjtődossziék iránt. Az ötlet valóban kiválónak bizonyult és — mint hírlik — nyugaton már jól bevált módszer­ként igyekszik hazánkban is eladni a reprezentatív formában megjelenő és összegzett tudnivalókat a „Marshall Cavendish” magyarországi kiadója, amelyre — a reklámok szerint — egy magára valamit is adó fiatalnak feltétlenül szüksége van. Sőt, azt írja a tájékoztató „ha előfizetjük, akkor biztosan minden lapszámot megkapunk és 1750 forintot is megtakaríthatunk egy évben. A gyerekek lelkesedését látva — és eltekintve a családi kassza tűrőképességétől — el kell ismernem: méltán lett nép­szerű a kiadvány. Am itt kezdődött a baj! Mert minden igyeke­zet és „inkább lemondok a szalámis zsemléről” kijelentés elle­nére sokan hiába keresik: a hőn áhított „tudásfa” hiánycikknek számít. Igaz, közben az „Easy PC”, vagy „A csodálatos állatvi­lág” gyűjtőívek is napvilágot láttak, de az eredeti ötletet nem körözi le semmi. Ekkora érdeklődésre feltehetően senki sem számított, mert a Svobodában nyomtatott termék szinte egy hét alatt kevésnek bizonyult. Elsőként az 1. számú lapokra vadász­tunk hiába, majd a gyűjtődoboz érkezett későn, illetve a kézbe­sítők is csökkentett darabszámot kaptak. Lehet, hogy néhány hét és csak pult alól juthat hozzá az „ügyesebb” szülő? A meg­rendeléssel kapcsolatban felhívtuk a megadott telefonszámot, ám továbbra is csak ígéret az utánnyomás. A felelős kiadó tele­fonja pedig — ki tudja miért? — titkos. Nem értem: amikor a politikai csatározások érdekében több ezer számra nyomtatják a szórólapokat, plakátokat, akkor vajon miért nem futja a hasz­nos, gyerekek és pedagógusok által megkedvelt kiadvány sok­szorosítására? Halasi Mária Tömeges önfeláldozás? Szívesen elhülyéskedne az ember: megcsinál­tunk két-három kilométernyi autóbuszt az oro­szoknak játékból, márpedig ennyit cérnával sem győz az ország. De amikor a szélütésig jutunk, egyenesen tilos a komolytalankodás. Pedig hát a területi és települési önkormányzati választás szele lassan megüti a magyarokat. Dönteni mindenkinek magának kell, arra való , a jövő szombati kampánycsend, vasárnap a sza­vazófülke magánya. A tét nem gyerekjáték: aki felkerül a listá­ra, akár egyszerű balesetként is a képviselő-testületben találhat­ja magát. Ez a „nyeretlen kétévesek” előnye. Ha valaki ezt cél­zásnak tekintené egyik vagy másik pártkudarcokra építő, civil­nek indult, aztán kampányszerűen „militarizálódott” szervezet­re, téved. Ugyanis sokan közülük eddig még arra sem vették a fáradságot, hogy nyilvánosan állást foglaljanak. Legfeljebb hadállást. Nem nyeretlenek tehát, inkább amolyan októberi gesztenyegyűjtögetők... Pedig Békésben bőven lett volna mi­ről véleményt nyilvánítani az évek során. Mi lesz ezekből a sokismeretlenes jelöltekből, ha kikaparják a mások által meg­sütött gesztenyéjüket? Zsákbaképviselő? Mesélik, a sokszázas jelenlegi képviselői garnitúrában ücsö­rög valaki, aki négy éve önkritikusan elismerte, nem szép do­log, hogy háza előtt olykor burjánzik a gaz. Aztán erre építette képviselői programját: megígérte, ahol jár, ott többet fű nem te­rem. Kérdeztem, megtartotta-e (fű)magvas ígéretét. Azt vála­szolták, a négy év alatt biztosan kaszált. Ostoroztam eleget a pártokat, a legkevesebb, amivel tarto­zom nekik, annak elismerése, hogy a pártokhoz nem csapódók között sem feltétlenül a közvélekedés szerinti alkalmasok ül­nek. Azt akarom ezzel mondani, hogy a jelöltekben az embert, az emberben a tisztességet keressék. Tudakolják meg, milyen szándék vezérli őket a testületbe. Aztán ha kijelentik, nem akar­nak ők semmit, csak feláldozzák magukat a köz oltárán mások unszolására, máris könnyebb választaniuk. K. A. J. Puccs miatt elmaradt a felvétel? A cserbenhagyót elfogták Emberölési kísérlet Dévaványán Súlyos cselekmény helyszíne volt október 4-én, vasárnap 15 óra körül egy dévaványai csalá­di ház. H. Gy. szarvasi lakos je­lent meg ismerősével E. L. dévaványai lakos házában. Erő­szakkal hatoltak be, majd H. Gy. a magával vitt késsel hasba szúrta a sértettet, akit életveszé­lyes sérülésekkel szállítottak kórházba. A dulakodás közben könnyebben megsérült E. L. élettársa is. Az elkövetők elme­nekültek a helyszínről, és az esetről az egyik szomszéd érte­sítette a rendőrséget. A Szarva­si Rendőrkapitányság munka­társai október 5-én mindkét gyanúsítottat elfogták. Az ügy­ben az eljárást — őrizetbevétel mellett — emberölés kísérlete bűntett alapos gyanúja miatt a Békés Megyei Rendőr-főkapi­tányság vizsgálati osztálya foly­tatja. (c) Őrző-védő kft. a tévé bejára­ta előtt FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER A Fidesz-MPP gyulai irodájá­ban tartott tegnap déli sajtó- tájékoztatón Danes László polgármesterjelölt a Fidesz, az MDF, a KDNP helyi szer­vezetei nevében elmondta: megdöbbentőnek és elfogad­hatatlannak tartják, ami a Gyula TV-nél folyik. Hétfőn fél háromkor megjelen­tek az Erkel Hotelben a nyilvá­nos tévéfelvételre, melyen a polgármesterjelölteket mutatták volna be, ám az igazgató-fő­szerkesztő azzal fogadta őket, hogy puccs miatt elmarad a fel­vétel. A város lakóit kár érte, mert nem ismerhették meg a je­lölteket és kevesebb információ alapján lesznek kénytelenek vá­lasztani. Az önkormányzat ko­moly összegeket áldozott arra, hogy a tévé közszolgálati mó­don működjön. Sajtótájékoztatót tartottak a Gyula TV munkatársai is két órakor, ismét a Petőfi-szobor- nál. Hétfőn egy órakor igaz­gató-főszerkesztőjük, Domokos István kilátásba helyezte, fel­mond mindenkinek, ha nem ve­szik fel a munkát. Este kapták a hírt, őrző-védő kft. kapott utasí­tást a tévé őrzésére. Tegnap reggel hétkor csak a gazdasági vezető léphetett be. Nyolc óra­kor a polgármester hívatta őket, elmondta, felmenteni ugyan nem tudja vezetőjüket, de ígére­tet tett arra, hogy négy nap sza­badságra küldi, s az október 9-i képviselő-testületi ülésen sür­gősségi indítványként előter­jeszti a vizsgálóbizottság létre­hozásának javaslatát, a tévé folytassa munkáját. Azonban Domokos István nem vonta vissza a testőr kft. megbízását, ezért nem mehettek be. A sajtó- tájékoztató időpontjában a meg­bízást visszavonta a polgármes­ter és a jegyző, így a tévések dolgozni indultak. (ö) A rendőrség és az orosháziak összefogásának eredményeként a kedden reggel történt cserben- hagyásos gázolásnak hamaro­san meg is lett az elkövetője. Történt a tegnapi reggel, hogy a volt műszaki laktanya környé­kén, a Gyopárosi úton a Szente­si út felé kerékpározott K. I.-né orosházi lakos. 5 óra 50 perckor ismeretlen személy által veze­Jelenleg kilencvennégyen járul­nak hozzá Békésszentandráson a szemétszállítás költségéhez, ugyanakkor több száz ingatlan hulladékát hordják ki a szemét­telepre. A képviselő-testület több tagja a legutóbbi ülésén úgy nyilatkozott, a jelenlegi szemétszállítási rendszer az ön­tett személygépkocsi elütötte a szerencsétlen asszonyt, aki a helyszínen meghalt. A pilóta azonban megállás és segítség- nyújtás nélkül elhajtott a hely­színről. A bevezetett rendőri intézke­dés hamarosan eredményt ho­zott, egy külföldi állampolgár ellen kezdeményeztek büntető- eljárást. (cs) kormányzatnak nem gazdasá­gos, s a lakosság számára sem megfelelő. Abban is egyetértet­tek, a kötelező díjfizetést csak akkor lehet bevezetni, ha a fel­tételeket is biztosítják, neveze­tesen, a községben kialakítják a konténeres gyűjtőhelyeket. (r) Kevesen fizetnek Szentandráson

Next

/
Thumbnails
Contents