Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-31-11-01 / 255. szám
Színház A Békés Megyei Hírlap Melléklete Utazás Hogyan változott a színházi élet Orosházán, kik lépnek színpadra az idén a városban? r* O Hamisítatlan görögországi hangulatot varázsol elénk a Kréta szigetén járt ^ munkatársunk Interjú Hamarosan az Országgyűlés elé kerül a vasút működését szabályozni hivatott törvény VJ Papnak és apának is szólítják Igen messze került Békéscsabától Kárpáti László atya, a volt békéscsabai segédlelkész és kétsopronyi plébános. Jelenleg a brazíliai Sao Paulóban dolgozik misszionáriusként, vagy ahogy ő fogalmaz, vezeti projektjét, mely az utcagyerekek társadalomba való visszatérését hivatott elősegíteni. Decemberben tér vissza a trópusi országba. A békéscsabai katolikus plébánián beszélgettünk vele. — Kiből lehet misszionárius? — teszi fel önmagának a kérdést. Vallási értelemben bárki lehet, aki elkötelezett a viszonzást nem váró szeretet átadására. Ez nem feltétlenül kötődik külföldi tartózkodáshoz, egzotikus tájakhoz, bár a misszionáriusok többsége ilyen helyeken, Ázsiában, Afrikában, Latin-Ame- rikában él. — A köztudatban a misszionárius mint hittérítő él. — Én nem tartom magam hittérítőnek. Nem akarok senkit direkt katolikussá vagy kereszténnyé tenni. Elsősorban emberré akarunk tenni olyan gyerekeket, akik elhagyatottan élnek az utcán, és önmagukat szemétnek tekintik, mint ahogy sajnos mások is őket. Ha rátalálnak az emberségre, nyitottak lehetnek a természetfölöttire, azaz Istenre is. — Miért pont Brazíliát választotta? — Ott van a legtöbb utcagyerek talán az egész világon, és a helyzetük a legszomorúbb. Az első évem a portugál nyelv tanulásával telt, illetve az ország kultúrájának, no és az utcagyerekek szociális helyzetének megismerésével. Azt vizsgáltuk, miért kerültek az utcára. Utcagyerekeknek azokat a gyerekeket nevezzük, akik naphosszat az utcán csellengenek, de hazamennek. Van egy másik csoportjuk, akik az utcán „dolgoznak”, de hazamennek. Végül a harmadik körbe tartozók az utcán dolgoznak, ott éri őket az éjszaka és a hajnal is, mert nincs hova menniük. Ezek a gyerekek olyan családokból kerülnek ki, ahol a szülők képzetlenek, munkanélküliek, s ahol az erőszak az úr. Hangsúlyozom: önhibájukon kívül lecsúszott emberekről van szó, akik az alkohollal, kábítószerrel vezetik le a mindennapi élet feszültségeit. — Előzetes beszélgetésünkkor a telefonban valamiféle magyar jövőképet emlegetett... — A tapasztalatok és az elemzések szerint a súlyos brazíliai szociális probléma hátterében jórészt a globalizáció és a neoliberális politika áll. Onnan nézve a magyar kormányok is elindultak ezen az úton, mely a közösségek megszűnéséhez, az egyén ellehetetlenüléséhez visz. — Működési területük az utca. Olyan gyerekekkel foglalkoznak, akik a iúléiésért koldulnak, lopnak, rabolnak. Akiknek elegük van a világból. Hogy tudnak velük kontaktust teremteni? Hiszen ahogy mondta, a gyerekek „apatyának” nevezik. Magyarra apának lehetne fordítani ezt a portugál szókapcsolatot. — Sao Paulo húszmilliós metropolisz, amelynek hosszanti tengelye mintegy nyolcvan kilométer. Hány utcagyerek lehet itt? Tevékenységünk körülbelül 5-6000 gyereket érint. Először felderítettük azokat a pontokat, ahol a gyerekek megtalálhatók. Módszerünk az, hogy leülünk beszélgetni velük. Egy nap akár harminc kilométert gyaloglunk munkatársaimmal, az utcai nevelők csoportjával a gyerekek után. Ezek a gyerekek a felnőttektől nem várnak semmit; legfeljebb a stricik és a nepperek keresik őket. A szállásuk a járdára leterített rongyokból áll. Tetvesek, rühesek — némelyik kutyával alszik —, tele vannak gennyes, fekélyes sebekkel, lőtt(!), vágott(!) sérülésekkel, amelyeket bekötözünk. A szüleiket a legtöbb esetben nem ismerik. Ekkora városban reményük sincs rá, hogy megtalálják őket, de nem is akarják. Kábítószereznek. Tudják rólunk, hogy az emberi törődést visszük közéjük a Megszokott utcakép Sao Paulóban: a gyerekeket a járdán éri a hajnal gyógyítás, a játék, az oktatás és az ünnepségek formájában. Egy angol, egy német és egy brazil cserkészcsapat is segít bennünket. Rendszeresen szervezünk kirándulásokat, sporteseményeket, táborokat. Múzeumba, színházba, állatkertbe visszük őket. — Milyen kábítószert használnak? — Crack-et. Magyarországon nem számít divatos drognak. —Magam is csak annyit tudok róla, hogy a skót Nazareth együttesnek van egy dala: Ne tedd a crackkel tönkre magad! — Mondok néhány szót róla. A fogyasztók, de a terjesztők is ördögi szernek tartják. Szódabikarbóna hozzáadásával kokainszemétből készül. Aki szívja nem lesz éhes tőle, mert kiiktatja az éhségközpontot. Egy év alatt megöli használóját. Nem egy gyereket vesztettünk el over-dózis miatt. Legutóbb a tizenkét éves Andrét. És persze mással is kábítják magukat, például a cipőragasztóval, amihez olcsón hozzá tudnak jutni. — Hol van a központjuk? — Sao Paulo belvárosában bériünk egy kétszintes házat. Itt a gyerekek ételt kapnak, tisztálkodhatnak, kimoshatják a ruháikat. A házban is vezetünk foglalkozásokat. Alkalmazzuk a játékterápiát, a Lekotek-módszert, amelynek az a lényege, hogy a gyermek a játék, által ismeri meg és fejleszti önmagát. Szállást sajnos nem tudunk adni, arra nincs lehetőségünk, csak átmeneti gondozást vállalunk. A ház ugródeszka, tőlünk olyan házakhoz juthatnak el, ahol szállást is kapnak, és ahol iskoláztatják is őket. Nincsenek nagy statisztikai sikereink, de nem egy gyerekünk — megtisztulva a drogoktól — végérvényesen szakított az önpusztító életmóddal. Elértük, hogy iskolába jár, jól tanul, és a jövőjét tervezgeti.-— Kik támogatják a missziót? — Részben önfenntartóak vagyunk. Van egy informatikai és egy nyelviskolánk. Másrészt német és osztrák egyházi közösségek támogatnak bennünket, s pályázatokon is részt veszünk. — Decemberben újabb három évre kiutazik. Meddig akarja csinálni? — Itthoni lelkipásztorkodásom alatt is a gyermeki, ifjúsági munka volt a fő profilom. Amíg a gyerekek szükségét érzik a munkámnak, amíg a lelkiismeretem mást nem diktál, addig maradni szeretnék köztük. Pánics Szabó Ferenc Fi kf.ii fehéren Anno--------------------T . J. MIN. ÜR, MINT SZÍNÉSZJELÖLT Nem támogatom az új Nemzetit, erről épp ezeken a hasábokon elmélkedtem pár hete, de ha mégis megépül, akkor a legelső fellépők egyikének T. J. miniszter (továbbiakban: min.) urat javaslom, aki a jelenlegi jobbközép kormányban a mezőgazdaság- és vidékfejlesztésért lenne felelős. Azért szorgalmaznám fellépését a világot jelentő deszkákon, mert minapi alakítása erre őt alkalmassá teszi. Ráadásul — ha tehetek némi összehasonlítást — Latinovits, meg Básti, vagy a most elment Tolnay Klári kisinasok lehetnének miniszterünk mellett. Történt hétfőn reggel a m. kir. televízió nap(fel)kelte műsorában, hogy T. J. min. úr a nézők (telefonálók) kérdéseire válaszolt. Hogy, hogy nem, szóba került a battonyai búzaégetés. Amire emlékezvén miniszterünk rezzenéstelen arccal a következőket mondta (pontos az idézet, mert papír, ceruza nélkül az ember manapság már nem ül le hírműsorokat nézni, hetente akár egy Ludas Matyi is kitelne politikusaink „okos” gondolataiból): „Búzát égetni Isten ellen való vétek!” T. J. rezzenéstelen arccal, de határozottan, keményen vágta bele a vaskos igazságot tartalmazó mondatot az éppen ébredező, tehát zenéstelen arccal! Mint aki már ötéves kora óta ezen a nézeten van. Mint aki július 10-én nem járt volna Battonyán és nem szemlélte volna meg a pár nappal korábbi búzaégetés helyszínét. Természetesen nem tiltakozásul, hanem mert remek gyerekeknek tartotta a búzaégető battonyai gazdákat. (Az elismerést más, kevésbé nyom- dafesték-tűrő szavakkal fejezte ki a min. úr, de ezt most hagyjuk.) Mi változott itt július 10-e és október 26-a között. A búza, a battonyai tarló, az olaj, amellyel lángra lobbantották a gabonát, esetleg mi, nézők, olvasók, hallgatók, netán T. J. min. úr? Akárhogy is, itt csak T. J. min. úr változhatott meg, aki vagy emlékezet-kiesésben szenved, s akkor Cavintont kellene szednie, esetleg egy kis jegyzetfüzetet rendszeresítenie, amelybe rögzíthetné, hol, mit látott, mondott, kinek adott és kinek nem adott igazat. Az is lehet persze, hogy — miként a bevezetőben említettem — remek jellemszínész. Vagyis rezzenéstelen arccal képes korábbi kijelentéseinek ellentmondani. Lehet, hogy T. J. min. úrnak tényleg a színházban és nem a minisztériumban lenne a helye? A Mnnní '7/vHnn Szarvas, 1920. Egy képeslap abból az időből, amikor az itt látható kastély még gróf Csáky Albin nyaralója volt. A lapot egyébként Krisándi János (I. UH. »7.»H t 7 tt pír «Tárad Un szakaszt részére postázták. Sarkadra
