Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-26 / 250. szám
SPORT 1998. október»., hétró' A csabaiak futottak az eredmény után Kimaradtak a gyulai helyzetek Kiskunhalas—Békéscsabai NKC 28—22 (14—8) NB I-es női kézilabda-mérkőzés. Kiskunhalas, 900 néző. V.: Herczeg, Südi. Kiskunhalas: VÖRÖS — Tóth 2, HUBA 8, Katkó 1, TAKÁCS 9 (3), Kurgyis 2, Sütő 1. Cs.: Bartucz 4 (1), Szilágyi 1, Kosz. Edző: Szabó Károly. Békéscsaba: Kurucz — Mezőségi 2, Buda 3, Krista 1, KULCSÁR 10 (4), Félix 2, Kovács 3. Cs.: Kovácsné (kapus) Vass 1, Baboly. Edző: Rácz Sándor. Kiállítások: 4, ill. 4 perc. Hétméteresek: 5/4, ill. 4/4. Egy ember számára biztosan a szokásosnál is többet jelentett ez a mérkőzés. Szabó Károlyról van szó, aki a Kiskunhalas edzője, de lehet, hogy a mai napig jobban ismeri a viharsarkiakat, mint saját csapatát. A Csabánál Klembuczot két meccsre eltiltotta a fegyelmi bizottság, ezért nem játszhatott, míg Szrnka lázasan ült a kispadon. Telt ház és felfokozott hangulat jellemezte a mérkőzést már az első percektől kezdve. A lilák kezdték a találkozót, de az első találatot a hazaiak szerezték. Ehhez a forgatókönyvhöz hasonlatosan folytatódtak az események 13 percen keresztül, egészen 4—4-ig, amikor megszületett az első kiállítás, Féli- xet küldték le. Rögtön kétgólos előnyre tettek szert a hazaiak (6—4), meg is törték kissé a vendégeket, akik ebben az időszakban rengeteget hibáztak. A csabaiak képtelenek voltak gólt dobni, az átlövők pedig mindent félmagasan próbáltak lőni, ami Vörös kapusnak csemege volt. A 19. perctől a 26-ig nem dobott gólt a vendégegyüttes, így áztál nem lehetett csodálkozni a nem várt, de reális félidőbeli különbségen. Szünet után villámrajtot vettek a lila-fehérek. Kilenc perc alatt szereztek négy gólt, míg a hazaiak egyet sem (14—12). Szabó edző időkérése észhez térítette a halasiakat, és mindjárt két gólt lőttek Sütő és Takács révén. Ettől eltekintve a negyedóra mindenképpen a beál- lós Kulcsáré volt, aki az őrületbe kergette (kár, hogy csak egyedül) a hazaiakat agresszív, gólra törő játékával, és így nagyban hozzájárult a csabaiak felzárkózásához. A fiatal Takács és Huba ellenállhatatlanul játszott. A vendégek a szélsőket „észre sem vették”, az átlövé- sek pedig Vörös kapusnak is köszönhetően csődöt mondtak (56. p.: 26—21). A halasi edző jó érzésekkel (bár kicsit furcsa lehet azért) állt föl a mérkőzés végén a kispadról, de egészen biztosan Rácz Sándor a másik oldalon mindezt nem nagy kedvvel tette a rengeteg pontatlanság láttán. Szabó Károly: — Küzdőképességben felvettük a versenyt a Csabával, időnként fel is tudtuk őket múlni. Állandó probléma nálunk, hogy a második félidő elején leül a csapat. Végül aztán az akaraterőnek köszönhetjük a győzelmet. Rácz Sándor: — Az első félidőbeli pontatlan átlövőjátékunk miatt hátrányba kerültünk, s ezután már csak futottunk az eredmény után. Szegedi Zsolt Ózdvidéki Bányász—Békési FKC 33—27 (16—13) NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés, Ózd, 150 néző. V.: Aczél, Sajóvölgyi. Békés: Árdeleán P. — Kiss S. 1, Polgár T. 4, Greksza 1, Polgár Z. 2, Moldován 9, Gyulavári 1. Cs.: Petrovszki (kapus), Bogárdi 3, Takács 2, Weigert, Mikó 1, Czétényi 1, Kiss J. 2. Edző: Kádas László. Az ellenfél legjobb dobói: Scheili 8, Kovács, Burg 6—6. Kiállítások: 8, ill. 16 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 4/4. A hétközi, Törökszentmiklós elleni Magyar Kupa idegenbeli győzelem után bizakodó hangulatban utazott a békési együttes az újonchoz. Az első percekben felváltva estek a gólok, főként békési vezetés mellett. A találkozó folyamán a 11. percben vezetett először a hazai csapat (4—3). A rendkívül alacsony színvonalú, rossz játékot hozó mérkőzésen egyik csapatnak sem sikerült jelentős előnyre szert tennie. A 20. percben három góllal elhúztak a hazaiak, de zsinórban lőtt három találattal egyenlített a Békés. A félidő hajrájában az ózdiak számukra megnyugtató háromgólos előnyre tettek szert. Fordulás után tovább folytatódott a békésiek vesszőfutása. A szerény játékerőt képviselő, de lelkes hazaiak öt gólra növelték előnyüket. Végleg megpecsételődött a vendégek sorsa, amikor előbb Polgár Z., majd Moldován a harmadik kétperces kiállítás után a kizárás sorsára jutott. Alacsony színvonalú mérkőzésen a gyenge teljesítményt nyújtó békésiek ellen biztosan győzött a szerény tudású újonc ózdi csapat. Kádas László: — Törvény- szerű a vereség, a töménytelen egyéni hiba után. Támogatók: Békés város önkormányzata, Csapó pékség, Minya Gábor kőfaragó. Agro SE Orosháza—Adony 28—18 (12—b) NB I B-s női kézilabda-mérkőzés, Orosháza, 400 néző. V.: Márton, Tais II. Orosháza: HODROGA — Ancsin K. 2, Horváth 6, SZÁSZ 10, Gyuska G. 4, Bolla, Ancsin T. 2. Cs.: Lovas (kapus), Szabó 2, Ravasz M., Ravasz A., Bodrogi G., dr. Pleskó 2. Edző: Varga József. Az ellenfél legjobb dobói: Gödöny 5, Lázár 4. Kiállítások: 10, ill. 22 perc. Hétméteresek: 5/4, ill. 4/2. Nehezen lendültek játékba a hazaiak a szépszámú szurkolósereg előtt (9. perc: 2—1). Ezután fokozatosan elhúzott a Szász vezette orosházi csapat. Remekül védekeztek a házigazdák, támadásban pedig rendre jól fejezték be akcióikat. Szünet után folytatódott az Agro SE lendülete, szebbnél szebb támadások után a 46. percben már 22—9-et mutatott az eredményjelző. Ezt követően Varga edző a cseréknek is lehetőséget adott, így felzárkózott a találkozó végére az adonyi együttes. A házigazdák amíg komplett csapatukat szerepeltették, látványos játékkal szórakoztatták a publikumot. A két újonc együttes összecsapásán nem volt kérdéses, hogy ki lesz a győztes, az orosháziak az ezúttal gólerős, remekül irányító Szász vezérletével ilyen arányban is megérdemelten győztek. Varga József: — Örülök, hogy mindenkinek lehetőséget tudtam adni, és volt, aki élt is ezzel. Gyulai FC—Kalocsa 1—1 (0—1) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés, Gyula, 500 néző. V.: Kormos (Tóth S., Nagy L). Gyula: Such — Kovács P., Pápa, Resetár (Botyánszki a 40.) — Kulcsár, Kiss, Tamási — Ecker (Gajdács a 60.), Borúzs, Abrudán (Borbola a szünetben), Frank. Edző: Cserháti István. Kalocsa: Sági — Iván, Kovács Zs. (Deák a 60.), dr. Koch, Paletta — Kocsis, Farkas, Aradi, Sári (Tóth D.) — Tóth A., Kovács J. Edző: Illés László. Sárga lap: Kiss (reklamálásért) a 8., Pápa (Farkas elhúzásáért) a 31., Kulcsár (dr. Koch elleni szabálytalanságért) a 37., Kovács Zs. (Borúzs lerántásáért) a 49., Farkas (kezezésért) az 55., Borbola (Koch akasztásáért) a 75., Kovács P. (Kocsis lerántásáért) a 88. percben. 8. perc: Resetár hibájából Tóth András szerzett labdát a pálya közepén, és indította a jobb oldalon Farkast, aki a kapu bal alsó sarkába lőtt, 0—1. 68. perc: Kulcsár távoli lövése kötött ki a vendégek hálójában, 1—1. Az elmúlt héten meglepetést okozó vendégcsapat — amely hazai környezetben a listavezető Palotás legyőzésével megszerezte első három pontját az idényben, — ellen Cserháti István edző sérülések és egyéb okok miatt kénytelen volt kissé felforgatott csapatot pályára küldeni. Ez az első félidőben meg is látszott a hazaiak teljesítményén, hiszen a sereghajtó kalocsaiak megszerezték a vezetést. A második félidőben a hazai csapat teljes támadásba indult, és az egész félidőt fölényben játszotta, ám a helyzetek rendre kimaradtak a vendégek kapujánál. Sajnos második félidőbeli fölényüket csak egy gólra tudták váltani a fürdővárosiak a vasárnapi összecsapáson. Jó: Kulcsár, Kiss, ill. Sági, Farkas, dr. Koch, Paletta. Cserháti István: — Gyengébben játszottunk az eddigiekAz NB II állása. Keleti csoport. 1. Palotás 7 4 1 24— 7 25 2. Dunakeszi 7 2 2 14— 6 23 3. Kk.félegyháza 7 2 3 24—19 23 4. Kazincbarcika 5 S 2 21—12 20 5. Csepel 6 2 4 20—15 20 6. Nyírbátor 4 6 2 20—15 18 7. Gyula 5 3 4 15—15 18 8. Borsod Volán 4 4 4 13—11 16 9. Püspökladány 3 7 2 13—12 16 10. Eger 2 8 2 22—18 14 11. Kiskörös 3 4 5 14—15 13 12. REAC 3 4 5 15—17 13 13. Hatvan 2 7 3 22—25 13 14. SZEAC 3 1 8 11—24 10 15. Tápiószecsö 2 2 8 21—31 8 16. Kalocsa 1 1 9 12—39 4 A Dunakeszi—Kalocsa mérkőzést később játsszák. Következik Az NB Il-es labdarúgóbajnokság Keleti csoportjában következik. Október 31., szombat: Tápiósze- cső—Kiskőrös, 13.30. November 1., vasárnap: Hatvan—REAC, 13.00, SZE- AC—Kiskunfélegyháza, 13.00, Csepel—Palotás, 13.00, Eger—Gyulai FC, 13.00, Kalocsa—Püspökladány, 13.00, Dunakeszi— Kazincbarcika, 13.00, Nyírbátor—Borsod Volán, 13.00, nél, ennek ellenére lehetőségünk volt a győzelem megszerzésére, de a második félidőben helyzeteinket kihagytuk. Illés László: — Küzdelmes mérkőzésen a célunkat, mely az egy pont megszerzésére irányult, sikerült elérnünk. Jenei Kálmán Nagy csatában 1—1-es döntetlenül zárult az NB II-ben a sötét mezes gyulaiak és a kalocsaiak összecsapása FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Szikora: Sanghaj után Kölnben indult Bravúros győzelem Ajkán Ajkai SE—Békéscsabai Főiskola DSE 0:3 (13, 10, 6) NB I-es női röplabdamérkőzés, Ajka, 300 néző. V.: Maróth, Prukner. Ajka: PÁL, Albrecht, Kovács A., Horváth A., Gazdig, JÁNOSI (liberó). Cs.: Horváth É., Berki. Játékos edző: Viasz Katalin. Békéscsaba: MEZŐ, Matics, Lengyel, Szikszai, KAZÁR, Kolarovszki. Cs.: TÓTH, Somogy vári (liberó). Edző: Oroszi László. A találkozó első szettje rendkívül kiélezett csatát hozott, a vendégek szerezték meg az első pontot, de az ajkaiak sem maradtak adósak a válasszal. A folytatásban hol itt, hol ott volt a minimális előny, két poénnal többel azonban egyik fél sem tudott megugrani. 13:13-as állás után, tucatnyi forgás közeA csabaiak mindent a terv, illetve a megbeszéltek szerint csináltak, aminek lényege az volt, hogy a sátorállítás miatti hosszú kihagyást követően lehetőleg a mérpette végül a főiskolásoknak jött ki jobban a lépés. A térfélcserét követően is a viharsarkiak kezdtek jobban, már 8:4-re és 10:6-ra is elhúztak, ám a házigazdák nem adták egykönnyen magukat. Mező és Kolarovszki fegyelmezett, pontos játékával a csabaiaknak sikerült megállítaniuk a feljövőkőzés elején eldöntsék a találkozót, hiszen a csapat állóképessége a kényszerszünet alatt jelentősen romlott. Már az első negyedben háromgólos előnyre tettek szert, ben lévő Ajkát, és 14:10-es állásnál az utolsó pontot is megszerezték. A zárószettben már csak egy csapat maradt a pályán. Az első poént még a hazaiak szerezték, de ezután már a vendégek akarata dominált. A Szombathelytől elszenvedett legutóbbi hazai mérkőzés után sokan féltették a békéscsabai lányokat az ajkai kirándulástól. Szerencsére ez az aggodalom megalapozatlannak bizonyult, hiszen a főiskolások remek játékot nyújtva, 86 perc alatt megszorítás nélkül nyertek. ezért a fővárosi csapatnak kellett kapaszkodnia. A második negyed második felétől aztán a súlyarány és a kondi került előtérbe, amiben ezúttal a házigazdák bizonyultak jobbnak. Még így is benne volt a győzelem a csapatban, de 5—6-ról egyenlített a Neptun, így először szereztek pontot a csabaiaktól — hazai pályán, ugyanis vendégként mindig is jeleskedtek a fővárosiak. Egy héten belül kétszer is nagy feladat hárul Szikora Zsanettre, a Hungarotel TC fiatal válogatott tornászára. Az elmúlt héten ugyanis a középiskolás korúak világbajnokságán Sanghajban jártak Váljon Ágnessel, ezt a hét végét pedig már Németországban töltötte, ahol Zsanett a GP- versenyen érdekelt Varga Adriennt helyettesítette a Budesligában. Bajorországban szerepelt Szabó Emese is Zsilinszki Tünde edzővel, de ők Úszó ORV Makón rendezték meg az olimpiai reménységek úszóversenyének 3. fordulóját. A viadalon a Békéscsabai Előre Úszó Klub és a Békéscsabai Belvárosi DSK versenyzői az egyes korcsoportokban a következő eredményeket érték el. Fiúk. Az EUK eredményei. I. Kcs. 50 m hát: 1. Török Gyula 40,38. 100 m pillangó: 3. Szegedi 1:26,00. 200 m mell: 3. Szegedi 3:25,00. 4x100 m vegyesváltó: 1. Előre UK (Török Gy., Nekraszov, Szegedi, Török Z.) 5:53,11. II. Kcs. 400 m gyors: 1. Pertich Bence 5:20,00; 2. Szabó 5:09,00. 100 a hasslocki területi bajnokságban erősítették a hasslockiakat. Visszatérve a kínai versenyre, Hajdú László edző a két utazás között csak annyit mondott: óriási élmény volt számunkra, az összes visszásságaival együtt a Gymnasiade. Zsanett összetettben elért 23. helyezése nagyon tisztességes eredmény, ugyanígy Váljon Ágnes 36. helye is, annál is inkább, mert a magyarok nem alkottak csapatot, egyéni indulóként viszont m hát: 1. Solymosi Tamás 1:19,90; 2. Bodóczi 1:21,90. 50 m gyors: 1. Solymosi Tamás 31,32; 2. Tóth 32,16.100 m pillangó: 1. Tóth Tibor 1:13,00. 400 m vegyes: 3. Pertich 5:57,00. 4x200 m gyorsváltó: 1. Előre UK (Szabó, Solymosi, Tóth, Pertich) 9:56,43. III. Kcs. A Belvárosi DSK eredményei. Fiúk. 100 m gyors: 2. Dinya 1:00,90. 1500 m gyors: 2. Komolai 18:16,60. 50 m mell: 2. Komolai 35,73. 50 m pillangó: 3. Literáti 32,70. 200 m hát: 1. Priskin László 2:31,52. 4x100 m gyorsváltó: 1. Belvárosi DSK (Komolai, Dinya, Róka, Gelegonya) 4:18,54. jelentős versenyen rendkívül nehéz bekerülni a szerenkénti döntőkbe, főként az első csoportból. $> « # Andó Éva, a csabaiak tornásza arra kérte lapunkat, hogy tolmácsoljuk az Old Girls-versenyen győztes csapatuk köszönetét a lelkes közönségnek és a támogatóknak, utóbbiak közül elsősorban a különtámogató Fiume szállónak, amely versenydresszüket biztosította. F. I. Leányok. Az EUK eredményei. I. Kcs. 100 m pillangó: 1. Vass Viktória 1:22,00. 200 m mell: 1. Bozó Lilla 3:14,00; 2. Szekeres 3:16,00.100 m gyors: 2. Vass 1:19,00. 4x100 m vegyesváltó: 1. Előre UK (Balázs, Szekeres, Vass, Bozó) 5:51,00. II. Kcs. 400 m gyors: 3. Gondi 5:18,46.100 m hát: 2. Lendvai 1:15,86; 3. Treznyák 1:19,00. 100 m mell: 2. Barna 1:26,88. 50 m gyors: 3. Solymosi 32,25. 4x200 m gyorsváltó: 1. Előre UK (Lendvai, Gondi, Treznyák, Barna) 10:13,16. III. Kcs. 50 m mell: 2. Pauló 38,69. 200 m hát: 3. Jankulár 2:37,50. Értékes pont a fővárosból Neptun—Békéscsabai VSC 6—6 (0—3, 2—0, 3—2, 1—1) OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Budapest, Tüzér utca, 100 néző. V.: Erdős, Bátori. Békéscsaba: MÁTÉ — LUKÁCSI 2, Balázs, dr. Szlávik 1, DÁVID 2, Borsos, Latorczai 1, Puha, Laczó P., Bíró, Boné, Berki, Laczó Gy. Edző: dr. Szlávik Győző, Csabai Zoltán. Az ellenfél dobói: Hajek 3, Jancsev 2, Varjas 1. Emberelőny gólok: 3/1, ill 2/1. Négyméteresek: 0/0, ill. 0/0. Békéscsabai érinek Makóról