Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-24-25 / 249. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1998. október 24-25., szombat-vasárnap Óraállítás, (d) Október 25-én, vasárnap véget ér a nyári időszámítás. Ekkor hajnali három órakor az órákat hajnali két órára kell visszaállítani. Éremkiállítás, (b) A Sarkadon élő Kolozsi József éremgyűjtő több évtizedes szorgalmának, kitartásának eredményeképpen született meg a pénteken 10 órakor megnyitott kiállítás. A XII. századi pénzt is tartalmazó kiállítás anyaga 1999. január 31-éig tekinthető meg. Tanyai randevú, (m) A békéscsabai Kentaur tanyán vasárnap 10 órától nyilvános lovesedzéssel egybekötött baráti találkozót szerveznek. A kezdő lovak, a minősített versenyzők és az „öreg lovasok” produkcióit bárki megcsodálhatja, aki erre jár. Vörös malom. (1) A mezőkovácsházi Crazy Theátrum 13. új előadása A vörös malom címmel két részes musi- calban dolgozza fel az ördög tragédiáját. A Crazy legújabb premierjét szombaton 19 órától láthatják az érdeklődők a művelődési házban. Őrzik, (b) Lopás bűntett alapos gyanújával vettek őrizetbe egy békéscsabai fiatal férfit október 22-én a megyeszékhelyi rendőrök. (Információink szerint két nagy értékű gépkocsi ellopásáról van szó.) Ellopták, (b) Békéscsabán a Derkovits sor 10. szám előtt parkoló okkersárga színű, APH-513 forgalmi rendszámú Trabant típusú személygépkocsit ismeretlenek „gurították el” tegnap hajnalban. A felemelkedésért Egy nemzet akkor tud igazán ünnepelni, ha szabadon emlékezik. A történelem viharában, viszontagságaiban mindig vannak kiszolgálók és kiszolgáltatottak. Az 1956 októberében felegyenesedő magyar nép, az októberi fiatalok üzenete a mához, a ma és a holnap fiataljaihoz is szól. Össze kell fogni a mindenkori felemelkedés érdekében — mondta ünnepi beszédében Márki-Zay Lajos, a sarkadi Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium Postaforgalmi és Informatikai Szakközépiskola igazgatója pénteken a Vértanúk terén rendezett megemlékezésen. A gimnázium diákjainak irodalmi összeállítása után az emlékező tömeg a kegyelet virágait helyezte el a kopjafánál, majd a városi rendőrkapitányság falán lévő emléktáblánál. B. I. Szórakoztató csabai „disznóságok” Kolbászfesztivál másodszor is Csabán A Szlovák Kultúra Házában néprajzi kiálltás és savanyúságbemutató, verseny várta az ínyenceket fotó: lehoczky Péter Mi mással is kezdhette volna a napot csütörtökön Varga Mihály, a pénzügyminisztérium politikai államtitkára, mint kolbászevéssel. A II. Csabai Kolbászfesztivált megnyitó államtitkár nem veti meg a jó kolbászt. Szülővárosát, Karcagot — bár ott ma már inkább a birkapörkölt járja — nem hiába nevezték régebben kolbászszállásnak. Varga Mihály szerint a jó csabai, mely megfelel a legkényesebb ízlésnek is, még az Európai Unió piacain is kelendő lehet. — Tavaly is reméltük, hogy hagyományt teremtünk, és sikerül országra szóló rendezvényt szervezni itt Békéscsabán — köszöntötte a kolbászbarátokat Pap János a rendezvény helyszínén, az Elektroház mellett felállított fesztiválsátorban. Miközben Varga Mihály megnyitotta a kolbászfesztivált, kiemelte: — Nem egyszerűen ételt jöttünk ünnepelni, ennél sokkal többet. Egy olyan hagyományt, mely előre mozdíthatja nemcsak a térség társadalmi, hanem gazdasági életét is. A megnyitó után a Kiváló Sertéstenyésztő címet Baukó Pál és felesége, míg a Kiváló Sertéstenyészet címet a medgyes- egyházi Haladás Szövetkezet vehette át. A kolbászfesztivál első napja inkább a szakmáé volt, hiszen az agrárkamara vállalkozói napra, a kereskedelmi és iparkamara üzletember találkozóra várta partnereit. A Fiume Hotelben a Kereskedelmi és vendéglátóipari Szakközépiskola szervezésében szakácsversenyt, majd egri borbemutatót, míg a Szlovák Kultúra Házában savanyúság-versenyt és néprajzi kiállítást rendeztek. Az első kolbá- szos estét bíróválasztás és egyéb szórakoztató csabai „disznóságok” zárták csütörtökön. K. A. Összefogással polgári rend Nikolettért A gyulavári hídnál lévő 1956- os kopjafánál tegnap reggel a Bay Zoltán Általános Iskola diákjai ünnepi összeállítással emlékeztek ’56 eseményeire, felmutatva a két mártír fiatal, Mány Erzsébet és Farkas Mihály arcképeit. Beszédet Szántó Lajos a Pofosz gyulai szervezete képviseletében mondott, felidézve, hogy milyen események vezettek a forradalom és a szabdságharc kirobbanásához, majd miféle megtorlást kellett elviselnie az országnak. — Mi, akik megjártuk a Kádár-börtönöket, nem felejtünk. Éljen a szabadság, éljen Magyarország, éljen a haza — mondta. A diákok egy-egy vérpiros szekfűt helyeztek el a kopjafánál. Gyulán, a Kossuth téri kopjafánál délután a helyi egészség- ügyi főiskola hallgatóinak ünnepi összeállítása adta a megemlékezés keretét. Dr. Pepó Pál környezetvédelmi miniszter szólt arról, hogy a ma Magyarországához ’56 áldozata vezetett. Összefogást kért. Többek között a Körös—Maros Nemzeti Park fejlesztéséről elmondta, hogy Kardoskúton és Szarvason nyugati színvonalú látogatócentrumokat alakítanak ki, a román féllel létrehozandó közös természetvédelmi területek oldják majd a határmenti elszigeteltséget. Sz. M. Január 14-e óta nincs meg a nyomtalanul eltűnt gyulai kislány, Szathmáry Nikolett. Keresését azonban nem adta fel senki. Édesanyja, Szathmáry Sándorné változatlanul kapja az együttérző leveleket, telefonhívásokat, a kutatás folytatására biztatják. Sokat jelentenek neki ezek a szavak. Munkatársai a gyulai Erkel Ferenc Múzeumban azon gondolkodnak, miként teremthetnék elő a Nikolett megtalálásáért folytatott küzdelem útiköltségét, hiszen sok felől érkeznek tippek, merre is lehet a kislány. Égy alapítvány, a Gyulaiak a gyulaiakért Alapítvány fogadja a felajánlásokat. Aki a család erőfeszítéseit pénzzel segíteni tudná, a múzeum munkatársai rendelkezésére bocsátanak alapítványi csekket, levélben is küldenek. A gyulai múzeumnak a pf. 8. számra címezzenek levelet vagy hívják a (66) 361-236-os telefonszámot. (ö) Magyarországra figyelt a világ A történelmi emlékparkban emlékeztek az orosháziak október 23-án az 1956-os eseményekre. A Békés Megyei Jókai Színház művészeinek műsora után dr. Dancsó József országgyűlési képviselő méltatta a 42 évvel ezelőtt történteket. Beszéde elején utalt rá: ahhoz a generációhoz tartozik, akik már csak a történelemkönyvekből tudják, mi is történt 1956-ban, ami azt jelzi, mára felnőtt egy korosztály, akinek nincsenek tapasztalatai ebből a korszakból, de 1956 üzenetet hordoz a mai fiatalok számára is. — A kis nemzetek nyomorúsága abban is testet öltött, hogy a nagy és gazdag országok nem vettek róluk tudomást. 1956- ban azonban az egész világ figyelme Magyarországra terelődött. Most, 1998-ban az Orbán Viktor miniszterelnök vezette kormány is azon dolgozik, hogy újra a világfigyelem központjába kerüljön országunk. Az Európa Uniós csatlakozásig azonban még nagyon sokat kell dolgozni — szögezte le a szónok. Dancsó József az 1998-as esztendőt, a választások évét fárasztó politikai évnek nevezte, ami után a csendesebb hézköznapok következnek. Mind a kormányprogram, mind a helyi tervek megvalósításához közös cselekvésre, összefogásra van szükség — mondta. Kovács Erika VÉLEMÉNYEK Kis hazai energiapolitika Ha eleinknek nem volt jó erdő mellett lakni, mert sok fát kellett hasogatni, utódaiknak sem könnyebb, hiszen benyújtják az emelkedő sorú számlákat. Az úgynevezett középosztály nagyot sóhajt, hamarosan lesz mit fizetni. Újra felrémle- nek a letarolt erdők, a manipulált mérőkészülékek, az általuk kevésnek tartott díjak miatt panaszkodó szolgáltatók... Felbukkant a vicc: Jean, benn 17 fok van, kint 2, engedje be azt is! Olvasom, egy magyar mérnök régóta igyekszik itthon megismertetni a hőszivattyút. A készülék a földből nyeri a geotermikus energiát vagy a levegőből a Nap melegét. Fel lehet fűteni vele egész házakat, esetleg hűteni, ha éppen az kell. Akkor működik a legjobban, ha mindkét funkciót egyszerre gyakoroltatják, ilyenek a hűtők is, bennük hideg van, hátulról pedig szinte sütnek. A találmány nem új, csak a magyarok kitartóan nem vesznek róla tudomást. Pedig mindennél olcsóbb. Valami baj csak van, ha nem is a szivattyúval, akkor körülötte, hiszen hallani, az energiatakarékosság és a környezetvédelem milyen szorosan összefüggnek, milyen sürgető a társadalmi igény. A kormányprogramban kiemelt helye van a takarékosságnak, a hatékonyság javításának, ami a gazdaság versenyképességének és a társadalmi jólét növelésének feltétele. Ösztönözni kívánják mind a vállalati, mind a háztartási gazdálkodásban az energiatakarékos eljárásokat. Kézenfekvő a világításkorszerűsítés, az alkonykapcsoló, ne fűtsünk ott, ahol nem tartózkodunk, ne legyen rendellenes huzatképződés, fel kellene újítani a lakótelepi lakásokat, energiatakarékossági célú beruházások kellenének. Vannak kedvezményes hitelek is, s egyre tökéletesebbek a készülékek. Csak a kezdvezményekkel sem bírjuk vállalni. Jön a tél, megvalósul a helyi energiapolitika, a magyar családok egy szobába húzódnak, mint régen. A kályhák reneszánszukat kezdik élni, sok meleget adó limlomot elnyelnek. Azért, azt a hőszivattyút elfogadnám, hátha beszippantaná a kinti pluszokat! Szőke Margit Holnap több kell! Megrögzött rádióhallgatóként örömmel figyeltem fel rá tegnap a Poggyász című műsorban: a hazánkba látogató turisták harmadik legkedveltebb célpontjai a gyógyturizmus kínálta vidékek, köztük is elsősorban a kelet-magyarországiak. Gyula nevének említését különösen jóleső érzéssel hallottam. Csakhogy! Miközben bármerre jár az ember Európában, szembetűnő, milyen óriási erőfeszítéseket tesznek a turizmussal foglalkozók,1'hogy holnap még vonzóbb legyen a környezetük, holnapután pedig annál is mu- tatósabb. Természetes, hogy jelentős pénzt áldoznak a propagandára, mert igaz ugyan, hogy sokat számít a személyes benyomás, hogy mit mondott ugyanarról a szomszéd, amikor hazatért a nyári nyaralásból, de a magukra valamit is adó városok, üdülőhelyek egy pillanatig sem mondanak le arról, hogy „árulják magukat”. Számomra úgy tűnik, Gyulán sokáig úgy gondolták, „itt van ez az áldott víz, ennél nem kell nagyobb vonzerő.” Különféle tanulmányok ugyan készültek (jó drágán), de beruházó híján szinte minden maradt a régiben. Vagy itt vannak a szálláshelyek. Többségük nem mondható valami színvonalasnak, hogy finoman fogalmazzunk. Márpedig az első kedvező benyomást (vagy visszariasztó élményt) akkor szerezheti a vendég, amikor belép a szobájába. De a csöpögő csapok, nyikorgó ágyak, vízköves zuhanyozók hamar eszébe juttatják, bizony ezt „eltakarta” a prospektus. Aztán, igencsak meglepődnek a vendégek, amikor kiderül: aki szállodában lakik, jövőre többet számolnak fel neki idegenforgalmi adóként. Minha a vendég nem ugyanazon a járdán sétálna s nem ugyanabban a virágágyásban gyönyörködne. Kérdezhetik, miért éppen a szezon végefelé került szóba mindez? Nos, a héten egy olyan családi panzióval gyarapodott, mondhatnánk gazdagodott a fürdőváros, amelyre csak csettint- hetünk: ez igen! Még internet-szolgáltatást is kínálnak. A Familyt körbejárva még az idegenforgalmi szakemberek sem fukarkodtak a dicsérettel. A példa adott, érdemes háztűznézőbe menni, akár a szomszédból is. Fábián István Hangulatot nem kell hoznia... Várhatóan ma Orbán Viktor is kolbászt készít (Folytatás az 1. oldalról) — Otthon, családi használatra is készít olykor kolbászt? — Ma már elég kevés időm jut az ilyesmire, de a gyerekek kedvéért, no meg persze a magam szórakoztatására is szívesen részt vészek ilyen családi eseményeken. Azért azt egyáltalán nem állítom, hogy az általam készített kolbászt eszi az egész család. — Megvan-e a szükséges felszerelése a disznóöléshez, feldolgozáshoz? — Elég nehéz lenne mindezt felszerelés nélkül csinálni. Apósoméknál minden, ami ilyenkor kell, rendelkezésemre áll. Sok-sok éve. — Várható-e, hogy az idén is eljön a fesztiválra? — Meglehetősen feszített most a kormányzati munka, de őszintén remélem, hogy részt tudok venni a fesztiválon. És ha már ott leszek, biztosan beszállok a „profik” közé én is. Kiss A. János „SEMMI, AMI TÖRTÉNIK VELED, BENNED VAGY KÖRÜLÖTTED, NEM VÉLETLEN, HANEM MINDEN TETTED ÉS GONDOLATOD MEGTERMI A KÖVETKEZMÉNYÉT.” (Mezei Mária) ízelítő a tartalomból: 11 | Kolbász(fesztivál) minden mennyiségben * Lökdösték Zsíros Gézát * Hölgyek öröme: a bor(rend) * Kifosztották Dianát. Vádlott: a királyi ház * Adótábla ’99! * Nagybeteg államfők — Jelcin, Havel és társai * Antal Imre esete a lidér- cekkel * A magyar kislány, akinek kioperálták a fél agyát * Csonka „Pici” András * Horváth János — nem ő dönt... * A Békéscsabai Előre FC Tiszaújvárosban * Milliomossá tesszük! — ha játszik velünk Megvásárolható: a megye 540 lapárusánál! liilllliilll : BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP