Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-21 / 247. szám
Fókusz, (ö) A Gyula TV .népszerű Fókusz című műsorában ma 20.05 órától a város új polgármesterével, Danes Lászlóval beszélget Kocsány Roland szerkesztőműsorvezető. Énekkarok találkozója, (z) A mezőberényi református templomban október 24-én ,,A reformáció jegyében” rendezik meg a Békési Református Egyházmegye énekkari találkozóját. A tíz órakor kezdődő programban közreműködik az orosházi énekkar, a gyulai kamara kórus, a biharugrai énekkar, a szeghalmi női kar, a köröstarcsai énekkar, a békéscsabai vegyeskar és a békési református énekkar. A kórustalálkozót Berkesi Sándor ének-zene tanár, kórusvezető nyitja meg, majd Szabó Endre esperes zárja. Egészségvédelem, (ö) Egészségesen éld az életed! címmel középiskolásoknak szervezett egészségvédelmi napot rendez az ANTSZ megyei és városi intézete a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziummal október 22-én, csütörtökön 8.30 órától az iskolában. Előadások hangzanak el, lesz salátakészítés hozott anyagból és plakátokat díjaznak. A nap 10 perces mozgással zárul, melyet helyi testnevelő tanárok vezetnek. Kábeltévé. (1) Mezőko- vácsházán többször felmerült az igény, hogy a polgár- mesteri hivatalba a helyi kábeltévé zárt közvetítő vonala kerüljön kiépítésre. Nemrég a Mezőkábel Kft. vezetőjével történt egyezség alapján úgy döntöttek, hogy 50—50%-os költségvállalással bevezetik a kábeltévét a városházára, amely — több más lehetőség mellett — a testületi ülések élő közvetítését is biztosítja. Rászorultak, (i) Nemrég szociális adatbázis létrehozásáról döntött a szeghalmi képviselő-testület. A nyomtatványok kiosztását intézmények és civil szervezetek vállalták fel. Ezt követően tizenöt család nyújtotta be az adatlapot, ők mindannyian rászorultságuktól függően kaptak támogatást. Háromszázezret, (c) Békéscsabán, a Békési út 46. szám alatt lévő kft. telephelyére törtek be ismeretlen tettesek tegnapra virradóan. Az elkövetők kutatásuk után 300 ezer forint készpénzt zsákmányoltak. Rendőrségi hírek, (u) Békéscsaba belterületén az autóbuszpályaudvamál autóbusz ütött el egy gyalogost a déli órákban, melyből könnyű sérülése származott. Három embert vettek őrizetbe a megyében a mai napon különböző bűncselekmények miatt, Békéscsabán, Gyulán és Mezőkovácshá- zán. „EGYETLEN LÉKTŐL ELSÜLLYED A HAJÓ, EGYETLEN BŰN IS TÖNKRETESZI A BŰNÖST.” (John Bunyan) MEGYEI KÖRKÉP Ügyfélhívó rendszer a békéscsabai OTP-ben Az OTP Szent István téri igazgatóságának előcsarnokában állnak ezek az automaták, amelyek segítségével az ügyfelek kiszolgálása gyorsabb és diszkrétebb lehet fotó: kovács ERZSÉBET Az elmúlt hét csütörtökétől az OTP Bank Rt. békéscsabai igazgatóságán ügyfélhívó rendszer működik. Az előcsarnokban két automata működik, az egyik a lakossági folyószámla, a másik a betétek és értékpapírok ügyintézését hivatott megkönnyíteni. —Hogyan működik a rendszer? — kérdeztük Miklya Mátyás és Balogh Zoltán osztályvezetőket. — Partnereink az automatán kiválaszthatják, hogy milyen ügyet kívánnak intézni és gombnyomásra egy kis papírt kapnak. Ezen látható a hívószámuk, az előttük várakozók száma és az, hogy melyik pultnál fogják kiszolgálni őket. A jegy rögzíti az ügyfél érkezési idejét is. — Milyen céllal vezették be az új eljárást? — Fővárosi központunkban és több OTP igazgatóságon már hosszabb ideje működik ez a rendszer. A tapasztalatok rendkívül kedvezőek. Az ügyfelek kiszolgálása gyorsabbá, zökkenőmentesebbé vált. Az eddigieknél diszkrétebb ügyintézés feltételei teremtődtek meg ezzel a megoldással. Az automaták használatáról egy alkalmazottunk folyamatosan tájékoztatja a betérőket, így ügyfélforgalmunkban a bevezetési időszakban sem keletkeztek akadályok. — Tervezik-e a megye más Lapunk október 19-ei számában Választási „keringő"” Méhkeréken címmel írtunk a határmenti kistelepülésen zajló vasárnapi eseményekről. A választópolgárok akarata szent, a tények magukért beszélnek. A méhkeréki képviselőtestület október 16-ai döntései nem törvényellenesek — mondta dr. Rúzsa György a település régi, új polgármestere. Az egyetlen polgármester-jelöltként induló újraválasztott polgár- mester szerint nem a település lakossága, csak annak egy része nem tudja elfogadni a valóságot, adott esetben a vereséget. (Rúzsa doktorra, mint polgármester-jelöltre, 989-en érvényesen voksoltak, 182 érvénytelen szavazat volt. Nem „ajánlott listára”, javasolt jelöltekre, és jelöltekre lehetett voksolni — a szerk.) — Vélelmezhető-e összefüggés a pénteki testületi ülésen született határozatok és a választások között? — Határozottan állítom, hogy semmi összefüggés nincs a két dolog között — ez merő rosszindulat szüleménye. Hoczopán Arankát nem igazgatóvá nevezte ki a testület, hanem a jelenlegi igazgató, Bóka Mihály beleegyezésével az 1998/99-es tanév vételepülései OTP-fiókjainál ezt a fejlesztést? — Az utóbbi hónapokban több intézményünkben telepígéig az igazgatói feladatok ellátásával^ bízta meg. — És mi a helyzet a védőnő, Berényi Jánosné esetében. Megszüntették a közalkalmazotti jogviszonyát, vagy nem? — 1995-ben született az a jogszabály, amely előírja, hogy védőnő csak főiskolai végzettséggel tevékenykedhet. Berényiné írásba adta, hogy nem szándékozik elvégezni a főiskolát, a testület úgy döntött, hogy pályázatot ír ki a védőnői állás betöltésére. A pályázati kiírásban alapvető feltételként szerepel a főiskolai végzettség. A közalkalmazottak esetében a törvény úgy rendelkezik, hogy jutalomként adható ruhapénz, tehát nem kötelező — mondta a polgármester. —A választási procedúráról tájékoztatták a település lakosságát? — Falugyűlés valóban nem volt. Magam is a sajtóból ismertem meg a részleteket. Ajelöltek ismerték a részleteket. Iszály Mihály még az ajánlószelvények átadásakor kérdezte a helyi választási iroda vezetőjét, Szegedi Lajos jegyzőt, hogy lehet-e a választási bizottságba tagokat, delegálni. Az iroda vezetője elmondta a delegálás kritériumait. — Both — tettek ilyen rendszert, de egyelőre nincs adat arról, hogy melyik lesz a következő. B. M. Holnaptól Csabai Kolbászfesztivál (Folytatás az 1. oldalról) Savanyúságból ad az élet, és kevesebb kell mint kolbászból, de ezek garantáltan fogyasztható savanyúságok lesznek — méltatta a rendezvényt dr. Ambrus Zoltán. Október 23-án először rendezik meg az egész megyét átszelő Körös Menti Autós Rallye-t. Az október 22—25 között zajló rendezvénysorozatot Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára nyitja meg, több mint harminc kiállító lesz jelen, csütörtökön üzletemberek találkoznak a megyeházán. Both Imre Előadás matematika- tanároknak Neves vendége lesz Békés megye matematika-tanárainak. A Békés Megyei Pedagógiai Intézet rendezésében október 21-én 15 órától a Rózsa Gimnáziumban Toró Tibor akadémikus, a Temesvári Tudomány- egyetem professzora tart előadást A két Bolyai élete és munkássága címmel — közölte lapunkkal Marczis György, megyei matematika szaktanácsadó, az előadás szervezője, aki minden pedagógust és diákot szívesen lát a programon. A tényeket el kell fogadni! Orion hetek a békési Electric Áruházban Újdonságnak számítanak a cég életében a háztartási gépek Az 1913-as alapítását követően az Orion hazánk egyik kiemelkedő és elismert híradástchnikai cégévé vált. A ’90-es privatizációig állami vállalatként működött, azóta kétszer cserélt gazdát, most egy szingapúri multinacionális csoport tulajdona. Az Orion a professzionális távközlésben, a híradástechnikai fejlesztésekben, s 1957-től a televízió gyártásban meghatározó szerepet tölt be, termékeivel méltán képviselte, s képvisel ma is világszínvonalat. Most ez a cég mutatkozik be tegnaptól Békésen, az Electric Áruházban, ahol „Orion hetek” elnevezéssel felvonultatja hagyományos és új termékeit. — Több éves a kapcsolatunk az Electric Áruházzal, ahol a szórakoztató elektronikán kívül bemutatjuk legújabb háztartási kisgépeinket, melyek az Orion márkanevet viselik — kezdi Bíró Ferenc, az Orion értékesítési menedzsere. Mint mondotta, napjainkban tizenhat féle — a 37 centiméterestől a 82 centiméteresig — színes televízió hagyja el a gyártósorokat, nagyon népszerűek az általuk készített sztereo és teletexes készülékek. Újdonságnak számítanak a cég életében a háztartási gépek: ebből huszonhat fajtát kínálnak a kereskedelemnek, a fogyasztóknak, így például kenyérpirítót, szendvics-sütőt, porszívót, hajszárítót és konyhai robotgépeket. — Bemutatónkon csaknem a teljes termékskálánkat felvonultatjuk, melyek meg is vásárolhatók. Termékeinkre jellemző a kedvező ár, a magas műszaki színvonal, mindezekhez országosan kiépített szervízhálózat járul. A fővárosi szerelőszalagokon napokon belül megkezdődnek a ’99-es modellek szerelése — mondotta Bíró Ferenc. Pálfy Sándor, az Electric Kft. ügyvezetője elmondta: az „Orion hetek" -re az Electric Áruház akciót hirdetett, előleg befizetése nélkül, minden Orion terméket 36 havi részletre is értékesítenek. —szekeres— 1998. október 21., szerda VÉLEMÉNYEK Csak két hetet csókolózunk Romantika és rideg számok. Közös vonásuk, hogy részesei életünknek. A romantika belső lényükből fakad, éppen ezért szubjektív is. A számok közlendője viszont konstans, azokkal nem lehet vitatkozni, azokat nem lehet kizökkenteni lelki világukból. Statisztikák mutatják ki, hogy az ember élete során 26 évet alszik. A romantikus ember azt mondja erre: ha mindig kedvesemmel alszom, ez kevés. A racionalista odaveti: hú, de sokat elherdálok az életemből. A számokat viszont nem érdeklik a különböző megközelítések, stabilan tartják magukat. Árulkodó adatok vallanak arról is, hogy az ember élete során 2850-szer szeretkezik, csókolózással viszont csupán két hetet tölt. Élete során százötven barátságot köt, a testi szerelmet pedig öt partnerrel próbálja ki. Az igazi, nagy szenvedélyes szerelmi érzés viszont minden embert csak kétszer kerít hatalmába. Már sokkal kevésbé pikáns az a statisztika, amely szerint baba korunkban 1500 kilométert mászunk. (Aki olykor felnőtt korában is mászik, az valószínűleg nem visszaeső baba, hanem pusztán csak részeg.) A többi helyváltoztatást 22 ezer kilométeren lépkedve tesszük meg. Ha sohasem nyiratkoznánk 950 kilométer hosszú hajzuhatag borítaná a fejünket. Ha a körömvágót örökön mellőznénk, körmünk 28 méteresre nőne. Más adatoknak viszont nem mennyiségi, hanem időbeli mondandójuk van. Például egyes kimutatások szerint 13 és 15 óra között fáj legkevésbé a fogfúrás. A súlyos tárgyakat 16 és 19 óra között emelgessük. A szép élményeket is 16 óra tájban gyűjtsük, ugyanis a hosszútávú memória ekkor van csúcsformában. A lelkizést 20 és 22 óra közöttre hagyjuk. Okvetlenül aludjunk el 22 óra és hajnali 1 óra között, hisz ez a legpihente- tőbb időszak, s ekkor álmodjuk a legszebbeket is. Kedvesünket viszont hajnali 5 és 7 óra között kapjuk el, ugyanis ez a legideálisabb időpont a testi gyönyörszerzéshez. Tehát ezeket mondják a számok. Ám romantikus belső óráink, s öntörvényű tetteink azért a valóságban módosíthatnak a statisztikákon. S éppen ezért szép az élet... Magyari Barna Leszoktatni a kultúráról? Öles plakátok reklámozzák a Bartók Rádiót megyénkben is. Azt a Bartókot, amely csak komoly, klasszikus, vagy barokk zenét játszik, azonkívül operafelvételeket, hangjátékokat, színházi közvetítéseket acl. A szórakoztató, vagy kommersz zenének nírtcá1 helyé ezéh az adón. Azért kell reklámozni, mert teret, pontosabban helyet vesztett a legtöbb rádió és tévé újságban. Ami viszont található bennük a kereskedelmi televíziók programja mellett: sztárpletykák dögivei. Nézve az egyiket: Jennifer Love Hewit, akit a sorok szerint az Ötös parti című sorozatból ismert meg a világ, társnőjével Neve Cambellel együtt, újabban szurka-piszkát játszik társnőjével. És ezt unja a stáb. Képzeljék el, az egyik forgatási napon belo- pózott társnője lakókocsijába, és ellopta annak hajlakkját. Nahát! Ezek aztán a fontos információk. Emiatt, s hasonlók miatt nem fér be ide a Bartók Rádió műsora. De nézzük a két hatalmas hirdetőtáblát. Az egyiken egy ezer forintos látható Bartók Béla képmásával. A másikon Mozart képmása látható, egy söröskupakba ágyazva. Hozzá a szöveg, van aki Mozartot így ismeri. Mellettük a megjegyzés: van, aki a Bartókot hallgatja, FM. 107,3; Bartók Rádió. Lépjük át a zene határait. Egy tévés riportban nagy nemzeti ünnepeinkről tizenéves fiatalokat kérdeztek. Mit ünnepiünk március tizenötödikén, augusztus húszadikán, október hatodi- kán? Kérdőn, bambán néző tekintetek. Augusztus húszadika hallatán némelyiknek felcsillant a szeme. Mi van augusztus húszadikán? Tűzijáték, hangzott a válasz. A többi választ nem érdemes idézni, hasonló tájékozottságról tanúskodik. A szépirodalmi könyvek olvasásáról, a színházba járásról már jónéhány honfitársunk leszokott. Most jön a zenehallgatás. Az eredmény pedig gyorsan mutatkozik. Csorbul az általános műveltség, vele a mindennapi kultúra. Láthatóan. Hallhatóan. Pánics Szabó Ferenc m Zalakerámia termékek teljes választéka: •beltéri és fagyálló padléburkolólapok, -falicsempék Zalakerámia Fugázóanyagok, ragasztók, szaniteráruk széles választéka, rendkívül kedvező' áron kapható csempemárkaboltunkban: "Orosháza, Arany János u. és Luther u. sarkán Tel.: 60/381-990 «A A n BALT KERÁMIA \ P®Q^giisG©© QtoOőBmtMiEO ©Hfö Be fflaOc^BeBiiifefcemB /