Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-14 / 241. szám
2 Sarkad vároS 1998. október 14., szerda A VÁLASZTÁSI IRODA KÖZLEMÉNYE Tisztelt választópolgárok! Amikor önök a választási iroda szavazás napja előtti utolsó tájékoztatóját olvassák, nem vár más önökre, mint az, hogy szavazatukkal eldöntsék azt, hogy kit, illetve kiket juttatnak a helyi területi képviselői, a polgármesteri, a kisebbségi ön- kormányzati, illetve a megyei önkormányzati székbe. A jelen tájékoztatónkban a szabályszerű szavazás előírásaival ismertetjük meg önöket. Minden választó abban a szavazókörben fog szavazni, amely szavazókörbe az állandó bejelentett lakcíme, vagy az általa kért igazolás alapján a névjegyzékbe felvételre került. A szavazókörök a szavazás napján reggel 6 órától este 19 óráig tartanak nyitva. Kérjük, hogy a szavazáshoz lehetőleg minden választópolgár a személyi igazolványát és — amennyiben még az rendelkezésére áll — a korábban kapott értesítőt vigye magával! Az elsőként szavazó választópolgár lesz az minden szavazókörben, aki az adott szavazókor urnáinak állapotát, szabályszerűségét megvizsgálja és a szavazatszámláló bizottság tagjaival együtt tanúsítja. A szavazás időtartama alatt a szavazóhelyiségben a szavazópolgárok csak a választójog gyakorlásához szükséges ideig tartózkodhatnak! Ahogyan ázt már az országgyűlési választások során gyakoroltuk, a szavazólapok átvételét a választó- polgárnak a névjegyzékben aláírásával kell igazolnia. Kérjük tehát, hogy minden szavazni kívánó választópolgár a szavazólap átvételét követően a saját neve mellett megadott helyen a névjegyzéket aláírásával lássa el! Természetesen az írásképtelen választópolgár helyett — e tény feltüntetésével — a szavazatszámláló bizottság két tagja írja alá a névjegyzéket, így ez az új előírás senkit sem akadályozhat meg a szavazásban. Önök a névjegyzék aláírásával négy db szavazólapot kapnak. A polgármesterjelöltekre, a helyi települési egyéni választókerületi képviselőkre, illetve a megyei önkormányzati képviselőkre úgy szavazhatnak, hogy az önök által megfelelőnek tartott jelölt, megyei lista esetén a párt neve mellett lévő karikába helyezik el az „x”, illetve az „+” jelet. (Ha egy jelöltet több jelölőszervezet is támogatott, ezek egy jelölőszerevezetnek minősülnek és így csak egy karikát találhatnak a közös jelölt neve mellett.) A cigány kisebbségi önkormányzatot megválasztó szavazólapon a választópolgár az általa kiválasztott öt jelöltre úgy szavazhat, hogy öt jelöltet kiválaszt a szavazólapon szereplő 16 közül, és ennek az öt jelöltnek a neve mellé teszi oda jelet. Kérjük, hogy minden szavazólap esetében önök, választó- polgárok is feltétlenül nézzék meg, hogy a szavazólapot a szavazatszámláló bizottság ellátta- e hivatalos körpecséttel, mert amennyiben ez az adott szavazólapról hiányzik, a szavazólap érvénytelen. Miután a szavazólapokat szabályszerűen, a saját döntésükkel megegyezően kitöltötték, minden szavazólapot az urnába kell elhelyezniük. Előfordulhat — mivel a döntés nem mindig egyszerű —, hogy valamely választópolgár, mielőtt az urnába bedobná a szavazólapot, észreveszi, hogy nem oda helyezte el a két egymást metsző vonalat, ahová szerette volna. Ekkor, és csak egy alkalommal kérheti a a szavazatszámláló bizottságtól a rontott szavazólap cseréjét. Mivel a szavazólappal egyenként el kell tudni számolni, ezért természetesen a rontott szavazólap cseréjéről is jegyzőkönyv készül, amelyet önöknek is alá kell írniuk. A szavazás megvalósítását, azaz a szavazólapok urnában történő elhelyezését követően a választópolgárnak a szavazóhelyiséget el kell hagynia, hiszen a választást befejezte és ezek után a választójog gyakorlásához a szükségesnél több időt töltene el az adott szavazóhelyiségben. A választási eljárásról szóló jogszabály lehetővé teszi azt, hogy a mozgásában gátolt választópolgárt szavazása lehetőEgy szakma - a művészet SZEMÜVEGÉN KERESZTÜL A Békés Megyei Képzőművészeti Szabadiskola Egyesület minden nyáron — idén 17. alkalommal — kéthetes alkotótábort szervez tagjainak egy-egy téma középpontba állításával. Tudvalévő, hogy a mérnöki létesítmények, a közlekedéssel kapcsolatos tárgyak eddig nem tartoztak a képzőművészet kedvenc témakörei közé. Ezt bizonyítja az is, hogy egy szakmai folyóirat által 1992—93-ban meghirdetett Utak, hidak a művészetben című felhívásra nem született kézzelfogható eredmény. Hodosi Józsefnek — aki az útépítő szakmában és a művelődésszervezésben is egyaránt tevékenykedik — támadt az a gondolata, hogy a szabadiskola fiatal művészei elé állítsák a feladatot: ábrázolják sajátos eszközeikkel ennek a szakmának a létesítményeit, megismertetve, közelebb hozva a laikusokhoz a mérnökök, útépítők munkáját, az általuk létrehozott alkotásokat. Az ifjú képzőművészek még a Kecskeméti Közlekedési Múzeumba is ellátogattak, hogy ihletet kapjanak e különleges feladathoz. Azt, hogy mennyire sikerült megragadniuk e műtárgyak sajátosságait — festményben, tűzzománcban, grafikában, éremben, szoborban — önök is eldönthetik, ha ellátogatnak a Márki Sándor Múzeumba, ahol október 7-éig várja az érdeklődőket az Utak, hidak, műemlékek ’98 című kiállítás. — véká — Kovács Bélá né vagyok. Sarkadon így ismernek: Gyöngyi. Kereskedőkén! élek és dolgozom gyermekkorom óta. Ismerem a cigány kisebbség minden gondját-baját. Szí-1 vem mélyén mindig a segítőkészség motivál. A képvi-1 selőség számomra elsősorban nagy feladatot jelentene, tehát csak akkor vállalom fel, ha bizalmukkal megtisztelnek. ígérhetnék sok hangzatos szép és jó dolgot, de nem teszem.'Ha a kisebbség rám szavaz és engem választ, minden lehetőséget meg fogok ragadni, hogy előmozdítsam népem ügyét. Érzek magamban tehetséget és elszántságot arra, hogy minden fórumon képviselni tudjam az engem megbízókat. Tisztelettel: Kovács Bélámé vé tétele érdekében kérésére a szavazatszámláló bizottság legalább két tagja mozgóumával felkeresse. Kérjük a tisztelt választópolgárokat, hogy mozgásuk gátoltságának megítélésében a tényleges egészségi állapot reális megítélése legyen az elsődleges szempont az ún. mozgóumás szavazás esetében, tehát ne kényelmi szempontú lehetőséget lássanak! Aki tehát képes arra egészségi állapota alapján, hogy a szavazóhelyiségbe elmenjen, kérjük, hogy személyesen a szavazóhelyiségben gyakorolja választójogát! Este 19 órakor a szavazat- számláló bizottság elnöke a szavazóhelyiséget bezárja és megkezdődik a szavazatszámlálás folyamata. A helyi lap október 2-ai számának hasábjain jelent meg a helyi választási bizottság által írt közlemény. Ebben rögzítést nyert az, hogy a településen milyen kompenzációs listákat állítottak az érintettek. Egyrészt azért, mert az akkori információ félreérthető volt, másrészt azért, mert azóta megtörtént a listák sorsolása is, most közöljük a végleges listát, illetve annak sorsolásos sorrendjét: 1. Munkáspárt, 2. Sarkadért Egyesület, 3. Sarkadi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete, FKGP, MDF, KDNP közös lista, 4. Cigány kisebbségi kompenzációs lista, 5. MSZP. A választójog gyakorlásával minden választásra jogosult magyar állampolgár lehetőséget kap arra, hogy szavazatával beleszóljon abba, hogy az elkövetkezendő négy évben kik vezessék a várost, kik vezessék a megyét és kik képviseljék a település cigány kisebbségét. Felhívunk minden sarkadi választópolgárt, hogy október 18-án ne maradjon otthon, jöjjön el szavazni, hogy a végső döntésben mindenki kifejezésre juttathassa saját akaratát! Mindannyian adjuk le szavazatainkat, hogy az eredmény végül ne egy megjelenő maroknyi választópolgár, hanem valamennyi választópolgár akaratát tükrözze! Helyi választási bizottság Mi, szocialista jelöltek ezúton is köszönetét mondunk mindazoknak, akik ajánlószelvényeikkel támogattak bennünket, köszönet azoknak is, akik nekünk szánták szelvényeiket, de nem került sor az átadásra. A szavazatok a fontosak, amelyeket október 18-án jelöltjeinkre fognak leadni. JELÖLTJEINK A SZAVAZÓKÖRZETEKBEN: l.SZ. TURBUCZ DANIEL 2. SZ. JAKÓ FERENC 3. SZ. TÓTH SÁNDOR 4. SZ. MOLNÁR IMRE TIBOR 5. SZ. HALÁSZ ANDOR POLGÁRMESTERJELÖLTÜNK: A MEGYEI KÖZGYŰLÉSBE JELÖLTJEINK: 6. SZ. NAGY JÓZSEF 7. SZ. DR. HALÁSZ TIBOR 8. SZ. PUSKÁS LAJOS 9. SZ. HORVÁTH BÉLA LÁSZLÓ 10. SZ. HAJDÚ DÁNIEL MOLNÁR IMRE TIBOR. DR. HALÁSZ TIBOR, BÁLINT TIVADAR. Kérjük, október 18-án vegyenek részt a szavazáson! SZAVAZZANAK! 1. A megyei szavazólapon: a 6. sz. listára (ez a szocialista) keresse a 2. A helyi szavazólapon a) MOLNÁR IMRE T1ROR polgármesterjelöltünkre. m m Keresse a m v ** -t. b) Körzetének szocialista jelöltjére. c) Szavazzon: a kisebbségi önkormányzat szavazólapján: Horváth Béla László, Boros Elemér, Kovács Lajos, Lakatos Árpád, Mohácsi Józsefné általunk is támogatott jelöltekre. (Csak öt személyre szavazhat.) KÖSZÖNJÜK! VEGYÜK KEZÜNKBE SORSUNKAT! ÖNKORMÁNYZATOK ’98 - BÍZZA A SZOCIALISTÁKRA! Megfiatalítottuk... A múlt heti számunkban közöltük Jakó Ferenc, a 2. választó- körzetben induló képviselőjelölt bemutatkozását, ám a nyomda ördöge „akcióba lépett”: 10 évvel későbbre tette Jakó Ferenc születését. A képviselőjelölt 1957-ben — és nem 1967-ben — született. Az érintettől ezúton is elnézést kérünk. Pályázati kiírás Október 18-án VÁLASSZUK A BIZONYÍTOTT TELJESÍTMÉNYT! A „Szövetség Sarkadéit” TÓIK IMRE országgyűlési Ml ÖSSZEFOGTUNK. SZAVAZZUNK RÁ, MINDANNYIAN!- Nyugdíjas Egyesület, Sarkad- sarkadi egyházak <.- Mozgáskorlátozottak Sarkadi Szervezete. Sarkad Város Képviselő-testü- lete pályázatot ír ki összevont közművelődési intézményként működtetett Bartók Béla Művelődési Központ és Könyvtár igazgatói álláshelyére. A pályázat feltételei: — szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség, vagy — nem szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsga és — legalább hároméves szakmai gyakorlat. Bérezés a közalkalmazotti törvény szerint, a vezetői pótlék a 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 3. sz. melléklete alapján. A pályázat benyújtásának határideje: 1998. október 30. (péntek) 12 óra. A pályázatot a következő címre kérjük küldeni: Tóth Imre polgármester Sarkad, Kossuth u. 27. A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat benyújtásának határidejét követő 30 napon belül. Az állás a sikeres elbírálást követően azonnal betölthető. A pályázatnak tartalmaznia kell:-— a pályázó szakmai életrajzát — az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai elképzelését — 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt — a felsőfokú iskolai végzettséget igazoló, hitelesített diplomamásolatot. Tóth Imre polgármester Felhívjuk tisztelt olvasóink figyelmét, hogy következő heti lapszámunk az október 23-ai ünnepnap miatt nem pénteken, hanem egy nappal korábban, október 22-én, csütörtökön jelenik meg. % \C MDF BIZTOS KEZEKBE A VEZETÉST VÁROSUNKÉRT! Október 18-án a megyei önkormányzat választási listáján Sarkad érdekében, kérjük, Szavazzon az utolsó sorban a 9. sorszám melletti szerrezetrel 9. FÜGGETLEN KISGAZDAPART- KEIIEMÍ É\í DEMOKRATA NÉPPÁRT Megtisztelő bizalmát köszönjük: FKGP-KDNP Városi Szervezete