Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-14 / 241. szám

1998. október 14., szerda SPORT Már koncentrálnak a versenyre Orosházi maratonisták a felkészülés finisében Hajnalka már nem a békéscsabaiaké? Most nem szívesen lennék a kitűnő békéscsa­bai vívóedző, Galli Zsolt bőrében. Mondom ezt annak ellenére, hogy eddigi legtehetségesebb tanítványa, Tóth Hajnalka éppen a napokban érte el legnagyobb sikerét: a Svájcban, La Chaux-de-Fondsban rendezett felnőtt vívó vi­lágbajnokságon bronzérmes lett. S akkor miért nem lennék a bőrében? Nos — mint mi is írtuk — Tóth Hajnalka neve mellett egy kis ideje új klubnév díszeleg, ugyanis nem­régiben átigazolt a fővárosba, a Honvéd-LNX egyesületébe, és a mestere rovatban is az szere­pel, edzője: Körösi László. Pedig tudott dolog, hogy Hajnalka neve az elmúlt évtizedben összeforrt Galli Zsoltéval, akinek keze alatt kezdte sportolói pályafutását, akinek keze alatt ismerkedett meg a sportággal, s akinek a keze alatt érte el addigi legjobb ered­ményeit. Galli Zsolt tanítványaként ismerte meg a világ a csabai lány nevét. Sőt, azt is bát­ran ki merem jelenteni: edzői szempontból a mostani bronzérem 99,99 százalékban Galli Zsolt érdeme. Mestere és a sportot szeretők úgy vélték, a sydneyi olimpián ez a kettős folytathatja a Bé­kés megyei hagyományokat. Addigra beérik Tóth Hajnalka, s ott már akár megpályázhatja a dobogót is. Amihez remek „előszereplés” a mostani világbajnokság. Ám Hajnalka már nem a békéscsabaiaké. És értsük ezt szó szerint. Annak ellenére, hogy a vb-sikerek utáni első mondatai így hangzottak el a svájci városban: „A bronzérmemet aján­lom nevelőedzőmnek, Galli Zsoltnak is”. Rettentően szép gesztus, ami mögött tudjuk, mi minden húzódik. Tóth Hajnalka egyszer, néhány évvel ezelőtt már eligazolt volna, akkor Galli Zsolttal együtt a nagy vívóhagyományok­kal rendelkező vidéki fellegvárba, Tapolcára. Oka prózai lett volna: Békéscsabán egyszerűen nem volt pénz arra, hogy szakosztályt működ­tessenek. Aztán valamilyen félmegoldással va­lamennyi összejött ahhoz, hogy életben marad­janak. De csak annyi. Arra viszont már nem volt keret, hogy normális körülmények között éljen ebből edző és versenyző. A hétköznapi mindennapok szűk életviteléhez volt csupán elegendő a pénz. Volt még egy ok: komoly, jelentős erőt ki­fejtő edzőpartnerek sem akadtak Békéscsabán. Ahhoz, hogy megfelelő tudású partnerekkel dolgozhasson, sokat kellett volna utazni. Vél­hetően még erre is vállalkozott volna az edző­tanítvány páros, ám erre sem volt anyagi keret Békéscsabán. Ezért aztán eligazolt a csabaiak jelenlegi egyik legeredményesebb sportolója. Oda, ahol a háttér is biztosított, ahol nyugodt körülmé­nyek között készülhet Sydneyre, ahol anyagi­akban is megbecsülik. Csak éppen ettől kezdve nem a Viharsarok megyeszékhelyének hozza a dicsőséget. Ami úgy tűnik, manapság nem érdekel senkit. Nem érdekli a városvezetőséget, a tehető­sebb sportszerető esetleges szponzorokat. Vagy nem látják át, hogy milyen imázsa van annak, ha akadnak olyanok, akik dicsőséget, elismerést tudnak teremteni tehetségükkel, szorgalmukkal, eredményekkel Békéscsabának vagy egy adott cégnek. Azt írtuk: Hajnalka már nem a békéscsabai­aké. Ez még akkor is igaz, ha azt is hozzá­tesszük, hogy a Honvéd-LNX versenyzője, Tóth Hajnalka a hazaérkezés után könnyekkel küszködve azt mondta: én békéscsabai vagyok. És a békéscsabaiaknak is nyertem ezt a vb- bronzérmet. Jávor Péter Kereskényi nyolcadik Vásárhelyen Évek óta akadnak Orosházán lelkes, az atlétika iránt elkötele­zettséget érző fiatalok, akik a sport mellett a sportbarátságot tekintik fontos dolognak. Ok március óta nem csak passzió­ból futkároznak, hanem alapos felkészülés után elindulnak a Bécs—Budapest szupermara­toni versenyen. Károlyfalvi Elemér orosházi edző immár negyedik éve készíti fel a maratonistákat. Vele beszélget­tünk az utolsó nagy edzésen, amit a hét végén tartottak Gyopárosfürdőn. Sebők és Dombi játéka bizony­talan a szerdai Magyarország— Románia labdarúgó Európa- bajnoki selejtező 3. fordulójá­ban — mondta Bicskei Bertalan szövetségi kapitány. A tervek szerint a két játékost Lakos Pál és Egressy Gábor helyettesíti. A válogatott utolsó edzése után Bicskei azt nyilatkozta, hogy Sebők sérült lábán kötés van, ám a védőjátékos szeretne pá­lyára lépni szerdán. Dombi has­izomhúzódása nem javult. A román válogatott zárt ka­puk mögött tartotta edzését a Népstadionban. A szerdán 20.15 órakor, a Népstadionban sorra kerülő mérkőzést a .dán Kim Milton Nielsen vezeti. A várható kezdőcsapatok. Ma­A korábbi napok folyamatos esőzései igazi sártengerré vál­toztatták a Deák 70 terepfutó és teljesítménytúra országos baj­nokság dél-zalai helyszínének az útvonalát. A Söjtör térségé­ben rendezett legutóbbi bajnoki fordulón — talán a terepviszo­nyok és a Bécs—Budapest szupermaratoni közelsége miatt — a vártnál jóval kevesebben, mindössze huszonheten vágtak neki a távnak. A remek időben, de nehéz te­repviszonyok között megrende­zett viadalon a férfiak mező­nyében a Körösök Völgye Tu­— Egyéniben vagy csapat­ban indulnak az orosháziak? — Női és férfi csapatokkal neveztünk. A hölgyek összeállí­tása: Tarmé Kiss Hajnalka, dr. Dán Anett, Ádász Helga, Hor­váth Erika, Gombkötő Erika. A fiúknál: Vörös János, Kiss Ger­gely, Kiss Balázs, Földesi Ró­bert, Gregus József. — Mikor kezdték a felkészü­lést? — Március óta rendszeresen edzünk, ki-ki megkapta az egyénre szabott edzéstervet is, hétvégén pedig közösen készü­gyarország: Király (4-szeres válogatott) — Fehér Cs. (6), Lakos (2) vagy Sebők (17), Hrutka (7), Mátyus (7) — Pisont (21), Dárdai (3), Illés (43) — Egressy (9) vagy Dom­bi (19), Fehér M. (1), Hamar (12). Románia: Stelea — D. Petrescu, G. Popescu, Cio- botariu, Filipescu — Petre, Galea, C. Munteanu, D. Munteanu — Moldovan vagy Mihalcea, Craioveanu. Szurkolói ankét Október 15-én, csütörtökön 19 órakor szurkolói ankétot tart az Előre FC Békéscsaba a Party ét­teremben, amelyre várják a csa­pat szimpatizánsait. rista Egyesület (KVTE) ver­senyzője, Szarvas Mátyás sze­rezte meg a győzelmet 7 óra 50 perces idővel, s ezzel beállította a fennálló pályacsúcsot. Szintén jól szerepelt a másik KVTE-s induló, Tóth György, valamint a két mezőberényi versenyző, Viczián Györgyi és Hoffmann Ádám és az egyesületen kívüli békéscsabai Bohus András, akik kategóriájukban az élme­zőnyben végeztek. (v. 1.) Szarvas Mátyás támogatói voltak: Saucony, Dózsa György Úti Body Building Club, Békés Megyei Nap, Békés Megyei Hírlap. lünk. Mindenki lelkiismeretes, hetente négyszer fut. ■— A szombati volt az utolsó hosszú táv? — Igen, lefutották a 26 kilo­métert a versenyzők, ezen a hé­ten pedig levezető edzéseket tartunk és koncentrálunk a szupermaratonra! — Az esélyekről beszélhe­tünk? — A hölgyeket az első hat csapat közé várom, a férfiaknál elégedettek lennénk, ha az első hatvan csapatban benne lenné­nek. Csete Ilona Mezőhegyesi siker a rangadón Kétegyháza—Mezőhegyes 2:6 (2300:2320). NB III-as férfi te­kemérkőzés, Kétegyháza. Ld.: Kaposi 391, Szelezsán 387, ill. Seben L. 408, Balogh J. 400 fa. Kiszombor—Battonyai TK 7:1 (2293:2119). NB III, Kiszombor. Ld.: Karsai F. 368, Dobozi 366 fa. Orosházi MTK—Mezőtúr 1:7 (2320:2443). NB III, Oros­háza. Ld.: Furus 399 fa. KÉZILABDA A Békés megyei kézilabda­bajnokság hétvégi eredmé­nyei: Nők. Békésszentandrás— Békéscsabai Főiskola 26—23, Füzesgyarmat—Gádoros 18— 21, Nagyszénás—Gerla 29— 19, Kétsoprony—Újkígyós 17—16, Sarkadkeresztúr—Ja- mina SE 9—17, Magyarbánhe- gyes—Békés 7—17, Békés— Mezőberény 26—16. Ifjúsági­ak: Békésszentandrás—Békés­csabai NKC I. 13—23, Kétsop­rony—Újkígyós 20—18, Fü­zesgyarmat—Gádoros 22—6. Férfiak. Mezőhegyes— Nagyszénás 41—26, Köröstar- csa—Bcs. Sportcsarnok 33— 24, Szarvas—Kondoros 22— 20. Elment a foci napszámosa Janecska József neve az ötvenes évektől összefor­rott az Orosházi Határőr Dózsa birkózó- és labda­rúgó-szakosztályával, amelynek volt raktárosa, pályagondhoka, s ha a sors úgy kívánta, akkor edzője és nem utolsósor­ban kiváló szakácsa is. Az egyesület 1991-es megszű­nése után a városi csapat­nál, az OMTK-nál töltött be tisztségeket. Hatvannyolc éves korá­ban, 1998. október 9-én csöndben örökre elaludt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása katonai tiszte­letadással 1998. október 30-án 11 órakor lesz az orosházi alvégi temető­ben. (gh) Megkezdődött az 1998—99-es versenyidény a Gyulai SE vívói számára is. Mint Winkler Andor edzőtől megtudtuk, Hódmező­vásárhelyen 39 újonc korú fiú törőző kezdte meg a rangsoroló versenyen a küzdelmeket. Kereskényi Kristóf a nyolcas döntőbe verekedte magát, ahol hét fővárosi vívó mögött a nyol­Százharminchat centi A hét végén rendezték meg Debrecenben a III. Alföld Kupa ejtőernyős célbaugró versenyt 12 csapat, köztük a Békéscsabai Kvasz András Repülő- és Ejtő- amyős Egyesület sportolóinak részvételével. A rangos esemé­nyen a magyar válogatott, a ka­tonaválogatott és több ismert cadik helyet szerezte meg. Csíki Dávid a sérülése miatti három hónapos kényszerpihenő után a tizenharmadik helyen végzett az erős mezőnyben. Az újonc leány tőrözők közül (63 induló) Szűcs O. és Puskás I. nem jutott tovább a selejtezőkből. Budapesten a junior férfi tőrözők válogatóját rendezték hazai klub képviseltette magát. A békéscsabaiak a Szolnoki Ka­tonaválogatott (eredményük: 100 cm) és a Nyíregyháza (120 cm) mögött a harmadik helyen kötöttek ki 136 centis teljesít­ménnyel, a csapat tagjai: Nagy István, Varga Zoltán, Molnár László, Bánszki György. meg, amelyen szintén pástra léptek a fürdővárosiak. Tru- czánnak és Friedrichnek nem sikerült a 32-es főtáblára jutás. Az első éves kadett korosztá­lyú, tehetséges Friedrichnek túl erősnek bizonyult a főleg fővá­rosi fiatalokból álló junior me­zőny. (v. 1.) LABDARÚGÁS Ubul FC-Megasport—Royal- bus Kft 10—3 (4—1). NB Il-es teremlabdarúgó-mérkőzés. Bé­késcsaba, 150 néző. V.: Varga S., Gyenge. Ubul FC: Várhe­gyi — Kiszely, Udvari, Lipták Gy., Képíró. Cs.: Marik, Ko­vács, Nagy. Edző: Szarvas András. Nagy volt a tudásbeli különbség a két csapat között. A vendéglátók helyzeteiket kö­nyörtelenül kihasználták. A vendégek csak mezőnyben nyújtottak elfogadható teljesít­ményt. TOTÓTIPPJEINK a 42. heti szelvényekhez: 1. Vasas—Debrecen 1 2. Videoton—Zalaegerszeg x 2 3. Ferencváros—Vác 1 4. Schalke 04—Bayern München x 2 5. Frankfurt—Leverkusen x 2 6. VfB Stuttgart—Hertha BSC 1 x 7. Bremen—Freiburg 1 8. Mönchengladbach—Nürnberg x 9. Bari—Udinese x 2 10. Cagliari—AC Milan x 2 11. Empoli—Bologna 1 x 12. Piacenza—Sampdoria x 13. Vicenza—Juventus 2 + 1. mérkőzés: 14. AS Roma—Fiorentina x Forma-—1 játékunk él Ha nem is október 11-én rendezték meg a Forma—1-es autós világbajnokság utolsó futamát, amely hivatott eldönteni az idei bajnoki cím sorsát, azért játékunk természetesen él. Mint is­mert, a fináléra november 1-jén kerül sor a japán Suzukában, tehát azt követően „hirdetünk” nyerteseket. Egyébként nagy volt az érdeklődés a játék iránt, több ezer ol­vasónk küldte be, hogy szerinte ki lesz az idei világbajnok. Em­lékeztetőül: a fődíj egy tizenötezer forintos Adidas vásárlási le­hetőség a békéscsabai Adidas márkaboltban, s további három díj egyenként egy-egy ötezres vásárlási lehetőség ugyanott. Békési kollégistasikerek A békési Németh László Középiskolai Kollégium rendezte meg a kollégiumok hagyományos őszi sportfesztiválját. A békésiek reme­kül szerepeltek: a hat sportágból négyben diadalmaskodtak. Gyó'ztesek. Leányok. Kézilabda: Békés (a döntőben: Békés— Tata 32—17). Kosárlabda: Békés (Békés—Hajdúszoboszló 73— 37). Fiúk. Labdarúgás: Szeged 8 ponttal. Sakk: Tata. Sportlövészet: Békés. Asztalitenisz: Békés. Különdíjasok. Labdarúgás gólkirály: Baki Norbert (Szeged). Kosárkirálynű: András Adrienn (Békés). Kézilabda gólkirálynő: Sipos Tünde (Békés). Sakk egyéni győztes: Varga Péter (Békés). Lövészet egyéni győztes: Hanyecz Sándor (Békés). Asztalitenisz: Tóth István (Békés). Összetett pontverseny végeredménye: 1. Békési Németh Lász­ló Kollégium 73, 2. Tata 35, 3. Szeged 25 ponttal. A verseny támogatói: Békés város önkormányzata, Vas-Ker-Trans Kft., Ko­vács húsbolt, Viharsarok mg. szövetkezet, Fábián áruház, Optigép Kft., Olsák István vállalkozó, Lagzi János cukrászmester, Minipol Kft., OTP Bank Rt. Kezdőcsapatok kérdőjelekkel Halasztott a Békés és az OMTK A hét végén kettős fordulót rendeznek az asztalitenisz NB I A cso­portjában. A Békési TE I. férfi együttese közös megegyezéssel, a szövetség jóváhagyásával az október 18-ára, vasárnapra Békésre kiírt Pécsi EAC elleni bajnoki mérkőzését elhalasztotta. A találko­zó új időpontja: 1998. november 15., vasárnap 11 óra. Az OMTK-Hungarotel I. női csapata az október 17-ére, szom­batra kiírt Postás-Matáv SE II. elleni összecsapását halasztotta el. A két együttes október 19-én, hétfőn 12.00 órakor találkozik a fővá­rosban. Szarvas Mátyás az élen Célbaugró-bronz Debrecenből „Kepes“ ma 19.55-től Ma első alkalommal Kepes András egy humoristát, egy építészt és egy rapzenekart hívott vendégségbe, de a vendéglátó sem lesz odahaza egyedül Galla Miklóst komoly dolgokról próbálja faggatni a műsorvezető, Szalai Andrástól humoros előadást hallhatnak az építészeti cikikről, a Fekete vonat fiatal tagjairól pedig kiderül, hogy meglepően érett gondolkodásúak és persze jókat zenélnek. Szeretettel vátja Önöket Kepes András ma este 19.55-től a tv2-n!

Next

/
Thumbnails
Contents