Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-14 / 241. szám
1998. október 14., szerda MEGYEI KÖRKÉP Merre tovább, Gyula város? Négyük közül egy lesz polgármester Cséfán Lajos 45 éves kft.-tulajdonos-ügyvezető az Összefogás Gyuláért Egyesület jelölésével és a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete támogatásával indul: — Az önkormányzat megbízásából az elmúlt évben két, a város gazdálkodását ésszerűsítő tanulmánykészítő csoport vezetője voltam. Világossá vált számomra, hogy az ön- kormányzat kritikus anyagi helyzetbe jutott — vezetési hiányosságok, hibák miatt. Noha felhívtam a figyelmet a teendőkre, semmit sem valósítottak meg az általuk is elfogadott javaslatainkból. Nagyon szeretem a munkámat, épp ezért úgy gondoltam, a város jelenlegi problémáinak megoldása megkoronázhatja eddigi szakmai pályafutásomat. Ebben a városban születtem, minden ideköt és nem is kívánnék magamnak komolyabb, szebb feladatot, minthogy Gyula végre a megérdemelt helyére emelkedjen, hiszen lehetőségei számosak. Szakmai tudásom csúcsán kellő erőt és elhivatottságot érzek a megvalósításhoz. Danes László 38 éves újságíró a Fidesz-MPP, az MDF és a KDNP támogatásával indul: — Az elmúlt években a városvezetés sorozatos botrányai, kapkodása, elképzelés nélküli döntései súlyos erkölcsi és gazdasági válságba sodorták a várost. Ezen folyamat megfordítására szövetkezett a három párt, Gyulán eddig példa nélküli együttműködést valósítva meg. Meggyőződésem, hogy a legfontosabb feladat a város vezetése és lakói közötti bizalom helyreállítása. Enélkül nem képzelhető el előrelépés. Változásra van szükség a gazdálkodásban is. A fenyegető csődhelyzetet nem az intézményrendszer szűkítésével, hanem a források bővítésével, pályázati pénzek megszerzésével lehet kezelni. Erre eddig is meglett volna a lehetőség, csak energia nem jutott rá. Mindehhez persze szükség van a gyulaiak többsége által támogatott városi koncepcióra is, mely meghatározza a célt és a követendő utat. Csak így lehet Gyula az, aminek lennie kell: az Alföld gyöngyszeme, ahol jól érzik magukat a vendégek, s az itt élők is. Gyarmat Imre a Független Kisgazdapárt jelöltje, 50 éves, vendéglátó és ingatlan- közvetítő vállalkozó: — Gyulán születtem, ez a város adott megélhetést. Mióta, 1989-ben, megváltam a BUBIV-tól, vállalkozó lettem. Becsülettel, hittel végezném feladatomat a város érdekében. Polgárbarát önkormányzatot szerveznék, amely óvja a közélet tisztaságát. Fontosnak tartom, hogy az oktatásnevelés az esélyegyenlőséget szolgálja, a szociálpolitika az elesettekért legyen, valóban gondoskodjunk az idősekről. Fontos, hogy megőrizzük sokszínű kulturális értékeinket, teremtsünk egyre több sportolási lehetőséget a fiataloknak, jó feltételeket a versenysportnak. Úgy gondolom, ma az az elsőrendű feladat a városban, hogy a vagyonvesztést megállítsuk, megszerezzük a pályázati úton elérhető központi pénzeket és kedvező feltételeket teremtsünk a vállalkozásokhoz, munkahelyeket létesítsünk. A napi gondokkal küzdő ember nem tud valódi polgár lenni. A fejlődés az utóbbi években elrohant Gyula mellett. Ugyan miért? Szabó Árpád 48 éves ' vendéglátó-szakértő, vállalkozó, társadalmi megbízatású alpolgármester, az MSZP jelöltje: — A város idegenforgalmában 1968 óta dolgozom. Az MSZP támogatásával induló jelölttársaimmal közös jelmondatot választottunk: „Együtt a városért”. Mindazokkal szeretnénk, szeretnék együttműködni, akik a város fejlődését tartják szem előtt. Munkahelyek szűntek meg, a munkanélküliség csökkentésének ellenszere, hogy az önkormányzat adókedvezménnyel, ingyenes telekbiztosítással ösztönözzön új munkalehetőségek teremtésére. A fiatalok első lakáshoz jutását olcsó telekkel, kamatmentes hitellel kell segíteni, a nyugdíjasokat megbecsüléssel övezni, tapasztalataikat kérni. A vár, a Várfürdő, az Almássy-kastély, a Csigakert egységként való megjelenítésében, fejlesztésében Gyula nagy idegenforgalmi lehetősége rejlik. Az oktatás, a kultúra, a sport, az egészségügy segít abban, hogy a város polgárai igazán azzá váljanak. A helybeliek összefogásával, a pályázati pénzekre figyelő városvezetéssel új és jó fejezet kezdődhet Gyulán. Sz. M. Év közben is beszerezhető a tankönyv A feladatlapok nem „örökölhetőek” A tankönyvek külsőleg is roppant csábítóak, „csak” tanulni kell belőlük fotó: such tamás — Korábban lehetett gondja a kisdiákoknak, hogy költözködés, iskolaváltoztatás esetén nem jutottak hozzá a tankönyveikhez — tájékoztat Óz Etelka, a békéscsabai Pátria Nyomtatvány és Irodaszer Áruház vezetője. — Ebben a tanévben már év közben is beszerezhetik az alsós és felsős diákok a tankönyveiket — folytatja a tájékoztatást —, nálunk ugyanis kaphatóak. A tankönyvkiadók palettája nagyon színes, sokan vannak, az iskolák is számtalan tankönyvből, változatos módszerek alapján oktatják az olvasást vagy a matematika tudományát. Az iskolába készülő óvodások számára ugyancsak kínálunk színes felkészítő feladatokból álló, csábító könyveket, készségfejlesztő kiadványokat. Elsősorban a Nemzeti Tankönyvkiadóval állunk kapcsolatban, de a Calibra Műszaki Kiadó köteteit is beszerezzük, s a sajátos, egyéni igényeknek is igyekszünk eleget tenni. Lehet, hogy várni kell néhány napot, legfeljebb egy hetet, amíg kézhez kaphatják a kívánt tankönyvet. Például a magyar irodalom oktatásához 3-4 típusú könyvet árusítunk, de lehet, hogy éppen egy ötödik féle kell. Az elképzelés, mely szerint átörökíthetik egymásnak a gyerekek a tankönyveket, azért nem valósítható meg, mert számtalan a kitöltendő feladatlap, amely ismét nem hasznosítható. A Pátria tankönyvforgalmazó kezdeményezése a gyakorlatban remélhetően beválik, s a háttérellátás is gazdag akár irodabútorokról, nyomtatványkészítésről, másolásról, irodaszerekről, iskolában szükséges, a tanulást segítő eszközökről, könyvekről van szó. Terveik szerint a megye iskoláival is szoros kapcsolatot kívánnak fenntartani, hogy évközi kívánságaikat kielégíthessék. B. Zs. Hű önmagához Medgyesegyházáról kérte egy telefonáló, hogy nézzünk utána, miként lehet, hogy a helyi FKGP elnöke az SZDSZ színeiben indul az önkormányzati képviselő-választáson. Kiderült: ez az állítás önmagában nem helytálló, mert — mint az érintett Gyivicsán András mondta — a választáson a saját pártja, valamint a Fidesz támogatásával szerepel, mint képviselőjelölt. A kérdéshez feltehetően az szolgáltatott alapot, hogy — a helyi kábeltévén is láthatóan — a község SZDSZ és MSZP alapszervezetei (kiknek természetesen vannak saját jelöltjeik!) javaslatot tettek (párt-hovatartozás nélkül!) más jelöltekre, köztük a volt képviselőkre, akiket a lakosság figyelmébe ajánlottak. — Ezen a listán valóban szerepel (több más pártállású és független jelölt között!) az én nevem is, és igaz, 8 éve képviselője vagyok a településnek — mondta az érintett —, de ez semmilyen elkötelezettséget nem jelent. Az önkormányzati választáson egyébként nem tartanám jónak, ha a lakosság csak a pártállás alapján döntene a képviselőkről és a szakmai, emberi hozzáállást nem vennék figyelembe. A kérdés kapcsán megtudtuk még, hogy Medgyesegyházán három helyi polgármesterjelölt: Benczik János függetlenként, Kucsera Lajos függetlenként, valamint Nagy Béla SZDSZ-tá- mogatással (és MSZP-ajánlás- sal) áll ringbe a község vezetői posztjáért. Helyi megegyezés az is, hogy az SZDSZ-en kívül a többi párt nem indított polgármesterjelölteket. All képviselői helyre pedig 23 jelölt adta le kopogtatócéduláit a megadott határidőre. H. M. T rozsdamentes anyagból egyedi szerkezetek, éleimiszer-ipari berendezések gyártására, hegesztésére T mezőgazdasági gépek, berendezések karosszériáinak javítására T lakatosipari munkákra T gáz-, víz- és központifűtés-szerelésre ▼ egyedi gyártású vasvázas épületek gyártására, helyszíni szerelésére a ▼ alumíniumcsónak gyártására. f Van, aki a szívünket melengeti... ...van, ami a vizet. Bojlervásárlás 10 000 Ft kedvezménnyel! • Elektron Shop, Mezőhegyes, Hild u.3-, Tel: 68/466-190 • Kemovill Kft., Mezőkovácsháza, Árpád u. 159., Tel: 68/381-691 • ÜNIVERZÁL Áruház, Békéscsaba, Andrássy u. 3-5-, Tel: 66/450-550 • Elektroház, Békéscsaba, Baross u. 10., Tel.: 66/451-819 • Univerzál Rt. Villamossági Bolt, Gyula, Városház u. 4., Tel.: 66/361-420 ...de nem mindegy, hogy mennyiért. Az új házban a fűtési szezon csak később indul, nevezetesen a ház befejezése után. Az építkezés szakaszában az építtetőt így - joggal - más, szintén tetemes költségeket okozó gondok megoldása foglalkoztatja. Saját ház építése fáradsággal, bosszúsággal és néha kalkulálhatatlannak tűnő költségekkel jár. A házépítő gyakran megretten az első igazán magas költségek láttán, a tervezett házhoz szükséges téglamennyiség árán. Megpróbál spórolni és az olcsóbb téglát választja. Ez azonban később a drágább megoldáshoz vezethet. Egy családi ház felépítésének költségvetésében a tégla ára - a ház nagyságától függően - 6-7%-ot tesz ki. A későbbi jelentősége azonban ennek sokszorosa. A falazóanyag kiválasztásakor az éppen felmerülő magas költségek bosszúságot okozhatnak a vásárlónak. A valódi bosszúsággal a későbbiekben lehet számolni, különösen a téli hónapokban, a fűtésszámlák kézhezvételekor. A nem megfelelő minőségű tégla ugyanis a magas fűtési költségek egyik fő felelőse. A WIENERBERGER Téglaipari Rt. olyan téglatermékeket is kínál, melyek nem igényelnek kiegészítő hő- szigetelést, mégis önállóan képesek a ház hőszigetelését megoldani. Ilyen a POROTHERM 38 N + F és 44 N + F. Ezek anyaga, nútféderes kialakítása és vastagsága gondoskodik arról, hogy ne az utcát fűtsük. AZ SEM MINDEGY, MIKORRA KÉSZÜL EL A HÁZ... A POROTHERM rendszer több okból rendkívül gazdaságos: használatával az építési idő jelentősen lerövidül, illetve költségmegtakarítás érhető el. A termékcsalád egyik nagy előnye, hogy rendszerként vásárolható meg. Ez azt jelenti, hogy a ház szerkezetkész állapotáig a választék minden szükséges téglaterméket tartalmaz, emellett nútféderes kialakításuknak köszönhetően az egyes elemek fogaskerekekként egymásba illeszkednek. E két oknak köszönhetően az építés egyszerű és az építési idő jelentősen lerövidül. A költségmegtakarítás azáltal érhető el, hogy az építés során a nútféderes függőleges eresztékek közé nem szabad habarcsot tenni, csak a vízszintes felületekre, így a habarcsfelhasználás kevesebb. A rendszer elemi között megtalálható a pincetéglától a belső és külső teherhordó falakon át a válaszfalakig minden szükséges elem. A választékot kerámia burkolatú nyílásáthidalók és kerámia burkolatú vasbeton gerendák, valamint béléstestek és hőszigetelt koszorútéglák teszik teljessé. Gerendáinkat és áthidalóinkat azonban nem csupán rendszerünk részeként értékesítjük, de ajánljuk azoknak is, akik már más falazóanyaggal kezdték meg az építkezést. TÉGLA, AMI LÁTHATÓ Újra reneszánszukat élik a családi házas építkezésben a burkoló- és klinkertéglák. Ezek nem csupán a ház külső burkolatának egyedi és tetszetős építészeti megoldásai számára nyitnak tág teret, de egyben energiatakarékos megoldást is kínálnak, mivel a ház hőszigetelő képességét tovább javítják. Felújításkor is érdemes gondolni a burkoló- és klinkertéglák használatára, melyek időálló és ellenálló képességüknek köszönhetően hosszú időn át örömöt okoznak tulajdonosuknak. A POROTHERM rendszert ajánljuk mindazoknak, akik számára fontos, hogy minőségi téglából, gyorsan épüljön a ház, és számít, mennyi lesz később a rezsi. (PR)