Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-10-11 / 238. szám

1998. október 10-11., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 7 ____________________Egy tettes megdöbbentő emlékei Auschwitzból ____________ „ AZ EMBERSÉG ÉS JÓSÁG VILÁGÍTÓTORNYA” Hans Münch — „akkoriban” Mengele nagy csodálója, ma köztiszteletben ál­ló allgaui polgár — az utolsó életben lévő lágerorvos. „Kísérleteket végezhet­tem embereken, melyek a tudomány számára fontosak voltak.”— mondja. Hans Münch egy kedves, 87 éves úr. Tökéletesen gondoskodik vendégeiről, ügyel, hogy semmiben se szenvedje­nek hiányt, miközben arról beszél, mi­lyen fáradságos és nehéz feladat volt elégetni a zsidókat. Három órát és hét percet ül a televízió előtt, nyugodt fi­gyelemmel nézi Spielberg darabját, a Schindler listáját, s benne a gyilkolást, az elgázosítást. A végén hozzáfűzi: ,,A szelektálási rész fantasztikus a film­ben. Minden pontosan így történt.” O már csak tudja, hiszen a válogatásnál központi szerepet játszott Auschwitz- Birkenauban, mint SS-orvos. Könnyed hangon emlékezik: — A zsidó tetemek közül túl sokat tettek egy rétegbe, egyszerűen nem akartak elégni, csak szenesedtek. Ter­mészetesen ez csak technikai probléma volt, amit később megoldottunk. Bőr karosszékében ül, a falon lévő fe­szület alatt, s Péter kandúrjának hátát si­mogatja, miközben a foglyok feladatai­ról beszél. Felesége a háttérben zárkó- zottan, némán hallgatja férje múltjának idézését, míg egyszer csak felsóhajt: — Istenem, mennyire szégyellem, hogy német vagyok. Münch felpillant: — Én nem. Na jó — mondja — a zsidóknak rossz dolguk volt Auschwitzban, de nekem sem volt könnyű. Hans Münch 19 hónapot töltött Auschwitzban, a rámpa, a gázkamrák és a krematórium árnyékában. Ugyan­olyan felelősségteljesen végezte mun­káját, mint bármelyik más SS-tiszt. — A zsidókat kiirtani, ez volt akkori­ban az SS feladata — mondja. — Az én zsidóim tiszteltek engem. Felnéztek rám. Ezt ő írásba is kapta: egy auschwitzi fogoly, Kurt Prager úgy jellemzi őt, mint az „emberség és jóság ottani vilá­gítótornyát” — Én humánusnak minősített, nem elítélt háborús bűnös vagyok — mond­ja. — Olyan kísérleteket végezhettem embereken, amiket egyébként csak nyulakon engedélyeztek. Ez fontos volt a tudomány számára. A 10-es blokkban, ahol saját labora­tóriuma volt, a gyulladt foggyökér és a reuma összefüggésének bizonyításán dolgozott. Kihúzta a foglyok fogait, hogy a gennyes részhez jusson. Abban az esetben, ha egészséges volt a fog, injekcióval megfertőzte őket. — Az emberanyag — amit dr. Claubergtől kaptam — olyan nőkből állt, akiket egyébként elgázosítottak volna. Carl Clauberg szintén a 10-es blokkban végezte sterilizációs kísérle­teit nőkön. Undorító ember volt ez a Clauberg — véli Münch —, úgy nézett ki, mint egy zsidó. 1943. nyarán, amikor feleségével Auschwitzba érkeztek, „csodálatos sörkerti idő” volt. Ragyogó ég, és a hőség elálmosította volna, ha nem lett volna az a szag. Édes és dohos. Senki sem tudta a környéket beterítő büdös- séget azonosítani. Mindenki látta a lángokat, amelyek a kéményekből csaptak ki. „Legkésőbb két napon be­lül rájött az ember, hogy mi folyik itt.” Münch feladata a járványos betegsé­gek megfékezése volt. Kiütéses láz, vérhas, tífusz tört ki újra és újra, és miután az SS emberei közül is páran belehaltak, engedélyezték a kezelést. A járvány megfékezése a következő­ket jelentette: — Lezárták az egész barakkot, sen­ki sem jöhetett ki, és senki sem léphe­tett be. Az egész csoportot elgázosítot- ták, nehogy tovább fertőzzenek — mellékesen beszél erről, hangjába nem vegyül sem kétség, sem érzelem. — Megviselte ez Ont? — Nem, nem, egyáltalán nem, mert ez volt az egyetlen lehetőség, hogy a helyzet ne legyen még rosszabb. — Az elgázosítás jobb volt? — Mindenképpen, mindenképpen! Sohasem szabad egyetlen esetből kiin­dulni. Ha az ember következetesen vé­giggondolja a dolgot, belátja, hogy ez volt az egyetlen lehetőség. Hans Münch, akinek Auschwitz semmit nem jelent Mengele volt számára a legszimpa­tikusabb kolléga. „Róla csak jót mond­hatok.” Mindketten egyszerre érkeztek a táborba, s ugyanazon a napon hagy­ták el azt. Mengele leoperálta a gyere­kek fejét, aztán Münch megvizsgálta őket. „Ó, ez mindennapos volt, Mengele és a többiek átküldték az anyagokat, fejeket vagy májakat, ép­pen ami volt, és mi analizáltuk őket.” Megtagadni a feladatot? A gondolat számára még ma is elképzelhetetlen. — A szolgálat az szolgálat, a snapsz pedig snapsz — mondja. Az estéket a Kaszinóban töltötte. Micsoda jó társaság volt, bármiről be­szélgethettek. Münch sohasem akarta elhagyni Auschwitzot. Miért is tette volna? — A higiéniás részlegben én voltam a király. Gyorsan és nyugodtan szok­tam meg a helyet, ahol százezreket gá- zosítottak el. Engem ez nem viselt meg. Münch vizsgálta át a Magyarország­ról érkezett transzportot is 1944 nyarán. Emlékszik a vonatok fékhangjára, a va­gonajtók csapódására, az SS-katonák ki­abálására. Szinte ma is látja, hogyan te­relték ki az embereket a marhavagonok­ból a foglyokból alakított kommandó­csapatok az SS-tisztek felügyelete alatt. Emlékszik arra is, hogyan takarították el a foglyok a gyerekek tetemeit a vago­nokból, mint a halott csirkéket, a lábuk­nál fogva, fejjel lefelé. Oly nyugodtan meséli mindezt, hogy fel sem tűnik neki, micsoda szörnyűségekről beszél. — Tudnia kell — folytatja —, hogy ott az emberek meggyilkolása annyira magától értetődő volt, mintha most azt mondanám, ekkor és akkor ezt és ezt kell csinálnom. Az ember megszokta a mindennapokat Auschwitzban egészen gyorsan, két-három nap alatt. — Együtt tudott-e valaha érezni ezekkel az emberekkel, sajnálta-e őket — kérdezem. — Együttérzés, azt nem mondhat­nám, ilyen kategória nincs. Az ember vagy teljesen elutasítja az egészet, vagy abszolút elfogadja. Én tehettem valamit a területemen, kicsíphettem néhány embert, akiket a gázba küldtek volna. Ezért nyugodt a lelkiismeretem. Münch egyre inkább nem általános­ságokban beszél a történtekről, hanem mindinkább egyes szám első személy­ben. A szelekció után Münch általában a krematóriumba ment, ahol kisablakon keresztül a gázkamrát figyelte, ahogy az emberek levegőért kapkodtak, kétség- beesetten küzdöttek az életükért. Imitál­ja is nekem a haldoklók gesztikulálását, még az utolsó kiáltásukat is eljátssza. — Mikor a gázosítás véget ért, ki­nyitották az ajtókat, és egy csomóban feküdtek ott mindannyian, mint egy pi­ramis, alul a gyerekek, máskor meg álltak, mint a bazaltoszlopok. Azon még ma is csodálkozik, hogy álltak. — Münch úr, ön azt állítja, hogy Mengele nem okozott fájdalmat a gye­rekeknek, nem kínozta őket. — Igen, ebben egészen biztos va­gyok, hogy optimálisan bánt velük. — Elítéli ön Mengelét? — Nem ítélem el. — Mondja meg, ön, Hans Münch egy tettes? — Természetesen tettes vagyok, de sok embert megmentettem azzal, hogy egy párat megöltem. — Rossz a lelkiismerete, sajnálja, amit tett? — Azt, hogy ott voltam? Nem saj­nálom. A könyvespolcán Konrad Lorenz és Adolf Hitler művei között a Jézus Krisztus élete című kötetet látom. A hit vacakság, mondja még Münch. Hosszan integet utánunk ajtaja előtt állva a hófehér hajú, szívélyes öre'gúr. Az utolsó kérdést szenvtelen arccal vá­laszolta meg. — Mit jelent önnek Auschwitz? — Semmit. (A hamburgi Der Spiegelből fordította: B. Párkányi Adrienn) Még ma is emlékszik a vonatok fékhangjára, a vagonajtók csapódására, az SS-katonák kiabálására Olvastuk Én nem vagyok vallásos, de ápolom a lelki rokonságot mindazokkal, akik a jobbik énünk felé törekvést, ezt az élet­hossziglani küszködést és boldogságot valamelyik vallás díszletei között játsszák végig. Elvégre először vallások álmodták meg közös utópiánkat, a ma­gára adó emberiséget. Mindaddig cin­kos szeretettel viszonyulok a sajátos hi­tekhez, amíg vallásuk érdekeit nem he­lyezik a méltó élet közös hite fölé, összetévesztve a mutató ujjat az iránnyal. (Haraszti Miklós SZDSZ-es politikus, a Hit Gyülekezet védelmében) Orbán polgárrá üti a vesztest (és a nyertest), mert a polgárba minden be­lefér: a műbőr kalap és a farmer, a kö­tött kardigán és a brókerhózentráger, a rákpástétom és a kelkáposzta-főzelék, a whisky és a hosszúlépés. Mindezek fortélyosan kevert koktélja: „polgár”, így lesz polgár a proletár. (Buják Attila újságíró) Szép lenne, ha a többségi vagy a tel­jesen állami tulajdonban lévő vállala­tok élére kizárólag szakmai szempontok alapján neveznének ki vezetőket. Le­het ilyen jámbor óhaj, de megvalósulá­sára nincs sok esély sem Magyarorszá­gon, sem máshol a világban. (Simor András, a Budapesti Értéktőzsde elnöke) Könyv Magyarország nagy vitézség Az 1848—49-es forradalom és szabad­ságharc másfél százados évfordulójára számos könyv és egyéb kiadvány jelent meg. A Magyar Néprajzi Társaság egész sorozattal tisztelgett a dicső napok emlé­ke előtt. A megjelenő kötetek egyike — amely „A szabadságharc emlékezete a nép dalaiban” alcímet viseli — Tari Luj­za munkája. A szerző 116 népdalt, néprí es dalt, indulót tesz közzé (kottával együtt) a kötetben a szabadságharcról és az 1848—49 körüli időkből. A közel kétszáz oldalas könyvet a korabeli kiad­ványokból vett kép- és szövegmásolatok egészítik ki. A szerző téma szerint rend­szerezte a dalokat, s a könyvhöz és an­nak egyes dalcsoportjaihoz külön tanul­mányt is fűzött. Az igényes munkát dal­szövegmutató, kadencia- és szótagszám- mutató, helységnévmutató, a gyűjtők és lejegyzők névsora, valamint irodalom- jegyzék teszi még értékesebbé. Ugyanebben a sorozatban jelent meg Dömötör Ákos: Hősök és vérta­núk című munkája, amely eddig ke­véssé ismert mondákat és visszaemlé­kezéseket tartalmaz a nagy esz- tendő(k)ről. ftvz&mtm ■HÜBB8M—WWM—W Bendegúz szilvaszüreten Bendegúz szilvát gyűjt a fa alól. Az élés­kamra messze van, valamivel oda kell szál­lítania a gyümölcsöt. Ha összekötitek a pontokat 1-től 25-ig, megtudhatjátok, mibe gyűjti egerünk a lehullott szilvát. Megfej­tésként a tárgy nevét küldjétek be! *** A megfejtéseket legkésőbb szerdán adjátok postára. Címünk: 5600 Békéscsaba, Mun­kácsy u. 4. A levelezőlapra írjátok rá: Gye­rekrejtvény és azt, hogy hány évesek vagy­tok. A helyes megfejtők között a Poptoy Nagykereskedés által forgalmazott 5 társas­játékot sorsolunk ki. A nyertesek névsorát jövő szombaton közöljük. * * * A múlt heti rejtvény megfejtése: Szüreti bál. Nyertesek: Czene Julika, Csanádapáca, Karasz Erika, Tótkomlós, Komódi Ta­más, Gyula, Komódi Zsanett és Tamás, Zsadány, Pauló Bence, Békéscsaba. A nyereményeket postán küldjük ki. A békéscsabaiak személyesen vehetik át aján­dékukat a szerkesztőségben (Munkácsy u. 4.), keddtől, naponta 8-tól 18 óráig. Vergilius mondása Beküldendő: a vastag nyíllal jelölt sor megfejtése. Beküldési határidő: 1998. október 19. Cím: Bé­kés Megyei Hírlap szerkesz­tősége, 5601 Békéscsaba, pf.: 111. A megfejtéseket csak postai levelezőlapon fogad­juk el. A helyes megfejtést beküldők között egy-egy 500 forintos könyvutalványt sor­solunk ki, amit postán elkül­dünk. Az 1998. szeptember 26— 27-ei rejtvény megfejtése: „Zenélni, az szeretkezni.” Nyertesek: Békefi Mi­hály, Békéscsaba, Bognár Józsefné, Gyula, Harsányi József, Orosháza, Máté Sán­dor, Szeghalom, Tóthné Aszódi Edit, Szarvas. VERGILIUS MONDÁSA M IJESZTŐ SZELLEM "mókás" KEZDET I ~1 KOMPO­ZÍCIÓ T GONDO­ZÁS ÉS TANÍT­gatAs T HALKAN MOND GYENGÉD. TAPINTATOS LATSZIK RAJTA l f ? t NÉV, LATINUL ► KISSÉ JAVUL 1 ► JUTTAT TÖRME­LÉK L NYEREG- BE 1 REMEG, RESZKET f SZÓDA TALAJON EGYENLE­TES LESZ ► T f TÖRLŐ­GUMI CINNEL BEVON l NYERÉSZ­KEDŐ KE­RESKEDŐ ► ♦ ­ELŐIDÉZ TERCETT f U&A­SZABVÁNY ÍZLIK NÉMA SÜN 1 INDÍTÉKA | T T TÁVOLI RÉSZLET 1 r f TÖBB ESZ- TENOEI t HDROGÉN VEGYJELE T1LTÓ8ZÖ X G

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents