Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-09 / 237. szám

Bemutatkozás, (b) A sarkadi polgármesteijelöltek, Molnár Tibor (MSZP), Nagy István (Sarkadért Egyesület), Tóth Imre (Szövetség Sarka­dért) október 15-én 17 óra­kor, a központi napközis konyha ebédlőjében bemutat­kozó vitafórumot rendeznek. Jelölt, (p) Kovács János, a Munkáspárt békéscsabai ön- kormányzati képviselőjelölt­je — aki a városi nyugdíjas­egyesület támogatásával in­dul a választáson —, ma dél­után fél ötkor lakossági fóru­mot tart a 3. számú (Révai ut­cai) általános iskolában. Választási program, (u) dr. Sarkadiné dr. Lukovics Éva, Békéscsaba 2. számú választókerületének SZDSZ színekben induló képviselő- jelöltje választási program­ját ismerteti az érdeklődő polgárokkal október 12-én 17 órakor a békéscsabai 9. számú (Thurzó utcai) általá­nos iskolában. A Fidesz Vésztőn, (i) Vésztőn, a Kossuth utca 49—51. szám alatt irodát nyitott a Fidesz-MPP helyi szervezete. Ám az érdeklő­dők nemcsak itt, hanem Ulbert Zoltán helyi pártel­nök címén (Kossuth u. 7.) is megkereshetik a Fidesz- MPP Vésztői Szervezetét. Késsel fenyegették, (b) Október 7-én 23 óra körül rab­lók látogattak Békéscsabán, a Povázsay utca egyik lakásába. A sötét szándékkal érkező' látogatók behatoltak az épületbe és kikap­csolták az elektromos főkapcsolót A későbbi sértett, az ott lakó 74 éves idős asszony kijött visszakap­csolni az áramot Ezt használták ki a rablók, bementek a lakásba, majd késsel megfenyegették és megkötözték az idős asszonyt Ez­után pénzét és az ékszereit köve­telték, majd átkutatták a lakást Végül 200 forint készpénzzel, egy aranygyűrűvel és egy 40 centimé­ter hosszúságú arany nyaklánccal távoztak, amelyen egy trapéz ala­kú keresztmintás medál, valamint egy apró aranykereszt volt A rab­lók „eltűnésük előtt” kitépték a falból a telefonzsinórt és gyalog tá­voztak. A sértett elmondása szerint egy férfi és egy nő rabolta ki. A férfi 35 éves és 165 centiméter magas lehetett. Sovány, fehér­bőrű ember volt és az elkövetés­kor piros-szürke színű sportci­pőt, szürke, durva szövetnadrá­got és ugyanolyan színű kapuc­nis kabátot viselt. Tettestársa, 30 év körüli kövérkés testalka­tú, fehér bőrű, sötétbarna, gön­dör, fésületlen hajú nő volt, aki kék nadrágban, kék felsőben és piros napellenzős fejpántban járt a Povázsay utcában. Rendőrbe mártotta tőrét az ittas férfi Tegnap hajnalban 3 óra körül, a Lencsési lakótelepen lévő Virág Presszóban szórakozó ittas álla­potú békéscsabai V. L. szóvál­tásba keveredett, több a hörpin- tőben lévő vendéggel. A kocs­mahivatalban szórakozók fel­szólították V. L.-t, hogy hagyja abba a helytelenkedést. A férfi ekkor a nála lévő 12,5 centiméter pengehosszúságú vadásztőrrel, hátulról nyakon szúrta az egyik távozó vendé­get, aki történetesen a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szolgálaton kívül lévő hivatásos államányú dolgozója volt. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. V. L.-t őrizetbe vették, ellene emberölés bűntette kísérletének alapos gyanújával indítottak el­járást. Az ügyben az illetékes hatóság, a Békés Megyei Fő­ügyészség Nyomozóhivatala jár el. — Both — MEGYEI KÖRKÉP 1998. október 9., péntek Teljesítménye: 103 ezer liter Mikulán Pál telepvezető és dr. Megyeri Zsolt vezérigazgató Izával és az arany törzskönyvi be­jegyzést tanúsító oklevéllel fotó: lehoczky Péter All. születésnapja előtt álló Iza eddig kilencszer ellett, s 103 ezer liter tejjel, 3 ezer 400 kg tejzsírral hálálta meg a gondo­zók munkáját, szeretetét. — A mai kis ünnepség is iga­zolja, hogy tavaly nem véletle­nül lett országos első a tehenen- kénti 9260 literes tejtermeléssel a 11-es majori telepünk — je­lentette ki dr. Megyeri Zsolt ve­zérigazgató, majd elismerően szólt a tenyésztők munkájáról. Miután Iza nyakába fölkerült a nemzetiszínű szalaggal ékesí­tett koszorú, és miután elké­szültek a csoportképek, a szem­lebizottság hozzálátott a mun­kához. A szemle végén Mikulán Pál telepvezetőtől megtudtuk, hogy a szigorú előszelekció után felvezetett 48 mezőhegyesi tehénből 31 kapta meg a bikanevelő tehén besoro­lást, ami kifejezetten jó ered­ménynek számít. Ménesi György Végéhez közeledik a „Zsíros-per” A Békéscsabai Városi Bírósá­gon tegnap vélhetően az ítélet- hozatal előtt utoljára ült össze a dr. Tatai Mónika vezette bünte­tőtanács a dr. Zsíros Géza és társai elleni, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, hanyag kezelés vétsége és más bűncse­lekmények tárgyalása miatt. Az ügyhöz kapcsolódóan a bíróság immár a második igazságügyi könyvszakértőt rendelte ki, aki többek között. megállapította, hogy a Békési Gabona Rt.-nél kialakított számviteli politika hiányos volt, ezért készülhetett az 1994-es év gazdálkodásáról három, egymástól eltérő éves beszámoló. A vizsgálat tárgyát képező első mérleg esetében az előző évben képzett céltartalék összegét nem számolták el egyéb bevételként, és a vevőkö­vetelések minősítése sem volt megfelelő. A szakértő számára nem derült ki, hogy minek alap­ján fizették ki a célprémiumo­kat. Dr. Zsíros Géza erre elmond­ta, hogy a kérdéses évben az aszály miatt nehezebben tudták teljesíteni a gabonaipari vállalat felvásárlási stratégiájában fog­laltakat, ezért az eredményes munkát végzőket részesítette ki­emelt jutalmazásban. Vélemé­nye szerint a hatszázmilliós kint­lévőség még az ő vezérigazgatói működése előtt keletkezett. A bíróság október 12-én, dél­előtt tíz órakor hirdet ítéletet. B. M. Díj eső Garabonciás Oszkárból Bár a megyeszékhelyi garabon­ciás napok főattrakciója, a diák- polgármester-választás lapzár­tánk után fejeződött be — a lát­ványos kampányzáró felvonu­lást követően — a békéscsabai sportcsarnokban, de addig is sok minden történt tegnap. Ki­hirdették például aló kategóri­ában lezajlott versenyek, vetél­kedők csapatversenyének ered­ményeit. Áz egyéniben beszer­zett Garabonciás Oszkárok adódtak össze — összesen 57-et osztottak ki — és így alakult ki az iskolák közötti sorrend. Az első helyen a Békéscsabai Bel­városi Gimnázium végzett 12 díjjal, második lett a Gépészeti és Számítástechnikai Szakkö­zépiskola 10 díjjal, míg a har­madik helyezést a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium érde­melte ki 6 díjjal. Fodor József, a rendezvény- sorozat főszervezője elmondta: az eddigi garabonciás napok közül az idén vettek részt leg­többen — 800-an — a verse­nyeken. Ami pedig szintén tény: a megválasztott diákpol­gármester és az alpolgármeste­rek nem sokat aludhattak, mert ma reggel 8 órakor megkezdik munkájukat a békéscsabai pol­gármesteri hivatalban. Ny. L. Orvos- és nővérszálló új helyen. (cs) Az orosházi szobabérlők házának egyik része teljesen különálló, az egész­ségügyi dolgozók számára biztosít szállást. A kórház területén elavult nővérszállót váltották ki ezzel a felújított épülettel, ahol 40 szoba 70 férőhellyel várja a fiatal pályakezdőket, azokat, akik önálló lakáshoz nem jutnak. A bérleti díj duplára emelke­dése ellenére is örömmel vették birtokba a szállót lakói, hiszen kényelmes, komfortos körülmények között lehet kipihenni a 3 műszakos munkahelyi fáradalmakat fotó: kovács Erzsébet Fiúkat vártak, lányok jöttek (Folytatás az 1. oldalról) —Hogy sikerült elkapni a lá­nyokat? — Elsején a kollegáim kéré­semre éjszakai ellenőrzést tar­tottak. Évente három, négy éj­szakai ellenőrzést tartok. A mostani a szokásosnál nagyobb volt, mert kaptam egy névtelen telefont, amelyben egy női hang arra hívta fel a figyelmet, hogy tőlünk a fiúk kimásznak az épü­letből, és a diszkóba szöknek. Kollégáim a szórakozóhelyeket is átnézték. Akkor éjszaka meg­figyelés alatt tartották a fiúk épületszámyát. Egyik munka­társam hangokat hallott a lá­nyok épületrésze felől. így ér­tük tetten a vétkeseket. Olyan gyerekek vannak ebben az ügy­ben, akikért tűzbe tenném a ke­zem. — Igaz, hogy a nevelőtanár­nőt és a portást felfüggesztette az állásából? — Csak a portást. De mind­kettőjük ellen fegyelmi eljárást indítottam a felelősségük mérté­kének megállapítására. Szeret­ném, ha leírná, ami történt, azt a kollégium feldolgozza és meg­oldja. Pánics Szabó Ferenc ________________VÉLEMÉNYEK ________________| Fo rdítsunk, magyarról magyarra! Hagyjuk most a pártpolitikát, a győztesek ígére­teit és a vesztesek ellenérveit, maradjunk a föl­dön és gondolkodjunk el kicsit az egyszerű, a be­csületes ember fejével! Aki bizony joggal várja el, hogy a magas közélet porondján csupa hite­les, feddhetetlen jellem szerepeljen, csak olyan kivételes nagyság, akire nyugodtan rábízhatja magát, de még az ország sorsát is. Túl sokat kí­vánna szegény ember? Természetes, jogos elvárás, hogy állami posztokon komoly, szakértő és felelős vezetők dirigáljanak, akikre föl lehet nézni, mert méltóak a bizalomra és a rájuk osztott politikai szerepet nem egyéni zsákmányszerzésre használják ki. Akkor most for­dítsa le nekem valaki magyarról magyarra, mit jelent az, hogy a belügyminiszter az elmúlt napokban sorozatosan „eltérő tar­talmú kijelentéseket” tett? Vagyis nem egyformát ugyanarról. Nos, én ezt csak így tudom lefordítani: vagy itt vagy ott hazu­dott. Hűha, ez talán erős! Akkor diplomatikusabban: amit mon­dott, az vagy itt vagy ott nem felelt meg teljesen a valóságnak. A kormány kezdettől figyelemre méltó igyekezettel kiáll bel­ügyminisztere mellett; nincs ebben semmi meglepő, ez a dolga. Az ügyet sietősen lezártnak nyilvánították, csakhogy a a híresz­teléseknek és a magyarázkodásnak nincs vége, talán újból ki­nyitják azt a dossziét is. Az ellenzék vagy a sajtó érdeke lenne, hogy ne sikerüljön egyértelműen tisztázni a belügyminisztert bi­zonyos alvilági kapcsolatok gyanúja alól? Lehet, hogy érdeke, lehet, hogy nem; ami ennél sokkal fontosabb: a polgárok de­mokratikus joga tudni, milyen politikusok irányítják az orszá­got, amelyben élnek. A legkevesebb, amit a belügyminisztertől elvárhatnak, hogy határozottan, meggyőzően utasíthassa vissza az ellene felhozott vádakat, ha azok hamisak. Ez elsősorban az ő érdeke. A polgárnak egyébként joga tudni, mi történik körülöt­te, ha tájékoztatást kap, még az is előfordulhat, hogy véleményt mond, esetleg beleszól a dolgok menetébe vagy megbírálja azo­kat. Nem extra elvárás, csak egy ideje már olyan kellemes meg­szokás ez — azok közül való, amiket kár lenne négyévenként megváltoztatni. Niedzielsky Katalin Búza, felesleg a neved Ha a falusi ember már a temetésre félretett pén­zéhez is hozzányúl, akkor tényleg nagy a baj. Pe­dig úgy hírlik, hogy Battonyán — és valószínű­leg nem csak ott — ezt teszik a „népek”. Mert másból nem telik gázolajra, talajművelésre, vető­magra. Az idő pedig szorít, vetni kellene a búzát. Amiről a parasztember azt tanulta őseitől, hogy az életet, a megmaradást jelenti. Történhet bármi, a kenyémekvalót el kell vetni, le kell arami. A gazdák fel sem fogják, hogy miként lett a búza neve felesleg mostanság. Főként, hogy nem is olyan régen még a tar­tós exportárualap kifejezést hallQtták a gabonával kapcsolat­ban. Most meg rámegy a temetési pénzük is, a gatyájuk után. A szívük szakad meg, amikor „fent” felelőtlenül vetegető parasz­toknak nevezik őket, akik kisajtolnák az utolsó fillért is a ma­guk boldogulása érdekében az adófizetők pénzéből. Pedig meg­tanulhatta volna a paraszt, hogy minden rendszer hátán ő, illet­ve a mezőgazdaság a púp. Egyébként is sokkal fontosabb dolgok vannak e hazában, pél­dául, hogy Pintér Sándor találkozott-e Clodóval vagy kik és ho­gyan figyeltek meg politikusokat. A paraszt jajszava csak akkor jut fel Pestig, ha már demonstrációval fenyegetőzik. Az időzítés mindenesetre ideális volt, hiszen a miniszterelnök éppen akkor ta­lálkozott Clinton elnökkel, amikorra meghirdették az utak eltorla­szolását. A taxisblokád pedig még az amerikaiaknak is mond va­lamit. A gépfelvonulás híre és látványa minden bizonnyal azon melegében eljutott volna az amerikai tévécsatornákhoz. Persze, ez csak rosszindulatú feltételezés. Minden bizonnyal azért tárgyalt az agrártárca vezetése a termelőkkel, mert most jöttek rá, hogy ez nem nehéz helyzet, hanem válsághelyzet. A termelők pedig nem politikai zavarkeltők, hanem a csőd szélé­re jutott emberek. Akik nem hajlandók beletörődni, hogy a földbe bukfencet vessenek. Még ha rámegy a temetési pénzük is. Nyemcsok László Világbanki pénzre pályázik a Körös Főiskola A békéscsabai Körös Főiskola október 31-ig adja be világbanki pályázatát — tudtuk meg dr. Kö­teles Lajos ügyvezető főigazgató­tól. A tavaszi első fordulót köve­tően az intézmény fejlesztési ter­vét kiegészítették, majd a dolgo­zókkal és hallgatókkal együtt ele­mezték. Az integrált főiskola be­ruházási tervében közös, elsődle­ges fejlesztésként műholdas kommunikációs rendszer szere­pel. Az egyes központokban azo­nos cél az európai színvonalú fel­sőoktatási infrastruktúra, szolgál­tatási rendszer és komplex diák­centrum kiépítése. A békéscsabai tervekben szerepel egy kétezer négyzetméteres előadóterem lét­rehozása tetőtér-beépítéssel, va­lamint kétszáz fős kollégium, mely nemzetközi diákturizmus fogadására is alkalmas. A főisko­la lemond egy önálló könyvtár felépítéséről, helyette megállapo­dik a megyei könyvtárral a közös működtetésről és fejlesztésről. Szabadtéri sportpályák, uszoda és egyéb kiegészítő létesítmények is épülnének. Szarvason, az óvó­képző intézetben — a tanterem­fejlesztés és kollégiumbővítés mellett — nemzetközi képzőmű­vészeti centrum létesül. A szarva­si DATE-t a diákturizmus és a nyári tudományos konferencia- központ funkció ellátására is al­kalmassá kívánják tenni. B. M. „ERŐSNEK KELL TUDNIA MAGÁT AZ EMBERNEK, HOGY AZ IS LEGYEN.” (Martín du Gard)

Next

/
Thumbnails
Contents