Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-07 / 209. szám
\ 1998. szeptember 7., hétfő SPORT Egyoldalas megyei sportfórum Békéscsabán És a lefelé vezető szálak? Mintegy százötven kosárlabdacsapat vett részt Az eső ellenére óriási siker A gyerekek önfeledten kosárlabdáztak a tegnapi CsabaStreet fesztiválon fotó: lehoczky Péter Joggal illeti őszinte dicséret Békés megye sportvezetőit, edzőit és a számos élsportolót, hogy a nem éppen ideális időpontban, szombaton délután is csaknem százan kíváncsiak voltak Békéscsabán Deutsch Tamás leendő sportminiszter tájékoztatójára, aki a kajakkenu vb miatt ugyan nem tudta megvárni a „másik oldal” felvetéseit, de remélhetőleg így is elhallatszik hozzá a megye hangja. Mindenek előtt az, amit dr. Petróczy Gábor sportigazgató így fogalmazott meg: Békés megye nem akar a „magyar Burgenland” lenni a most kezdett négyéves ciklusban, hiszen tény: az utóbbi két olimpián azon első három megye között volt, amelyik a legtöbb olimpiai versenyzőt adta. Az is kérdés, hogy az átszervezésben a lefelé irányuló szálak milyen kötéspontokat rejtenek. Ezzel kapcsolatban Marik Lászlóné főtanácsos minden esetre úgy vélte, és számokkal is bizonyította, hogy változatlanul szükség van középszintű sportirányító szervezetre, célozva arra is, amit a miniszter-jelölt a leépítésekről, átszervezésekről mondott. Kováts Tibor, a diáksport megyei összefogója most is megkongatta a vészharangot a gyerekek mellett, mert nem mindenütt kapják meg az iskolákban még a rájuk fordítható pénzt sem'. Ami pedig a január elsejétől működő Ifjúsági és Sportminisztérium vezetőjének tájékoztatóját illeti, Deutsch Tamás újból hangsúlyozta, hogy nálunk is ideje élesen ketté választani a látványsportot (ez jelenti a professzionális sportot) és a szabadidő sportot, ami nem egyenlő az asszonytomával. Túl bürokratikusnak látják a sportirányítást, szűkítik a döntési pontokat és nagyobb hangsúlyt kap a magyar sport irányításában a Magyar Olimpiai Bizottság. Minden eddigi összegnél nagyobb jut a költségvetésből jövőre a sportra, ez körülbelül 10 milliárd forint lehet, de pontos összeget nem mondott Deutsch Tamás. Békéscsabán a Szent István téren vasárnap reggel óriási eső fogadta a CsabaStreet utcai kosárlabda fesztivál részvevőit. Ennek ellenére a Fiume Szálló előtt felállított sátraknál több száz fiatal várta a rajtot. Mint Vida András, az egyik főszervező elmondta: az eső ellenére a várt százhúsz helyet csaknem harminccal több csapat indult az első alkalommal megrendezett viadalon. A szervezők gyorsan döntöttek: a csapadék miatt a legkisebbek (10—12 évesek) a közgazdasági szakközépiskola tornatermében, a 13—17 évesek a főiskola tornacsarnokában, a felnőttek a gépészeti szakközép- iskola tornatermében mérjék össze tudásukat. A háromtagú csapatok huszonegy pontig vagy tizenöt percig küzdöttek egymással. Délután a Szent István téren az ünnepélyes eredmény- hirdetést tartották meg, majd különböző zenei programokkal zárult a sikeres rendezvény. Vida András így értékelt a nap végén: — Az eső ellenére a mostani érdeklődés bizonyítja, hogy Békés megyében és a megyeszékhelyen szükség van hasonló kosaras rendezvényekre. Azt tervezzük, hogy a jövő év júniusában ismét megrendezzük ezt a fesztivált. Győztesek. Hölgyek. 10— 12 évesek: Bomba Jók (Mezőberény). 13—15 évesek: ÖNTESZ (Szarvas). 16—28 évesek: Hajcsatok (Mezőbe- rény). 28 év felett: Berényi Vegyes. Férfiak. 0—9 évesek: Csabai Tigrisek. 10—12 évesek: Kicsik (Körösladány). 13—15 évesek: Fire Ball (Békéscsaba). 16—17 évesek: Kisfröccs (Mezőberény). 18— 19 évesek: Anyóstepsik (Békéscsaba). 20—27 évesek: Viagra (Mezőberény). 28—35 évesek: Pici-pocik (Mezőberény). 35 év felett: Szarvasok (Szarvas). V. L. (fábián) Kinder-ünnep Gyulán íme egy névsor, amely focista-palántákat tartalmaz. Ovisok: Makai Csaba és Sándor, Fodor Máté, Nagy Dániel, Csiki Máté. 6—7 évesek: Alberti Gergő, Tokaji Zsolt, Lukács Ákos, Tomanyiczki Tamás és Ákos. 8—10 évesek: Balázs Péter, Kiss Szabolcs, Rózsa Miklós, Papp István, Kiss Tamás, Kora János, Farkas Ármin. Ők különajándékot is kaptak, de vajon tíz év múlva találkozunk-e velük valamelyik „nagycsapatban”, miként Cseke Norbival és bátyjával, Tibivel, vagy Rácz Roland- dal és Bagi Balázzsal, akiket Csepregi György, Molnár Irén és Rostás Ferenc edzők figyeltek árgus szemekkel, stopperórát sem nélkülözve. Balogh István, a Gyulai Kinder FC elnöke azt Ígéri, hogy senkit sem küldenek el, a szombaton rendezett toborzó után szülői értekezletet tartanak, még szorosabbra fűzik a kapcsolatot az iskolákkal. A remekül sikerült focimajálison még Deutsch Tamás kijelölt sportminiszter is dekázott néhányat, meg bíztató szavakat is mondott a kormány iskolás korúakat támogató programjáról. Dr. Asztalos Gyula szakfőorvos szerint mind a 124 „toborzós” kissrác egészséges és öröm volt őket nézni. Himer István szakedző, egykori kiváló gyulai labdarúgó Tokaji Zolira azt mondta, istenáldotta tehetség, egy, külsővel becsavart szöglet után pedig alig jutott szóhoz. Ilyenből lőtt érintés nélküli gólt egykor az NB I-ben... (f. i.) Horváth győzött A lengyelországi Krynicában zajló sakk világbajnoki zónaverseny 4. fordulójában a Csabai Konzerv SE nemzetközi nagymestere, Horváth Csaba sötéttel győzött a lengyel Markowski ellen. A viadalon Almási Zoltán három megszerzett ponttal, a cseh Babulával és a szlovák Ftacnikkal holtversenyben a mezőny élén áll. Horváthnak és Ácsnak egyformán két és fél pontja van. Sárdagasztás a pusztaföldvári úton Petróczki 15. A kolumbiai Caliban zájló kilencedik uszonyos és búvárúszó világbajnokság 50 méteres búvárúszó versenyszámában Petróczki Zsombor, a Gyulai Kövizig-Várfürdő SE versenyzője a tizenötödik helyet szerezte meg az erős mezőnyben. Orosházán, a pusztaföldvári úton rendezték meg a Ladacross- bajnokság hetedik fordulóját a Sütő-Trans Kupáért. Az egész éjszakai esőzés sem riasztotta vissza a versenyzőket, igaz a futamok után annyira méllyé vált a pálya, hogy a szuperfutamot már nem tudták megrendezni. A Divisio I-ben a sokszoros győztes ifj. Somogyi Géza ezúttal váltóhibával küszködött, ezért csak a második helyre érkezett be. Eredmények. Divisio I.: 1. Szabó Zsolt (Szentes), 2. ifj. Somogyi Géza, 3. Nagy Gyula (mindkettő Orosháza). Divisio El.: 1. Kiss Tibor (Tótkomlós), 2. ifj. Somogyi Géza, 3. Molnár Zsolt (Szentes). Összetett. Divisio I.: 1. ifj. Somogyi Géza 137 pont, 2. Szabó Zsolt 108, 3. Karkus István (Tótkomlós) és Ledzényi László (Orosháza) 75. Divisio H.: 1. Kiss Tibor 106, 2. Sülé Sándor (Orosháza) 99, 3. Kersmájer László (Orosháza) 98. INGYENES ZÖLD SZÁM 06-80-29-29-29 Lakhat az ország bármely részén, a Shell Gas tartályos rendszereivel a földgázvezetékektől távol eső területeken is elérhetővé válnak a gázfelhasználás előnyei. A pébégáz segítségével kényelmesen biztosíthatja otthona fűtéséhez, a melegvíz-ellátáshoz és a főzéshez szükséges energiát. A Shell Gas gázellátó rendszer vállalkozása szamára is optimális megoldás, hiszen a pébégáz használatával akár 50-70%-os költségmegtakarítást is elérhet más energiahordozókhoz képest. Ha október 31-ig megrendeli a Shell Gas tartályos szolgáltatását: ✓ a telepítés költségének akár 50%-át is átvállaljuk, / részletfizetési kedvezményt és ✓ a gázfizetésre átalánydíjas megoldást ajánljuk. Hívja most 06-80-29-29-29-es INGYENES Zöld Vonalunkat és télen már a Shell Gas gondoskodik az Ön kényelméről. Az akció részleteivel és további kedvezményekkel kapcsolatban hívja zöld vonalunkat. ELVEZETJÜK A KÉNYELEMBE © Shell GAS GRUPPÉ GLiINSTATTIN ÖSTERREICH Megtekintheti és megvásárolhatja a BNV 17-18-as szabadstandján 5-15 %-os kedvezménnyel termékeinket. Csabai Natúr 66,50 Ft/db Színes 76,00 Ft/db Holland Natúr 55,00 Ft/db Színes 62,00 Ft/db Körös 38 falazótégla 144,00 Ft/db Körös 30 falazótégla 103,50 Ft/db Körös 10 válaszfalelein 94,50 Ft/db FB 60/19 födémbéléstest 103,50 Ft/db ÚjU ÚJ fonna Új ÚJ TERMÉK BEVEZETŐ ÁRON! JAMINA TETŐCSERÉP CSALÁD Janira Natúr 81,00 Ft/db Amadeus piros 94,50 Ft/db Amadeus barna 94,50 Ft/db Araink ÁFA-t nem tartalmaznak! Váijuk vásárlóinkat vevőszolgálati irodáinkban az ország egész területén! JAMINA RT. 5600 Békéscsaba, Orosházi út 88. TeL: 66/441-670, TeL: 66/447-211 Fax: 66/441-658 CSORNA BELED RT. 9300. Csorna, Soproni út 66. Tel.; 96/262-111, Tel.: 96/261-008 Fax: 96/261-009 ? 3