Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-07 / 209. szám

Kiállítás, (n) Vidovszky Béla festményeiből nyílik kiállítás a Bank Centerben (1054 Budapest, Szabadság tér 7.) október 2-án 18 óra­kor. A kiállítást Virág Judit művészettörténész nyitja meg. A kiállítással — amely szeptember 28. és október 16. között tekinthető meg — Vidovszky Béla születésé­nek 115., halálának 25. év­fordulójáról kívánnak meg­emlékezni. Polgármesterjelölt, (n) A Magyar Szocialista Párt Kondorosi Szervezete újra dr. Kondé Gábort, a nagy­község jelenlegi polgármes­terét jelöli az októberi ön- kormányzati választásokon polgármesternek. Küldött választás. A Vasutas Önkéntes- és Ma­gánnyugdíjpénztár Magán- pénztári Ágazata (1062 Bu­dapest, Andrássy út 66.) a szegedi területi küldöttvá­lasztó gyűlését szeptember 11-én, pénteken 10 órakor tartja a MÁV. Rt. Területi Igazgatóság II. emeleti ta­nácsteremben (Szeged, Ti­sza Lajos krt. 28—30.). Húsz éve. (ö) Békéscsa­bán, a kereskedelmi és vendéglátóipari iskolában 1978-ban végzett a híradás- technikai és a „cipő” osztály. Osztályfőnökük Argay Bá­lint volt. Húszéves találko­zóra készülnek, az egykori osztálytársak a (66) 467- 038-as telefonszámon jelent­kezzenek az esti órákban. Végétért a nyár. (y) Ma este hét óra hét perckor tartja nyárbúcsúztató kon­certjét a Csabai Színistúdió. Békéscsabán, a Jókai Szín­ház előtti téren. Az előadás­ra belépődíj nincs. Vendé­gek: Hevesi Imre énekes, Pap János polgármester, Sinkó Péter diákpolgármes­ter. Megcsúszott, (y) A 44-es főúton Szarvas külterületén a SHELL-benzinkút közelében megcsúszott és árokba szaladt egy személygépkocsi vasár­nap. Utasa könnyebb sérülést szenvedett. Békéscsabán egy Trabantot törtek fel és vittek el belőle kisebb értéktárgya­kat. „AKINEK SEMMI SEM ADATOTT, ATTÓL SEMMIT SEM LEHET KÖVETELNI.” (Henry Fielding) MEGYEI KÖRKÉP 1998. szeptember 7., hétfő Két választás (között) Magyarországon (Folytatás az 1. oldalról) — Az a harminchat szavazat nagyon is hiányzott — mondja Pallag László, a párt megyei el­nöke. — Ha ugyanis jelöltünk a fideszes Domokos László előtt végez, akkor nem a mi embe­rünknek, hanem a Domokosnak kellett volna visszalépnie. Pedig Torgyán vezér elége­dett lehet e vidéki kisgazdáink­kal: a megyék közül itt szerez­tek legnagyobbb választói tá­mogatást: húsz százalékot is meghaladót. Ennek elismerése­ként lett Pallag László a párt or­szágos alelnöke. S volt még egy vádpont: a Munkáspárt említett jelöltjét Bandi barátunk — ráadásul — fényes nappal megverte az egyik kondorosi utcán. Más megköze­lítésben baráti összeverekedés- sel áldoztak a magas politika ol­tárán. Volt aki az eset hallatán sommásan csak annyit állapított meg: Kondoroson a kulákok ve­rik a kommunistákat... Az is a bűnök között soroltatik fel, hogy a kondorosi kisgazdák június 18-án kizárták alelnökü- ket, Barabás Lajost, s két — alig másfél éve hozzájuk „igazolt” — társait, dr. Kovács Sándort, az expolgármestert és dr. Kovács Sándomét. (Bandi ekkor már „fel volt függesztve”.) A kondorosi szervezetet ma a kisebbség alkotja — hivatalosan —, a döntő többség valahogy kí­vül rekedődött. A hármak a me­gyei elnök emberei — állítják a hoppon maradottak. Kétségtelen, a megyei elnök már a májusi vá­lasztások előtt más listát küldött a jegyzőnek a választási körzetek bizottságaiba delegáltakról, mint a helyi szervezet, s most a hár­mak egyikét indítatta polgármes­terjelöltnek. De az „eredeti” kis­gazdák azt mondják: ők a döntő többség, s a kisebbség aligha eb- rudalhatja ki a többséget egy de­mokratikus szervezetből. Rá­adásul ez a.MszopöLbarminc ember (a „hivatalosok” talán tíz tagjával szemben) júniusban új elnököt, alelnököt választott Nagy Mihály és Sándor Mihály személyében. — Nálunk az 1928-as se­lyemzászló! Milyen másik kis­gazdaszervezet van a faluban?! Csak egy lehet! Barabást, Ková­csot, meg Kovácsnét mi már ko­rábban kizártuk. Most mégis ők a kisgazdák Kondoroson. Az ag­rárszövetségesek... Romboló munkát végeztek a szervezet­ben. Pallag egy szélsőséges kis­gazdaszervezetet alakított itt se­gítségükkel. Ez ellentétes a párt alkotmányával. Kovács doktor most még polgármesternek is in­dulni akar kisgazdaként. De mi, kisgazdák nem támogatjuk. A baj mindig ott kezdődik, amikor nem az alapszervezet akarata ér­vényesül, hanem egy megyei el­nöké. Ez pártdiktatúra! — sorol­ják a minapi gyűlés résztvevői, a Kondacs Ándrást támogatók, a többség húsz tagja. Pallag László másként gon­dolkodik. — Az országos gyűlés, majd a megyegyűlés is úgy határozott, ki kell zárni azokat, akik Maczó Ágneséknek gyűjtötték a kopog­tatócédulát, s pártjuk ellen kampányoltak — mondja. — A megyei nagygyűlésen név sze­rint megneveztük őket. Kondacs András is ott volt, de akkor nem szólt semmit. A „nagyválaszt­mány” időpontja előtt minden szervetünkben vezetőválasztást tartunk, így kellett eljárni Kon­doroson is. Kondacs Andrásnak bántja a hiúságát, hogy már nem kisgazdaelnök Kondoroson. A háttérből ő mozgatja az esemé­nyeket. Amikor kizárták az álta­lunk máig támogatott három személyt, a gyűlésre meg sem hívták őket. Ez szabálytalan. Va­lóban, egy településen csak egy szervezet lehet, ha a taglétszám nem haladja meg az ötven lelket. Kondoros nincsenek annyian. A megoldás? Az összes kondorosi kisgazdának le kell ülnie egy asztalhoz, s tisztázniuk kell a helyzetet. Összesen tíz embert zárt ki a párt fegyelmivel Békés­ből, köztük Kondacs Andrást. Már januárban volt problémánk vele. Nem adta le a féléves pénz­ügyi beszámolót, behívtam, s nem dicsértem meg érte. O meg­sértődött, szép lassan felhúzta magát, a végén rám akarta borí­tani az asztalt. Nem adtam rá okot. A végén elnézést is kért, összeölelkeztünk, s elment haza. — Véleménye szerint mi baja van Kondacs Andrásnak a kis­gazdapárttal? — Alapvetően az, hogy azt hitte, azt hiszi, igaza volt Maczó Ágnesnek. Neki is, segítőinek is nagy a felelősségük: tisztessé­ges, idős embereket vezetnek valamilyen irányba, s felhasz­nálják őket egyéni ambícióik ér­vényesítése érdekében. Kondo­roson azok a legitimek, akik ve­lünk tartanak. De téijünk vissza a kisgazda­gyűlésre! Az egykori kisiskolá­ban szűkén mérik a fényt. Leg­alább nem tolakodó a kiösvé- nyesedett linóleum padló látvá­nya. Néhány párt megosztja ezt a helyet egymással, s a kertbará­tokkal. Békességben. így aztán a Kádár-címeres kertbarátok levelei jól megférnek Torgyán Józseffel a falon. Pontosabban Torgyán kiemelkedik közülük: kopottas portréját egy rajzszög­gel a falifogasra tűzték. Hiába, ilyen a világ: mindennek meg­van a maga helyiértéke. Dankó Béla, a Fidesz-MDF kondorosi polgármesteijelöltje szívesen fo­gadja a tekintélyes öreg gazdák támogatását: itt sem sikerült „leképezniük” a teljes kormány- koalíciót, mint mondják, nem az ő hibájukból. A gyűlésező kis­gazdák meg azt bizonygatják: az övékéből sem. — Tömegbázis van az itt megjelentek mögött — árulja el érdeklődése ésszerűségi okát Dankó Béla, amikor négyszem­közt maradunk. A gyűlésen megjelent (kéthar­madnyi) koalíciósok képviselői helyeket is felajánlanak cserébe a támogatásért, de hát az idős em­berek azt mondják: nem hívei a nyugdíjas-képviselőségnek. — Laci legyen a képviselője­löltünk — határoznak, s amikor kiderül, kik a Fidesz-MDF je­löltjei, Lengyel László rábólint: — Vállalom. Azt is megbeszélik, milyen legyen az új faluvezetés: — Az önkormányzat ne né­hány ember érdekeit szolgálja! Odakint eső készül. Talán vi­har is lesz, mely elsöpörni hiva­tott a ránk romlott forróságot. Újra szóba jön a belső pártvita. Még csak dörög, nem ért Kon­dorosig az ítéletidő. Az viszont már bizonyos: ebben a vitában az idő ítél majd. Kiss A. János Szemléletváltás Orosházán Nem pénzkérdés, szemléletváltás dolga, hogy miket lehet való­ra váltani az ígéretekből Orosházán. Ehhez kell még társítani a fiatalos lendületet és egy olyan gazdaságpolitikát, ami előte­remti a fedezetet — derült ki azon a pénteki sajtótájékoztatón, ahol a Fidesz-FKGP-MDF polgármesterjelöltje, Bene András számolt be választási programjáról. Elöljáróban elmondta, szép, pezsgő életű várossá szeretné tenni Orosházát, ahol jól érzik magukat az emberek. Munka­helyteremtést, a helyi vállalko­zók előnyökhöz juttatását, or­vosoknak adókedvezmények bevezetését, a nagycsaládosok­nak és az idős, rászoruló nyug­díjasoknak speciális bolthálózat létrehozását, ésszerű infrastruktúrális fejlesztést sze­remé megvalósítani. Bene András a lakosságért működő önkormányzati hivatal megteremtéséért kíván fáradoz­ni, ahol a korszerű számítás- technika bevezetésével még gyorsabbá válhat az ügyintézés és szorosabbá válhat a polgárok és a város vezetése közötti kap­csolat. Cs. I. VÉLEMÉNYEK Ments meg, Uram, minket... Valamelyik este — emlékszem rá, hogy melyik volt, de nincs jelentősége, mert akármelyik le­hetne —, bekapcsoltam a tévét. Kerestem valami emberhez méltó „menüt”. Előre tudtam, nem lesz könnyű ilyet találni, de hogy ne is lehes­sen... Az egyik adón éppen sírt valaki, a másikon már a földön fekve könyörgött, a harmadikon lőttek, a negyediken robbantottak, az ötödiken üldöztek, a hatodikon folyt a vér, a hetediken... Nem folytatom. Még néhány évvel ezelőtt is, ha az ember fáradtan hazatért a munkából és egy kis kikapcsolódást keresett a tévében, csupa derűvel találkozott. Testvéri csókról tudósított a híradó, új üze­met avattak, amikor is a mindenkori elöljárók örömmel szoron­gatták a munkásosztály közel álló képviselőinek a kezét, dalla­mos slágert kért a közkívánatokra-műsorokban a bányász, az adminisztrátor. A nyomasztóvá vált optimizmusok elől úgy kel­lett vadászni egy kis kikapcsolódást nyújtó kellemes amerikai krimire. Most aztán megkaptuk. Nem tudom, alkalmaznak-e a tévétársaságok pszichológuso­kat, akik megmondják, elég már. Az is lehet, mondták, csak gyenge a hangjuk, mert a valóság messze túl tesz holmi kis hor­roron. És ugye az üzlet alapja, hogy szilárdan álljon a ma tala­ján. Szilárdan álltak egykor az optimista közösségi elvek is, ám kiderült, az ember nem ilyen. Most sem csak pénzszámolásból van és gyilkolászásból. Ne tessék este tévét nézni — hallom „lelki füleimmel” a jó tanácsot — mennyi kellemes filmecske van délelőtt meg délután! — Akkor inkább robbantsanak — só­hajtom, szintén lélekben. Nem számolnak a tévétársaságok pél­dául azzal sem, hogy a néha még elviselhető film közben sugár­zott nyájas reklámok kezdetekor már menekülök, csatornát vál­tok, hátha ott... Hát ott sem. Előveszem a könyvemet. Hiába, az ember makacs, művelődni szeretne, hogy több legyen. Szőke Margit Kiváltságosok itt és most Vidéki urak, túl a harmincötön! Voltak már ki­váltságos helyzetben? Nem? Hát jövőre lesznek! Olvasom a kötelező gépjármű-felelősségbiz­tosítás jövő évi emeléséről felröppent hírt. Eb­ben az áll, a fővárosiak, a nők és a harmincöt év alattiak várhatóan az átlagosnál magasabb díjat fizetnek majd. A biztosítóknak tavaly több mint egymilliárd forint veszteséget okozott a kötelező biztosítás, vélhetően ezért is a fokozott óvatos­ság. Az imigyen jól körülhatárolható „megbízhatók” örvendje­nek kicsit, a kedvüket most ne rontsuk el a már beharangozott súlyadó-emeléssel és a megjósolható üzemanyag-drágulással. Hogy nem minden ifjú képzeli magát autóversenyzőnek? Hogy nem minden nő kapkodó és kétbalkezes? Meglehet. De mielőtt hölgytársaim dühösen beletaposnának a gázpedálba közlöm, mi nők vagyunk a másik kiváltságos csoport. Pénz­ügyileg mindenképpen. Ezt egy fórumon tudtam meg, akkori­ban, amikor belesápadtunk a nyugdíjkorhatár 62 évre emelésé­nek puszta gondolatába, s tetőzött a nyugdíjreform körüli vita. A meghívott politikus a gyengébb nem biztatására azt találta mondani, az áldozat megéri, hiszen a nők hosszú életűek, így sok-sok éven át élvezik majd a magasabb nyugdíjat. Valóban, a nők átlagosan 74 éves korukig élnek, sőt, sokan a 80-90 évet is megérik. Ám azt legalább úgy tudjuk, hogy 40 éven túl a munkavállalási esélyünk egyenes arányban romlik az éveink számával. De minek a távolba tekinteni, ha itt és most találhatunk ki­váltságosokat? Ők az „50 tonna alattiként” emlegetett gazdák, akiket a búzafelvásárláskor kiemelt támogatásban részesített a kormány. A nagytermelők szerint egyenesen alkotmánysértő ez a kivételezés. Ügy látszik, egyedül a kistermelők nem érzik át kivételezettségük nagyszerűségét. Képesek bosszankodni a ké­sedelmes kifizetés miatt, szömyülködni a föld magas bemunká- lási költségén, s ha jószágot is tartanak, hát szidják a kiszámít­hatatlan felvásárlópiacot. S most a végén, ki-ki csoportja szerint véleményt mondhat kiváltságos helyzetéről. Egyedül mi hosszú életű nők késünk a válasszal, egészen matrónakorunkig. Csath Róza Vadásznap a Doboz-Marói erdőben, (y) Százegyedik alkalommal gyűltek össze a megye vadászai a Doboz-Marói erdőben szombaton a hagyományos megyei vadásznapon. A szokások­hoz hűen idén is trapplövészetben, elméleti és gyakorlati tudásból és vadfőzésből mérték össze a tudásukat hivatásos és sportvadászok, és több kitüntetést is átadtak fotó: lehoczky Péter Örömkönnyek az emlékek templomában Véndiák és fia készítette a címert írásos források Sarkad városában 1794-től említenek iskolát. 1912—14-ben készült el az új, emeletes polgári iskola, amely 1948-ig változatlanul működött. Az államosítás után általános iskolaként létezett, a rendszerváltást követően jelenleg is több, mint hétszáz tanulóval önkormányzati iskolaként működik az intézmény — hangzott el szombaton a polgári iskola fél évszá­zada végzett diákjai találkozóját megelőző címeravatón. Az 1. számú általános iskola homlokzatán az ötven éve még az alma mater padjait koptató, azóta háromszoros nemzetközi ezüstérmes grafikus- és festő­művész, dr. Kesztyűs Ferenc, a Független Magyar Szalon elnö­ke, valamint fia, Kesztyűs Tibor grafikus- és fotóművész által tűzzománcból készített állami címert helyeztek el, melyet To­kai Györgyné, az intézmény igazgatója leplezett le. Az Iskolagalériában az arany osztálytalálkozó résztvevői és az egybegyűltek a szintén „jubiláló” dr. Kesztyűs Ferenc munkáiból rendezett kiállítást tekinthették meg. A „sarkadi ember világszabadalmát”, a ke­rámia és tűzzománc utánozha­tatlan, művészi ötvözetét, a so­kak által ismert és szeretett al­kotót dr. Cs. Tóth János, a Mó­ra Könyvkiadó Rt. vezérigazga­tója méltatta, a hajdúvárosi vi­rágok festőjével Nagy Ferenc, az iskola tanára beszélgetett. „A múlt erős, gazdag gyökér,/jelen, jövő a múltból él. — Varga Gyula örökérvé­nyű sorai fogadták az emlékek templomában összegyűlt véndi­ákokat. Megtudtuk: 1948-ban a polgári iskolarendszer utolsó végzőseiként 48-an hagyták maguk mögött a padokat, 11-en többé már nem hallják a szep­temberi csengőt... — 1963-1992 között itt taní­tottam, ahol egykoron nebuló­ként léptem át a küszöböt. Cso­dálatos érzés! Tudja, ha újra­születnék, akkor is ugyanezt tenném — mondta Vass Rózsa egykori diák, nyugalmazott ta­nárnő az iskolapadban ülve. Both Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents