Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-29 / 228. szám

a 1998. szeptember 29., kedd MEGYEI KORKÉP Legyen állami elszámoltatás a várról Gyulán tartott sajtótájékoztató­ján Tóth Imre országgyűlési képviselő a gázközművagyon kérdéséről elmondta, hogy az szerdán szerepelt a parlament önkormányzati és rendészeti bi­zottságának napirendjén. Elfo­gadták, hogy kezdeményezik a belügyminisztériumnál és más minisztériumoknál a vagyonfel­mérést. A vagyonrendezés vagy törvényben, vagy egyedi polgá­ri peres eljárásokban történhet, javaslatuk szerint kizárólag tör­vényi úton lehetséges. Javasol­ták azt is, hogy a települési ön- kormányzatokat vonják be a va­gyonfelmérésbe. Az önkor­mányzati választások közeled­tével szinte az utolsó percig mintegy 800 településen nem akadt vállalkozó a polgármeste­ri posztra. Tóth Imre, aki nyolc éve polgármester, úgy látja, ahol sok a jelentkező, például kistelepüléseken, a vállalkozá­suk kényszervállalkozás. Kér­dés, meg tudnak-e felelni az el­várásoknak? Másfelől meggon­dolják, érdemes-e vállalni a tisztséget, mérlegelik a jövedel­met és a felelősséget. Túlzott elvárás is mutatkozik a polgár- mesterek iránt, a tolerancia sem megfelelő. Fölmerült korábban is, egy orvos, egy ügyvéd ho­gyan tud visszatérni a szakmá­jába? A megfontoltabbak talán el sem indulnak a választáson. Olyan törvényre lenne szükség, amely két-három ciklus után nyugdíjkorkedvezroényt bizto­sít. Maga indul a választáson a sarkadi nyugdíjas-egyesület és a Fidesz, az FKGP, az MDF, a KDNP jelölésével, a helyi egy­házak, s a mozgáskorlátozottak egyesülete támogatásával. Ver­senytársa egy MSZP-s s egy független jelölt. Több megyei képviselő sze­retné, ha az ellenzékiek is tár­sulnának ahhoz a szándékhoz, hogy az Antall-kormány idején megvalósult kihelyezett kor­mányülés helyszíne újra lehes­sen Békés megye. A kihelye­zett ülések a megyék közötti fejlesztési kiegyenlítődést szol­gálják. A közlekedési, hírköz­lési, vízügyi miniszterrel terve­zett gyulai látogatás a fejleszté­si lehetőségek áttekintését cé­lozná, ezen belül is a közleke­dés, a 44-es főút gyorsfogalmi úttá fejlesztését. A gyulai vár— múzeum—színház hármas ér­dekeltségű, állami, megyei ön- kormányzati és helyi önkor­mányzati. A választások után célszerű áttekinteni a beruházá­sokat, legyen állami elszámol­tatás és a vár ügye horderejénél fogva kerüljön a parlament kul­turális bizottsága elé. Dr. Boros Imre, a PHARE-pénzeket fel­ügyelő tárca nélküli miniszter megyénkben járva jelezte, hogy 70—80 milliárd forintnyi összeg felhasználatlan és nem kapja meg az ország, ha nincs érdemi projekt. Tóth Imre jo­gosnak tartja emiatt a felelősségrevonást. Dr. Boros Imrét október 13-án Gyulára és Sarkadra várják, találkozást nyújtva a környék és a megye polgármestereinek, képviselői­nek és a jelölteknek. Szólce Margit Szimpózium a magyarországi szlovákokról Mezőberény szlovákok által történt újratelepítésének 275. évfordulója alkalmából október másodikán, pénteken a helyi Petőfi Művelődési Központban szimpóziumot szervez a mező- berényi Szlovák Önkormányzat és a Békéscsabai Szlovák Kuta­tóintézet. A program keretében előadás köszönettel tájékoztatja a részére adakozókat, ftopy az 1996. évi adójukbólfelajánlott 1%-ot — 33 678 dt-ot — az alapító okirat alapján a békéscsabai peremkerületi iskolák, (V., Vili. kerület) tanulóinak. sporteszközök beszerzésére használta fel. AZ ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA A nagy érdeklődésre való tekintettel 1998. október 13-án ismét lehetőséget biztosítunk az alapítványoknak, egyesületeknek, érdekképviseleteknek, szövetségeknek, szervezeteknek, hogy az \: u :m i 11: r*vt a : lTJ yt ttt.i szóló közleményüket kedvezményesen közzétegyék a Békés Megyei Hírlapban. Részletes felvilágosítás a (66) 446-552-es telefonszámon kérhető, Az Individuum Pedagógiai Alapítvány a magánszemélyek 1996. évi személyi jövedelemadójából juttatott 1% összegéből a Ligeti sori óvoda Waldorf óvodai csoportjának vásároltunk étkezó'szekrényt. Adószámunk: 19061979-1-04. Számlaszámúnk: 10402609- 26012379-00000000. Köszönjük azoknak, akik ezt LEHETŐVÉ TETTÉK, S VÁRJUK ° A TOVÁBBI TÁMOGATÁST! S HŰTŐHÁZI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET <D(ösgö«ctüiifcet jetiik ki kettes támogatóinknak a sgeméíyt jötedefemadó ffi-áént. Az így kapott összeget a horgászversenyek díjazására használtuk fel. Köszönettel: az egyesület vezetősége fi gyulai Tandy Kálmán fitapíhány Kuratóriuma köszönetéi fejezi ki az szja Vicából számára f elajánlott 1 010 171 H-ért. Ezúton is tájékoztatjuk Önöket, hogy az összeget az alapító okiratban foglaltaknak megfelelően — az intézményben dolgozók szakmai tudásszintjének fejlesztésére és a betegellátást segítő eszközök beszerzésére — használtuk fel. Bízunk akton, hogy továbbra it támogatják majd ezt. a betegellátást segíteni hioaiott alapítványt: adószám: 19059198-1-04. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik 1997. évi jövedelemadójuk 1%-áoal a „All7)é/Vd?" ~öésztíi <T-a*lódembi Óvoda őjyer- mekekéH Egyesületet táme­A felajánlott összeg 79 667 Ft, melyen a vésztői óvodásoknak fejlesztő fajátékot vásároltunk. (10328) Az IDEGEN NYELV OKTATÁSA Alapítvány, Sarkad nevében ezúton is megköszönjük mindazoknak a segítségét, akik személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatták az alapítványi célok megvalósulását. A közvélemény tájékoztatása céljából közöljük, hogy a felajánlott öszzeget, 195 172 Ft-ot, tehetséggondozó német nyelvi tábor megrendezésére fordítottuk, amelyen 80 tanuló vett részt. Az alapítvány a továbbiakban is számít az adózó állampolgárok ilyen és ehhez hasonló adományaira, amelyekért előre is köszönetünket fejezzük ki. (i 0o96) Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik az 1997. évi jövedelemadójuk I %-át a vésztői sportegyesületnek ajánlották fel. FIZ ÖSSZEGET FIZ UTfítlPÓTLfíS HEUELESERE ÉS SPORTESZKÖZÖK mÖRLÖSÖRR HRSZUPLTUK. Városi Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola, Szeghalom Köszönetünket fejezzük ki kedves támogatóinknak a személyi jövedelemadó 1%-áért. Az így kapott összeget hangszervásárlásra g fordítottuk. ° Adószámunk: 15347062-2-04. hangzik el Berény közvetlenül a szlovákok betelepülése előtti ál­lapotáról, a város települési, et­nikai viszonyairól, a három nemzetiség együttéléséről, az iskolai életről, a mezőberényi szlovákok népdalkincséről és folklórjáról. A program része­ként kiállítás nyílik Mezőbe­rény múltjából. —sz— A BÉKÉSCSABAI GÉPÉSZETI ÉS SZÁMÍTÁSTECHNIKAI Szakközépiskola Diáksportköre nyilvánosságra hozza a magánszemélyek személyi jövedelemadójából juttatott 1% összegét és annak felhasználását. Ezt a sportkör ugródomb vásárlására használta fel. A <Uiákdfidtkö>i kieyútetét fejejí ii « támayatákitak ét kérC, kvcfty cédjaútak rHe^vadoóitdéát továMza <4 áegcioék. AJátkomí-ósi Szlovák .Általános Iskola a $zlpvák Nemzetiségi Műveltségért Alapítvány nyilvánosságra hozza, hogy az állampolgárok által az 1996. CXXVI. törvény alapján befizetett 204 319 Ft összeget 1. a kimagasló munkát végzők jutalmazására, 2. a tanulmányi kirándulások támogatására használta fel. A kuratórium köszönetét fejezi ki a támogatóknak és kéri, hogy a jövőben is segítsék a fenti nemes célok megvalósítását! ()0376) „A Korszerű és HAGYOMÁNYOKAT IS ÁPOLÓ MEZŐGAZDASÁGI SZAKOKTATÁSÉRT” g Alapítvány köszöni az szja 1 %-át felajánlók támogatását, mely összeget szemléltetőeszközök vásárlására fordítottuk. Az ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA R CSRI1RDRPRCRI RLTRLRÍ105 nŰUELŐDÉSI RÖZP0Í1T tudatja mindazokkal, akik régtünkre ajánlották fel at »tja 1%-át - 91 594 Ft-ot eten összeget számítógép- vásárlásra használtuk fel. Támogatásukat 7% köszönjük! $ 11 Jíltmí kiülik hmitlttiéi megköszöni a felajánlott szja 1%-át, s tájékoztatja a felajánlókat, hogy az így befolyt összeget táborozó, kiránduló gyerekek , támogatására használta fel. 1 megköszöni minden felajánlónak a személyi jövedelemadójának 1%-át, amit tanulóink megajándékozására fordítottunk. Adószám: 19056281-1-04. SARKADKERESZTUR TÖMEGSPORTJÁÉRT ALAPÍTVÁNY köszönettel és tisztelettel tájékoztatja támogatóit, hogy az 1997. évben az szja 1%-ának felajánlása volt, mely összeget — 1998. október hónapban — lövészversennyel egybekötött tömegsportnap rendezésére fordítjuk. ► Az SZJA 1%-ÁNAK A FELHASZNÁLÁSA V A ‘Végegyházi Aítaíános ‘Műveíőtíési J(özpont megköszöni minden támogatójának az 1997. évi szeméíyi jövedeíemadója 1%-át. A befolyt 199 761 Ft-ot óvodás és iskolás gyermekeink országjáró kirándulásainak S támogatására fordítottuk. £ [""A Battonyai „Romantika" ”] I Horgászegyesület | megköszöni az 1997- | | ben felajánlott szja | | 1%-át, a „Romantika" | I HE bankszámlájára | I befolyt 8795 Ft-ot. I AZ EGYESÜLET HALTELEPÍTÉSRE HASZNÁLTA FEL. * Támogatásukat köszönjük! 1 1^,0839) A* egyesület vezetősége^ Az ARANY JANOS Szabadidős Klub köszöni a személyi föoedelemadójak 1%-át felajánlóknak támogatásukat, melyből diáksporthoz felszerelési vásároltak. A BÉKÉSCSABAI SZABÓ PÁL TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTVÁNYÁT az állampolgárok 305 000 Ft összeggel támogatták (szja 1%-ának felajánlásával). A kuratórium a fenti összeget • kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók jutalmazására • CD-lemezjátsző vásárlására • az iskola táborának fejlesztésére • számítástechnikai terembe nyomtató vásárlására • napközis játékok bővítésére • sportrendezvények támogatására használta fel. A kuratórium köszönetét fejezi ki támogatóinak és kéri, hogy a jövőben (104951 la segítsék céljai megvalósításéban! y A Bartók Béla I Zeneművészeti Alapítvány kösgönettef vette mindazok tá­mogatását, akik a tehetséges genésg tanuíók üeaseny/te üaíó eljutását és sgakmai jfisgtti/á- íokoii üafió ftésgféteíét a sge- méígi jöiWeíemacJójufe 1%- áüaí támogatták. Az alapítvány KÚRA TÓRIUMA I AZ ÉLÉSKER ÁBRAHÁM ALAPÍTVÁNY KÖSZÖNI | a személyi jövedelemadójuk 1%-át felajánlóknak I a támogatásukat, melyből a jó tanulmányi eredményt elért élelmiszer-eladó tanulóknak ösztöndíjat juttatott. Az alapítvány kuratóriuma *4 A „Szegedi Kis István Gimnáziumért” Alapítvány Kuratóriuma {5630 Békés, Petőfi Sándor u. 11 — 13.) értesíti tisztelt támogatóit, hogy az 1997. évi adó 1%-ából felajánlott és befolyt 234 473 forin­tot az Iskola tanulóinak karácsonyi segélyezé­sére és a tanév végén az arra érdemes tanulók Ju­talmazására használta fel. tHálás szívóéi köszönjük felajánlásaikat. „0353; Békési Mihály, a kuratórium elnöke A békéscsabai Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola Gépész Diákszervezete nyilvánosságra hozza a magánszemélyek személyi jövedelemadójából juttatott 1 % összegét és annak felhasználását. * * « Ft Ezt — a diákönkormányzat kulturális és sportrendezvényeire — a kiemelkedő közösségi és tanulmányi munkát végzők jutalmazására — a fiúkórus szponzorálására használtuk fel. A diákszervezet köszönetét fejezi ki a támogatóknak és kéri, hogy a fenti célok megvalósítását továbbra is segítsék. i10m« A daganatos gyermekekért alapítvány tájékoztatja a tá­mogatókat a felajánlott 1% felhasználásáról. (Szja.) Az 1997. évben 2 248 032 Ft érkezett az alapítvány támogatására. Felhasználás: Szent-Györgyi Albert OTE. Idegsebészeti Klinika gyermekkoponya-műtétek eszközbővítő támogatása 600 000 Ft Szent-Györgyi Albert OTE. Gyermekgyógyászati Klinika Onkológia eszközbővítő támogatása, valamint gyermekonkológiai szak nővérek kongresszusi támogatása 350 000 Ft Orvostovábbképzés, Amszterdami Egyetem 230 000 Ft Beteg gyermekek karácsonyi ünnepével és gyógykezelésükkel összefüggő támogatás 250 000 Ft Külföldi gyógykezelési alap ________________ 818 032 Ft § Összesen: 2 248 032 Ft Az alapítvány köszönetét fejezi ki minden támogatónak, kéri a célok megvalósításához további szíves támogatásukat. AZ ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA mmmz

Next

/
Thumbnails
Contents