Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-28 / 227. szám

1998. szeptember 28., hétfő KÖRKÉP Negyven helyett 15 millió? A tervezett 40 millióból csak 15 milliót nyert el az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került településeket (ÖNHIKI) támo­gató alapból Kétegyháza önkor­mányzata. így a hiányzó össze­get más forrásokból kell majd pótolnia a településnek, hang­zott el a legutóbbi képviselő- testületi ülésen. A testület 3000 forinttal tá­mogatta az általános iskolások tankönyvhöz jutását. Hasonló támogatásban részesülnek a kö­zépiskolások, és a nappali tago­zatos felsőfokú oktatási intéz­ményben tanulók. Részükre 5000 forintos támogatást szava­zott meg a testület. A szenny­vízhálózat kiépítése házanként 40 ezer forintba kerül majd. Ez tíz év alatt kamatmentes részle­tekben fizethető ki. Az elmúlt négy évben Kétegyháza összesen 278 millió forintot - ebből 46-ot az ÖNHIKI-s alapból - nyert pá­lyázati úton. Az oktatás finan­szírozása volt különösen kriti­kus, hiszen az állami támogatás mellé az önkormányzatnak kö­zel ugyanannyit kellett hozzá­tennie. K. A. Községtisztítás és szórakozás Ladányban Nagysikerű Henkel-buli volt tegnap Körösladányban. A dél­előtti órákban a Tüköry Lajos Általános Iskola tanulói a Hen­kel tisztasági akció (amelyet Vácott, Körösladányban, Szol­nokon és Barcson — azaz a Henkel gyárakkal rendelkező településeken — tartottak meg) keretében közvetlen környeze­tüknek a szépítésén fáradoztak. A hulladékgyűjtésben aktívan és lelkesen tevékenykedtek a ladányi diákok. A délutáni eredményhirdeté­sen kiderült: a legjobban az 5.a (osztályfőnök Szabó László) és Választási Az október 18-ára kiírt ön- kormányzati választások jog­szabályban rögzített menet­rendje szerint szeptember 28- án 16 órakor jár le a kompen­zációs listák, valamint az azokon szereplő jelöltek beje­lentésének határideje. Ugyancsak ma 16 óráig kell megsemmisíteniük a fel nem használt ajánlószelvényeket a jelölteknek, illetve a jelölő szervezetnek. Szeptember 29- én, kedden 16 óráig kell nyilat­kozniuk a több helyen is jelölt­nek ajánlott polgároknak arról, melyik mandátumot pályázzák meg. Október 2-án, pénteken 16 óráig jelenthetik be a választó- kerületben jelöltet, listát állító szervezetek, pártok és a függet­len jelöltek azoknak a szemé­lyeknek a neveit, akiket a helyi választási illetve a szavazat- számláló bizottságba dele­gálnak. A helyi közszolgálati műsor- szolgáltatók október 3-a; szom­bat és 15-e, csütörtök között legalább egyszer ingyen közlik a jelölés, illetve listaállítás ará­nyában ajelölő szervezetek és a polgármesterjelöltek politikai hirdetéseit. Az országos műsorszolgálta­tók október 16-án közreadják annak a nyolc jelölő szervezet­a 6. b (osztályfőnök Kiss Károly) teljesített. így október 7-én e két osztály tanulói utaz­hatnak ingyen Ócsára, az ottani értékes tájvédelmi körzetbe, a Madárvártába. A korábban meghirdetett fotópályázaton is eredményesen szerepeltek a ladányi tanulók: az iskola fotó­szakköre egy fényképezőgépet és egy hátizsákot nyert. Böjti János polgármester ki­emelte: a 47-es főút következté­ben Körösladányon sokan utaz­nak át, ezért nem mindegy, hogy milyen a település arcula­ta. M. B. menetrend nek a választási programját, amelyek országos összesítés­ben a legtöbb képviselő- és polgármesteijelöltet állították. A választással kapcsolatos közvélemény-kutatások ered­ményét október 10-től 18-ig, vasárnap 19 óráig nem szabad nyilvánosságra hozni. A választási kampány októ­ber 16-án, pénteken 24 óráig tart. Ez után tilos választási agi- tációt folytatni. Az önkormányzati választá­sok október 18-án, vasárnap reggel 6 órakor (egyes helye­ken kivételesen 5 órakor) kez­dődnek és 19 óráig tartanak. A megismételt szavazást az október 18-át követő 30 napon belül kell kitűzni és megtartani, kizárólag abban az esetben, ha a bíróság, illetve az illetékes vá­lasztási bizottság eljárási sza­bálysértést állapít meg a szava­zás menetében. Egyébként a megtartott önkormányzati vá­lasztások a választópolgárok részvételi arányától függetlenül érvényesek. Ahol a jelöltállítás ered­ménytelensége miatt nem lehet megrendezni október 18-án az önkormányzati választásokat, ott időközi választást kell ki­tűzni, de arra leghamarabb az önkormányzati választásokat követő hat hónap múlva kerül­het sor. Ünnepség Pákozdon. A pákozdi csata 150. évfordulója alkalmából ünnepségsorozatot rendeztek a csata színhelyén, ahol Göncz Árpád köztársasági elnök avatta fel a felújított kiál­lításnak helyet adó emlékmúzeumot. Forp-. Dana Charta-fórom. Öröm­mel üdvözölte a Duna Charta Budapesten megrendezett fó­ruma, hogy a kormány nem kí­ván vízi erőművet építeni a Duna magyarországi szaka­szán. Nyílt levelükben sürgetik a tárgyalásokat a szlovákokkal a méltányos vízmegosztásról. Polgármester-találkozó. Az önkormányzati választásokon ugyanazt a polgári Magyaror­szágot kell megteremteni hely­ben, mint amelynek a megvaló­sítására a kormány törekszik országosan - hangsúlyozták a résztvevők a fideszes polgár- mesterek szombati országos ér­tekezletén. Elhangzott az is, hogy érdemes lenne megfon­tolni, nem volna-e célszerű ész- szerűsíteni az önkormányzati választások bonyolult jelöltállí­tási rendszerét. Őszi orvosnapok. Jövőre több mint tízmilliárd forintot fordítanak a sürgősségi betegel­látó rendszer kialakítására - közölte Gógl Árpád egészség- ügyi miniszter az őszi orvosna­pokon. A hagyományos fóru­mot a hét végén Balatonfüreden rendezték meg dr. Préda István, a Haynal Imre Egészségtudo­mányi Egyetem tanárának irá­nyításával. Együttműködés. Az anya­nyelvi kultúra terjesztéséről és az iskolai magyartanításban való együttműködésről állapo­dott meg az Anyanyelvápolók Szövetsége a Magyar Irodalom­történeti Társaság Tanári Tago­zata és a Magyartanárok Egye­sülete a szövetség elnökségi ülésén. Döntöttek arról is, hogy minden megyében legyen fele­lőse a nyelvművelői munkának. Törvényt szorgalmaznak. Az MDF parlamenti képviselő- csoportja arra ösztönzi a kor­mányt, hogy törvénnyel ren­dezze a gázközművagyon pri­vatizációjából adódó önkor­mányzati követeléseket - nyi­latkozta Balsai István frakció- vezető tegnap. Hármas ikrek Szegeden. Hármas ikrek születtek Szege­den, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem női klinikáján. Az édesanya - aki­nek már van egy fiúgyermeke - a lombikbébiprogram kereté­ben termékenyült meg. Megemlékezés Recsken. Az egykori kényszermunkatábor áldozatainak szövetsége fennál­lásának 10. évfordulója alkal­mából ünnepséget rendezett a Recski Nemzeti Emlékparkban. Zimányi Tibor, a Recski Szö­vetség elnöke szorgalmazta, hogy a Nemzeti Helytállásért kitüntetés és az azzal járó jutta­tások hatálya teijedjen ki az 1945 és 1953 közötti időszak politikai üldözöttjeire is. Cél az esélyegyenlőség megteremtése A miniszterelnök elismeréssel szólt a koalíciós partnerről A kabinet - szándékai szerint - konszolidálni szeretné a pol­gári társadalmat, de ezt csak akkor lehet megtenni, ha van mit megszilárdítani - jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Polgári Együttműködés által szervezett hajókiránduláson. A miniszterelnök tegnap azokra a bírálatokra reagált, amelyek szerint a kormány konszolidáció helyett ellenté­teket szít a társadalomban. A miniszterelnök egyenlő pozí­ció kialakulását sürgette a gazdaságban és a nyilvános­ság előtt is.-A médiában olyan válto­zások kellenek, amelyek az új világhoz igazodva biztosítják a hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatást - mondta. Úgy vélte, hogy az erőviszonyok átalakulása a jövő év február­jáig befejeződik. Orbán Viktor egyébként arcpirítónak ítélte, hogy a nagy állami cégek élére egykor kinevezett „párt­katonák” leváltását egyesek kritizálják és kifogásolják pél­dául a Mól elnökének menesz­tését. A miniszterelnök szólt a koalíció eddigi működéséről is. Úgy vélte: ideje sutba dobni a kisgazdákkal kapcso­latos fenntartások egy részét, amelyeket a jobbközép pártok politikusai fogalmaztak meg annak idején. Orbán Viktor szerint ugyanis az elmúlt két és fél hónap tapasztalatai alap­ján a kisgazdák sikeresen vesznek részt a koalíciós kor­mányzásban és megbízható partnereknek bizonyultak. Más témát érintve elhang­zott, hogy a választások előtt egyes erők már előre megpró­bálták kikezdeni az alakuló polgári kormányzat nemzet­közi hírnevét. Á miniszterel­nök biztosította hallgatóságát, hogy a kabinetnek mára sike­rült eloszlatnia az összes nem­zetközi fenntartást. A közelgő önkormányzati választások kapcsán leszö­gezte: az ország lakosainak érdeke, hogy polgári önkor­mányzatok alakuljanak. Össztűz a szervezett bűnözésre A maffia érdekei már megjelennek a politikai döntéshozatalban is A bűncselekmények számának csökkenése érdekében össze kell fognia a kormányzatnak, az önkormányzatoknak, a rendvédelmi szerveknek és a civil szférának - hangzott el a hétvégi biztonságpolitikai tanácskozáson Budapesten. Elkészült a Belügyminisztéri­umban a szervezett bűnözés elleni fellépést és a közbizton­ság javítását szolgáló tör­vénymódosító csomag. Ebben a tanúvédelmi program, a fe­dett nyomozók tevékenységé­nek szabályai, a szervezett bű­nözéssel kapcsolatos idegen- rendészeti törvénymódosítá­sok és az illegális gazdasági tevékenységet folytatók szigo­rúbb büntetése szerepel. Borai Ákos, a Belügymi­nisztérium főosztályvezetője beszámolt a prostitúció keze­lésére tervezett intézkedések­ről is. Ha a törvénymódosítá­sokat elfogadja a parlament, akkor a prostitúció nem lesz ti­los, de minden városnak, kerü­letnek meg lesz a joga, hogy úgynevezett védett övezeteket alakítson ki. Az utcalányok csak a kijelölt zónán kívül kí­nálhatják majd magukat bün­tetlenül -jelentette be a főosz­tályvezető. A bűncselekmények szá­mának csökkenését célzó tör­vénycsomag tartalmazza a „közveszélyes üzletek” elleni szigorú fellépés tervét is. Eszerint .keményen fogják büntetni azokat az üzleteket; ahol engedély nélküli tevé­kenységet folytatnak. Borai szerint a maffia elleni harcot nehezíti, hogy a szerve­zett bűnözés gazdasági érde­kei - jó szándékú lobbyk ré­vén - megjelennek a politikai döntéshozatalban is, és ugyan a politikába nem integrálódtak alvilági elemek, a gazdaság­ban már megtalálhatók a szer­vezett bűnözés jegyei. A környezetszennyezés nagymértékben felelős a felmelegedésért Előrejelzés helyett forgatókönyv A magyar meteorológusok szerint közvetlen hatással lehet ha­zánk éghajlatára is az európai gleccserek olvadása, amelyről mint aggasztó jelről, egy ideje sokat beszélnek amerikai tudó­sok. Az utóbbi évek forró nyarai erre engednek következtetni. Mika János, az Országos Mete­orológia Szolgálat éghajlatkuta­tója rámutatott, hogy Földün­kön ötezer évre visszamenőleg soha nem olvadt olyan gyorsan a jégtakaró, mint napjainkban. Az utóbbi 600 év legmele­gebb nyara világszerte a tavalyi volt, és ha a felmelegedés az előre jelzett ütemben nő, akkor 100 év alatt eléri a 2 fokot. Ez a laikus számára lehet, csak alig érzékelhető különbség,1 ám a kutatók nagyobb jelentőséget tulajdonítanak neki. A 2 fok bőven elég ahhoz, hogy meg­változzék például a szilárd és folyékony csapadék aránya, ami aszályokhoz vezethet. Ha­zánkban például máris nő az aszályos időszakok hossza, s ezt aligha ellensúlyozza a ke­mény hidegek rövidülése, ugyanis kevesebb jut a mező- gazdaságnak a jótékony hóta- karóból. A szakember hangsúlyozza: a levegőszennyezés miatt erő­södő üvegházhatás, illetve me­legedés nem egyformán érinti a földkerekség térségeit. Van ahol kevesebb, másutt viszont több csapadékot idéz elő, álta­lánosan megfigyelhető azonban a tengerek párolgásának növe­kedése is.- Ha marad a melegedés üteme - magyarázza Mika -, pár száz év múlva jól érzékel­hető lesz a tengerek szintjének emelkedése. Mindent össze­vetve: az időjárás mindezen ismeretek ellenére sem jelez­hető előre teljes bizonyosság­gal. A kutatók közül sokan - Mika János is - ezért szíveseb­ben beszélnek „éghajlati forga­tókönyvről”. A klímaváltozást ugyanis seregnyi, az emberi cselekedetektől független té­nyező, például naptevékenység, vulkánkitörés is befolyásolja. Ez azonban nem mentesíti a ma és a holnap emberét a világ iránti felelősségétől. Cs. Benkő Judit Ösztöndíjas professzorok. Az Iparművészeti Múzeumban tegnap rendezett ünnep­ségen Pálinkás József oktatási államtitkár nyújtotta át a Széchenyi professzori ösztöndíj ok­iratát 500 egyetemi oktatónak. A pályázat nyertesei négy esztendeig kapják az ösztöndíjat, amely havonta az előző évi minimálbér nyolcszorosa. fotó: feb/körmendi imre

Next

/
Thumbnails
Contents