Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-26-27 / 226. szám
Akár igaz is lehetne... fricska Orbán Viktor októberben találkozik Clintonnal. A találkozó tapasztalat- csere jellegű lesz. Az amerikai elnök arról kívánja tájékoztatni miniszter- elnökünket, hogyan lehet növelni egy vezető politikus népszerűségét. A BRFK azt javasolja az ORFK-nak, hogy kezdeményezzen eljárást az MLSZ-nél az FTC ellen a Király utcai robbantás miatt is. Széles Gábor bejelentette, hogy a Kossuth tér helyett a Vörös téren fognak november 7-én felvonulni az Ikarus autóbuszok. Torgyán József lemondásra szólította fel a hajdú-bihari gazdákat. Azt mondta, mon- janak le arról, hogy ő lemond. Az MLSZ elnöksége úgy döntött, hogy a következő UTE-FTC mérkőzésen a játékosok nem vehetnek részt. Nagyjelentőségű cserére készül a miniszterelnök. Le akarja cserélni a belügyminiszter bársonyszékét. Akkor, amikor a miniszter úr éppen benne ül. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár új főigazgatója elmondta, hogy a számára felajánlott munkás- szálláson már nem volt hely, ezért kénytelen egy éjjeli menedékhelyen meghúzódni. Kárpáti László Villanófény Hatodik oldal 1998. szeptember 27. Hazai válások száma 1980: 27 797 1996: 22 1997: 24 000 A német igazságügyminiszter legszívesebben már holnap az anyakönyvvezetők hatáskörébe utalná a válások egy részét. Ha ugyanis nincs pör, akkor minek szaporítani az ott is túlterhelt bíróságok teendőit? A házasságkötések harmada válással végződik Németországban; a nagyvárosokban még ennél is rosszabb, 50- 50 százalék az arány. anyagi ügyekben: például tartásdíj, gyermek- elhelyezés, ingatlan, ingóságok. A házassági anyakönyvből „kiiratkozásért” persze a jövőben is eljárási illeték fizetendő: 150-200 márka, vagyis körülbelül 26 ezer forint. Ez az összeg azonban még mindig csak a töredéke a jelenlegi válóperes költségeknek. Kulcsár László Ráadásul az irányzat emelkedő: 1992-ben 135 ezer, 1996-bari már 175 ezer házasságot bontottak föl. Naponta több száz válást mondanak ki a német bíróságok. Ráadásul a házassági kötelék fölbontása méregdrága procedúra: ügyvédi költség, bírósági illeték átlagosan 7300 márka, ami átszámítva 945 ezer forintra rúg. Az újfajta gyakorlat hívei abból indulnak ki, hogy az anyakönyvvezető a házasságkötéskor legalább akkora felelősséggel intézkedik, mint cselekednék a válás szentesítésekor. Közreműködésükkel az érdekeltek, a válni akaró házastársak időt és pénzt takarítanának meg, a bíróknak pedig több idejük jutna egyéb ügyekre, és az adófizetőknek sem kellene pénzelniük a fölösleges bírósági eljárásokat. Feltéve, ha a válni szándékozók eleve megegyeztek az erkölcsi és Reggel kérdése- Mi a véleménye a villámválásról? Oszvald Marika primadonna: Ha mind a két fél benne van, helyeslem a villámválást. Ha nem okoznak egymásnak fájdalmat, akkor így a legjobb. Schubert Éva színművésznő: Túl konzervatív vagyok egy ilyen villámváláshoz. Kivártam és jól meggondoltam az egyetlen válásomat. Aki válni akar, ne házasodjon össze! Szentlványi Ilona unitárius püspökhelyettes Tudtommal villámesküvő sincs. A magyar temperamentumos népség, szép is lenne, ha minden veszekedést válás követne. Szulák Andrea énekesnő: Ellenzem a papírmunkát, és ez a módszer meggyorsítaná ezt a kellemetlen feladatot. A házasság két ember felelős döntésé, miért ne lehetne a válás is az? Csiszár Jenő rádiós műsorvezető: Üdvözlöm a kezdeményezést! Mindent a vendégért, hiszen ez is egy szolgáltatás. Ha házasodni lehet gyorsan, akkor a válással minek annyit szórakozni? Kovács István (Koko) bokszoló: A rossz válás ritkább, mint a rossz házasság. Az előbbit jobban meggondolják az emberek. (szerepi) vezető előtt Mamutkérdés ember sokkal kényelmesebben vásárolhat, mert mindent egy helyen megtalál nagyobb a választék, mint más üzletekben az egész csalód iái érezheti magát, minden korosztály megtalálja a neki való programot tönkreteszik a kisebb üzleteket a város szélén vannak, így a vásárlással megspórolt idő elveszik az odautazás során sokkal drágábban lehet vásárolni mint a többi áruházban, üzletben korlátozni kell a nyitvatartast, munkaszüneti nyitvatartom Milyennek tartja a jelenleg Budapesten működő bevásárlóközpontok számát? túlságoson kicsi Jönnek az újabb mamutok? Az egyik például már nevében is itt van. Helyesírás szempontjából kissé nyomorékam mert kétpúpú, akár egy teve. Ez a „kétemmes” Mammut üzletház. Van azonban, aki egyébként sincs kibékülve vele. Mert szeretjük, mégis elegünk van már az üzletközpontokból. A többség szerint elég épült már belőlük Budapesten. Az idősek, az egyedülállók és a szegényebbek . szerint felesleges ez a rengeteg üzlet. Érdekes módon azok is így vélekednek, akik még soha nem tértek be egyetlen hipermarketbe sem. Azt is hozzáteszik, az üzletkomplexumok nem takarékosságra, hanem inkább pénzköltésre csábítanak. Minél nagyobb a választék, annál nagyobb a kísértés. A vásárlást különféle szolgáltatások könnyítik meg, és észre sem vesszük, már költjük is a pénzt. Talán ezért erősítge- tik a kiskereskedők, hogy a nagy központok tönkreteszik az ő üzleteiket. Azzal viszont kevesen értenek egyet, hogy emiatt korlátozni kellene az üzletóriások nyitva tartását. Legalábbis ez derül ki a fővárosi önkormányzat által megrendelt közvélemény-kutatásból. A felmérés szerint viszont csak elenyésző kisebbségben vannak azok is, akik úgy gondolják: további „plázákra” van szükség. Ön mennyire ért egyet a bevásárló- központokkal kapcsolatos véleményekkel? (A válaszok százalékos aránya) ISZÖNDa: IPSOJ Magyar, láss csodát: magyar csodát! A képen látható fantasztikus külsejű autó nem egy japán gyár legújabb alkotása. Tervezőjük és építőjük egy átlagosnak tűnő budapesti fiatalember, akivel akár ön is összetalálkozhat az utcán. Peredy Zoltán formatervező remekeit is megnézheti most közelebbről, ha kilátogat a BNV területére, az Autótechnika ’98 kiállításra szeptember 30. és október 4. köocsodák zött. Lesz-e multiplex mozi a Mammut mellett? Budapest legújabb üzletóriása hamar népszerű lett a Széna tér környékén lakók és a rengeteg arra utazó körében. A bejárat előtt randevúzó fiatalok egyetlen problémája, hogy nem lehet mozizni. A város vezetői a héten rendkívüli ülésen beszéltek a rendezési tervről: maradjon-e a Széna téren park, vagy jöjjön a mozi. A várostervezési és városképvédelmi bizottság alelnöke, Cselovszky Zoltán szerint a legkedvezőbb megoldás az, ha a Mammut melletti park helyére épül a soktermes mozi, a szomszédos Ganz telken pedig hatszor akkora területet parkosítanak. A környezetvédők ugyanakkor hangosan tiltakoznak: a városrész oxigénellátása vészesen csökkenne a mozi megépítésével. fii I; ■ Balhé a Showder forgatásán ffábry átrendezte a nézőteret Csak Fábry Sándor lélekjelenlétének és varázslatos egyéniségének köszönhető, hogy a legutóbbi Fábry-show forgatása nem torkollott verekedéssel fűszerezett balhéba. Történt ugyanis, hogy a szervezők nem elégedtek meg az eladott jegyekkel, azokon felül szinte korlátlan mennyiségben osztogatták a tiszteletjegyeket. Lett is ebből galiba. Akadt, aki vidékről érkezett, mások hetekkel korábban egyeztették, hogy baráti társaságuk ezen az estén a Showderen szórakozik. Ám hiába, hiszen mindenki helyén ült valaki - más. Egyre hangosabb szóváltás, majd ordibálás, és lassan-lassan lincshangulat telepedett a teremre, amikor megjelent Fábry. Nem viccelődött, hanem - sakknyelven szólva - meghúzta az egyetlen helyes variációt. Elnézést kért azért, ami nem az ő hibája (csak zárójelben: az MTV-szervezés ismét „nagyot alkotott”), majd saját ismerőseit kérte meg név szerint sorban, hogy adják át helyüket a jeggyel rendelkezőknek. Ide-, oda- és átültetett, s úgy távozott a kulisszák mögé, hogy útját az est első vastapsa kísérte. Tom-Tom ■az anvakonna