Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-23 / 223. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1998. szeptember 23., szerda Körös-vidéki Zsaru Nem bogarásztak, (c) Békéscsabán, a Bogárházi sé­tány egyik lakásába törtek be ismeretlen tettesek szeptem­ber 17-ére virradóan. Nem bogarásztak, hiszen amit csak tudtak, elvittek, így többek között aranyékszereket, útle­velet és készpénzt. Az anyagi kár 50 ezer forint. Rövidre zárták, (c) Az éjszakai békéscsabai nyomo­zói őrjárat figyelt fel két gya­nús férfire szeptember 16-án hajnalban a megyeszékhe­lyen, a Szerdahelyi úton, akik egy Ladát próbáltak ellopni. A két férfi már kinyitotta az autót, sőt rövidre zárták az áramkört, de a rendőrök még időben érkeztek, így ők a cse­lekményt zárhatták rövidre. A kánikula ellen sokan védekeztek alkohollal augusztusban Halálos balesetek biciklisekkel Kétszázezres kár. (c) Békéscsabán, a Berényi út 93. szám alatti építkezési terület­ről tulajdonítottak el ismeret­len tettesek szerszámokat, ra­diátorokat szeptember 16-ára virradóan. Az okozott anyagi kár 200 ezer forint. Hűtőt, tévét, (c) Békés­csabán, egy Zrínyi utcai épü­letbe törtek be ismeretlen tet­tesek szeptember 15-ére vir­radóan. Hűtőszekrényt és te­levíziót loptak el, az anyagi kár 30 ezer forint. Lúdnevelők. (1) A mező­kovácsházi Agrobartus Kft. tulajdonosai mérgelődhettek azon, amikor egyik reggel észlelték, hogy a battonyai Tulipán utcában levő állatne­velő telepükről ismeretlen tet­tes eltulajdonított 50 kiló lúd­nevelő tápot. A betöréses lo­pás bűntettének alapos gya­núja miatt keresett illető a te­lepen levő úgynevezett neve­lősátorba a lakat levágásával jutott bé, majd az említett számyaseledellel távozott. Ladányi divat, (i) Kö­rösladányban divatos bűncse­lekmény lett a konvektorlopás. Az ismeretlen tettes főleg a la­katlan házakból, vagy építés alatt lévő ingatlanokból tulaj­donítja el a fűtőberendezése­ket. Ezért a Szeghalmi Rendőr- kapitányság kéri a ladányiakat, hogy a további hasonló bűn­esetek megelőzése érdekében csak biztonságos helyen tárol­ják a konvektorokat. Fülkerongáló, (i) A Hungarotel Rt. munkatársa tett bejelentést szeptember 8- án a Szeghalmi Rendőrkapi­tányságon, hogy ismeretlen személy Bucsán megrongálta a Kisfaludy és a Hajtó utcák sarkán található nyilvános te­lefonfülkét. A tettes sajnála­tos manőverével több mint 30 ezer forint kárt okozott. A közúti ellenőrzésben szorgoskodó rendőröknek ezen a nyáron is volt dolguk bőven. Archív felvételünk a megyei főkapitányság motoros járőreit örökítette meg munka közben Békés és Mezőberény között fotó: fazekas László A halálos balesetek jellemzői között figyelmet érdemelt az el­múlt hónapban, hogy az elhunytak legtöbbje kerékpáros volt Békés megyében. Az első nyolc hónapban egyébként ismét több balesetet számláltak a rendőrök, mint a tavaly ilyenkor, az emelekdés 13 százalékos (530-ról 558-ra). Az idén ugyanak­kor öttel kevesebb halálos ütközést jegyeztek, 35 helyett 30-at. Az augusztusok nem változtak az életet követelő balesetek te­rén. Tavaly és most is 6-6 ka­rambol követelt áldozatot. Kárpáti Béla alezredes, a me­gyei balesetmegelőzési bizott­ság titkára legutóbbi értékelé­sében kifejtette, hogy a közle­kedők közül meglehetősen so­kan alkohollal védekeztek a forróság ellen augusztusban. Az 1997-es nyár eszerint hűvö­sebb volt, akkor 90, ebben az esztendőben a nyolcadik hó­Egy vendég irattárcáját emelte el, benne 160 e?er forinttal és személyes okmányokkal egy akkor még ismeretlen személy szeptember 16-án, a hajnali órákban Békéscsabán, a Las Vegas játékteremben. A rendőr­ség felderítette, hogy a cselek­mény elkövetésével B. S. 46 éves, békési lakos gyanúsítható, aki már harminc esetben volt büntetve, és most is nemrégiben Bravúros gyorsasággal csíptek nyakon a csabai nyomozók egy biciklitolvajt szeptember 16-án, az esti órákban. V. M. 41 éves, megyeszékhelyi lakos a Dózsa György út 2. szám alatti cseme­geüzlet elől csórt el egy kétkere­kűt. A rendőrök húsz perc múlva már ott voltak a gyanúsított laká­sán, és a férfi felesége éppen rán- tottát sütött. Kiderült, V. M.-nek napban már 112 balesetben pi- tyókás volt az okozó. A rendőrség az idei szep­tembert (is) a gyerekbalesetek megelőzésének szenteli. Ehhez készült egy kimutatás, amely 1994-től mutatja a gyerekbal­esetek számbeli alakulását. Az első és örömteli jellemző, hogy ’94 óta 80-ról folyamatosan csökken a gyerekbalesetek szá­ma, tavaly 63, az idén eddig 46 volt, ugyancsak évről évre ke­vesebb a sérült (1994-ben 83­szabadult a börtönből. Kiderült az is, hogy B. S. személyéhez egy másik cselekmény is köthe­tő. Szeptember 15-én napköz­ben szintén Békéscsabán, a Szemerédi utca egyik házából lopott el a férfi az alapos gyanú szerint 1,2 millió forint érték­ben aranyékszert. A rendőrség indítványozta a bíróság felé B. S. előzetes letartóztatásba he­lyezését. (c) nem is igazán a biciklire, hanem a benne lévő élelmiszerre, többek között a rántotta alapanyagára, a tojásra és a kenyérre fájt a foga. Persze, előkerült a kerékpár, sőt egy cég páncélszekrényének a kulcsa is. Ez az élelmiszerekhez hasonlóan a biciklin lévő szatyor­ban rejtőzött. Ugyanakkor az el­követő nem tudhatta, milyen kin­cset érhet ez a kulcs. Ny. L. at, tavaly már csak 65-öt szám­láltak). Két esztendő rázta meg a megyét halálos gyerekbaleset miatt, 1995-ben (4) és most, 1998-ban (2). A balesetek oko­zói is egyre ritkábban gyerme­kek (1994-ben 39, 1995-ben 38, 1996-ban 33, 1997-ben 29, 1998-ban eddig 51). A legve­szélyeztetettebb település Bé­késcsaba 50 gyermekbalesettel, sorrendben következik Oroshá­za (46), Békés (29), Gyula (22), Szarvas (20). Ebből is lát­ható, hogy gyermekbalesetek jobbára a településekre kon­centrálódnak, s mindössze 17,5 százalékuk történt lakott terüle­ten kívül. Húsz településen pe­dig egyáltalán nem volt gyer­mekbaleset 1994 óta. (e) Furfangos diák A kétegyházi postahivatal munkatársa gyanúsnak, mi több hamisnak találta azt a Postabank betétkönyvet, me­lyet egy középiskolás fiú szeptember 7-én délután nyúj­tott át neki. Pénzt szeretett volna felvenni. A betétkönyv harmadik oldalán 9500 forin­tos összeg szerepelt, ám a hi­vatal munkatársa az értesített rendőröknek elmondta, a diák nevén már nem volt meg­takarítót pénz. A fiút a vele tartó diáktársával előállították a rendőrőrsön. Először azt mondta, bizonyára az öccse firkálta össze a betétkönyvet. Később elismerte, az ő műve az a 9500 forintos bejegyzés. Régebb óta tartozik az őt elkí­sérő diáktársának és sehogyan sem tudta megadni neki a négyezer forintos kölcsönt. A tartozást a diáktárs is megerő­sítette. A betétszámlakönyvet lefoglalták. — ö — Las Vegas-i bukás Tojásért lopott kerékpárt Megkérdeztük olvasóinkat Imerik-e az első lakáshoz jutás lehetőségeit? Somodi Éva, 19 éves békés­csabai diák: — Keveset lehet hallani a médiákban er­ről a témáról, pedig szükség lenne a fiata­lok tájékoztatására, mert ha nem ismerik a lehetőségeiket, nem is tudják kihasználni azo­kat. Egyetlen gyermek vagyok, így megpróbáljuk valahogy csa­ládon belül megoldani a problé­mát: átköltözésekkel. Határo­zott elképzelésem még nincs ar­ról, hogy mikor kezdek önnálló életet, de szülői segítség nélkül szinte lehetetlennek tartom az első lakás megszerzését. Adám Kata és Pénzes Ni­kolett, 16 éves békéscsabai diákok: — A szoci­álpolitikai tá­mogatásról már hallot­tunk, de az csak akkor jár, ha megszülettek a gyerekek. Mindenképpen kölcsönt kell felvenni, mert hatalmas össze­gekbe kerül egy lakás is, a kertes házról nem is beszélve. Szükségük van a fiataloknak családi segítségre az első la­kás megszerzéséhez, ilyen árak mellett Egyelőre nincs tervbe véve saját lakás vásár­lása. Bodnár Sándor, 25 éves jelenleg békéscsabai munkanélküli: — Egy hó­napja esküd­tünk a párom­mal, de saját lakásról még álmodni sem me­rünk. Azért jöttünk Nyíregyhá­záról Békéscsabára, mert úgy hallottuk, itt jók a munkalehető­ségek, de sajnos, nem találtunk számunkra megfelelőt. Albérle­tekből nagy a kínálat, de azok is elég drágák. Saját lakás vásárlá­sa ügyében még nem tájé­kozódtunk, de ha sor kerülne rá, mindenképpen megpróbálnák kedvezményeket, speciális hi­telkonstrukciókat igénybe ven­ni. Tuska Pé­ter, 23 éves műszaki el­adó: — Még nin­csenek konk­rét elképzelé­seim, de ha la­kást szeretnék venni, biztos utánanéznék, mi­lyen kedvezményeket vehetnék igénybe, csak sajnos erről a té­máról keveset lehet hallani. Szükség lenne egy tájékoztató füzetre, ami összefoglalná az összes igénybe vehető támoga­tást, kedvezményt. Szerintem sokan azért nem tudják, kihasz­nálni a lehetőségeiket, mert azt sem tudják hová kell fordulni­uk. F. M, FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Csúcsforgalom a határállomásokon Gyula a tehergépkocsik kedvelt átkelője Folyamatosan nő az utas- és a járműforgalom Békés megye ha­tárátkelő helyein — mondta leg­utóbbi tájékoztatóján Kunos Gyula főhadnagy, az Orosházi Határőr Igazgatóság szóvivője. Augusztus végéig 6,1 millió utas lépett át a határon (13 százalék­kal több, mint tavaly ilyenkor), illetve 2 millió jármű gördült át az állomásokon (+ 22 százalék). Az augusztus egyébként is forgalmas volt hazánkban a Forma-1-es verseny és az atléti­kai EB miatt, majd folyamato­san érkezett a kajak-kenu VB nézőtábora is, szeptemberre fordulva pedig ismét jelentkez­tek a nyári szabadságukat befe­jező, és nyugatra utazó vendég- munkások. A nagylaki határátkelőn az átépítés miatt — többször jelez­tük — ideiglenesen szünetel a személyforgalom. A hírek sze­rint e hónap végéig befejeződ­nek a munkálatok, és október 1- jétől megindulhat a személyfor­galom Nagylakon, így várható, hogy ezzel egyidejűleg Bat- tonyán csökkenés lesz. Bat- tonya forgalma egyébként kiug­ró volt eddig, augusztusban na­ponta 7 és félezren lépték át a határt, 128 százalékkal többen, mint tavaly, a nyolcadik hónap­ban. Gyula a tehergépkocsik kedvelt átkelőhelye, augusztus­ban 80 százalékkal ugrott meg a forgalmuk, összesen 13,5 ezer kamion gördült át a határon. A nagy nyomás miatt Bat- tonyán olykor egyórás várako­zási idő jellemezte a személy- forgalmat. Méhkeréknél a sze­mélyforgalomban 20 százalé­kos növekedést tapasztaltak a határőrök. Az állomáshoz veze­tő úton javítják az aszfaltot, en­nek befejeztével még kedve­zőbbé válik a határ megközelí­tése Méhkeréken. (e) es Most már kapcsolnod kell! ALCATEL One Touch Club/SL* készülékcsomag és kártya nettó 1 K”OjTiO bruttó: 19 000 Ft I J fcUU Ft WESTEl 900 mintabolt Békéscsaba, Mednyáaszfcy u 8. tel.: 06-66/447-014,06-30/345-900 ____________ • Ofotért Békéscsaba, Andrássy út 10. tel.: 06-66/325-385 • Telemobil 96 Kft.: Békéscsaba, Gyóni Géza u. 21. tel.: 06-30/587-879 • Heilinger Bt: Gyula, Béke sugárút 9-11. tel.: 06-30/288-396 • LA Computer: Orosháza, Táncsics M. u. 11. tel.: 06-30/658-061 • Puszta Híradástechnikai Szaküzlet: Mezőhegyes, Zala György Itp. 7. tel.: 06-30/288-389 • Villtech Műszaki Bolt: Gyomaendrőd, Fő út 149. A. Ih. 111/10. tel.: 06-30/476-624 • B & T Bt.: Békéscsaba, Petőfi út 2. tel.: 06-30/685-174 • Szarvas, Kossuth tér 1. tel.: 06-30/685-175 • Pharmadent Kft.: Orosháza, Vörösmarty u. 2. tel.: 06-30/452-089» Deba-Print Kft.: Gyula, Béke sugárúti tel.: 06-60/381-400 NOKIA 5110/SL* készülékcsomag és kártya nettó O / OHH bruttó: 31 000 Ft LM OUU Itt az idő hogy végre kapcsolj, ha szuper feltételekkel szeretnél a WESTEL 900 előfizetője lenni. Válassz a két vagány és sokoldalú készülékcsomag közül headset-tel és tokkal együtt Most igazán megéri Kapcsolatba lépni több mint 480 000 Westel 900 előfizetővel és a világgal. WESTEL 900. A Kapcsolat. Keravill ofotért yyfam Forrt Információ: 06-30/30 30 30. 06-30/80 80 80 • http://www.westel900.hu Szeptember 12-től minden GSM mobil telefonszám 7 jegyű és 9-essel kezdődik. Csak Westel 900 előfizetői kártyával használható. Csak új Westel 900 előfizetéssel, kétéves szerződéssel. (Egyéves előfizetés esetén az ár bruttó 7 500 Ft-al több.) Mindez szeptember 30-ig. vagy amíg a készlet tart a Westel 900. a Westel Rádiótelefon Kft., a Fotex, az Ofotért és a Keravill kijelölt üzleteiben és üzletkötőinél. További feltételek az üzletekben.

Next

/
Thumbnails
Contents