Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-19-20 / 220. szám

1998. szeptember 19-20., szombat-vasárnap MDF-, Fidesz-székházjuttatás ÁSZ-jelentés - SZDSZ vélemény Hankó Faragó Miklós sza­baddemokrata országgyű­lési képviselő szerint az Ál­lami Számvevőszék most közzétett jelentése megerő­síti az előző ciklusban az úgynevezett MDF-Fidesz- székházügyet vizsgáló par­lamenti albizottság megál­lapításait. A politikus, aki annak idején kezdeményezője volt a testület létrehozásának, pénteken az Magyar Távirati Irodának nyi­latkozva elmondta: az ÁSZ je­lentése - az albizottsághoz ha­sonlóan - megállapítja, hogy a két párt az őket megillető mér­tékűnél jóval nagyobb ingatla­nokat kapott, és a két dokumen­tum a számadatokat tekintve is csupán néhány száz négyzetmé­ternyi eltérést mutat. Hankó Faragó Miklós hozzá­tette: nyilvánvaló, hogy az MDF és a Fidesz nem jogsze­rűen gazdálkodott az említett ingatlanokkal, mivel már az­előtt értékesítették azokat, hogy a párttörvény ezt lehetővé tette volna. A szabaddemokrata honatya úgy vélekedett: az egyetlen megoldást az jelentheti, ha a két párt visszafizeti a költségvetés­nek a jogtalanul szerzett ingat­lanvagyon értékét. Az albizott­ság jelentésében ez 2 milliárd forintot meghaladó összeg volt. A képviselő szerint azonban erről lehet vitát folytatni, nem tisztázott ugyanis például, hogy mikori értéken kell számolni az ingatlanok árát. Hallgattassák meg a másik fél is _________HAZAI TŰKOR \-----------------------------------------------------------­He ti két-három oldalban az „ellenvéleményeknek” is helyet kellene szorítaniuk lapjukban a főszerkesztőknek, ha a par­lament - elfogadva a kisgazda Pokol Béla önálló indítványát - ekképpen módosítja a Polgári törvénykönyv idevonatkozó passzusát. Javaslatának lényegéről kérdeztük a képviselőt.-Miről is van szó tulajdon­képpen?- Arról, hogy az egyoldalú vélemények monopóliumának végre véget kellene vetni. A Le Monde című tekintélyes francia lap például hetente több oldalon ad helyet régóta a negatív kritikákra érkező el­lenérveknek is. Bárki, aki személyében sértve érzi magát az újságban megjelent, rá vo­natkozó negatív információk miatt, válaszolhat a főszer­kesztő adta terjedelemben.- Miért lenne érdekük a ha­zai fó'szerkesztóknek, hogy - már csak a nyomdai árak mi­att is - értékes oldalakat ál­dozzanak erre a célra?- Mert a közvélemény befo­lyásolásának lehetőségéért cserébe ennyivel tartoznak a demokráciának, s mert ha ez a kötelezettség beépül a Ptk.-ba, a visszautasított polgár bíró­sághoz fordulhatna.- Sokan az amúgy is túlter­helt bíróságok dolgának fölös­leges szaporításától óvnak...- Ha tyúkperekre van idő, erre miért ne volna? Egyéb­ként sem futna mindenki a bí­róságra, mert meggyőződé­sem, hogy a lapoknál előbb- utóbb „bejáródnának”, s nagy olvasói érdeklődés mellett ké­szülnének ezek az oldalak.- Mit gondol, miért magya­rázták többféleképpen nagy vihart kavart indítványát?- Talán mert nem volt sze­rencsés az első megfogalma­zás. „A társadalom számára hátrányosnak tekintett véle­mény” helyett ezért került most a szövegbe az „elítélő vélemény”, hogy akit megbé­lyegeznek a nyilvánosság előtt, az ugyanabban a lapban kifejthesse a maga igazát.- Mikortól?- A Fidesz, az MDF és a MIÉP - sőt a szocialisták SZDSZ-től távolabb eső szár­nya - is támogatja az ötletet, ezért novemberben megsza­vazhatjuk a módosítást. De­cembertől már változatosabb lehetne a magyar sajtó. T. M. Vidékfejlesztés Európában. Európa nyolc főváro­sát látogatja végig az a vándorkiállítás, amely tegnap nyűt meg Budapesten, a Mezőgazdasági Múzeumban. A tárlaton a látogatók 14 ország 18 helyi kezdeményezésű vidékfej­lesztési programjával ismerkedhetnek meg. Képünkön: bemutatkoznak a Galga mentiek. fotó: feb/diósi imre Négy év alatt egyharmaduk kicserélődött Tűzoltók a biztosítónál A Hungária Biztosító felaján­lotta a BM Tűzoltóság Or­szágos Parancsnokságának, hogy szívesen alkalmazza menedzseri munkakörben a nyugállományba vonult tűz­oltóvezetőket, tiszteket, tiszt- helyetteseket. Az ajánlatból megállapodás lett, amelyet tegnap írt alá a bu­dapesti Hungária Házban Bor­bély Attila, a biztosító vezér­igazgató-helyettese és Bleszity János tűzoltó vezérőrnagy, a BM Tűzoltóság országos pa­rancsnoka. Bleszity János ebből az alka­lomból elmondta, hogy az utóbbi négy év alatt a tűzoltó­ság állományának egyharmada kicserélődött, aminek fő oka a kemény fizikai munka, az em­berpróbáló igénybevétel. A leg­többen egészségi, fizikai okok miatt kerülnek el a testülettől. A Hungária javaslatával a tűzoltóság vezetői érdemben - és örömmel - foglalkoztak, nyugdíjas munkatársaik ugyan­is a több évtizedes szolgálat alatt felhalmozott szakmai és vezetői tapasztalatukat jól hasznosíthatják a biztosítónál. A munkakör, az „üzletvezetői” beosztás is megfelel szaktudá­suknak: feladatuk az élet- és vagyonbiztosítással foglalkozó üzletkötők munkájának szak­mai segítése lenne. Végül is: munkára a biztosító helyi képviseleteinél jelentkez­hetnek az obsitos tűzoltók, ha kedvet éreznek az új szakmára, és szeretnék a nyugdíjukat is kiegészíteni. (h. gy.) Távoktatás a kistelepüléseken pályaváltoztatásra kényszerülőknek Új felnőttképzési törvény készül Országosan is meghirdette kötetlen tanulási programját a Kecskeméti Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Köz­pont, miután Bács-Kiskun megyében sikerrel zárultak a próbatanfolyamai. Az új távoktatási formát munkanélküli­eknek, mozgáskorlátozottaknak, kismamáknak, illetve azoknak ajánlják a szakemberek, akik a hagyományos kép­zést nem, vagy csak nehézségekkel tudják igénybe venni. Az „órarendet” a hallgatók döntően maguk állíthatják össze. A tananyagot otthoni tanulás révén sajátítják el, és ehhez időnként konzultációk útján kapnak segítséget az anyaintézmény oktatóitól. Sajtos Géza, a központ Igazgatója elmondta: meg­szűnt az életünk végéig szóló munkahely fogalma, és ehhez a munkavállalóknak igazod­niuk kell. A munkaerőpiacon ma már csak az maradhat ver­senyben, aki továbbképzi vagy átképzi magát, és ez a munka- nélkülieknek egyszerűen nél­külözhetetlen. Az ország szá­mos pontján, főképp a kistele­püléseken azonban sokak számára elérhetetlen a ha­gyományos oktatási forma. A kecskeméti központ ki­lenc intézményében több mint 30 tanfolyamot hirdet meg az ország különböző részein élők számára. A „távhallgatók” többek között a kisvállalkozá­sok kérdéseivel, a falusi ven­déglátás szakmai titkaival, a gy ógynövény gyűjtéssel is­merkedhetnek meg. Benedek András, az Okta­tási Minisztérium helyettes ál­lamtitkára elmondta: a tárcá­nak az a célja, hogy egy-két év bevezető szakasz után általá­nossá tegye a kötetlen tanulási formát. A munkanélküliség és a foglalkoztatási gondok miatt több kormányzati cikluson át megfogalmazott, közös érdek ez, amelyet feltehetően jól szolgál majd a most formá­lódó és remélhetőleg két éven belül elkészülő felnőttképzési törvény is. Mindennek kö­szönhetően jelentősen kibővül a választható szakmák köre is. Csernyánszki Judit Egészségpénztárak a kétszintű biztosításban Elképzelések a magánkasszákról Az öngondoskodás fogalma beépült a köztudatba, az ennek el­vén alapuló magánnyugdíjpénztárak mellett megjelentek az egészségpénztárak is. Ezek azonban csupán kiegészítő, önkén­tes alapon működnek, ám a nonprofit egészségpénztárak ki­alakítása is fontos lenne - mondta Kökény Mihály, az Ország- gyűlés egészségügyi és szociális bizottságának elnöke. A kötelező egészségügyi szol­gáltatások számbavételével a tavaly megjelent új egészség- ügyi törvény lehetővé tette a kiegészítő szolgáltatások meghatározását. Megjelentek a nonprofit kasszák is, ennek ellenére e téren komoly a le­maradásunk Európához képest - fogalmazott Kökény Mihály a „Kiegészítő biztosítási for­mák az egészségügy finanszí­rozásában” címmel megren­dezett nemzetközi konferen­cián. Kökény szerint az ilyen jellegű pénztárak az egészség­ügy finanszírozásának kiegé­szítő forrását jelentik, miköz­ben regionális szinten lehe­tővé teszik az önszerveződést is. Eltévedésük azonban a gazdasági növekedéstől függ. Emellett szükséges lenne a be­fizetőnek nyújtott 25 százalé­kos adókedvezményt a nyug­díjpénztáréhoz hasonló, 50 százalékos szintre emelni.- Az egy betegre jutó egészségügyi finanszírozás mértéke nálunk 280 dollárt tesz ki évente, ami az EU-or- szágok átlagának csupán a ti­zede. Ennek az összegnek a 20 százalékát maguk a betegek állják, ideértve a hálapénzt is - tárta fel Gyenes Mónika, a konferencia társelnöke. Hoz­zátette: hazánkban eddig 36 kiegészítő, önkéntes egész­ségpénztár alakult, összva- gyonuk 360 millió forint, mindössze 14 ezres tagsággal működnek. Cs. J. Nemzetközi aggodalom. A Nemzetközi Sajtóintézet (LPI) pénteken Orbán Viktor minisz­terelnökhöz intézett levelében aggodalmát fejezte ki Pokol Béla kisgazdapárti képviselő a véle­mények helyreigazításával kap­csolatos törvényjavaslata miatt. A miniszterelnök még nem kapta kézhez a levelet, mivel jelenleg hivatalos látogatáson a Vatikán­ban tartózkodik. Cigánykoalíció. Választási koalíciós megállapodást kötött öt szabolcsi roma szervezet a Független Kisgazdapárt me­gyei vezetőségével - jelentette be Horváth Ernő, a cigányszer­vezetek szószólója. Nyugdíjas vitanap. A szocia­lista frakció hétfőn alakítja ki álláspontját a nyugdíjjal kap­csolatos vitanap időpontjáról - közölte Kovács László pártel­nök és frakcióvezető. Mint mondta: a vitanap időpontját il­letően fontosnak tartják, hogy legyen idő a felkészülésre, be­leértve a nyugdíjas szerveze­tekkel való konzultációt is. Baszok a parlament előtt? Ha szerdáig nem sikerül megál­lapodni az Ikarus által az orosz piacra legyártott, de a Nemzeti Bank intézkedése miatt ki nem szállítható 200 autóbusz ügyé­ben, akkor csütörtökön reggel a parlament elé viszik azokat. Ezt Széles Gábor, az Ikarus Rt. elnöke jelentette ki tegnap. Kutatók a miniszternél. Já­rni Zsigmond pénzügyminiszter tegnap hivatalában gazdaság- kutató intézetek vezető képvise­lőivel találkozott. A kutatók vé­leménye szerint az oroszországi helyzet közvetlen hatása Ma­gyarországra ugyan csekély, de az már nem elhanyagolható, hogy mi történik annak hatására az Európai Unióban. Rendőrkibák. Több tucat hi­bát, főként belső normasértést észlelt az ORFK-n belül egy hónapja felállított Mobil Ellen­őrző Szolgálat - mondta Krő- zsel Károly ezredes pénteken. Fogyóban a nemzet. Tovább csökkent a születések és a há­zasságkötések száma állapít­ható meg a KSH gyorsjelenté­séből. Január és július között 57 537 gyermek született, 81 454 lakos halt meg és 22 990 pár kötött házasságot. Július végén Magyarországon 10 millió 111 ezren éltek. Közös ima. Az Egyházak Vi­lágtanácsa megalakulásának 50. évfordulója alkalmából fel­hívta tagegyházai figyelmét, hogy szeptember 20-án „imád- ságos lélekkel” emlékezzenek meg 1948. szeptember 23-ai megalakulásukról - közölte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa. A Tisztelt Ház 1848-tól napjainkig Az idén 150 éve ült össze az első népképviseleti országgyűlés, 50 évvel ezelőtt tárgyalta és fogadta el sürgősséggel a Tisztelt Ház az iskolák államosításáról szóló törvényt, és 1998 a választások éve. Bőséggel kínálkozott tehát alkalom a T. Ház másfél évszá­zados történetét bemutató album megjelentetésére.- A hazai könyvkiadás történe­tében páratlan vállalkozás tu­dományos igénnyel, de közért­hetően foglalja össze az utóbbi másfél évszázad törvényalkotá­sát, a rendi országgyűlésektől a Tanácsköztársaságig, az ’50-es évektől napjainkig - nyilat­kozta Tombor László történész, a könyv egyik szerkesztője. Bár a kötet 1848-tól ismerteti az országgyűléseket, azok ösz- szetételét, a házelnököket, a főbb törvényeket, az előzmé­nyek a 13. századig nyúlnak vissza. Dobszay Tamás törté­nész egyik tanulmányában az 1290-es évekre teszi az első olyan „tanácskozó testület” lét­rejöttét, amelyet már az ural­kodó is elfogadott. A rendek gyűlése 1439 után jutott olyan hatáskörökhöz - például a király- és nádorvá­lasztáshoz, az adók megszava­zásához -, amelyek később is az országgyűlések fontos jogai közé tartoztak. 1608-ban rögzí­tették törvényben a két kama­rát, az első népképviseleti or­szággyűlés 1848. június 5-én ült össze. A kronológiában az utolsó dátum 1998. május 10-e, az idei képviselő-választások első fordulója, az utolsó fotó pedig a Duna Charta és a Duna Kör Parlament előtti, 1998. feb­ruár 28-ai tüntetését ábrázolja. A könyv szerzői a különböző korok specialistái: történészek, oktatók. Salamon Konrád a század első feléről ad áttekin­tést, Tombor László az 1944-49 közötti évek törvény- hozását dolgozta fel, Szeren­csés Károly napjainkig követi nyomon az országgyűlések his­tóriáját. Az album a Puskás Tivadar Távközlési Technikum kiadá­sában jelent meg. Ez szokatlan, ám az iskolának évtizedes tan­könyvkiadási gyakorlata van. Az intézmény fontosnak tartja, hogy általánosan művelt, széles látókörű szakembereket bo­csásson útjukra. (deregán) Ötvenéves kutyaiskola. Fél évszázada alapították áz ORFK Kutyavezető-képző Isko­láját, ahol több száz négylábú tanulta meg segíteni az embert a bűncselekmények felderíté­sében, a bűnözők elfogásában. Az évforduló alkalmából tegnap ünnepséget rendeztek a Bel­ügyminisztériumban, amelyen Pintér Sándor miniszter is részt vett. fotó: feb/ig\llus györgy

Next

/
Thumbnails
Contents